Délmagyarország, 1939. december (15. évfolyam, 273-296. szám)

1939-12-24 / 292. szám

10 mm Dff MAGYAR ORSZÁG Vasárnap* 1330. december 24. r • II 90 Ej a legnagyobb választékban már P, 3"80-!é! Hernyóselyem nyakkendoKstein Péteméi,Kárász«. van egy nagyon érdekes bizonyítéka, amely azonban az idegeneknek, akik csak a gyorsvonat ablakából, va© a száguldó autóból látnak e© országot, nem szokott feltűnni. E-z az állati étet hiánva. A gazdálkodás vázolt rendszere mellett a marba- cs egyéb állattartás csak istállózva történhetik. A tshéncsordák, amelyek Tirol német vidékein szinte hozzátartoznak az ország képéhez, itt hiányzanak. A lovat feleslegessé telte az automobil s e©-e© elárvult konflison kivül lovat látni nem lehet. Háziállatok közül jóformán csak a kecske meg a csirke kerül az idegenek sreme elé. Ez a ta jképileg 11 agyén szép. de gazdaságiakban csak vannak állatok? — kérdezhetné valaki. Szó sincs róla. Az évkönyvekben fel van jc©ezve, ho© a Trcr.tinoban mikor ejtették el az utolsó farkast, rókát, szarvast és özet. Még a nyulat is kipusztították. A mormotát, patkányt és egeret kivéve, ezen a vidéken minden négylábú vad teljesen kipusztulj. De liogy is élaemeg a vad c© olyan vidéken, ahol százméterenkint magas kőkerítésekbe ütközik. Az állatvilágot leszólván kizárólag a madarak képviselik. Ezekből is csak két szélsőség maradt meg. Fent a magas hegyekben a sas. lent a falvakban és tanyák körül a veréb. Ez a tajké-pilcg nagyon szcp, dc gazdaságiaknan nagyon szegény kis ország volt az apáim hazája. A magas, szürke házak tömörüléséből támadt kis mezőváros Vczzuno, volt az otthonuk évszázadokon keresztül azoknak, akik egyéb földi javaktól menten a nevüket hagyták rám örökül. Vér szerinti rokonaim élnek most is Vczzanoban, akik törik a földet és tiitneük a vino santot, a toblinoi tó környékérek évszázadok óta bires es ismert aszuborát. Először akkor jártam Vczzanoban, mikor mint önkéntes a császár vadászok második ezredének az egyenruháját viseltem. Azóta is megfordultam néhányszor uz apéim hazájába a, legutoljára azért, bogy megkeressem az ősök életének nyomait, hiteles anyakönyvi kivonatok formájában. Mostanában az ember akarva-nemakarva rákényszerül a családkutatás mesterségére. Cn is ezt cselekedtem- Felkerestem a rokonaimat, akiktől elválasztott >1 idő és r. távolság, belenéztem az életükbe, voltam Közöttük szüreten és névnapon, böngésztem a plébánia öreg anyakönyveiben, betliztem régi okleveleket é,s próbáltam beleélni magamat a családom múltjába. Nos, amikor áz ősökéi kerestem, akik ott éltek le ételüket .1 nagy hegyek között, akaratlanul is rájöttem, hogy az emberek,, akik otl éltek, szegények lehettek, nem ismerhették a kenyéradó és búzát ringató magyar föld gazdagságút, keservesen küzdhettek a mindennapi kenyérért, de kel dologban mégis szerencsésebbel; voltak, mint a népek erre mifelénk. 11a építeni akartak, csak ns g kellett bontani akármelyik hegv oldalát, bővében voltuk a legnagyszerűbb épitő anyagoknak. Vannak pöratszházak. ahol az ajtófélfát márványkeret helyettesíti, a márvány ugyanis olrsóllv mint a fa. Aki épített, utódai számára js elvetette az otthon gondját. 6k nem emberöltökre építettek, hanem évszázadokra. Állandó volt a ház, az otthon, amely életük keretét szolgáltatta. A vczzauol plébánia anyakönyveiben és az r c b i v i o c o in 111 u n a 1 c okleveleiben a famíliára neve a tizenötödik századtól kezdve elég sűrűn szerepel Megállapi1tiaóa"n először az 1478 január 10-ről keltezett oklevélben fordul elő uj a e s I r o t o u idus ueve, , más vozzonoi polgárokkal c©ütt, akik con sej Hűre ot tartottuk ser ,tordani házában, ho© a jogtalanul elbirtokolt községi tulajdonok visszaszerzését megtárgyallak. 