Délmagyarország, 1940. február (16. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-25 / 45. szám

r> F T' W A r; y A R O K c 7 4 r; •MNW T 10 vísáioiiijt upp"1*252! SÁNDOR üve£kupolá5 buforcs3moká^an fíketesas-utca"' Nagy választék modern cs stíl bútorokban. Saját érdekeben keresse fel bizalommal a Kertész Sándor csget a Feketesas-utcában VNRÓRVTFLTÍ. FCYIRNÍIT 29. megváltozott a helyiét. Az a remény — mon­dotta Ilitlcr —, liogy a két nép között ismét si­kerül háborút fölidézni, Csúfosan megbukott. Ezzel egy hatalmas állam vált ki a Németor­szág elleni harcból. Biztosíthatom önöket, •liogy félig nein csinálok meg semmit. Az a re­ménység, liogy a helyzet holnap, vugy holnap­után megváltozhatnék, teljesen meddő- A har­madik útiam Japán, amely 1911-ben ugyancsak Németország ellen foglalt állást. Mdst nem vesz részt a harcban és szoros barátságban van velünk. — Katonailag is lényegesen megváltozott a lielyzet 1914-18. óta — mondotta. — Némctor­ChainDcrtáfn a háborús céiohró! London, február 24. C Ii a in bc r 1 a i n mi­niszterelnök szombaton Birminghamben be­szédet mondott. Hangsúlyozta, hogy bizik « győzelemben és kiemelte a Franciaországgal fönnálló szoros egyetértést. Párhuzamot vont Anglia és Németország háborús céljai közölt. — Németoi szág háborús cél ja — mondotta — Anglia világuralmának megdöntése. Ezzel szemben Anglia húlxirus célja az, liogy küzd Nénirtoi-/ág világuralma ellen anélkül, bogy bármelyik nép pusztulását kívánná és éppen izl akui ia. bogy minden nép biztonságban él­hessen. Mindenekelőtt vissza kell állítani a •lengyelek es a csehek függetlenségét és olyan kézzelfogható garanciákat kell kapnunk, aiue­lyek biztositják, fiogy az ígéreteket meg is tartják. Némeloiizágnak meg' kell leimre az ?lső lépést, meg Kell mutatnia, hogy elveti azt a tételt, bogy erőszak teszi a jagot — De Anglia és Franciaország cl van tö­kélve aira. liogy minden tőlük telhetőt meg­tesznek a biztonság megteremtésére. A két or­szágot egyesítő célok és politika szem előtt tartásával és ugyanezek a célok, ugyanez a politika lesz az alarija a két ország hálioru utáni kapcsolatainak is. Csupán igy lehet megteremteni azt a stabilitási. amelv meggyő­ződésünk szerint szükséges a háború után el­következő újjáépítés időszakában Euróra jó­léte és biztonsága érdekében. Mindazonáltal Franciaország és Anglia nem tudják és ncui is kívánják egyedül megszabni az uj Európa rendjét. Szükséges, hogy más országok segít­ségünkre legyenek mindenekelőtt a leszerelés megvalósításában. A bizalom helvreállilása érdekében Németország többet lehet, mint ! akármely más nemzet cs ha hajlandó lesz ki­elégítő bizonyságot nyújtani jóakaratáról. • látni fogja, bogy a többi nemzetből seui hiány ­| zik az a kívánság, hogy megsegítsék azoknak a gazdasági nehézségeknek leküzdésében, ame­lyek a háború idejéből a béke idejébe való átmenetben jelentkeznek. Chamberlain végül a kővetkezőket mon­dotta: — A közvetlen jövő most már nem tőlünk függ. Azért avatkoztunk bele a háborúba, mert a szabadság eszméiét veszélyeztetve láttuk. Amig nem leszünk bizpnvosak abban, hogy a szabadság esznié'ét tiszteletben lartiák, har­colni fo-uink a Wrn4»]nt»t irőn-Ien ereiével. Székrekedés nemcsak ar emésztést zavarja, hanem a vért is ártalmas anyagokkal szennyezi be. Következményei émelygés, idegesség, fej- éa derékfájás, tisztátalan arcbőr Ilyenkor szükséges srrS"-V XCYVv m foríénili a haultóiiisi haláron Lomion, február 24. Jólértesült körök szom­baton délben vem erősítették meg azt a bel­grádi hírt, amely szerint súlyos összetűzés tör­tén' a szovjet orosz-török határon. Azt sem erő­sítik meg, bogy Törökországban kihirdették az Teleki Pál gróf Máiyás­a Kormányzói pár Budapest, február 24. Mátyás király szülo­(éióuek ötszázadik évfordulója alkalmából a kormányzó ár és a főnjéltóságá asszony szom­baton este a Korvinláno és a Korvinkoszorú tulajdonosai részére estebédet adott. Az ebéden Hóman Bálint köszöntötte a kormányzói párt, inejd Teleki. Púi gróf miniszterelnök, mint a testület, tagja mondotta el ünnepi beszédét, többek közölt a következőket mondotta: — Mátyás király által Magyarország a fo­nalssonco-kor jelentékeny tényezőjévé volt. Ma u.ira forr az európai emberiségben a belső vágy u kiszélesedett baráti kör kérdéseire választ adó lelkiség után. Most, amikor