Délmagyarország, 1940. január (16. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-16 / 11. szám

nyr \ n Y O R g 7 4 O­Kedd '1940 iamiúr 16. Megtörtént az államosított baia—báttaszékt ut szegedi szakaszának átadasa i (2 Véktt agyarország Munkatársétól) Mint ; nifretes, Varga József dr kereskedelemügyi ca iparügaft miniszter közbenjárásába az állam átvette a baja—báttaszéki útat és qz 19il es útépítési programiban a szeged—bajai szakaszra széles betonburkolat, kerül. A száz kilométeres ut hivatalos átadása, Illetve átvétele hétfőn délelőtt történt meg az államépitcszeli hivatal szegedi kirendeltségenok hivatali helyiségéből). Az átadásnál a város Pává Ferenc dr tb. ta­nácsnok, útügyi olőadó képviselte, míg az állam részéről jelen volt Lutiganin Henrik, a szen­tesi állaznópÉtcözeti hivatal vezetője, valamint Höllner Kárply, az államópítészeti hivatal sze­gedi kirqndrítségéuek vezetője. A vúrps az átadott útvonalon az idei út­építési piyjgramba íölvott munkálatokat elvég­zi. Az ötéves programba fölvett évi 70000 pen­gő i'cnotantáfii kíiltsógot, összesen 280.000 pen­gőt, a város a banyai útak elkészítésére tudja fordítani ós így remény van arra, bogy az öt­érc s program ufáit egyetlen út sem marad a szegcdi tanyavilágban, amely ne lenne kikö­vezve. , A baja—báttaszéki út államosításával, il­b tve az átvétellel és átadással kapcsolatban a bizottság még hétfő délelőtt helyszíni szem­lél. tartolt. Megtekintették az útat egeszeu a I Vtróezy-iskjoláJg. FeMcsarnokot épi'enek a Hébiárlbasamtcai napközi otthonhoz (A Déluiugvarország munkatársától) Vitéz Tóth Béla t)r tiszti íőorvos közbenjárására .Johan Béla dr Ijtelügyi orvos-államlitkar 5000 pengőt adományozott a Ilóbiártbusa-utcai napkífei otthoni ős óvoda fekvőesarnokának az • lkészíu'sri(-r Ez az adomány lehetővé teszi, hogy a vűrqs a tiszti főorvos rendkívüli agili­tása incilell \ egyre nagyobb fölkészültséggel vegye föl a harcot a legveszedelmesebb népbe­tegséggel, a Ibc-vcl szemben. A Hóbiárlbasa­ulcai napközi;otlhoq és óvóda, igy is mintain­tézménye a városunk s most hogy fekvőcsar­nakkal bővül. dobban Itnlja majd nemes hiva­tását tel jesiteni. A hétfői rel'jerálóüléscn közölte még vitéz Tóth Béla dr tiszlifőorvos, hogy a belügymi­niszter engecléKt aduit arra. hogy a Somogyi­telepen a varojs hatósági orvosi állást szer­vezzen. Valószínű, hogy az uj orvosi állás megszervezése már az idei első közgyűlés tárgysorozatán szerepelni fog. Párisi Nagy flruház R', Szeged (Csekonics és Kiss utca sarok ÉLELiM 1 SZEIt EK Savanyu, őrös, vagy méz cukorka 10 deka —.17 Mézes csók 10 deka —.18 Citrom 3 drb - —.21 Trappista sajt 10 deka —.24 Májpástétom 1 doboz —.21 Csokoládés drazsé 10 deka —21 Ostya tortalap kerek, vagy szegletes 6 drb ^-.21 Karamella cukorka 18 drb »-.24 Likőr vagy rum esscncia 1 üveg —.26 Burgonya cukor uegyed kg —.2-1 Sütőpor, vagy vanilin 3 levél —.24 I-a nápolyi 10 deka —.20 Eidami sajt 10 deka —.20 Tea sósforgács 1 csomag —.31 Figaró blokk sajt 1 drb fél kg —.48 Gyöngyvirág kúvépőtló % kg-os 'toboz —19 Maláta kávé t kg —.58 Méz fél kg (üvegbelét —.20) —.59 Szardella paszta 1 üveg —.58 Szardínia egyötödös doboz —61 Narancs I kg —.68 A • A" A Mctcorologiai Intézet jelenti 22 J\2 lUO árakor, I d ő j ó s 1 a t: Mérsékelt tsaél, eok helyen köd. Az ország északi részein, fő­ként Kárpátalján, több helyen havazás, A hőmér­séklet kedden még alig változik, később a hideg fokozódása valósziuii. — Kormányzói kitüntetés. A Vitézi Szék va-, sái-nap délelőtt a vitézi székház nagytermében vi­téz Meskó Zoltán dr tábornok, vitézi székkapitány elnökletével értekezletet tartott. Nagy számban jelentek meg Szeged és környékének vitézei Cs vitézi várományosai. Az értekezlet befejeztével vitéz Meskó Zoltán dr ünnepélyes keretek közölt nyújtotta át vitéz Széchényi Sándor dr-nak a vi­tézi rend érdekében kifejtett érdemes munkássá­gáért a kormányzó elismerését kifejező okiratot­Ugyancsak elismerését fejezte ki az Országos Vi­tézi Szék Endrey Antal dr-nak, a felsőház tagjá­nak és vitéz Zsiday Imrének is. A kitüntetettek az az elismerésről cs dicséretről valamennyien ok­iratot kaptak. — Varga miniszter és SzeutGyörgyi pro­fesszor a föltalálok diszelnöUei. A Magyar Föltalálok Országos Szövetsége a napokban megtartott közgyűlésén uj vezetőséget válasz­tott. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel el­nökké választotta vitéz József Ferenc királyi hercegei, mig Varga József dr ipari és keres­kedelmi miniszter és a szegedi egyetem Nobel­dijas tanára: SzcutGyörgyi Albert dr diszelnö­kök lettek. — Ünnepi vacsora Buócz Béla fökapitányhe­lyettes tiszteletére. Baráti vacsora keretében ün­ucplik meg a társadalmi ogyesületek tarnói Buóez Béla dr rendőrfőkapitány-helyettes közszolgálatá­nak negyedszázados évfordulóját. Szeged rcudör­főkapitányhelyetteséneb negyedszázados jubileuma alkalmából a rendőrség szegedi kapitánysága a DMKE-vcl. a Délvidéki Otthonnal, a DEFHÉ-vel, a Reviziós Ligával, a TESz-szel és az Ujszegedi Kaszinóval karöltve, amoíy egyesületeknek Buócz Béla dr elnöke, alelnöke, vagy más tisztséget be­töltő tagja — január 23-án 'a Hungária különter­mében rendezi vacsoráját. — Kinevezések. A belügyminiszter a városi számvevőségnél vitéz Gulyás György, Náray Ká­roly számvizsgálókat számvevőségi tanácsosok­ká, Vitéz Csánvi János, Somogy i Lajos és Gom­bos Tslvúu száingyakoiuokokat számtiszlekké ne­vezte ki, — Tört aranyát, ezüstjét adja el Túthoál. — A Délszláviába küldött Uevclczölap dija 20 filUár marad. A posta vezérigazgatóság fölhivja a a közönség figyelmét, bogy a Üélszláviával való forgalomban csak a 20 gramnál nem nclio­zebb levelek dija csökkent az eddigi 10 fillér be­ívelt 32 fillérre. A levelezőlap dija továbbra is változatlan maradt — A MOVE közgyülcse.- Vasárnap tartotta meg nagy érdeklődés mellett a Stefániái kioszk­ban tisztújító közgyűlését a MÖVE, vitéz Gárgyán Imre dr elnöklésével. A Hiszekegy elmondása utáD az eluök a MOVE jelszavával. »BccsületleJ a hazáért* üdvözölte a megjelenteket, majd hódo­latát fejezte ki Magyarország" kormányzója iránt. A közgyűlés tagjai állva hallgatták végig az el­nök szavait. Tukats Sándor dr főispán, Szeder Jáuos országos elnöknek a -MOVE gondolat ér­dekében kifejtett munkásságáéi t köszön lé' fejez­te ki. A közgyűlés' ezután* vitéz Gárgyán Imre dr-t, Doroszlay Mihály dr-t és Remónyffy Gyulát a MOVE örökös tágjaiul'ajánlotta a bőzpontaak, majd ugv határozott, Ijbgy üdvözli vitéz Ke.resz­tes-Fiseher Ferenc belügyminisztert a szekták betiltásáért. Az elnök bejelentette, indítványt nyújt bo a város parlamentjébe. Hogy a város azonnali hatállyal bout'sa föl a szekták tagjaival szembeni földbérleti sicr^ődesl. A főtitkári jelen­tést Fábián Fercnp olvasta ^öl, majd a lövcsz­szakoszlály mult éyl eseményéit Rernényffy Gyu­la ismertclle. Ebből kitűnt, hogy a MOVE jól szerepelt az országos bajnokságban; országos viszonylatban hatodik, "vidéken azonban az első lelt a szegcdi együttesi Kabdcbó Fcrcnc és Stuuipf Károly jelimt'ésd. után egjbaugulag a kö­vetkező tisztikart választottak ineg: elnök: vitéz Gárgyán Imre dr, társelnökök: Magyart István, Wagner Ferenc. Üőrusziay Mihály dr. alelnökök: Rernényffy Gyula, főtitkár: Kabdcbó Ferenc, kincstárnok: Stump.f KároJy,_ ellenőr: Náday Ist­ván, tb. főügyész: Tt-íbisz István dr tb. orvos: Gotlvald Sándor dr, Zeig Domonkos dr. A köz­J gy ülés a Himnusz clénc'ilésévél ért xí.rel — Gyomor- és bclbajoknáf, a máj és az epe­utok megbetegedéseinél, reggel felkeléskor egy pohár természetes sFcrcno József* keserűvíz, kü­lönösen kortyonként elfogyasztva, igazán remek hashajtói Kérdezze meg orvosát! — Eltemették TóUi Mihály dr-t. őszinte részvét mellett kisérték cl