1511 február 15-én a püspi ki helytartó rendeletére » vrzzanoi polgárok ha''Cm megbízottat választanak e©es községi ja5 ah feloszlására A megválasztottak: Giovanni i orda ni, Gugiielnm gratioli és Odorico toncllj. A belyirüs elég érdekes, a keresztnév e k 11 a g v b e 1 ii v e 1, a vczrtrkncvek kicsivel. Körülbelül rgv évszázaddal később e© nagyon érdekes periratban szerepel a famíliáin neve. 1607 szeptember 1-én e«\ ik oldalról a község elöljárói, másik oldalról Pietro fu ser Valentina Gne- 1 sefti, maestro Franeesro fa Antonio Toneili, rnaestro Giovanni fu muestro Sembene, Touelli és Giovanni fa jnseí ti o Valeutino Betlesinj állanak perhon egymással, mert az utóbbiak gentilis muritokra való hivatkozással azt "állították, hnr>\ minden közteher alól mentesek, mig az elöljárói nemcsak arra akarták kötelezni öLet. ho© a trentoi püspöki udvarnak járó adót megfizessék, hanem szénát is szállítsanak a bondonei rétekről és őrizzék a trentoi kaput San Michelóben. Az okirat annyira pontos, ho© még azt is megmondja, ho© a pert Francesco Giordaui házának tornácán 1ár©alták nobilc signor Busetto püspöki intéző bíráskodása alatt. Signor Busetto á gentiliseknck adott igazat, mire az elöljárók megfellebbezték az ítéletet. Már csak signor Farticclla delegátus döntése hiányzott, mikor a felek költségkímélés okából megegyeztek azon az alapon, ho© a gentilisek megfizetik a tjastello dcl buon Consiglionak járó adót, de a többi terhektől, igy a széna szállításától és a kapu őrzésétől mentesülnek. Tanuk voltak Giovanni fu maestro Franeos'ö Prati kovácsmester és Giaeomo fu Antonio Villotti da Scregnano, a község kccskcgazdája. További harmincöt, esztendő múlva 1641 március 5-ón a község három elöljárója,, kö-. zöttük ines. Antönio fü Francesco Toneili, a tunáCs határozatából kifolyólag a község mészárszékét. 0!) rémisi forintért eladja. Niccolo Tosseti vendéglősnek. 1670 ben G. 15. Touelli és G. 15. Comctti vaunak megnevezve egy "oklevélben. mint Vezzauo mezőváros elöljárói. Ettől az időtől fogva az oklevelek nagyon megszaporodnak és Irón mik az egyes vozzanói Családok nevei oly sfirún fordulnak elő, hogy felsorolásukra kár volna időt és teret vesztegetni. Ebben a kicsiny, teljesen elzárt körben játszódott le a családom élete évszázadokon keresztül. Mind kis földbirtokosök, vagy mestereinberek voltak. Vezauuoban születtek, onnét, vagy legfeljebb a szomszédos községekből házasodtak s ha meghaltak a vezaunoi femetöben földelték el őket.. Olasz volt a nevük, olasz volt az. életük, a legtöbbjük alkalmasint a velenceivel rokon (ventiuoi olasz dialektuson kívül más nyelvet nem értett, dc ameunyire a személyes tapasztalataimból és a most látottakból vissza tudok következtetni a múltakra, mégsem voltak egészen 'olyanok, mint a félsziget olaszai, fit a hegyek között feltűnően sok a magas termet és nagyon sok a világos, majdnem szökés árnyalatú bajszin, ami talán még a kelták, cimberck, vagy longobárdok öröksége. Ez persze csak általános tapasztalat, amit egyes családokra lokalizálni nem lehet.. A másik tapasztalatom, amit. az oklevelekből, és anyakönyvekből leszűrtem, az. hogy ezek a hegyvidéki olaszok és közöttük az én elődeim, milyen hallatlanul gazdagok voltak — keresztnevekben. Az én családomba évszázadokon át alig vannak ismétlődő keresztnevek ós ha vannak is olyan összetételben fordulnak elő, hogy tévedés vagy üsszecserélés nem eshetik meg velük. Egyenes vonalban ezeket a nevekben gazdag őseimet nz ii kupámig tudom felvinni. Ezt Antóniának hívták és Lucia AJossandrini volt a felesége. A dédapámat Giaeomo Antonionnk hívták és 1776 november 23-án született. Az ő felesége Domenicu Lucchi volt, aki 1784 január 3-án született. Ebből a házasságból született a nagy apáin. Torujteo Mareelliuo 1*10 január 18- án. Az ő feleségét Domenica Jí i gotti-Faosúek I hívták. Nekik hét gyermekük volt, közöttük a második az apám, olaszos nevén Paolino Omobono. Ö 1844 január 18-án született. A bét gyermek közül bat megérte a nyolcvan