Délmagyarország, 1939. november (15. évfolyam, 249-272. szám)

1939-11-10 / 255. szám

Péntek, Í939 novemJber 10. oelmagyarorszag 5 Tizenhárom tanítói állás betöltésére kér tölhatalmazást a szegedi iskolaszék (A Délmagyarország munkatársától) Az is­kolaszék gsüíörtököu 17 órás kezdettel tartotta havonta szokásos ülését Tóth Iwro dr. cluöklé­bével. Napirend előtt Tóth Imro dr. elnök ko­gycietca szavukkal emlékezett meg az elhunyt Kovácsáé Szekerke Irén tanítónőről, majd me­leg szavakkal elbúcsúzott a harmineháromévi szolgálat után nyugalomba vonult Nyáry Fe­renc igazgató-tanítótól. Ezután aw értekezlet adminisztrációs ügyeket tárgyalt. Tóth Imre dr. elnök fölhívást intézett uz iskolaszék tagjaihoz, hogy a megüresedett és behelyettesített tanítói állások betöltésére meg kell tenni a szokásos intézkedést Szegeden ma az a helyzet, hogy az újonnan szervezett tan­termekkel együtt összesen 16 tanerő behelyet­tesített minőségben tanít. Semmiképpen sem lehet okszerű a behelyettesítéseket rendszere­sí leni. Miután a bárom új tanteremben tanító ianerők behelyettesítése csak akkor válik vég­legessé, ha a nyolcosztályos clemeiiskolai taní­tás beválik, az iskolaszék ezúttal csak 13 tanítói és tanítónői állás betöltésére kélt engedélyt, illetve fölhatalmazást a kullu szín ini sztert öl, A 13 üresedés közül 4 elhalálozás és a nyugdí­jazás következtében állott elő. Az iskolaszék az indítványt elfogadta s így a 13 tanítói cs tanítónői állás botöltcsére vo­natkozó kérelmet az elnökség még czeu a héten a kultuszminiszter elé terjeszti. Itt említjük meg, hogy az úgynevezett kül­ső iskolák igazgatóját: Veres Józsefet nemrég népművelési titkárrá is kinevezték) Ezt a kine­vezést nem tartjuk szerencsésnek, mert Veres József koros jjmber, aki ezt a két állást — két fizetést is kap — nem tudhatja kifogástalanul betölteni. A fiatal tanítói gárdából kellcno ki­nevezni az igazgatói, vagy népművelcsügyj tit­kári állásba valakit. Ha valahol az álláshalino­zús a köz hátrányára van, Veres József két munkakörének ellátásánál ez a hátrány bizo­nyára hatványozott mértékben kiütközik. Tüzérségi iögyakoriat Baktóban Tudnivalók a félnapos gyakorlatról A Magyar Távirati Iroda jelenti: Hivatalosan közlik, liogy a szegedi m. kir. 14. bonvéd tábori lüzéroszjály november 23-án 8 órától 12 óráig ter­jedő időben tüzérségi lőgyakorlatot tart a baktói tii/érségi lőtéren. A lőgyakorlatok alatt a balese. lek elkerülése céljából az alább fölsorolt rend­szabályok lépnek éleibe: A iögyakoriat területét határolja: a szeged— hódmezővásárhelyi vasulvonal, rókusi pályaud­vartól a baktói töltésig, inajd inuen északra a baklói töltés Székhalom, Mácskástöltés, Sándor­fal va község déli szegélye mentén a szatymazi vasúti megálló felé húzódó vonal a ruüutig, délre a tnüut íneqtéD a kettősbatári vasúti megállóig, innen az öthalomig és onnan a téglaégetőn átve­rető taligaút a vasútig. A lőgyakorlatok tartama alatt piros-fehér zászlókat, tűznek ki az alábbi helyekre: baktói is­kola. Székhalom, szatymazi halom, Rácok-kertje, ötUalom 90 mgp-on, sándorfalvi müut és hódme­zővásárhelyi