Délmagyarország, 1940. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-28 / 22. szám
Vasúm fin. t')40. január 28. D£T MAGYARORSZÁG II Ma: téfteíséüRntaíó gsjors- is müKorc$#lifézóYcr$fjin a síukoYfit&glcrl. pilg&ii . (A DélmagyazorszAg munkatársától) A jégsport hivei uagy érdeklődéssel várják azt a gyors- és inükorcsolyázóversenyt, amelyet az SzKÉ rendez még a Szukováthy-téren tehetségkutatás céljából. Ez lesz az idén a második i'lyeneclu verseny; az elsőt az SzTK bonyoiitotta le szép sikerrel, az SzKE tehetségkutatója, azonban nagyszabásúnak Ígérkezik. Ezen a./versenyeit ugyanis 10 éves fiútól ós 12' -éves Leánytól kezdve, úgyszólván minden fiatalabb kp/Osztály képviselve lesz és a rendezőség a győztesek, illetve a helyezettek részére kedvéé,, de értékes dijakat tűzött ki. A liatalaibb győztesek' csokoládét, az idősebbek bronzérmet kapnak, 'dijkópen. Az érdekesnek ígérkező verseny 17 órakor frrzdődTtr-és-nenv 16 órakort,Hmrfut-atf tervezték. ü Szegted és a SzAK jáiékosainmk közös edzése Újszegeden Hesser a piros-feketék trénere (A Déluiagyarország munkatársától) Tekintettel arra, hogy a Vasutas nem engedte meg' a SzAK-játékosokimk együttes. edzését • a Szeged •futballistáival-a stadion tornatermében, a pírosfeketék más lehetőség után néztek. Hosszas keresés ntán sikerült Hultnán Józsefnek, a Szeged intézőjének a Klauzál-gimnázium igazgatóságával megállapodni abban, hogy. hétfőn és szerdán a piros-fekete játékosok rendelkezésére bocsátja az intézet tornatermét. - A megegyezés értelmében 18.30 órától 20 30 óráig áll á tornaterein a .SzAK rendelkezésére. Az a 'körülmény, bogy a SzAK 'játékosoknak a Szeged' iutézőjcr szerzett tornatermet, bizonyítja a kot- klub szoros együttműködését. Az együttműködést bizonyltja az is, hogy lle.?per Tibor, a Szeged edzője lett a SzAK-jdtékogok frvnVro is. Ezt be is jelentik az MLS.Zrncb, amelynek van egy olyan rnudelkezése, amelynek értelmében az KB II. osztályába tartozó csapatok is kötelesek edzőt tartani. Amikor cz a rcndclke zés napvilágot látott és az MLSz a téH edzési programot kérte a SzAK-tó! is, a piros-feketék a tornatermi edzések vezetőjéül Schműdl Józsefet, az együttes volt válogatott kapusát, az ismert játékvezetőt jelenlelte be, aki annak idején kiváló tornász volt, a mezei edzések vezetésével pedig Kozma Imrét, a piros-feketék atlétáját bízta meg. Azzal, hogy Hesser átvette a MzMvját ikosok edzését is, SchmődJ és Kozma megbízatása mvg«7.ihit és a két lelkes aportember most inindcu szabadidejét az egyesületben másirűnyban tölti el. Lelkes haugulalbaD várják A Szeged és a SzAK játékosai az idei első szabadtéri edzést, amelyet vasárnap délelőtt tartanak meg a teuiesrárikörati sporttelep körűt; a szőregi országúton és a ligetben fognak futni a futballisták. Az a körülmény, hogy vasárnap már ' a szabadban treníroznak a futballisták, nem jelenti az állandó szabadtéri edzést, mert a következő héten Ismét visszatérnek a tornatermekbe a játékosok. A vasárnapi mezei edzés délelőtt 10 órákor kezdődik Ilcsscr Tibor vezetésével. >OOO—* mmn fcirflü a KEAC harmaűüf tornatermi edzlsef (A Déüuagyarország munkatársától) Eddig két tornatermi edzést tartott a KEAC játékosgárdája és mind a két tréningen nagyszámban vet-' . tok részt a futballisták. A harmadik edzésre héb főn kerül sor és azt ezúttal is "a tanárképzőfőiskola tornatermében tartják meg Kovács-Buua János egyetemi lektor vezetésével. A játékosok főleg gimnasztikai gyakorlatokat végeznek az edzéseken. . . *—oQo— Török