Délmagyarország, 1939. szeptember (15. évfolyam, 199-223. szám)
1939-09-13 / 208. szám
Szerda, 1939. szeptember 13. DECMÄGYÄRORSZÄG 3 A NYUGATI HADSZÍNTÉR London, szeptember 12. A tájékoztató minisz- j térium közli: — Néhány nap óta az a. hír terjedt el külföldön cs Angliában is, hogy brit csavatoli szálltak partra Franciaországban. A tájékoztató minisztérium most hivatalosan közölheti, hogy a hír megfelel a valóságnak. Ezek a csapatok még nem mentek a fűzvonalba. Egyéb részlet a brit csapatokról most ném közölhető, fle a katonai hatóságok szándéka az, hogy időről-időre tájékoztatást adnak ki. Páris, szeptember 12. A francia lapok közlik azt a hivatalos helyen is megerősített hírt, hogy Franciaországba nagyobb számú angol csapatok érkeztek. A nyugati fronton — a jelentés szerint — most már angolok is harcolnak az erősen ellenálló németekkel, bár a legutóbbi hivatalos jelenlés azt mondja, hogy sikerült komoly jellegű támadásokat végrehajtani a Saartól keletre elterülő harctér 20 kilométeres szakaszán. Paris előrehaladási jeleni Páris, szeptember 12. Félhivatalosan közlik": A francia csapatok tevékenysége a keddre virradó éjszaka arra szorítkozott, hogy megjavították azokat az állásokat, amelyek a vasárnapi műveletek során német területen birokukba jutottak. Csupán részletmüveletekről van szó, de ezeket határozott előrehaladás jellemzi az egész arcvonalon. Az itt elhelyezett csapatok eddig még erőteljes mozdulatokat nem tettek, csupán a földerítő elemek leptek működésbe a gyalogság élcsapatainak támogatásával. A francia katonai müveletek Saarbrücken fontos ipari központtól keletre folynak. Egyébként a németek nem folytatják a Mosel folyó mentén megkezdett ellentámadásukat. A német ellentámadás csupán kisebb egységeknek harcbavetéséből állt és nem hasonlítható össze a francia csapatoknak a Glies folyó és a kis Vogézek között megkezdett hadműveleteivel. Nagyszabású Róma, szeptember 12. Mint a Popolo (T Itali a nyugati frontra küldött haditudósítója jelenti, a francia és német csapatok között az első öszszetűzések Sierk község közelében váltak. Franpia részről a marokkói csapatok, német részről pedig a gyalogság harcol. Komoly háborúról azonban ebben a pillaantban nem lelict beszélni. Szombat óta egyes frontszakaszokról erős gépfegyver- és puskatűz hallatszik, ágyúzás csak a Saar-vidékrn van. Hevesebb harcok voltak Az angol—francia—olasz tárgyalások London, szeptember 12. A Daily Telegrapli szerint nagy jelentőség tulajdonítható azoknak a megbeszéléseknek, amelyeket Sir Pcrcy Lorrain római angol nagykövet tegnap Ciano gróffal, valamint Bon ne t külügyminiszter és Fr a*n c o i s-P once t római francia nagykövettel folytatott. A francia nagykövet a lap szerint rövidesen határozott utasításokkal tér vissza állomáshelyére. A római német nagykövet Cianonál é llónra, szeptember 12. C i a n o gróf olasz külügyminiszter fogadta Macken sen római német nagykövetet. A két államférfi hoszszas megbeszélést folytatott. Az angol saito visszautasitia a bekepuhatolúdzásokai London, szeptember 12. Az angol sajtó egyöntetűen visszautasítja azokat az állítólagos pubatolódzásokat, amelyeket német részről esetleges békekötés lehetőségei irányában tettek. Az orosz-török viszonu Moszkva, szeptember 12. Politikai körökben azon a véleményen vannak, hogy a török külügyminiszter a szövjetkormány meghívására viszonozza épp a jelen pillanatban Potemkin aukarai látogatását. Moszkvában azt kérik, hogy Törökország határozza meg pontosan jelenlegi állását, .mert semmiképpen sem tartják Perl községnél, ahol a franciák igyekeztek ki- I egyenesíteni vonalaikat. A marokkói gyalog- | ság rohamot intézett a német állások ellen, de a géppuskatűz visszavetette őket. A tudósító szerint a Maginot- és a Sicgfried-vonal között nagyszabású pozicióháború van kialakulóban. A francia repülök gyakran megjelennek a német vonalak fölött és rendszerint Luxemburg területén át repülnek Trier, Koblenz és Köln irányába. kívánatosnak, hogy Anglia az angSl-török szövetség kerülője útján a Fekete-tenger kulcsát kezébe kaparintsa. A pópa tevékenysége Róma, szeptember 12. XII. Pius pápa Csütörtökön fogadta az új belga nagykövetet, aki átnyújtotta neki megbízólevelét. Vatikáni körökben nem tartják kizártnak, hogy