vasútkeresztezés. Amig ezek a zászlók küun vannak, a lőtér te­rületére polgári egyéneknek belépni nem szabad. A lőtér területén levő tanyákat ki kell lakoltatni. A lőtéren átvezető utakon a közlekedést be kell *züntctrii. A Iögyakoriat tartama alatt a lőtéren átvezelő összes utakat őrökkel zárják le. A biztonsági örök a részükre kiadott utasítás értelmében a lőtér felé igyekvő személyeket köte­lesek föltartóztatni és közölni velük az utak lezá­rásának okát. A biztonsági őrök utasításainak sa­ját érdekében mindenki tegyen eleget. Amennyiben egyes személyek és jármüvek tu­datosan és az őr fölálli'tási helyének megkerülésé­vel jutnak be a lőtér területére, az előfordult bal­esetekert a honvcdk'ncstár felelősséget nem vál­lak LIPCSEI sielbunda Rosmannál 220-240 P Garantált A lőgyakorlatok befejezését körülbelül 12 óra­kor »lcfuvás< trombitajel adja tudtul, amire a jelzőzászlókat bevonják, a biztonsági őrök bevo­nuluak és a lőtér területén való közlekedés sza­baddá válik. Nyomatékosan fölhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a uiár kilőtt és föl nem robbant tüzérségi lövedékek vagy lövedékalkatrész (gyuj­tórcsz lövedékfej, stb.) ériutéso még hosszú idő eltelte után is életveszélyes. Ha valaki ilyen lö­vedékei, lövedékrészt, talál, azt érintés nélkül, föltűnő módon jelölje meg és közölje közvetlenül a Iögyakoriat vezetőjével, a m. kir. li honvéd tá­bori tüzérosztálvparancsn.okságixal (Szeged. Hu­szárlaktauya, távbeszélöszám: 30-94), vagy az il­letékes közigazgatási hatósággal, esendőrséggel. A közigazgatási hatóságokat éelőljáróparanes­nokságokat) utasítják, hogy az ilyen tárgvu be­jelentéseket a legrövidebb időn belül továbbítsák a Iögyakoriat vezetőjéhez, hogy a szükséges rob­bantási munkálatok iránt intezkedh v-en. A Iögyakoriat vezetősége minden 'ól nem rob­bant lövedék bejelentésért 1.50 peug(K fizet a be­jelentőnek. A lőtéren levő kincstári tulajdont (célanyag, jelzőtáblák, zászlórudak, távbeszrlőanyag, stb.) elvinni, vagy megrongálni tilos. A tüzérségi lövészettel okozott esetleges ká­rokat a kincstár megtéríti. A tuUijdouogok nz oko­zott kárt a katonai bizottságnál, jelentsék bc. A katonai bizottság november 27-én (hétfőn) 10-12 óráig a sándorfalvi müuton Scjrkéti-kut magassá, gában tartózkodik. Az okozóit kárt a fönnálló rendeletek értelmében a tulajdonosok bevonásával a bizottság megállapítja és a helyszínen megté­ríti. Később beérkezett kárjelentéseket a vonatko/r rendelkezések értelmében a lőtérbizotlság figye lembe nem vehet. HOLLAND macskabunda Rosmannál MO#- P-töi Garantált HÍREK — Llwurud a Móra Ferenc-cmlékünnep. Is­meretes, hogy az Egyetemi és Főiskolai Hall­gatók Bethlen Gábor Köre 12-cre a Móra Fc­renc-szobor előtt ünnepséget hirdetett, a£ egész szegedi ifjúság részvételével. Közbejöit azonban a TESz ünnepsége, amely miatt a rendezőség elhatározta, bogy ezután tartja meg 12.30 órai kezdettel az ünnepséget. Erre a szép megmozdulásra lelkesen készült az ifjú­ság, azonban rajta kivül álló okok meggátol­lájv az ünnepség megrendezésében Ünnepség helyett tehát csak csöndben emlékezik meg a nagy iróról. akinek az emléke az ifjúságban mindörökké él. — Tőrt aranyát, ezüstjét adja el TóthnáL A « 1" A Meteorológiai Intézet jelenti 22 l\7 íaO órakor. Időjós lat: Elénk déli, délnyugati szél. A délkeleti megyékben a talaj mentén gyenge éjszakai fagy. fe'ok helyen köd, nyugaton és északon köd.