esztendőt; elég tisztességes kilátás az én számomra is. Az a. zárt keret, amelyet a magas hegyek között rejtőző kis község alkotott benne élők számára, a múlt század elejétől kezdvo rohamosan töredezett szét. Mikor a trentoi püspökfejedelem országát szekularizálták és területét a bécsi kongresszus Ausztriának ítélte oda, áz úgynevezett Déltirol — a Trcntino nevet ngya- • nis az osztrák körmáuy hivatalosan sohasem ismerte el —, része lett egy nagy birodalomnak. A régi keretek széttöredezése így törte szét, a. régi családokat is. A nagyapám bét gyermeke közül egy maradt Vczzanoban s a többiek, — illetve ezek gyermekei, száruszerint bu-zouöteu —. szétszóródtak az egész világban. Volt, aki a Trcntino uiás vidékén telepedett meg, do jutott belőlük Felső-Olaszországba és Szicíliába is. Volt, aki az osztrák érában Polában lelt rendőrfötanáesos, Innsbruckban tartouiáuygyűlési képviselő, Meranbau postatiszt és volt, aki kivándorolt Amerikába. A vezzinoi plébános segítségével össze tudtam állítani a családfájukat, összetrojubitálui egy helyen mór aligha lehetne löket. Azok közé, akik elsodródtak az ősök hazájából, tartozott az apám is. Ü a trentoi püspöki gimnáziumban prcceptörqskodásbiól tartotta fenn magát és uiiot a uéliai császárvadászezred innsbrucki tis/.tképző-iskolájáuak növendékét érte a batvanhatos háború. Az ötödik zászlóaljjal végigcsinálta a háborút, a eustozai ütközet alkalmával résztvett az Oliosi elleni rohamban s a háború után Bécsben beosztották a katonai térképészeti intézetbe. De mert a háború után nagyon rosszul állottak Ausztria pénzügyei, akárcsak a világháború után, kínálgatták a volt. tiszteknek, hogy igyekezzenek á civil életben elhelyezkedni- A néhai osztrák magyar áHamvasút-társaságuak viszont akkor épültek a magyar vonalai, szűkében volt a tisztviselőknek és szívcsen fogadta a volt katonákat, akik vasúti szolgálatra jelentkeztek. Az apámból így lett vasutas, igy került Magyarországra, uősütt meg :s .mikor a. volt közös-társaság vonalait a magyar állam, vette át, itt. is maradt. Gyerekei számára, akik itt születtek a begyek világa és. Vezzano már elvesztette a realitások elevenségét és az elbeszélések ködös bizonytalanságában, olvadt szét. Tavaly rnégiut jártam az apáim hazájában, hogy felújítsam régi emlékeimet. Először Trentoban. a Santa Maria Maggiore temploma mellett, melybeu valaha a tridenti zsinat ülésezett,, kerestem a Ca* di Diot, ahol katona korában sokszáz magyar ifjú faragta az öukéntcsisköla padjait. Nem találtam, mert lebontották és a tartományi betegsegélyjő pénztárat építették a helyébe. Azután kerestem a. Vmle tíorgií Nuoyonak azt a házát, ahol laktam Gnido Caslclli nevű önkéntes társammal együtt. Ezt sem találtain, mert egy ba.uk épült ;i helyére. Azuláu kimentem Vezzanába, talán azért is, hogy újra meglássam a szürke, kétemelefes kőházat, az oldalából kikandikáló terméskövekkel, melyben az apám, nagyapám és dédapám született. Ezt sem találtam. Még az osztrák kincstár sajátította ki, mikor az új birodalmi útat építették. A házakat, a kőből épült emlékeket elsodorta az idő. Végezetni ellátogattam a plébánoshoz, aki mikor a nevemet meghallotta, úgy fogadott, mintha egyházközségének egy messze, nagyon messze- elkerült tagja jött volna hozzá látogatóba- Kikérdezett és velem együtt kezdte böngészni a regi anyakönyveket, amelyekben sűrűn fordul elő az apáim neve. És ahogy ugyanezt a revet láttam ismétlődni visszafele a régmúlt években és évszázadokban, úgy éreztem, hogy valami közöm mégis csak van az apáim hazájához: a fajd elveszett ugyan s nekem a Trcntino már nem hazám, do enyéim maradtak íi megfakult betűk s az emlékek végtelen sokasága, amely ott lebeg a szürke házak és a szürkeségben elvesző múltak fölött •w t I ,/; I I I Szeged, Klauzál-tér §, sz. (M. B. C. cipőüzlet mellett) Bútorai szenzációsak ^•^sarrs: Erai olcsók,