Délmagyarország, 1939. október (15. évfolyam, 224-248. szám)

1939-10-05 / 227. szám

tWórföE 1939. öHóBer 1. DÉCMÁG7AROR SZ'ÁG 3 Megszűnik az egyik szeged-budapesti gyorsvonatpár, helyette sinautóbusz közlekedik Nem változik a kisvasút menetrendje (A Délmagyarország munkatársától) Októ­beri 8-án a vonatok menetrendjében országosan •változás áll be. A menetrendváltozás szegődi vonatkozásai szerint, amely vonatot szeptem­beri 11-én beszüntettek, a téli menetrendben to­vábbra is beszüntetve marad. Nagyon érdekes a téli menetrend alakulásában az a körülmény, hggy a 11.16 órakor Budapestté induló gyorsvonatot, valamint a Budapest­ről Szegedre induló ISSO es gyorsvo­natot megszüntetik, illetve Helyette az Arpád-slnautóbusz indul a fönti időpontokban, At Árpád-sínaütóbusz menetideje Ugyanaz, mint a gyorsvSnató volt. A sinautóbuszon azon­ban csak I. és II. osztály van, így a kovéspónzü népréteg ezen a yonatdn uem tud majd utaz­ni. Egyébként a menetrend nem érkezett, meg a szegcdi üzletvezotőséghez, a fönti változások­ról azonban a szegcdi üzletigazgatóság forgal­mi osztálya már hivatalosan is értesült. Itt írjuk azt is meg, hogy a szegedi kisvasút menetrendi értekezlete szerdán délelölt 11 óra­kör zajlott le. Az értekezleten az érdekeltek úgy határoztak, hogy a menetrenden nem vál­toztatnak. Megsemmisítő (apán győzelem Kínában 25.000 halon, rengeteg iogoiu es fölszerelés a kínaiak tcsziesegc Hankafb október 4. Japán hadijelentés sze­rint a japán jSsapatok Honan-tajtomány északi részében megtámadtak 12 kinai hadosztályt és 11 hadosztályon — köztük 6 közép­kinain — megsemmisítő győzelmet ataltak. "A kinaiak" 25.000 halottat hagytak hátra. A japánok 2500 foglyot ejtettek. Ezenkívül 100 hegyi ágyút, 30 tarackot, 50 nehézgéppuskát, 200 Esehgyártmányú géppuskát cs 4000 puskát taákmányoltak. Tokió, október 4. A Stefani-iroda jelenti: A japán repülőgépek öiizben intéztek légitáma­dást Csunking és más belsőkínai városok ellen. Tgy bombázták Ipin városát is, amely Szccsuau­tartomány szárazföldi és légi közlekedési út­jainak fontos gócpontja. Itt főleg a repülőte­reket bombázták, anélkül, hogy a kinai repü­lők részéről ellenállásba ütköztek volua. Ké­sőbb érkezett hír szerint a kinai repülőgépek támadást hajtgttak végre Hankaü ellen és sike­rült 9 bombát ledobniok. Egy nagy benzinlúro­lót megsemmisítettek. (MTI) A szegényügynél és a népjólétnél 128*786 pengővel emelkedett az 1940* évi költségelőirányzat (A Délmagyarofszág munkatársától) Hatal­mas tehertétel a város 1940. évi költségelőirány­zatában a szegényügy és népjólét, amelyet az 1939. évro belügyminiszterilcg jóvá­hagyott 365.518 pengő helyett 101.301 pengőre, vagyis 128.786 pengő­vel többre irányzott elő a szám­vevőség. A' városi szerctetház, népkonyhák és fíidőbeteg­otthonük 224.027 pengős költségelőirányzatuk­kal 72.652 pengővel magasabb összeggel szere­pelnek a tavalyinál. Az indokolás szcriDt az előirányzat több, mert a szeretetház költségve­tése a ház kibővítésével az élelmiszerárak emel­kedésével és a magasabb munkabérekkel az ed­digi 226.635 pengőről 312.945 pengőre emelkedett. Belvárosi Nozl Ma utoljára 5, 7 ,9 Vihar egy kalap körül Heinz Rülimann kacagtató komédiája Indiszkré't film, mely megmutatja, mi törté­nik 9 párisi lakásban p«n(al(, I Már az 1939. évre is 46.000 pengő róthitclről kellett gondoskodni. A yárosi árvaház 32.920 pengős költségclő­J iráuyzata csupán 7757 pengővel baladja meg az elmultévit. Az indokolás szerint itt is az