Délmagyarország, 1939. december (15. évfolyam, 273-296. szám)
1939-12-08 / 279. szám
Péntek Í9V? rfocem'Her 8. DFEMAGYAROR«7 5n 7 Kiosztották a Felvidéki Emlékérmékéi LevenieUnnepséqek a kormányzó néviinnepe alkalmából (A Délmagyaforszig munkatársától) Horthy Miklós kormányzó névünncpe alkalmából oszlottá ki a városi katonai parancsnokság a Felvidéki Emlékérmeket fényes külsőségek között az egyetemi sporttelepen azoknak az igényjogosultaknak, akiknek ezt csapattcstük megküldte. Az ünnepségen rcsztvett a levente díszszázad zászlóval és zenével, valamint az iskolai leventék képviselői. Az ünnepséget a Himnusz vezette bo, majd .Vitéz Bcrthy János ezredes bensőséges szavak kíséretében osztötta. ki az érmeket- A Hiszek• egy után a leveuteszázad díszmeuetbeu vonult el. A kormányzó névnapját bensőségesen ünnepelték meg a belvárosi, az alsóvárosi, a felsővárosi, a felsőközpouti, a szatymazi, a csengelei, a lengyelkápolnai, a várostanyai, az alsóközpönti, a röszkei, a szentmihályteleki cs az Aiguer-tclepi leventék is, mintegy 7000 ifjú. Az ünnepségeket a Himnusz vezette be, amelyet a leventezenekar intonált; előadták Vály-Nagy Gcza „Horthy" cimü költeményét, ünnepi bőszedet mondtak a kormányzóról, majd a loventcénekkar előadta a „Horthy Miklós táborában" című éneket, végül a zenekar eljátszotta a Hiszekegyot, amelyet az egész leventetábor nagy lelkesedéssel énekelt. A leventék ezután díszmenetben vonultak el az országzászló előtt. A névünnep alkalmából díszes külsőségek között leplezték le Felsőközpontou a kormányzó arcképét. A nagyszámú közönség hosszan és lelkesen ünnepelte Horthy Miklóst. Leoszebb meglepetés Karácsonyra egy szép rettkül. pénztárca, bőráru Szépet,olcsót kaphat KISS DOSZNAY INRl bőrdíszművesnél. Széchenyi-tér 15 (Kék Csillag inellett)Mühely Fe ke' esas- u. 7 (Városli. mögött) Nemzeti Takarékossági könyvecskére kiszolgál HIREK « . 1 »> A Meteorológiai Intézet jelenti 22 J\Z 1Q.O órakor. Időjóslat: Mérsékelt északi, északkeleti szél. Nyugaton és északon ke. vesehh felhő. Reggel ködképződés, keleten még kisebb eső, Kárpátalja magasabb hegyein futó havazás. Erősödő éjszakai fagy. A nappali hőmérséklet keleten is csökken. HHHUgHHHnSEHBflHHHBHBRHBBHHHBH HBHBMffl — A kormányzó ünneplése a TisztviselőOtthonban. Csütörtök este bensőséges ünnepség volt a Tisztviselő-Otthonban. Az ünnepségen Tóth Béla dr. helyettes polgármester mondott beszédet. Megemlékezett arról, hogy a Miklós-papja összeforrt a kormányzó személyével és ezen a napon minden magyar sziv összedobban és egyetlen család meghitt közösségébe olvasztja az egész nemzetet A zászlók lobogásánál, a szónokiatok zengésénél többel mond az a szeretet, mélységes tisztelet ós hódolat, amely tninden magyar tekintetéből Magyarország kormányzója felé sugárzik. Ragaszkodás, Iiüség, hála és köszönet szivárványosodik föl minden magyar szemében. A magyar nemzet Horthy Miklós lelkén kelt föl a porból és ezeken a szárnyakon emelkedik azóta is följebb és följebb; biztosan tudjuk fölszáll régi dicsősége és nagysága ormaira. __ Második adventi délután a Katolikus Körben. Vasárnap, december 10-én 17.30 órai kezdette! rendezi a belvárosi egyházközség és a Katolikus Kör második adventi kulturdélu tán iát. amelynek műsorán Katona Jenő iró, a Jelenkor felelős szerkesztője és Bálint Sándor egyetemi magáritanár ciőadása; K. E a i n Kató zongoraművésznő, az Esvetemi Énekkar és a szegedi róm»i kat. lcánvliceum és tanítónőképző énekkarának művészi szereplése biztositia a megszokott szinvonalat és e.redménvl. A belépés diitalan. Tanokon kivül vendégeket is szívesen lát a rendezőség. — Nrevéves kislány szerencsétlenséee. Szerdán délután Szőregre hívták a szegedi mentőket Tóth Ferenc szöregi napszámos 4 éves Margit nevű kisleányának a felére esett egv darálógén. A mentők súlyos állapotban, agyrázkódással szállilnMák a sebészeti klinikára. — A vesék megbetegedéseinek kezelésében a tisztán természetes sFcrenc Józsefe keserüviz, mint gyors, biztos és rcndkivül enyhén ható hashajtó, gyakran rendkívül fontos segédeszköz. Kérdezze meg orvosát! I Kályha, iiíxhels — tS'zorabat éjjel szinház után Kiskundorozsmára. külön