a nyert töweg­crtékelésU'u annyi erkölcsi érték és finomság pusztul el. ébred a vágy az emberek együttélé­sét és belső tevékenységét lehetővé tevő erköl­szág hadserege olyan kitűnően és modernül van fölszerelve, mint soha azelőtt. Hogy pedig cz nem puszta frázis, azt a Iqngycl hadjárat bebi­zonyította és a jövő továbbra is bo fogja bizo­nyítani. Németországot sem katonailag sem gazdaságilag nem lehet legyőzni. Szilárdan cl vágyunk tökélve arra, hogy mindaddig folytat­juk ezt a harcot, amíg ugyanúgy megtörjük a külföldi terrort, mint ahogyan ezt a belföldi terrorral tettük. Németország uem akar más népeket elnyomni, hanem csak saját népét akarja biztosítani. Győznünk kell és győzni is fogunk. S ha a világ ördögökkel lenne is tele. akkor is sikerülni fog nekünk. ostromállapotot. Jólértesült körökben annak a vclcmóuynek adtak kifejezést, hogy a kaukázusi haláron tör lent összetűzés hírét erősen fölna­gyították cs olyan jelentőséget tulajdonítottak neki, amelyet talán uem is érdemel. Korvin-lakomáján esi rend után. Politikai, gazdasági és társadal­mi vajúdások, a világháború rombolásai sejt­tetik Európának ezen új korszakra való átala­kulásának méreteit Még hosszú ideig fog azon­ban tartani, amig alakot ölt ez a nagy átala­kulás. A XIX. század anyagiakért folyó har­caival szemben a XX. század szellemisége és lelkisége más keres: a tudós szintézist, az író általánosabb emberit, a művész stílust cs az ifjúság tekintélyes része erkölcsibb alapokra helyezett jövőt. Uj és több lelki tartalmút ko­rcsíj szellemiség látszik ébredezni. Az új hu­manizmus és az uj rettaissance sokkal átfogóbb lesz, mint uz ötszázév előtti. Végül kezében n Korviu-serloggel Magyar­ország kormányzóját az országgyarapítót és a nemzetdoi töt. k üszőntc t te. Március 1-én lobegózzuk föl a házakat (A Délmagyarörszág munkatársától) Horthy Miklós Magyarország kormányzójának 20 évet országlása jubileuma napján, márciua 1 én Sze­geden az összes házakat és középüleleket föl kell lobogózni. Elsőrendű kárpitos /ZEORE / í-n®t Szent Mihály-utca I, fodor-utca savók Telefon 15-56. Meey raktár ftestdefói a noohavok husvéfi ícricdclmeröl Budapest, február 24- A miniszterelnök a ro­tációs és íves nyomópapíron előállított sajtó­termékek terjedelmének megállapításáról ujabb rendeletet adott ki, amely a mezőgazdasági vá­sár, a nemzetközi vásár és a húsvéti ünnepelt idejére állapítja meg az újságok terjedelmét. A rendelet szerint március 10-től március 30 ig bezárólag a 8950. számú rendeletben meg­határozott napok oldalterjedelméu felül 1. Budapest területén megjelenő politikai napilapok 30, — 2. a vidéken megjelenő politi­kai napilapok 16, — 3. egyéb időközi lapok 6 to­vábbi oldalterjedelemben jelenhetnek meg. Az április 15-től 27-ig bezárólag terjedő idő­ben a 8950. számú rendeletben meghatározott napi őldalterjedelmen felül a Budapest terüle­tén megjelenő politikai napilapok 20. — a vi­déken megjelenő politikai uupilapok 10, — egyéb időközi lapok 4 toxábbi oldal terjedelem­ben jelenhetnek meg. Ezt az öldgl terjedelem többletet kizárólag at illető lapban szokásos hirdetések, valamint köz­gazdasági tárgyú közlemények és cikkek közlé­sére szabad fölhasználni. Az egyes lapszámok között való elosztás tekintetében a kiadó sza­badon rendelkezik. A napközben megjelenő politikai napilapok­nak március 23-án megjelenő, a reggel megjele­nő politikai napilapoknak pedig március 21 én uiedelcnö húsvéti száma a 8950 számú rende­letben meghatározott vasárnapi oldalt erjedel­méneJe kétszeresének megfelelő terjedelemben jelenbet meg. A politikai napilapok húsvéti számához Budaoesten legfeljebb 16. vidéken legfeljebb 8 oldalteriedelmű és az illető lapol­dol méretének felénél nem uagyobb képes, vagy szöveges melléklet adható. A pohlikai napila­pok húsvéti számának példányonkénti eladási ára nz illeti" bro vwírron árénak hétszereso. Párisi Nagy flruház Rí. rzsgcd (Csekonics és Kíss-utca sarok! ÉLELMISZEREK MÉZES CSÓK 10 dkg i TÖLTÖTT NAPOLYI 10 dkg l'O RT ALAP 6 drl» SÜTŐPOR, vagy .VANILIN CUKOR 3 lovél J MA J PÁSTÉTOM 1 doboz RUM vagy LIKŐR ESSENCIA 1 üveg OMLÖS TEASÜTEMÉNY 10 deka GYÖNGYVIRÁG KÁVÉ PÓTLÓ t/4 kg ­FIGARO BLOKK SAJT IN kg MAZSOLA ífj l't OROSZHÁL 1 literes üu'g (üvegbetét —20) F 1.-18 -IS -.20 -.24 -21 -21 -.26 -.28 -.49 -02 -.71

Next

/
Oldalképek
Tartalom