Délmagyarország, 1940. február (16. évfolyam, 25-48. szám)
1940-02-21 / 41. szám
4 n*TM*OY*ROR«7*0 SZERDA. HHO MINIÁR 2F. azóta, ma már fisak történelmi értéket képvisel , . , Az irodalmi "részben életrajzi művek s néhány mödern költő és író munkái szerepelnek. Helyet kopott a propaganda-irodalom is, do ezen a kiállításon nem itt volt a hangsúly , . . (A Délmagyarörszág munkatársától) Tragikus események játszódtak lo egy 13 éves kisfiú holtteste előtt. Apja afölötti fájdalmában, liogy már harmadik gyermekét yeszíti cl tragikus módou, öngyilkosságot kísérelt meg; a kis holttest előtt késsel mcllbcszúrla magát. Horváth Béla eíinfestőmester IV. gimnazista gyermekét 6zentháromságutcai lakásukról nemrégiben bo kellett szállítani a klinikára. A kisdiákot a diagnosztikai intézetben helyezték el és bár azonnal konstatálták, hogy súlyos betegség támadta meg, a klinikán niiudciit elkövettek, hogy megmentsék az életnek. Horváth kétségbeesve kérte az orvosokat, hogy mentsék meg kisfiát, hiszen az évek során egymásután veszítette el két gyermekét, akik miod egészen fiatalon hunytak cl. Az örvösök látva a beteg súlyos állapotát és az apa kétségbeesését, mindent megkíséreltek, bár látták, hogy a küzdelem reménytelennek látszik. Az emberi tudás (A Délmagyarörszág munkatársától) Szokatlan pedagógiai háború játszódott lo az elmúlt éy őszén, közvetlenül az iskolai beíratások előtt a nyilvánosság szemeláttára. A harc élénk föltűnést keltett, mert abban egy magániskola került szembe egy csoport szegedi pedagógussal. Az éles vitát egy sorozat lovagias iigy követte, míg a végső fejezet a törvényszék e.ló került, amely kedden tartolta meg az első főtárgyalás t. Az iskolai beiratások előtt Tunyogi-Csapö János, akinek magángimnáziuma működik néhány év óta Szegeden, ismertetést tett küzzó az egyik szegedi lapban Iskolájának működéséről, eredményeiről ds modern eszközeiről. Az ismertető élénk föltűnést keltett a szegedi pedagógusok körében, elsősorban a többi szegedi középiskola előtt, amelyek mindeddig tartózkodtak ilyenirányú ismertetések közzétételétől. Az ismertetés visszhangjaként néhány nap múlva nyilatkozat joleut meg a nyilvánosság előtt, amelyet „Szegedi tizek" írtak alá és amelyben tiz középiskolai tanár visszautasította a közleményt, mondván, hogy „tíz jóérzésű pedagógus tiltakozik a vásári Ízű, nmerikaias reklám cllen" és kifejtették, hogy ilycu közlemények eddig ismeretlenek voltak a szegcdi iskolai étetben, egyik középiskola sem göndolt eddig arra, hogy ilycu közleményt tegyen közzé. TunyogiCsapö János igazgató n nyilatkozatra cikkel válaszolt, amelyben kifejtette álláspontját és többek között azt. is Irta, hogy „uem lehet jóérzésű olyan pedagógus, aki a névtelenség homályába burkolódzik". A pedagógusbarc legközelebbi fejezete az volt, hogy az aláíró tanárok megnevezték magukat és kilenc közülük lövagiae útou kért elégtételt Tunyogi-Csapö Jánostól. A lovagias ügyeket, anuak rendje és módja szerint el ia intézték. Ezzel lezáródott a kilemj pedagógus ügye, míg a tizedik, Takáts Endre dr. ginraáziumi hitoktató volt, aki római katolikus fölszenteli pap és így lovagias útön nem kérheÉs a propaganda-munkák