Délmagyarország, 1940. február (16. évfolyam, 25-48. szám)
1940-02-29 / 48. szám
Á MMMMMMMMMMMMMMMMMMMM vább Dettre János —• nincs meg az a harmónia, a törekvéseknek ds szándékoknak azonossága, a bizalomnak az a foka, amely együttes munkához elengedhetetlen s amely az együttes mnnka eredményességét biztosítani képes. Néha ugy érezzük magunkat, mintha sakktábla mellett kibicelnénk, a játékosok el varnak mélyedve annak a hadállásnak kiépítésében, amely pozíciójukat javítaná. Látjuk, hogy a futók hogy száguldanak fehér király uicllöl a fekete király mellé, látjuk a bástyák ingadozását, a parasztok fölvonu'.ását s olykor elkezdenek ugrálni a lovak is. Üc a város polgársága azt szerelné, ha az a meddő erőfeszítés, az a SZÍVÓS elmélyedés, amely a sakkprobléma megoldásához szükséges, együttes erőfeszitéssel a várost szolgálná, védené és gazdagítaná inkább. — Ez a poririóharc foglalja le az energiát, ízért nem részesülhetnek kellő védelemben a váíos érdekei, ezért történhetett meg, hogy az a minisztérium, amelynek élén a város egyik képviselője áll, inost 75.000 pengővel emelte föl az útadót, bizonyára nem is tudja a nem tájékoztatott miniszterképvisetőnk, bogy a vezetése alatt álló minisztérium minél példátlanul súlyos terhet rótt erre a városra. — Élethivatása — fejezte be beszédét Dettre — nz elé a föladat elé szokta állítani, bogy védje azokat, nkiket szerencsétlen életkörülményeik a vádlottak padjára sodornak. Most a város polgárságát ültették le a vádlottak padjára s ndófülcircléssel nknrj.ik büntetni. De amibor a város polgársága a vádlott s annak törvényes képviselete ül n lriról székben, akkor tud bizni abban, hogy ez az ítélet fölmentő lesz. Nagy taps fogadta a nagyhatású Beszédet T u k" a t s Sándor dr. főispán egynegyed 10-Kor félbeszakította a költségvetés vitáját és kihirdették a választás eredményét. A kisgyűlés által ajánlott bizottsági tagokat megválasztották. Pénzügyi szakbizottság: Faludi ' Sándor. Hippii Imre, vitéz Gárgyán Imre dr., Kcllor Mihály, ftál Ferenc. Hunyadi János dr., llunvadt-Vas Gergely dr.. Körmetidy Mátyás, Löfflcr Gvörgy, vitéz Meskó Zoltán dr., Wagner Ferenc Wagner G'vula. Ilainer Ferenc. Szettz Ferenc. Széchényi Istrán dr.. Széli Gyula dr.. Szlvessv Lehel dr. Tonelli Sándor dr.. Tóth Imre dr.. Winkler Elemér db., Badt Bernát, Útépítési szakbizottság: Balogh István dr., Németh József, Dobo Géza, Becsey László, Fajka l sjos, Kiss Ferenc, Kogu'owícz Károly. Balogh Péter, Papp József, Peták Nándor, Srirányi Béla. Wagner Gyula. Jogügyi szakbizottság: Baár Jenő. Bogdán Ernő, Grttncr István. Csikós-Nagy Józsefi Dettre János. Türr Aladár, Hajnal István Hunyadi János, Hunyadi-Vas Gergely, vitéz Gárgyán Imre, Gyuris István, Ludáuyi Biy Bertalan, Söreghy Mátyás, Széchényi István, Fajka Lajos, Széli Gyula. Szivcssy Lehel. Szögi Géza, Tóth Imre, Gróf Árpád, Vinklcr Elemér. Nyugdijszakbizollság: Hunyadi János, Kispóter Lőrinc. Kardos Lajos, Kiss Bálint, Meskó Zoltán, Szirányi Béla, Gyuris István. Csehó Károly, Széchényi István. Tóth Imre, Plesz Sándor, juhász István, Gombos István, Szögi Géza. Szlnűgyi bizottság: Meskó Zoltán, Kogutowicz Károly, Hajnal István, Hunyadi János, Kolthay Alajos, Gárgyán Imre, Széchényi István, Tonelli Sándor, Tóth Imre, Faludi Sándor. Vinklcr Elemér, Máriaföldy Márton. Városrendezési szakbizottság: Ablaka György, Zsenibery Károly, Balogh István, Balogh Péter, isorányi Jenő. Erdélyi András, Ernye! IstviD, Faludi Sándor, Hunyadi János, Hunyadi-Vas Se* gely, Kispéter Lőrinc, Kogutowicz Károly, Körmetidy Mátyás, Meskó Zoltán Papp József. Prunkl Miklós, Szolcsányi István, Peták Nándor, Rainer