Délmagyarország, 1940. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-10 / 6. szám
P F T* W A G T A" li U K 52TAT» Szerda. 1940. jauimr 10. — Meghűlésnél és náthaláznál korán reggel így pohár természetes >Ferenc József* keserűvíz gyakran igen jót tesz, mert a gyouiorbdlcsaJornát alaposanTkitiszUtja cs mcregtelcoiti, azonkívül pedig fokozott anyagcserét és kielégítő emésztést • biztosit. Kérdezze meg orvosát! — Halálozás. Szabadkáról jelentik, bogy ott meghalt Hartmnnn Rafaelné, a llülöház és Elcliniszerszálliló Rt. cég egyik alapitója. Szegeden kezdte meg szakmabeli működését és tudásával, szorgalmával hamarosan nagy tekintélyre tett szert uemzetközi viszonylatban is. A Hűtőház üzemét'egyre jobban bővítette és Szeged szállítmányait sikerült igy ismertté tenni egész Európában. Közgazdasági tevékenysége mellett széleskörű jótékony működésével is elismerést cs tiszteletet szerzett személyének. Jól ismerték Szegeden is, halála széles körben keltett részvétet. — SuIvos csapás érte Schwartz Kálmán szegedi háztulajdonost. Felesége, szüléiéit Roscnzweig Gizella hosszú betegség után elhunyt. Halálát férjén kívül rokonai, ismerősei és széles baráti köre gyászolják Szerdán kisérik utolsó útjára. — A mentőautó balesete. Kedden délelőtt külörös és szerencséskimenctelü baleset játszódott le * Tisza Lajos-kötmfon. Az egyik mentőautó egv integet szállított a kórházba, amikor a Püspökbazár elé ért. Éppen ebben az időben csomagolták árusítóhelyeiket a Tisza ÍJajos-kőruton. árusitó kofák és igy történt, liogy a mentőautó, bár szabályszerűen haladt és többször hangosan dudált — a sárhányóra! elkapta az úttesten álló egy ik pinri •Must. Szerencsére nem történt komolyabb baj, az árus sérülést nem szenvedett és igy a mentőautó tovább folytathatta iitj.it a kórház felé. Mindenesetre ,3 piacokon is nagyobb'figyelemmel kellene lenni, ha a mentőautó közeledik. — MEGGYILKOLTA TJTÓDJAT EGY BOSZMAf ADÓHIVATALI FÖNÖK. Kolerádból jelentik: A boszniai Jajrén kedden drfelőtt uagv föitünéstkeltö gyilkosság történt. Ríulibojsc Györgye állami adóhivatali főnök, akit állásából áthelyeztele, több rerofverlövéssel meggyilkolta utódját abban a pillanatban, amidőn hivatalát át kellett adnia. \ gyilkost letartóztatták. —- A Deák Ferene-nteai kerékpárkarambol ügye a* Ítélőtábla előtt. Súlyos kimenetelű keréknárszercncsctlrnség játszódott le április 18-án a Horváth Mihály-utra és a Deák Ferene-ntca kereszteződésénél. ahol két kerékpáros egymásnak rohnnt. Pataki Veron és Kiss Lajos a kérdéses napon Újszegedről kerékpáron tértek vissza n vá"osba. A Deák Fcrcnc-utcában haladtak azzal a szándékkal, ljogv a Kossuth-titcába jussanak, ntsöz.bcn Kiss Lajos lánca leesett, miért is Pataki Veron néhány méteres előnvre telt szert. Este 7 óra körül igy értek el a sötétségben a Horváth Mihály-utra torkolatához, «miknr nz Arany János-utcából előbukkant Deák Mihály 20 éves c.tpészscgód kerékpárja. A cipészscgéd. ugy látszik, elszámította a távolságot, rövid ívben kanyarodott és igy történt, hogy összeütközött Pataki Veron kerékpárjával. A lány már nem tudta kikerülni a váratlanul előbukkanó Deákot és fejét megütötte Deák konpápykr.rc.kébcn. ngv, hogy jobb szemé fölött súlyosabban megsérült. Deák ellen gondatlanságból elkövetett sulvos testísértés miatt adott ki vádiratot az ügyészség ős ,3 törvényszék Sáray-tanácsa megállapította, , bogy gondatlansága miatt következeti be a karambol, ezért 10 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az Ítélőtábla Curry-tanácsa kedden tárgyalta az ügyet, és az. iratok ismertetése után helybenhagyta a törvényszék ítéletét. A bíróság cnyhitö körülménynek vette. hogy Deák maga is megsérült az összeütközésnél. Az ítélet Jogerős. —oOo— BEKÜLDÖTT HIREK Előadás az iparostanonriskolóban. A