ezalkalommai szóbakerül a jelenlegi nemzetközi helyzet. A biboros államtitkár helyettese kedden fogadta Lengyelország és Anglia képviselőit. Azokkal a külföldön keringő híresztelésekkel szemben, amelyek szerint a pápa újabb kísérletet tesz Angliánál fegyverszünet kötése érdekében, jólértesült vatikáni körökben kijelentik, hogy ezek a hírek minden alap nélkül valók. A GAZDASÁGI IfADOBU Brüsszel, szeptember 12. A lapok közlése szerint Anglia visszatartja mindazokat a hajókat, amelyek Belgium számára gabonát szállítanak. Az angol-belga gazdasági tárgyalások keretei között Anglia követelte a belga gyarmatárúk fölötti ellenőrzést és ellenszolgáltatásképp fölajánlotta Belgium élelmiszerellátását. Az angol ajánlat belga szempontból elégtelen. A TENGEREN London, szeptember 12. A tájékoztató minisztérium közli, hogy a 9000 tonnás Inwcrlisey angol gőzöst elsülyesztették. A hajó személyzetét a Steward gőzös felvette fedélzetére. Német tengeralattjárók megtámadlak négy angol kereskedelmi hajót, de a hajóknak sikerült a támadás elől megmenekülniük Internálják a rérahiterjesztöket Budapest, szeptember 12. A MTI. jelenti: Hivatalos helyről közlik: Az ország lakosságának figyelmét legutóbb falragaszokon hívták fel a kémektől való óvakodásra, valamint arra, hogy a rémhírterjesztés és fecsegés hazaárulás. Ennek elleuére rémhírterjesztés és meggondolatlan kijelentések miatt illetékes szervek a következő budapesti lakosokat állították elő és indítottak ellenük eljárást; 1. Rózsahegyi Jenőt, mert az ország külpolitikai érdekeit sértő magatartást tanúsított azáltal, hogy az egyik velünk baráti viszonyban lévő államot a valóságnak meg nem felelő beállításban igyekezett föltüntetni. 2- Ilolm Kálmán tanító, Bimbó-n. 163. sz. alatti lakost, mert Az Est-lapok Erzsébet-körúti épülete előtt a hirdetéseket olvasó közönség jelenlétében a magyar külpolitika érdekeit sértő olyan kijelentéseket tett, amelyekben sajnálta a velünk nem barátságos viszonyban volt állam összeomlását és célzásokat tett arra, högy Magyarország is könnyen hasonló helyzetbe juthat. 3. Grünbaum József Rajter-u. 32. szám alatti lakost, mert a hirdetéseket olvasó közönség jelenlétében Magyarország gazdasági teherbiróképességét hátrányosan feltüntető kijelentéseket tett, majd az eg^jk velünk barátságos viszonyban lévő államra a valóságnak meg nem felelő kijelentéseket tett. 4. Komlós Manó kereskedő, Pál-S. 6. sz. alatti lakost, mert a Bödó-kávéházban egy asztaltársaság előtt Magyarország gazdasági helyzetét szándékosan kedvezőtlen megvilágításban feltüntető kijelentéseket tett, továbbá mert az egyik velünk barátságos viszonyban lévő államról azt ferde beállításban feltüntető és a valógásnak meg nem felelő módon nyilatkozott. 5. Frischmann Jenő cipészt, Király-ú. 14. sz. alatti lakost, mert a hirdetéseket olvasó közönség jelenlétében külpolitikai érdekeinket sértő módon, a hallgatóság hangulatát az egyik velünk barátságos viszonyban lévő állam ellen igyekezett ingerelni. ^ Nevezettek internálásáról a szükséges intéz-, kedésék megtörténtek. Mint a fenti esetekben is megtörtént, úgyj a jövőben is a kormányzat szigorúan fog eljárni a rémhírterjesztők és a meggondolatlan, vagy rosszindulatú fecsegők ellen és szükség esetén a törvényes büntető eljáráson felül még intcrnálótáborba való helyezéséről is intézkedni fog, tettenérés esetén pedig a vétekesek neveit, bárki legyen is az, a sajtóban nyilvánosságra hozzák. A hivatalos helyről ezúton is fölhívják a jószándékú lakosság figyelmét, hogy a rémhírt erjesztéstől és a meggondolatlan kijelentésektől tartózkodjék, a belső rend megzavarására törekvő felelőtlen rémhírterjesztők ket pedig a rendőrhatóságnak jelentse be. Megpázó, drámai élmény az 1914—18-as világháború kitörését megelőző kirobbanó eseményeket elénk táró XT L T I M JL T XT M cimü grandiózus francia film. Ericlv v. Slpohe m és Díta Parlo főszereplésével. Ma utoljára 5, 7, 9 BELVÁROSIBAN MA Tasnády Mária Ä? 5 mb 40 ¿Jray Tivau'ar Bünügyi drámája KORZOBA* $z€cil€flljl flOZi Szerdán 5, 7:8, 7^0 Két izgalmas filmregény: A halálgát hősei A legjobb vadnyugati történet Ken Maynarö Lázadás Marokkóban Francia kalandfilm — Harry Baur. Elisabeth Bergner bravúros alakítása kettős szerepben 3 SZERELEM TOlVaift1Ä