Ferenc, Szcitz Ferenc, Schmidt Józsefi Schneider Vencel, Sőroghy Mátyás, S/étpál Benő, Sziránvi Réta. Tonelli Sándor. Tóth Imre, Németh Józsefi l'gi Géza, Wagner Ferenc, Wagner GVula, vitéz Csányi János. Gázgyári szerződésben foglalt kikötniéuyek főliilviz&Lrillsáxa alakított állandó szakbizottság: Dettre János, Hunyadi-Vas Gergely. KeHer Mihály, Korányi Jenő. Széchényi István, Schmidt József, Szögi Géza Tóth Imre, Vinkler Elemér. Kegyúri bizottság: Meskó Zoltán, Merényi Vince, Báló István, Széchényi István, Curry Richárd, Gárgyán Imre. Menny Ferenc Kcller Mihály. Kőrmendv Mátyás. Máriaföldy Márton. Hunyadi János, Raskó Sándor Schneider Vencel. Schmidt József, Szirárvi Béla, Tótb Imre, Szeifz Ferenc. Vinkler Elemér, Wagner Gyula, Zsenibe ry Károly. Üzemi bizottság: Igazgatóság: Kellcr Mihály, r>f rMÍRYARORg7 Af? Wagner Ferenc, Schmidt József. Felügyelőbizottság: Faludi Sándor, Wagner Gyula, Körmendy Mátyás. Ezután megválasztották még a gazdasági, javadalmi, közművelődési, zeneiskolai, Somogylköuyvtári és niuzeumi, árvaházi, közkerti. szervező, műszaki, gyáripari, tanyai, közkórházi, iskolaszék, belterületi állami, elemi iskolai, iparos(2 Délmagyarofszdg munkatársától) X közelmúlt kemény tol napjain egymásután konstatálták n városi vízműtclcpen, hogy rendkívül magasra szökött fül Szeged vízfogyasztása, áruit azzal magyaráztak, hogy sokan éjszakára Is nyitva hagyták a Csapokat ós a kútakat, hogy ezzel megakadályozzák a befagyást. A leghidegebb napokon a vízfogyasztás majdolyan mennyiségre emelkedett, mint a legmelegebb kánikulai időben; a mérők 11.000 köbméter napi fogyasztást mutattak. Kétségtelennek látszott, hogy igen sok helyen nagymértékű vízpazarlás történik, éppen ezért a mérnöki hivatal ellenőriztette azokat a helyeket, ahol a pazarlást gyanították és a razziák során megállapították, hogy 470 helyen próbál közlak úgy védekezni a csapok befagyása ellen, hogy a kútakat nyílva C4 Délmagyarország munkatársától) Az ország lakossága őszinto lelkesedéssel készül vitéz Horfh Miklós, Magyarország kormányzója juhileuinának a megünneplőséro. A belügyminiszter ezzel kapcsolatban rcudelotet adott ki, amelyben az ország egész területire március í-én hivatalszünetet emgedélyezett. Ennek megfelelően Pálfy József dr. polgármester elrendelte, hogy pénteken a szegedi városházán is szüneteljen a munka. Csupán azokban a hivatalokban tartanak szolgálatot, hová erro a napra már korábban ügyfeleket idéztek be. Az ünnepnappal kapcsolatban a polgármester fölhívja a város közönségét, közhivatalok cs intézmények vezetőit, hogy pénteken házaikat nemzetiszínű lobogókkal díszítsék. A szegedi Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére, ma. Csütörtökön 17 órakör a kamara kerületének 30 ipartestülete, 52 iparoaköro és 57 koreskedclmi egyesülete közgyűlést tart. A közgyűlések egyetlen tárgya Teleki Pál gróf miniszterelnök rádióbeszédének inegbaRgatásu és az iparos-, kereskedőtársadalom bódulatának kifejezése a kormányzó országlásának 20-ik évfordulója alkalmából. A kamara a tagegyesületek hódolatát külön feliratban tudatja a kormányzó kabinetirodájával. Amiut mái jelentettük: a lelkes ünneplésből valamennyi egyesület kiveszi a részét. A szegedi Katolikus Nővédő-Fgyesület fölhívja tagjait, hogy pénteken délelőtt 10 órakor a fogadalmi templomban tartandó ünnepi Te Deürnön és szentmisén testületileg jelenjenek meg. A szegedi református és evangélikus wrvházvöz«ée pénteken délelőtt 10 órai kezdettel a Kálvin-téri templomban együttes hálaadó istentiszteletet taft- A hálaadó istentiszteleten Bakó László református és Egved Aladár evangélikus lelkész szolgál. — A Szegedi IC'sdedóvó és Jótékony Nőegyesiilet csütörtökön 16. határozatképtelenség esetén 17 órskőr tartja évi rendes közgyűlését az egyesület S7ékbázában. A gyűlés első tárgva hódol© emteV^és TTorthv Miklós államfővé történt megválasztásának 20-ik évfordulójáról. — "A Társadalmi Egyesületek Szövetségé* CsCIÖrfciK. 