autóbuszjárat. Autóbuszállomásról indul éjfélulán fél 1 órakor. Rendes viteldíj. — Karácsonyi ajándék előtag nélkül Tófhnál. rJéfékkocslk triciklik, angolkocsik olcsó áron a készítőnél kapható: KALLAY©ermekkocsi üzem. Kálvária u. 41. sz. A női kötöttáru-divat különlegességei LAMPEL és HEGYInél — Bornemisza Géza Szegeden. Csütörtökön délelőtt Szegedre érkezett Bornemisza Géza nyug. kereskedelmi és iparügyi miniszter. A volt miniszter az állomásról egyenesen vitéz Shvoy Kálmán dr. nyug. altábornagy lakására hajtatott, később Pongrácz Albert gázgyári igazgatóval tárgyalt gázgyári kérdésekről. — Legszebb ajándék Freimannál, Kárász u. 10. — Az Egyetemi Énekkar ujszentiráni vendégszereplése. Az Egyetemi Énekkar nyolcasa vasárnap, december 10-én az Ujszentiváni Gazdakör nagytermében 19.30 órai kezdettel az adventi kulturestén szerepel. Az éneknyolcast Kertész Lajos karnagy vezényli. tagjai Scbmutzler Ferenc. Fodor Jenő, S z ü c s Sándor, Bittó János. Módi Mihály, Pető Béla, Battki István és C s ó t i Ferenc dr. A niiisoron szerepel a Berczeli-énekkvintett is. Az Egvefenii Énekkar nyolcasát Kertész Lajos karnagy és Tőrök Sándor dr. ügyvezető elnök kiséri. Fegyver, nieztoly, löszerek, zománcozott edénvek, hu*- és kávéőrlők, konvhnmérlen Jmigliam ÓRÁK A CSILLAG VÉDJEGGYEI j«Ítu4H&ik a pontíVMgot IjjJj*!) 80ép óta VilátjfxLMUltA — Betörési kísérlet. Csütörtökre virradóra betörést kiscrcitek meg a hűtőház telepén. A telep ilonautcai frontján betörtek az egyik utcára nyilu ablakot, amely az egyik raktárba vezet. Az ablakot azonban rostéiy zárja el és hiába próbálkozot az erős szerkezettel az ismeretlen betörő, nem boldogult. Ugy látszik, közben meg is zavarhatták, amire abbahagyta a kísérletezést a vasrostéllyal cs elmenekült. A betörés ikisérlet ügyében a rcudőrség megindította a nyomozást. IUNGHRNS ORBK elsőrendű kivitelben, modern mintákban legOCSÓDb gMmr CZÜ8,koszorus órásme drahon Vsliry tcrnél, Kárász-utca 10. Junghans órák Tóthnál n a SJL raktárai — Rablótámadás a ltómai-köruton. Vakmerő rablótámadás játszódott le a Római-körűt 3. száma házban, Iv a k u s z i Jánosné lakásán. Fél' 2 óra tájban ismeretlen tettes kifcézitctle Ivakusziék lakásának ablakát, az ablakon keresztül behatolt a szobába és hozzá fogott a szekrények kiürítéséhez. Kellő pillanatban érkezett azoubai: Kakuszi Jánosné, núrc a betörő gyors mozdulattal az asszonyrak ugrott cs fojtogatni kezdte. Kakusziné ellenszegült, hangos lármát csapott,ugy. ho'gy scgéiykiáltásaira figyelmesek lettek a szomszédok. Az ismeretlen támadó erre félbehagyta áz egész uiuukát és anélkül, Bo© valamit is magával vihetett volna, ©ors iramban elmenekült. Kakusziné részletes személylcirást adott, amelynek alapján a rendőrség megindította a nyomozást. A dohánygyári munkásság adventi délutánja. Zsúfolt terein hálás közönsége hallgatta végig csütörtökön tő órakor a hivatásszervezet be tömörült dohány©ári munkásság második adventi délutánjának színvonalas műsorát. A műsorban Németh Aranka cs Földváry T.njnsné dohány©ári munkásnők szavalatokkal, Kecskés István hegedűszólovai, Hinek Ferenc felI söfémipariskolai hallgató énekszámokkal sőero ; pelt őszinte sikert aratva. A műsor kiemelkedő száma Freesz József budapesti papszónok »Ax j erkölcsi és gazdasági rend kapcsolata* cimü elő 1 adása volt. Rámutatott az o©ház által vallott hli vatásrendi gazdasági termelésre. Ezt az utat talöii meg a ka'olikus artvaszente©ház mint a boTI doguíás, a jobb jréó útját. Freesz József előadását a jelenvoltak őszintén megtapsolták. Az adventi kulturdélután a főiskolai énekné©es nagysikerű énekszámaival ért véget. — Kárbejelentések a tüzérségi lőgyakorlat után. A december 12-én megtartandó tüzérségi lő©akorlat után a lakosság kártérítését 13-16-ig a huszáriaktanvában .a tüzérosztály parancsnokságánál déle'ött 10—12 óra között kell bejelenteni. Későbbi bejelentéseket nem vesznek fi©elerabe. E©ób rendelkezések, a lő©akorlattal kapcsolatban változatlanok. Csepelt molorhereh ^ftroK wwiicwra miDVAim/iN 1 Vendéglősöknél 6s fűszereseknél jól bevezetett ügynököt keresünk azonnali belépésre Biztos megélhetés* jeligén ajánlatot továbbit a kiadóhivatal.