mellett ott találjuk a legbájosabb és legszebb kiáílítású meséskönyveket Csupa szín, csupa ízlés éa fantázia valamennyi- Ezekért a moséskönyrekért érdemes volna még egyszer gyermekké le-mi . ., Csűnyi Piroska nem tudott segíteni a kis gimnazista Hot' vátliék harmadik gyermeke hétfőn délután meghalt. A lesújtó hírről szinte öukívülcti állapotban értesült Horváth Béla, kétségbeesve mondogatta, hogy nem éli túl, hogy harmadik gyermekét is el kell veszítcuie. A kisfiú dísze volt a családnak, kitűnő tanuló volt,, akit mindenütt szerettek- Horváth mégogyszcf meguezto kisfia holttestét, majd mielőtt még bárki is közbeléphetett volna, a végsőkig elkcscrcdott állapotában kést rántott és szinte gyermeke holtteste mellett mcllbcszúrta magút. Azonnal kivették kezéből a kést és megakadályozták abban, hogy önmaga ellen végzetes hibát követhessen el; első segélyben részesítették, majd átszállították a sebészeti klinikára. Szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket; sikerült elhárítani, hogy a kisgyermek halálát az apa tragédiája tetézze bes lett elégtételt a nyilatkozat scrlő kitétele miatt, hanem sajtó útjáu elkövetett becsületsértés rpiatt följelentést tett az igazgató ellen. Ez az Ügy került kedden a szegedi törvényszék Sáraj/-tanácsa elé. Tunyogi-Csapó Jáno? igazgató közben viszonvádat emelt Takáts Endre dr. ellen, mert szcrluto sértő volt reá is az a nyilatkozat, amelyet a „Szegedi tízek" lettek közzé és a tiz aláíró között szerepelt Takáts Endre dr. is. A főtárgyaláson Tunyogi-Csapó János nem jelent meg, képviseletét Széési György dr- látta el, Takáts Eudro dr. védelmében Csikós-Nagy József dr. jelentkezett,. A főtárgyaláson Sáray elnök konstatálta, hogy a vizsgálóbíró a viszonvád ügyében nem foganatosított kihallgatásokat, ezért úgy rendelkezett, liogy nz iratokat visszaküldi a vizsgálóbíróhoz és csak akkor tartja meg a főtárgyalást, amikor a kihallgatásuk már megtörténtek. Az elnök fölszólította a feleket, hogy nem volna-e lehetséges az ügyet békésen elintézni, hiszeu pedagógusok állanak egymással szemben, amire Takáts Endre dr. kijelentette, hogy részéről ennek semmi akadálya nincs, ha megfelelő nyilatkozat történik. Szükségesnek1 tartja azonban kijelenteni, hogy a tíz aláíró közül kilenc elégtételt kapott. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy az újabb vizsgálóbírói kihallgatások után sor kerül-e fötárgyalásra, mivel remény van arra, hogy megfelelő elégtételt nyújtó nyilatkozattal sikerül az ügyet békésen elintézni. iíonyiio BÚTOROK állán dórakiára ifj. HEGEDŰS műbútorasztalosnál Somogyi-utca 15 puvmmuiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiuuuitiiiiiiiiuiiiuiiiiiiiiiiiiiiiL Cs mégegysxev az eiőadásokvói.. • Laptársunk — amelynek egyik vezércikke busman-nyilakat lövöldözött az olyan előadások ellen, amelyek kultúrhivatásuknál fogva „időszerűtlenek", tehát „céltalanok" a fegyvercsörgés zajában, — keddi számában terjedelmes cikkben válaszol Várady Imre dr. egyetemi professzornak a vezércikkre történt feleletére. Hogy laptársunk legújabb cikke eléri azt, amit akart, abban nem kételkedünk. Hyen megnyilatkozás után joggal gondolja meg minden kultúrát-terjesztő előadó, högy valóban érdemes-e kultúrát torjeszteni ott, ahol a kultúrát nem szívelik. Ez a meggondolás természetszerűleg eredményezi majd az előadások megrilkulását s ezzel teljesül laptársunknak a vezércikkben lefektetett az a vágya, hogy ne fongácsolódjék szét a szerkesztőségi tagok más ügyek szolgálatára kirendelt munkakészsége. Ez belügy, cz ezuvoréu jog, amelybe beleszólni távoláll szándékunktól. Csupán legújabb tanulmányának utolsó részletére térüuk rá, amelyben az üggyel kapcsolatos fikkünk megállapításainak úgy örül, mintha sajátmaga találta volna ki. Fejbólogat és igazat ad Tinódi Lantos Sebestyénnel kapcsolatos nézetünknek mondván, hogy az egykorú költő a hősiességről, a bátorságról zengett, hogy ezzel tüzelje a magyarságot az országba betört ellenség kiveréséro. Laptársunk azonban egyről megfeledkezik. Arról, hogy Tinódi Lantos Sebestyén Magyarországot torüle* lével, ősi erényeivel cs kultúrájával cgytití akarta megmenteni s miut az újságírók elődének cszébo sem jutott a „fegyverzajban időszerűtlen kultúra" elleu 6zút emelni, hiszen ez a kultúra tette lehetővé és műveinek elterjedése bizonyította egyrészt, högy a magyarság nemcsak hadakozott, hanem olvasott is, másrészt, hogy Tinódi művei megmaradtuk nemzeti értéknek. Tinódi, éppúgy, mint minden késői utóda, a kulturális megnyilatkozásokban látja a fegyverzajban is szükséges nyugalom, büszkeség cs érlékmcgbecsülcs legnagyszerűbb példaadása!. Az a tény pedig, hogy a Tinódi korában még nemlétező laptársunk nem tálalta a költő elé a vakrákot és ismeretlen volt Tündérszép Ilona is, eléggé menti a dalnokot atekintetben, bogy ezekről uem tartott előadást éa nem zengett vitézi éneket. Igen sok irodalmi előadást kell végighallgatnia — s így igen sokszor kell még hadrakclnio is laptársunknak —, amíg megérti, hogy például GyüDgyösi István „Marssal társalkodó murányi Vénus"-ánuk barokk művészete nemcsak a hadiorényeket táplálja, hanem a kultúrát is. S ennek köszönhető, hogy az ősi és elveszíthctctlcn liadierényck mellett a nemzet egyre erősödött kultúrájában is s hogy ma az élet, nünduu vonatkozásáról hallgathat előadásokat. S ennek köszönhető, hogy az ezeréves harcban mindig megőrzött és mindig ápolt kultúránk végső hatásaképpen ma iniudcn vonatkozásban Magyarországban látja a világ a jövőnek, a Duua-medem'0 elkövetkező életének pillérét. Az előadások tehát szükségesek, mert az egyoldalúság hiba lenuo ma, hiba volt a múltban és hiba lesz minden időben. S bármily súlyos időket éljen is a föld, mindig a nemzetek kultúrája az, amit megvédenek a fegyverek. Jrtuk ezt — bogy Tinódi szavaival éljünk —, „minden reedbéli tudós olvasó jámboroknak .. •" Azoknak, akik abban a régi időben élnek ma is, amikor a kulturális megnyilatko. •.ások voltuk az értékmérők és nem a nyilak Elsőrendű kárnitos iniKÍH / Z E O R E / f-n*l §z?nt Mlhály-ulca 1, Fofcr'-utca sarok Telefon 15-Wi. Nngy raktár II TWH Harmadik gyermekének haldia miatt Öngyilkosságot kísérelt meg az apa Tanérok pedagógiai harca a biróság elölt Tiz szegedi fanár tiltakozása egy magáng mnázium „vásári izü, amerikaias reklámja" elten, kilenc lovagias üggyel és egy törvényszéki tárgyalással