hétfőn délután utolsó útjára a Dugonics-temetőbe a vasárnapra virradóra hosz­szu betegség utáni elhunyt Tó'lh Mihály dr ny. vá­rosi tanácsnokot. Tóth Mihállyal a régi Szegei °gy jellegzetes, mindenki állal becsült, általáno­san szeretett, érdekes egyéniségű törzsökös szege­di polgár és régi városi főtisztviselő költözött cl 3 városnak tradíciókban oly szegény és egyre sze­gényedő életéből Tóth Mihály -dr a ucuies hagyo­mányokon és emelkedett szellemben nevelődött régi szegcdi tisztviselői kar egyik érdekes és ér­lekes alakja volt, elköltözésével szinte alig ma­radt valaki itt, aki alakjával és egyéniségével idézné a régi, meghitt, vidám' és bensőséges sze­gedi életet, aki az elmúlt korok nagy polgármes­terei mellett működtek és akik tevékeny részt vállaltak abból a munkából, amely az alföldi por­városból európai nagyvárossá tette Szegedet. Lleto összekapcsolódik Szeged- fejlődésének leg­szebb és legeredniénvcsebb éveivel de nemcsak munkássága őrzi meg emlékét minden szegcdi ré­szérc. de egyéniségének melegsége, emberségének őszintesége és nem utolsó sorban kedvének, ked­vességének. mosolygó humorának melegítő szelle­me. A szó teljes értelmében igaz ember volt Tölh Mihály dr. akinek cgvéniségét niélvcn átjárta az emberiesség érzése, aki lehetőleg mindenkin segi­teni akart és aki mindenkit mosolyogva igazított útba még a legnehezebb időkben is. Kedé'véncl: ezt a töretlen tisztaságát még a legutolsó időkben is megőrizte. Amibor már nehéz belegség kínoz­ta. megöregedett, elfáradt szervezetét, akkor Is mindenkivel tréfált, ba ismerőseivel találkozott, ha elbeszélgethetett a régi. ködbe vesző szén. nap­sugaras szegedi időkről Ez a ritka báj. a humor­nak ez a tiszta mosolvgása 1 c'tIe mindenki számára felpitbefeilennéés telte mindenki segítőjévé, minden­ki bará»iává. 1897-ben lénel't a város szolgálatá­ba. előbb Lázár Polgármester melleit működött, maid 1912-ben tanáesnnkká választották és a vb lá"háború ahii'l az egvik legfontosabb nozieiöf töl­tötte be. a katonai üffvosztnlv vezetőié volt 1913­luin vonult nyugalomba, kartársai, hivatali hiva­tali elöliárói őszinte szeretete és nagyrabecsülé­se. mellett Mintegy két év elölt sulvos betegség támadta meg szervezetét azóta szinte ki sem moz­dult házából. Nébánv nannal ezelőtt snlvosra for­dult állapota és már akkor tudták, hogv sertter.i nem lehel raífa 75 éves korában luinvt el. a hétfői temetésen Pá'fv József dr nolffármester vezetésé­vel méffielonf a városi tisztviselők küldöttsége A uoteámiesler koszorút helvezeit koporsóiba. Aszintn részvét melb-u helyezték őrök nyugalomra a felsővárosi temelöben. — MUNKAKÖZVETÍTÉS Munkát kaphatnak a halósági munkaközvetítőnél. Férfiak: 2 kovács, 2 lakatos, 1 bádogos, 1 szíjgyártó. 4 kötélgyártó, 1 felsörészragasztő. 1 borbély, 2 gazdasági minde­nes. >'ök: 8 bölgyfodrásznö, 2 mindenes, 3 bejá­rónö, 1 mindenes fözőnő, I szobalány. — Szobatüz. HétföD délután a Boldogasszony­sugáxulra hivták a tűzoltókat. Özvegy Kirciléncr Istvánné Boldogasszony-sugárut 31. szám alatti lakásában szobatűz Ueietkezett A kivonult tűzöl­lóság a jelentéktelen tüzet percek alatt eloltotta. Kár nincs. — HEVES FÖLDRENGÉS SZICÍLIÁBAN P^ lerroóból jelentik: Palrrmóban bctlőu délután ? óra 21 perckor rövid de meglehetősen heves föld­rengést észleltek. Néhány ház megsérült. Az egyes jelentések szerint több sebesülés történt. Szicilia belsejéből egyelőre ucui érkezett hir. — P. Korkai Jenő S. J. előadása. A bivalsászer­vezet --Magyar létkérdések* címmel folytatólagos előadássorozatot rendez a bölcsészéti egyetem nagytermében. Az első előadást keddeu 20 óra 30 perekor P. Kcrkai Jenő S J.. a hivatásszervezet alapitója mondja A magyarság helyzete és kül­detése cinmiel Az előadássorozatot ünnepélyeseit megnyitja Yárady Imre dr egyetemi tanár, dé­kán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom