Délmagyarország, 1940. január (16. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-28 / 22. szám

Vasarnap, 1940. január 38. DETMAGYAROB^ZÁG BEKÜLDÖTT HÍREK A Dugonics-Társaság ma, vasárnap 17 őral kezdettel a városháza közgyűlési termében fölol­vasó ülést tart a következő sorrenddel: Várady Imre elnök: Elnöki megnyitó, Baróti Dezső r. tag: A finn-magyar rokonság fölfedezése. {3ík Sándor alelnök: Versek. Ortutay Gyula külső tag: Utazás Finnországba a Balti-államokon keresztül. A DMKE-Kulturküzpout vezetősége mindent megtesz, liogy főként a kisebb javadalmazásunk kulturigénye minél kevesebb anyagi áldozattal nyerjen kielégítést. Eredménytelen és hiábavaló azonban a vezetőség munkája, ha az érdelteltek a kedvezményeket nem veszik kellőképpen igénybe. Látjuk ezt főként a színházi előadásokról. Ezért szeretettel fölkéri a vezetőség igen tisztelt cso­portvezetőit, tagjait és az érdeklődőket, hogy a kedvezményeket (színház, hangversenyek, alsóvá­rosi mozi), amelyek a lapokból, színházi plaká­tokról, stb. mindenkor megtudhatók, winól többen vegyék a kullurpcngővel igénybe, mert ha azok, akik a kedvezményeket adják, továbbra is azt ta­pasztalják, hogy a DMKE-tagok részéről uem mutatkozik kellő érdeklődés, az eddig nyújtott kedvezményeket is he fogjak szüntetni, a kultur­központ pedig működését szünteti meg. A héten 2 DMKE-elöadást tart a Városi Szinbáz. A hivatásszervezet /Magyar létkérdések* cinni eíruü előadássorozatának harmadik előadását 30-án, kedden 19.30 órai kezdettel tartják meg a bölcsészkari egyetem nagytermében (Szukováthy­tér). Az előadást /Erdély l-.ivatása* cirnmcl M a k­k a i Sándor, volt erdélyi református püspök, re­gényíró, jelenlegi debreceni egyetemi tanár tart­ja. Az előadás iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. A belépődijmenles előadásra min­őm érdeklődőt szeretettel meghív a bivalásszer­vczc't. Modern kárpitozott bútorokat rendeljen vitéz SíiVEGH DEZSŐ kárpitos KÁLLAY ALBERT-U. 2. (Hid-u.) Recamiere, fo­tel-ágy cs kárpitozott bútorok állandóan raktáron 9 Mukkai Sándor őr volt erdélyi püspök 30-án, kedden 1(>.3Q órai kezdettel a református egyház gyülekezeti termében niüsoros szeretetvendégség keretében a Kárüli Gáspár-fele bibliafordítás 330 esztendős fordulója alkalmából bibliamagyaráza­Jot tart. A szeretetvendégség műsorán az erdélyi református nőszövetség munkáját ismerteti; dr Makkai Sándorné. s gcrdonkaszúmmal közremű­ködik: Szarka László. A műsoros szcretelvendég­ségrn résztvenni szándékozókat ezúton kéii az egyházközség, hogy a terem befogadóképességére tekintettel, legkésőbb hétfőn estig jelentkezzenek a lelkészi hivatalnál; akár telefonon is (21-61). A .MA V szegcdi iizlctvczctősége közli, bogy a köztisztviselői arcképes igazolványok 1010. évre szóló érvényesítését február 15-ig meghosszabbí­tották, tehát az érvényesítésért február 15-ig nem kell külön illetéket fizetni. Az 1930. évre érvénye­sített arcképes igazolványok azonban utazásra már csak január 31-ig érvényesek. Meghívó Szeged szab. kir. város hivatalnokai cgycsülcto 1010 évi február 13-án délután 6 órakor, határo­zatképtelenség esetén 1010 feburár 25-én délelőtt 10 órakor az egyesület hivatalos helyiségében (Vár) tartja czévi rendes közgyűlését, melyre a lagökat tisztelettel meghívja az Szeged, 1010. január 20. Elnökség, Tárgysorozat: I A közgyűlés megnyitása. 