szerződéit meghosszabbította a SzegeP (A Dclmágyarorezág munkatársától) Ismeretes az a rendelkezés, amely szerint, azoknak a szerződéseknek a meghosszabbítását, amelyek február 15-én telnek le, január 31-ig kell .bejelenteni a szövetségnek. A. bejelentési kötelezettség az idén mindössze három játékost, illetve .egyesületet érint és ezek között van a Szeged is, amelynél Tőröknek telik le február' 15:éu a szerződése. Egy pillanatig1 sem lehetett kétség aziránt, hogy á Szeged mégliosszubbitjw Töröknek a szerződését, a téuyt • mégis őrömmel vette tudomásul ezt af szegedi sportközö'nség. A . jáékes és a klub kötős megegyezéssel augusztus 13-éig mcgltusszab.bifetfá a szerződ érát. ' ' — • —OQO• * • ' ' • . * 'A' Széfed és a SzAK együttműködésének ercdméijj e: .három 'játékos ajáulkezáaa , . , A Uéltuagjqrorszás rámutatott amink a Jefi'ütőségére. hogy ulil jeiíut sportszcmpoutbol a • Szeged és ar SzAK együttműködése. Erre az egjü'ttmüködésre föüigyelfek)' országos sportkörökben is, (lo fölfigyeltek a "futballisták is.. Ezt bizouyitja az, hogy Jíarkovics Szilárdot, a két klub ügyveeztű-clüötét bárom játékes koreste föl levélben és mindhárom kuzű.'te, bogy hajlandó a SzAK-bau lépni Hogy kik ezek a játékosok, azt egyelőre nem közölte a nyilvánossággal az ügyvezető, csak bitnyit mondott, bogy mindhárom azonnal igazolható és keltő közülük már a kerületi válogatottban is játszott. Á három játékos nem Szegeden, hanem vidéken szerepelt eddig. Értesülésünk szerint a következő héten már valamelyiket Szegedre hívják nz edzésre. A játékosok közül az egyik már volt n Szeged edzésen, szerződtetésére azonban csak azért nem került sor, mert az anyagiakban nem tudtak megegyezni. A 'játékos most már amatőr akar maradni. x A Vasutas ifjúsági birkózók küzdelme Salgótarjánban. Vasárnap országos ifjúsági birko' zóverserfyt" feiídeznék 'Sqjgótarjánban. A küzdelemben rcsztvesznek a Vasutas versenyzői is, akik a nagy konkurrericia ellenére helyezésre számithatnak. . X A Hungária portya meccse. A törők portyán levő Hungária vasárnap- Sisliben vendégszerepel. Ez á helység néhány kilométerre van Istanbultól és együttese a középcsapatok sorában foglal beLI'CT, _ . X Gálffy András előadása Szegeden, A Játéké vezetők Testülgie behatóan foglalkozik a vidéki játékvezető alosztályokkal. A vidéki játékvezetők" testületeit fejleszteni, akarják, ezért a "játékvezetőt' részérő tanfdlyáinokdt V:s"él5adásokart rendeznék. A tervnek megfelelően (iá l f f y -Anurás -febráiác i-ófj vidékre1 utafik. -Először' •Szegeden, azláu Békéscsabán, Oiajd- Szolnokon tart előadást' az időszerű kérdésektől Gálffy ezt az alkalmat föl-' használja arra, hogy a. játékvezetők szániára á TnógÚclt. kitüntetéseket" aludja. X A,.BLKE lemondta szegedi vendégjátékát. Ugy volt, hogy az SzKE jégkorongcsapul a vásárnap Orosházán vendégszerepel, tekintet lel arra azonban, hölgy az GTK.E lemondta a játékot, a szegediek á BLKE-'l' hívták - meg -Budapestről'- Az SzKE cs a BLlvL. között, -a megállapodás.pénteken ;a későesti.órákban jött-létre, jszoinbatra azonbanmegváltozóit ü hjtlyzel;- ja BLKE értésttette az SzKE- vezetőségét,.bogy a hó miatt nehézkessé vált' vasúti összeköttetésre való tekintettel, nem tehet elegét a meghívásnak. Ilyen körülmények között a Szukovátiiy-tér vásárnapi programján csak a gyorsy és műkorcsolyázó verseny^ szerepel. APROHIRDETESEK üsbár az asszony fnga!ag fssihliáz * harsnyálioz • fíü maraí Gönjbáz Csekunácsutca. ö. MLoruvxott ttrCrCL " Kimló, 'különbejáratu, Téuügnji'iiles b uto rozoff aateba fürdőszoba husitNTTCTTAJV" C&AK KORTOUtiszt részére, 'Dlgonicstér .11 sz,. HL etn. 2U mTrTjes . ellátással.'. (ebédet- kivéve) különncjáratu szobát keresek, a hi.d k<»zelében. i'untos 'tizétö.2r ;; ' " .Magányos. uriasszouvüál eTeutáus TütŐobcjÁrátu utcai' bútorozott szoba garzon úriember részére azonnal vagy, t-re kiadó. Alföldi u. I2,i fobEz-int, Megtekintbrl.ö .délutáni órákban. • Küf öpbejára t u efegi'1 h san bútorozott szoba fürdőszobával a/.onnalra is kiadó. Kárász n. ILI,::.. Elegánsan . bútorozott küiöubejáratu szoba 1 —2 személynek, eset•K-g ellátással is kiadó. Madách u. 8, lf. 8. Modern berendtezcsü utcai szuka fürdőszobahasználattal kiadó. —. -l'üsuök ii. 11a. f. t. Elegáusan bútorozott szoba, - fóIvóvízzel bérbeadó. Batthyány u. 4. sz. I. c. bal. " Tisza L. körút 5Sa. If. ein. 1 alatt egy szép szoba kiadó, megtekinthatej 10—12,. tt— 5 kü•ZDtt. Különálló bútorozott — szoba, fürdőszobával, kapukulccsal 15 pengőért felsővárosi' templom mögött. Gim kiadóban/-' Bútorozott szoba, száraz, tiszta, utcai különbejáratu 1— 2 urnák — vagy úrnőnek kiadó Ur Boröss J-, u. 23. Küluubeiáratu bútorozott szoba kiadó. Kossuth Lajos sugárut 10, I 3. . Különbejáratu utcai — fürdőszobás bútorozott szoba azonnalra kiadó. Szentgyörgv tér t. ... • Májusra kiadó., lépcsőházi irodának alkalmas .3, utcai helyiség.— C.sckoniés u. 1. KIADÓ azonnalra négy szobás összkomfortos lakás. Erdeklödui •„ Tisza Lajos köru't 51. Első Magypr • 'Általános Biztositó -Társaságnál. réle'mtie'.en udvari 2 •szobás, konyhás lakás, céendes lakónak február elsőre kiadó. Liliom u. 13 szám. Keresek az elmeiIÍDÍkálioz közel üres szobát vagv kisebb lakást: Orvos jelige. Egy uagy szobát vagy egv szoba, konyhát a belvárosban leerysek. Cim kiadóban. Kiadó , májusra lépcsőházi I. emeleti 5 szobás modern lakás." Lsckouies u.- LKettö sv/.uha konyhahasználattal üresen — .vagy bútorozva kiadó. Bolgár .u.. 18. , 1 táromszobás össrlujinfortos magánház kiadó május l-re 'Feltámadás ntm 22-.• Érdeklődni — /HÉTVEZÉR UTCA -21,. "_» MZOBAH - '• belvárosi, teljes . modern lakás február I-m kigdó, lakásokát keresek a város minden részében .azonnalra és má jusra. Lakásügynökség; Diigdnics tér. . Egyszobás komfortos lakás február 1-rc kiadó. Kárász u. 8 sz. Egv szolra, fürdőszobás lakást keresek a'zonnafra, esetleg 15-jg. T'lefon 10 01. OTTHONI M17VIÍA viszonylag csekélv befektetéssel havi 120 R kereseti lelietősén BSr kinek. Állandó foglalkoztatás girantálva. —» Anyagot szátlitjak. kész árut átvesszük. Kérjen prospektust. Phoeni* Küikűlőúzrm Kft. Budapest, Vtir., Ktsfaludy-köz 3—5. sz. (Vilaszbélyeg). HAGANNAOMOZO! Kamarás uy. rendőrtanácsos nyomozó irodája megfigyel, nyomoz, inlonuúl! Dugonics tér 11. Tctcfon: 27-88. és szcrEs legolcsóbban JHAfffARA-ban — Apponyi Albert u. 10. Amerikából hazatért főiskolai hallgatónö ANGOL NYELVTANÍTÁST vállal. Cim: Iioyalszálló. 173 Kirulóí, ki már volt íüszeriizleibeo, felvesz — Pálinkás Gyula, Kálvária utca 26 sz. .Keresztény perfekt — gyors- és gépírónő minden irodai uiunkábaD jártas, • állast keres Gyakorlott jeligén aí k'íqdóhiy'afalbn, HázineStcrnok ajánlkozik, egy fiatal házaspár, asztalos. Asztalos jciNémetül beszélő fiatal leányt jó bizonyitványnyal felveszek "február 1-rc egyetlen kisfiam .inellé. Kissué, Meuhely u. 7. Egy fiatal- fodrász segédet azonnal 1 felveszek Török fodrász — Szilién, sugárut 32. Fiat -vagy leányt tanulónak felveszek. Szel J. könyvkötő. Iskola u.. 29. Dóin-tér. •