-/.hálás. A deli órákban még napsütés. A nappali hőmérséklet alig válto­zik. — Székrekedésekben szenvedő bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a bélmozgást reg­gel éhgyomorra egy pohár természetes »Ferenc Jószefa keserűvíz csakhamar megélénkíti, az cmésztőcsatornában ősze gyűlt salakot kiüríti, a vérkeringést szabaddá leszi s a gondolkodó- és munkaképességet emeli. Iícrdczze meg orvosát! — öt csalást ismert bo Bárkányi László. Meg­írta a Délmagyarország, hogy a rendőrség Látó György balástyai gazdálkodó följelentésére letar­tóztatta Bárkányi László rovottniuHu szobafes­tőt Bárkányi a detektívek előtt Látó kárára el­követett csaláson kivül még négy csalást Ismert be. A szobafestő vallomása után csütörtökön át­kísérték az ügyészség fogházába. Gavaniáíí valódi _ Rosmann Szővmeávuház 4tttl D Szeged, Kárásx-u. 8. 1DU I csikóbunda fül 300 P-ig — Szabadegyetemi elóadá* Ma este 18 óra 10 órakor kezdi meg péntekestí előadásalt Majtényí Béla hittanár a központi egyetem II. emelet íj. sz. tantermében » Vallásfilozófiai problémák® és »A mai ember* rímmel. Az előadás egy órát tart. Belépőjegy nincs. Nem­csak egyetemi hallgatókat, hanem minden ér­deklődőt szívesen lát az Emericana rendező­sége. — Négy pengőért meghamisította a földbér­könyvét. özv. Terhes Mihályné az elmúlt év máju­sában Tápén megkérte Berta Mihálynét, hogy a város által bérlett földjének negyedévi esedékes törlesztését fizesse be. Terhesné átadta Bertáné­nak bérlétfizelési könyvét és 30 pengőt, az ese­dékes részletet. Bertáné 30 pengő helyett csak 26 pengőt fizetett be a városi adóhivatalban, de a bérfizetési könyvbe 30 pengőt irt be. Az ügyészség Bertáné ellen közokirálhamlsításért és sikkasz­tásért eroeft vádat, a szegedi tőrvényszék Sárav­tanácsa csütörtökön 7 hónapi börtönre ítélte. Az asszonv a törvényszék ítéletét niegföllcbbcztc. — Légvédelem g. meTlényzsebben. Az utóbbi hónapokban uj iparág alakult ki: a légvédelmi ipar. A nagyközönség ezt az iparágat eddig csak a gázálarcokeu keresztül ismerte, holott a külföldön már ujabb területeket is meghódí­tott magának az európai események hatása alatt. Zürichben most hozták előszór forga­lomba a modern, szinte 'áramvonalas* légvé­delmi elsősegély-táskát. A külseje olyan, mint valami finom, lapos szivartárcáé. Szürke kl­gycbőrből készül és huzózárral nyilik. A leg­elegánsabban öltözködő úriember zsebet sem tömi meg túlságosan. Fölszerelése mégis tö­kéletes, annyi védőszer fér el benne, amennyi könnyebb gázsciülcs ellen az elsősegélyt biz­tosítja. A légvédelmi ipar egyébként arra tö­rekszik, bogy egyszerűsítsen a légvédelmi fölszerelés nehézkes voltán, ügyesen és cél­szerűen összeállított védöszerkombinációkat hoznak forgalomba. Légvédelem a mellény­_ zsebben ! ... Ez a jelszavuk ....

Next

/
Oldalképek
Tartalom