1940. feErnar 39. tanonciskolái, felügyelő, népjóléti és lótenyésztési szakbizottságokat. Fél 10 után hirdette ki Tukats Sándor dr. főispán, hogy a folytatólagos közgyűlést csütörtökön délután 4 órára tűzi ki. Miután csütörtök délután a TESz ünnepsége 17 órakor kezdődik a Városi Színházban, valószínű, hogy a közgyűlést szombaton délután is folytatják. hagyták. Ezzel veszélyeztették a váfos vízellátását és a mérnökség 470 esotben'kihágás miatt följelentést tett a pazarló lakók, illetve háztulajdonosok ellen a városi rendőri büntetőbíróságnál. Az első tárgyalásökat szerdán lartotta meg Széli Béla dr. kihágási bíró. ezalkalominal 48 lakó és háztulajdonos ügyében hoztak ítéletet és mindegyiket 4-től 20 pengőig terjedő pénzbüntetésre ítélték. A kihágási bíróság a közeli napokban folytatja a vízpazarlók ügyének tárgyalását, egymásután kerül sor mind a 470 följelentett lakó és háztulajdonüs ügyének elbírálására- Amióta a kemény fagy elmúlt, Ismét a normálisra csökkent a város vízfogyasztása és meg sem közelíti a nyári meleg hetek fogyasztásának mértékét. nek eluöksége azt kéri a Városi SzInEázHan ma délután megtartandó ünnepség résztvevőitől, hogy helyeiket 17 óráig foglalják el. A TESz azt is kéri, hogy az ünnepi alkalomból lehetőleg magyaros, do míndonesetro ünnepi ruhában jelenjen meg a színházban a közönség. Fölmentette a kúria akétegyházi éjszakai lövöldözőt Budapest, február 28. Négy évvel ezelőtt, a nyilasmozgalom hullámaival kapcsolatban különös bolrány játszódolt lc Kétegyházán, ahol a nyilas ifjak bezúzták az izraelita vallású háztulajdonosok ablakail és inzultálták az embereket. Az egyik éjszaka Cziglcr Lipót hálószobájának ablakait zúzták bc. A fölriadt kereskedő az ablakhoz lépett s már oll találta két nőrokonai, akik éppen hozzá igyekeztek, hogy elpanaszolják, mi történt náluk aznap éjszaka. Reszélgetés közben érkezett ida Hammcr Ferenc mészáros- és bentessegéd, aki régebben jóbarútja volt Cziglernek, de a nvilaspártba történt belépése óla ellensége let! barátjának. A két nő Hammert gyanúsította az ablakbeveréssefi amire cz sulvosun sértő kijelentést telt a két nőre. Czisler kijött a lakásból. védelmére kelt két nőrokonának. A verekedés hevében Hammer leütötte Cztelert, aki néhánv pillanatra elvesztette eszméletét, majd amikor magához tért és látta Hammernek további támadási szándékait, kirántotta revolverét és azzal Ham mer felé lőtt. A golvó nem talált. Czigler és Hammer ellen megindult ü vizsgálat Az üirvészséa Cziílerre! szeroherf szándékos emberölés kísérteiének bönteffét látta fennforogni, Hammer ellen Pedig sulvos te*li«értés címén emelt vádat. X ffvulai törvényszék Czivlert egvévi börtönre ítélte. Ham-< mert fölmentette az ellene emeli vád alól. Másodfokon a szevedi tábla iféike/elt az üffvben. Megsemmisítette az elsőbiröság itétetéf és Czielert kőzcsendellpní kihágásban találta bűnösnek, ezért 10 naoi elrárúsrn Ítélte. Haiti-' mer felmentését TTEDÍG infferőre emelte. Vé"ső fokon most a korín döntött nz öffVben T)*t t r « .Tó nos dr. védő fSls7iMo1í««} utáni fölmentette Cziaterf a ind és következményei ni ól. Szened lelkesen készül a kormányzói jubileum megünneplésére Pénteken: lilvafaiszílnet — Lobogózzak föl a házakat! 470 följelentést feliek vízpazarlás miat! Szerdán tárgyalták az első 48 ügyet, büntetés: 4-20 pengő