Dugonics András Bajtársi Egyesület szerdaesti clüadássorozulábao ma este féj 8 órai kezdettel a következő előadások hangzanak el: Antal Dénes iparostanonc-iskolái igazgató óAz ipari továbbképző tanfolyamok célja és feladata*, Kiss Sándor tanárjelölt: sMagvarság — fajiság*. Az előadás belyc az iparostanonclskóla díszterme; belépés díjtalan. Fölhívás a vitézekhez cs a vitézi nemzetes asszonyokhoz. Csongrád vármegye Vitézi Széke a vármegye székhelyén, Szegeden vármegyei értekezletet tart janlár ll én, vasárnap délelőtt 10 órakor a vitézi székház uagylermében, amelyen a Szegeden lakó vitézek és várományosok megjelenése kötelező. Az érlekezleJ tárgya: a vitézi rend időszerű kérdései. Előadó: vitéz Meskó Zoltán s/ékkgpitány, A vitézi gazda tervszerű gazdálkodásáról tart előadást vitéz Horváth János gazdasági fölügyelő. A várományos kérdésről vitéz B5náthy János tábornok elmélkedik. Délután I órakor a vitézi nemzetes asszonyok 'tartanak értekezletet, amelyet tea kővel. A spanyol diktatúra katolikus marad 'A spanyol polgárháború folyamán sokan feliek, hogy a Franco állal létesített diktatúra a totális államot fogja, bevezetni cs ennek kapcsán, előbb utóbb összeütközésbe kerül az Egyházzal is. Az ilyenirányú, aggodalmakat most már eloszlottaknak tehet tekinteni. A hirek, amik Spanyolországból érkeznek, a lehető legbiztátóbbak. Franco iáhomok az előjelek szerint megtalálja az úlat az igazi tekintélyállamhoz, amelynek nincs szüksége, arra, hogy a természettörvénnyel, vagy az egyház jogaival konfliktusba kerüljön. Az u/ofsó idők kél nagyjelentőségű. hire, is erre vall. Most, nyitották meg például a. madridi egyetemet, három évi szünet, után. A megnyitást ünnepélyes szentmise vezette, be, majd az egyetem, minden termében, ünnepélyesen kifüggesztették a. feszületet, J kultuszminiszter megnyitó beszédében kijelentette, hogy a spanyol kultúra szervesen, összenőtt a katolicizmussal és anélkül el sem képzelhető. Bejetentelte továbbá azt is, hogy a, köztársaság alatt megszüntetett, egyháztörténetnél tanszéket azonnal helyreáll ifja. UgyanVsak december végén jelent, meg egy állami rendelet, amely a katolikus kultusz és klérus támogatásáról intézkedik. A rendelet 05 mW>ő przetdt állit be erre a célra s a nemzet kötelességének jelenti, ki, hogy a lerombolt templomokat, szemindrhiútokat és könyviárakat helyreállítsa.. - • »R 0 YO L« ? a J Mérev-ufca 6b. szánt Te'eloi: 30-57 Errlclyi Bál. A Szegeden és környékén éiü erdélyiek cs barátaik hagyományos farsangi találkozóját, az Erdélyi Bálát január 2ő-én rendezi meg a Székely-Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete a Hungária-szálló öszszcs termeiben. A bál védnökségét Teleki Pál gróf, Tasuádi-Nugy András és Varga József vállalták. A rendezőség gondos körültekintéssel munkálkodik, bogy a bál czidén is a megszokott fényes és hangulatos keretek között folyjon le Dáliroda: SzEFHE, Szentbáromság-utca 5. —-ooo— Január 13: Katolikus Ház, 20.30: Szegedi Kisdedóvó cs Jótékony Nőegylet álarcosbálja. Sántha-vendéglö (Remény-utca 53), 20.30 óra: Móra városi Torna Egyesület hálja. Az Újszeged! Kendergyár és Juta fonó bálja a R.i fiai-étteremben. Január 20: Keresztény ifj. mészárosok és briiinsek bálja a Raffai-étteremben. Január 25: Hungária. 21 óra: Erdélyi Bal (a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülele. rendezésében). Január 27: tpar"»bá| ,-jz lpariostülelben. Február 1: az SzTK sportbálja a Tisza-szálló nagytermében Szent Iuirés Bál a Hungáriában. Február 2: Fclsöipaiiskolások bálja a Hungáriában Február 3: A Hadaslyápok bálja a Raffai-éttcremben. Nemzett bál a Tisza-szállóban. Móravárosi Ifjúsági Egyesület farsangi bálja a Sűntlia-vecdégTőbcn." ' Ottha n-M o t tjö, Szörcu szomb.M, vaséi1-A Dé'mafivaroraxA" nap. hétfő, kedd. eirt<izet*> Rendes nelyáraK. _ . + JM M Toprini nész • Honin HOO0 kalandjai Vagv ktsőrS müsur! kan- 10- kedveimen FILM Az „Ezer tó országa' (Fiuu kulturfilin bemutatója a Belvárosi Mozibuu) Az ilizcr ló országát* ismertető knUurftlmnek fájdalmas aktualitása vau napjainkban, Harminclokos hidegben, hóviharban, elképzelhetetlen scznvcdések közepette vívja Lszakou harcát hősies testvérünk: a finn nemzet. Gyönyörű, virágzó városokat kellett kiüríteniük a légitámadások bombazápora miatt s az építőmunka nagyszerű katonái a rombolás fegyverét vették kezükbe, liogy megvédjék oly keservesen kivivolt függetlenségükét . . . Ez az a kép, amit a távirati irodák és tudósítók jelentései festenek naponta Finnországról. Megrázóbb ellentét eí sem képzelhető, mint a fejlődés és béke napjait élő Finnország képe: az * kultuifilm, amit az elmúlt esztendőben késztteti cl az »Abo et Soldeu • fiiravállalat Suomiröl, gz»Ezertó országáról*. Ezt a filmet mutat tg be kedden délelőtt 11 órakor a Magyar Földrajzi Társaság a sajtónak és a diákság egy részének, a Belvárosi Moziban. * Megismerjük a Lappföld hatalmas tundráit, rénszarvascsordák legelnek a bófoltos hegyoldalakon és az Északi Fcny különös vibrálása teszi vonzóvá a képeket. Csudálatosan látjuk, mint nőnek és fejlődnek a kis finn városok s hogyan terjed a jólét az önállóságában alig húszesztendős államban. A film legértékesebb jelenetei a finn gyáripart és a kézművesipar nagyszerű fejlődését mutatják be. Finnország csodálatosan fejlett faipara, bányaipara tárul elénk legapróbb mozzanataival és bámulatramélló nagyvonalúságával, tökéletességével. Do felejthetetlenül szépek a k alt úrfi) in utolsó jelenetei, a finn ifjúság felszabadult, nagyszerű élete, ameJv ezt a kis országot Európa' egyik legideálisabb államává fejlesztette. # Aki a filmet megnézi hittel és reménykedve hagyja el a filmszínházat: az a nép, amclv ilyen tiszta magasságba tudott lendülni a kultura és jólét fokain két évtized alatt, nem pusztulhat et. nem hódolhat meg a rombolás szellemének sob'f A finn kulturlilm bemutatója a nagyközönség számára pénteken. 12-én délelőtt fél 12 órakor lesz. A bemutató előtt Kogulowicz Károly dr professzor. a Magyar Földrajzi Társaság szegedi képviselője mond ünnepi beszedet. A kulturfilm jövedelmét — mint már jelenteltük —. a budapesti finn követség utján eljuttatják az *Ezertó országú -ba. a szabadságharcot vívó. bős finn katonák" szamára. ~«Oo— Rndy Hearriyi szeretik a nők (A Korzó Mozi bemutatója) Audy lleardynak, cuuek sz esetlenül bájos, szemtelenül nagyképű, dc csupasziv és becsületes amerikai kamasznak >szcrclmi ügyeivel* íogfoglalkozik a Hcardy-sorozat legújabb filmje. Űdei és üditő filmtörténet. Boldog Amerika! Ha Csakugyan ilyen az amerikai polgári család és ilyenek a gyerekei, megértjük nagyságodat, gazdagságodat. A film amerikai propagandának is beillik, hiszen nincs más célja, mint bemutatni, ruilycn okos, milyen önálló, milyen öuludatos az amerikai fiatalság. íme: ezekből lesznek a szabad, független amerikai polgárok. A másik dolog, amit a "filmen megcsodálunk: a színészek. A gyerekszincszek. Bámulatos, hogyan játszanak a felvevőgép előtt ezek a 11—15 éves gyerekek. Mickey Rooncy újra cs újra csodálkozásra készlet. A? uj gycrmckpriinadonna Judy Garlaud, aki ugy játszik cs énekel, mint egy' -nagy. szinte, fölkeli? gyanúnkat, hogy nem is »ignzi*, valami trükk lehet produkciója mögött Bámulatos . . Bélgcőmiilüdlf liöiPClméDc! nagy kereslet folytán bélyegiésplclem erősen csökken, ezért keresek sürgősen gyűjteményeket és tőmegbclycgct, tnelyúrt magas árakat fizetek: BÉLYEGKERESKEDÉS, Fogadalmi templommá! szemben. Iskola utca 29. BNGóRflNYULflKIT darabonként öt nanooért veszek ANGÓRA KFTSomocyi-u. 24. §E!LE!t igazgaté _