2 A közgyűlés jegyzökönyvének hitelesítésére het tag kiküldése. 3. Á választmány jelentése az 1039. évről. 1. Az 1030 évi zárszámadás és mérleg bemutatása. 5. A felügyelő-bizottság jelentése, a felelős számadóknak a fölmentvény megadása. 6. Az 1910. évi költségelőirányzat bemutatása. 7. Elnöki előterjesztések. 8. Szabályos időben benyújtott indítványok tár­gyalása. 9. Tisztújítás. legolcsóbban Lakberendező Szövetkeze tnei IPARCSARNOK. Horváth Mlhály-u. 5. Rutovizált képviselet; Mavkovics Szilává Szeged9 Tisza haios kvi. 44. Díjtalan bemutatás Kedvező vészietek Alkatrész és autó service Teh: 30<*20, Nagy raktár — Börtön után börtön. Az 52 éves Kormá­nyos Rozália került immár megállapithatatlanul baDyadszor a törvényszék elé, czalkalommal is­mét lopással vádolva. Az asszonyt először 1918­bau ítélték el, azóta hol börtönben van, hol né­hány hónapig szabadlábon. Legutóbb 1938 január­jában került ki a Csillag-börtönből, dc a szabad­ság nem sokáig tartott. Az elmúlt év novemberé­bon Császár Autal kiskunhalasi szobafestő­nél vállalt szolgálatot és ncmsokkal később ki­fosztotta a házat; bőven vitt magával ruhanemüe­ket, subát, csizmát és a tyukólat sem kímélte meg. A sikerült fosztogatás után Szegedre utazott és itt apránként eladogatta a holmikat, nehogy föl­tűnjön gazdagsága. Amikor azuláu az utolsó ru­hát is eladta, a pénz is elfogyott, jelentkezett a rendőrségen. Szombaton a törvényszék elé állítot­ták, amely tekintettel arra, hogy uiár sorozatosan el volt Ítélve, czalkalommal kétévi fegyházra ítélte. Kormányos Ilozá'ia azonnal meg is nyugo­dott a büntetésben. *UHY* YORS ÉS ENY ^•ftHASZNÁLD HA GYOMROD RENYHE TE;-.*.X.HL.-,..'.„VI. J.*>.• V .. . Leesett a padlásról. Szombaton délután az alsóvárosi fckclcfüldek 191. számú házban baleset történt. Kovács András 37 éves gazdálkodó le­esett a padlásról és balkarját eltörte. A mentők a közkórházba vitték. — ANYAKÖNYVI HÍREK. Az elmúlt bétcu született 25 fiu és 19 leány. Házasságot kötöttek: Szász Gyula és Bogdán Gabriella, Bába János és Mészáros Julianna, Tóth Mihály és Je.nei Mária, Pataki Sándor és Juhász Erzsébet, Varga József és Juhász Margit, Kocsis-Savanya Ferenc és Var­ga Matild, vitéz Sigmond Dezső és Szél Mária, ^"otró János és Balog Anua, Traser László és Zsaduyauki Irén. Elhaltak: Bus Éva 1' napos, Berta "illés 75 éves, Kotogáo Irén G hónapos, Ko­csis Savanya Ignác 83, Gsejtei Petemé 77, özv. Csá.uyi Józscfnc SÍ, ifj. Horváth András 14, Mak­racst-k Ferenc <56, Szász Jukabné 82, Farkas Ist­ván 35, Tanács Irén 10, özv. Vocscy Sándorné 68, Fischcr Jenő 62, Kiss Falué 82, özv. Kiss Mihály­né 51. Pálíi Ferenc 79, Gitta Istvánné 77, Vlasits István 61, Pájer Pál 21, Malatinszki Andrásné 79, özv. Görbe Sáudorué 61, Molnár Antal 73, Ki­rály Imréné 18, Szilasi Sándor 68, Szűcs András 31, Bach Lászlóné 37, Róder Lajosué 64, Villányi Jenőné 47, id. Józsa Károly 77, Gémesi Gábor 40, Fodor Imre 50, Kálmán József 56, l'ável József 71, özv. Balázs Istvánné 73 éves korában. — Az aranyér székrekedés folytán súlyosbo­dik. A Darmol könnyebbülést szerez, enyhe hajtó hatása, van. " * , v 0 TŐZSDE Budapesti értéktőzsdezárlat. Csendes, üzlet leien volt a hétvégi tőzsde. Ösztönző birek hiánya uiialt már az első kötések a tegnapihoz viszonyítva gyengébb áron jöttek létre. A hangulat végig nyo­mott, a spekuláció tartózkodó, valamint a külső megbízások hiánya miatt az árfolyamok a tőzsde­idő további folyamán lemorzsolódtak. Az ullinió­ra kötött dijblztositó üzletek lejárta a mai uapra esett s igy a lebonyolítások során jelentékeny áru került íölszinre és az árumennyiség csak olcsóbb áron talált fölvevöre. A tőzsde kedvetlen hangu­latban, gyenge irányzattal zárt. Magyar Neinz< 11 Bánk 186.—, MAK 102.—, Ganz 20.3, Egyesült Iz­zó —.—, Szegedi Kender 52.5. Zürichi dc vizazárlat Páris 10.07, Londou 17.77. fél, Newyork -116.—, Brüsszel 75.40, Milánó 22.51, Amszterdam 236.80. Berlin 178.A). Szófia 5.30, Athén 3:35, Belgrád 10.—, Bukarest 3.30. Budapesti hivatalos valutaárfolyamok. An­gol font 13.65—18.85, belga frank 58.00— 58.70, dán korona 66.10—67.00, dinár 7.60-7.00, dullár 3J3.85—349.85, francia frauk 77Ü-7-S5, hollandi forint 182.15—181.35, cseh-tnorva korona 11.13— 11.80 (20 K-nál nagyobb cimletek kivételével;, szlovák kor. 11.55—11.90 (20 K-nál nagyobb din­ietek kivételével), kanadai dollár 301—306, lej 3.20—3,40, leva 3.30-3.60, Ura 17.10—17.90, (csat 10 lírás bankjegyek és érmék vásárolhatok), né­met márka —.—, norvég korona 77.85—78 85. svcó korona S1.65—82.65, svájci frank 7(5,85—77.85. Budapesti terménytözsdezárlat. A készáru pia­con üzletlclenség és csekély forgalom mellett tar­tott volt az irányzat és az árak uem változtak. A budapesti terménytőzsde hivatalos Arjcgyzésdfv Baza tiszaviGckt. felsőtiszai, dunatiszaközE fejér­megyei, dunántuli és kisalföldi 77 kg-os 20 05, 78 kg-os 20.55, 70 kg-os 20 85. 80 kg os 2105, rozs pestvidéki 15.79-1595, sörárpa kiváló 22.00­22.45. takarmányárpa L 17.80-18.05, tengeri tt­szántul! 1975-1985. zab II. 1990-20.15. Csikágói terménytözsdezáriat. Buja tartolt Májusra 00 egynyolcad—90, juliusra 96 ötnyolcad ­háromnegyed. Tengeri tartott. Májusra 57.25. ju­liusra 57.25, szeptemberre 57.75. Rozs tartott. Má jusra 70.5, juliusra 69 hétnyolcad, szept. 69 öt­nyolcad. Á TUTAZÓBAN VAN ITT! Graioioffiis müvfóiiio ismerteti írását, minden ügyéről csodálatosan. FogadZarda-utca.il, VN Mlves%eM 1 hím drótszörü fokszikuíya. hálán 2 fekete folttal Becsületes megtaláló jutalomban rc-zesül BAROSS* . . étterem. Vát -iKen 2,

Next

/
Oldalképek
Tartalom