alap­költségvetés az élelmiszerek drágulása, a föl­tétlen pótlandó ruházati és ágyneműcikkck be­szerzése, valamint az épületek cs bútorok tata­rozása folytán emelkedett. Húszezer, pengővel, 70.000-ről 90.000 pengőre nőtt a városi és társadalmi szcgényakció költ­ségvetése. A számvevőségi főtanácsos szerint a többletre az alapnak föltétlenül szüksége van, mert az alap 1938. évi mérlege 24.000 pengő hiánnyal zárult, amely az 1937. évről áthozott pcnztármaradványból volt fedezhető. A munka­képtelen ellátandók, száma nem csökken, inkább emelkedik. Nem változott az inségalap 38.000 pengős té­tele, mert az adminisztrációs kiadásokat a bel­ügyminisztori rendelet alapján nem szabad elő­irányozni. Éppen ezért érthetetlen, hogy az 558-ik tételben 1080 pengő jutalom szerepel az 1939—205. számú közgyűlési határozat alapján. Vagy ragaszkodik a költségvetés a belügymi­niszter idevonatkozó reudoletéhez és csak a háztartási alapba állítja a városi státusba tar­Jövő heten 1 KEZDŐDIK az oszlálíjsorsjáflk I. húzása Szerencsés lesz, ha 7 7 sorsjegyet vesz. Minden 10 évben van 1 ilyen filmi!! BETTE DAVIS „J U D I T H Ma utoljára f» KORZOBAN tozó városi tisztviselők fizetését s ebben az esetben az 1080 pengős úgynevezett jutalmat sürgősen törölni kell. A népjóléti fejezetben szerepelnek az anya­és csecseinővédelcm alcím alatt a személyi ki­adások 4346 pengővel, itt is 218 pengő emelke­dés van. Általábau véve minden emelkedés sze­mélyi kiadás címen szerepel a költségvetési előirányzatban. A dolögi kiadásoknál 2050 pen­gővel szerepel a csccsomőgondozó kálváriatéri és párisikörúti helyiségének bércgyenértéke. A napközi otthonok előirányzatánál 3809 pengő a tavalyinál magasabb előirányzat; en­nek indokolása, hogy a napközi otthonok száma emelkedett, a dajkák száma szaporodott és így a kiadás emelkedett. Ehhez az összeghez szá­mít a rahói gyermekek nyaraltatása is 2500 pengővel, amelyet a számvevőség a jövőévi költségvetés terhére vett föl. A hajléktalanok menhelyénél 1100 pengővel magasabb összeg van előirányozva, mint a mult évben azzal az In­dokolással, hogy a használati tárgyak nagyré­szét ki kell Cserélni. Változatlan a tavalyival szemben a Ható­sági Munkaközvetítő Hivatal személyi illetmé­nyeinek 14.679 pengős tétele. A dologi kiadás 294 pengővel emelkedett a hivatalos helyiségek és a yárótermek fűtése, illctvo a fűtési anya­gok drágulása foIytÚD. Magasabb az előirányzat a különféle jóté­konycélú intézmények segélyezésénél, mégpedig 8760 pengővel. A szegény tanulók segélyezésé­re 4000 pengővel többet vettek föl, mint az el­múlt esztendőben. A népjóléti és a szegényügyi hivatalban — mint a föslörotakból kitűnik — az úgynevezett adminisztrációs kiadások évről'évre cgyro fé­lelmetesebben szaporodnak. Hovatovább az ad­minisztráció uralkodik majd az egcsz népjóléti költségvetésben. Amint ismeretes: legutóbb Ke­menessy Tibor dr. tanácsnok megvált a nép­jóléti hivatal vezetésétől cs a pénzügyi Osz­tályt vette át. A' népjóléti hivatal vezetésére a polgármester ViQsay Emil dr. aljegyzőt ne­vezte ki. A kinevezés annál is inkább föltűnést keltett, mert tudott dolog, hogy a népjóléti hi­vatal tényleges vezetője Lung Mihály, a mun­kaközvetítési ügyek főnöke. Ez az új beosztás véglegesnek látszik, annak ellenére, hogy Vi­csay Emil dr. a mostani üresedésekre három pályázatot is benyújtott . . . SZÉCHÉNYI MOZI Ma is 5, 7, 9 órakor A miniszter barátja Páeer SIEGFRiED VONAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom