Délmagyarország, 1939. szeptember (15. évfolyam, 199-223. szám)
1939-09-10 / 206. szám
6 délmagyarország .Vasárnap, 1939. szeptember 10. 200 exev pengő a földbéthálralék A számvevőség a hasxonbévek felemeléséi javasolja — alkalmas időben (A Délmagyarország munkatársától.) A városi háztartás az utóbbi Időben egyre gondterhesebben kiizd a haszonbérhátralékkal. Az idén 6000 holddal több földet adott bérbe a város, mégis az a helyzet, hogy a haszonbérjövcdelcm lényegesen kevesebb, mint tavaly, vagy tavalyelőtt volt. Hiába lép föl a városi tisztiügyészségi hivatal a haszonbérlőkkel szemben, a hátralék összege nem csökken. A közelmúltban még 1,000.000 pengőn felül volt a haszonbérhátralék és így a számvevőségi hivatal nem találja meg a fedezetet elsőrendű szükségletekre. Az 1,000.000 pengő bérhaszonhátralékot 6ikerült legutóbb 700.000 pengőre lecsökkenteni, de még így is szomorú képet nyújt a bértartozások kimutatása, ha tudjuk azt, hogy a városnak évente 2,500.000 pengőt kellene bevennie ezen a címen. Dékány Sándor számvevőségi főtanácsos feltűnő, a mai időkben azonban egyáltalán nem bél szerű megoldást javasolt. A számvevőségi főtanácsos szerint a város helyesen cselekedne, ha a földhasznobérleteket — fölemelné. A Haszonbérletek fölemelése abból az elvből indulna ki, hogy aki irracionálisán gazdálkodik,-^tehát a valóságnak megfelelő haszonbért nem tudja pontosan megfizetni amellett, hogy magát és Családját a jövedelemből fenntartja, az ne gazdálkodjék. Miután minden talpalattnyi földért amúgy is versengés indul meg minden egyes olyan alkalomkor, amikor földárverésről van szó, föltehető, hogy igy a természetes kiválasztás folyamata indulna meg és a város olyan bérlősereghez jutna, amely pontosabban be tudná tartani a részletfizetéseket, másrészt belterjes gazdálkodással fokozni tudná a termés, jövedelmet. Ez a terv azonban a jelen körülmények között semmiesetre sem valósítható meg és így a számvevőségi főtanácsos elgondolásait el kell tenni arfa az időre, amikor megfelelő atmoszférában láthatna hozzá a város a keresztülvitelhez. U.i eoetgyár nyílt meg a Rlgft-U. Dr. BóroSS JÓZSelU. SarHán (Mars-tér és Kálvária-tér közt Gárgyán-ház)Oszi savanyitáshoz, főzéshez legfinomabb ételecet kapható Merenkéntis a gyártelepen (Dr. Boross józsef-u. 17. Volt Kórház-u.) „TURUL" Ecetgyár, vitéz Bedö Árpád. „Minden állampolgár csak a tényleges nyeresége és a valóságos vagyon után adózzon" Kertész Béla dr. előadása a kassai kereskedőkongresszuson (A Délmagyarország mUnatársdtól.) Az I OMKE — mint ismeretes — Kassán tartotta j VIII. országos kongresszusát, ahol a kereskedelem seregszemléje a magyar nyúgalmat és a polgári munka folytonosságát igazolta. Az értekezleten több rendkívül érdekes előadás hangzott el. köztűk Kertész Béla dr., a Szegedi Kereskedők Szövetségének ügyésze „Reformtörekvések az adózás terén és a kereskedelem kívánságai" címen tartott átfogó előadást. Kertész Béla dr. nagy figyelmet keltett előadásában mindenekelőtt lerögzítette, hogy a magyar kereskedőt ár sadalom arányos, egyenlő és igazságos adóztatást kíván. — Igazságös az adóztatás akkof, — hangozatta előadásában —. amikor minden egyes állampolgár csak a tényleges, valóságban síért nyeresége és a valóságban meglévő vagyona •ildn adózik. A súlyos adókivetésekre vonatkozóan tolmáVölta a kereskedelem óhaját: gondoskodjék a pénzügyi kormányzat arról, hogy törvényeinket és a törvényerejű rendeleteket, valamint a legfelsőbb bíróságoknak gyakorlatát az adókivetéssel foglalkozó közegek betartsák. Az egyes szakmák nettö haszonkulcsát az érdekképviseletek bevonásával kell megállapítani, véget keli vetni annak a gyakorlatnak, hogy az adóhatóságok csak egy-két szakmabelit hallgatnak meg. Szóvátette a továbbiakban Kertész Béla dr., a rendkívüli adók és rendkívüli pótadók rendszerének elviselhetetlen voltát, a községi közteherviselés kérdését. Részletesen taglalta a2 adókivetéshez hasonlóan súlyos illetékügyi problémákat Teljes a bizonytalanság a kereskedelmi levelek föltételes illetékmentes tekintetében. A szakszerű és a kereskedelem miqden foníosabb adósérelmét tömören felölelő előadást a hallgatóság lelkes tapssal és őszinte elismeréssel fogadta. A problémát bizottság tárgyalta ezután tovább, amelynek előadójául Kertész Béla dr.-t kérték fel. A bizottság egyhangúlag elfogadta javaslatait, amelyet illetékes tényezőkhöz -hittatnak el. FIGYELEM! FIGYELEM! A minisztérium által az összes iskolákban elrendelt szabványosított füzetek, Iró- é? rajzszerek az árkormánybiztosság által megállapított olcsó árukon már kaphatók a SZENT IMRE TARSDLAT könu es papirkereskedeshen Szeged, Széchenyi-tér 3„ Tisza szálloda mellel! Telefon: 30-33. Nemzeti Takarékosság kónqvecskere készpénz áron szolgál kl o cég. „Itaiász" füzetek lerahata. —1 •••» UAMMMNNA Ékszer Zálcgiegyet Aranyat és hrillsáns ékszereket magas áron vásárolok Laczhú enszeresz, Karasz-uica ia A legmagasuM) őratt Tejtermékek Teljes tej (tehén) piacon literje 18-20 fillér, teljes tej (tehén) csarnokban literje 22—23, fölözött tej (tehén) részben literje 14—16, fölözött tej (tehén) teljesen literje 8, tejszín 1.80—2.00, tejföl literje 1.00—1.40, tömbvaj közönséges kg-ja 3.00— 3 50, teavaj kilója 3.20—3.60, csemege vaj kg-ja 3.40—3.80 sült vaj kg-ja 3.40—3.80, tehéntúró friss kg-ja 40—64 fillér, juhturó 1.20—200, tehénsajt, sovány kg-ja 1.80—2.00, juhsajt kövér kg-ja 2.00—2.40, trapista sajt (teljes zsíros) kg-ja 240 —2.60, trappista sajt (sovány) kg-ja 1.80—2.20, Emmenthali sajt kg-ja 3.00—3.60, tojás kg-ja 1.25 —1.60, tojás darabja 7—9 fillér, mez pergetett kg-ja 1.00-1.30, Gyümölcsök Alma nyári édes kg-ja 4—20 fillér, alma nyári savanyu kg-ja 4—28, alma téli nemes fajta kg-ja —.—, alma téli közönséges 4—16, barack öszi, nagyszemü kg-ja 25—55, barack őszi aprószemú kg-ja 10—25, körte nyári szép kg-ja 16—40, körte közönséges kg-ja 8—16, szilva friss, besztercei 5—12, szilva friss ringló 6—20, szilva friss közöpgéges kg-ja 4—10, szöllő csemege kg-ja 22— 44, szöllő kevert kg-ja 16—24, dió keményhéju kg-ja 50-60, dió papirbéju kg-ja 60—70, dióbél kg-ja 4.00—4.80, mogyoróbél kg-ja 4.40—5.40, citrom darabja 8—14 fillér, görögdinnye kg-ja 2.5—. 8, sárgadinnye kg-ja 6—16, szilvaiz kg-ja 1.20— 1 44. gyümölcs íz kg-ja 1.40—240, Fűszerek: Paprika csemege édesnemes kg-ja 4.40—460, paprika édesnemes kg-ja S.80—4.00, paprika félédes kg-ja 3.10—3.40, paprika rózsa kg-ja 2.20-. 240, paprika erős kg-ja 1.40—1.60, paprika fűzércs uj füzérje 1.20—3.50, bors szemes fekete kg-ja 4.80—6.00, bors szemes fehér kg-ja 5.60—8.00, sö darált kg-ja 40 fillér, cukor kocka kg-ja 1.14, cukor kristály kg-ja 1.08, cukor por kg-ja 1.1J, kávé nyers kg-ja 6.00—12.00, kávé pörkölt kg-ja 7.60 -47.20, borecet literje 56—76, ecet 10 százalékos literje 55—60, ecet 6 százalékos 36, mák kg-ja 1.20, köménymag kg-ja 2.00—2.80. Tüzelőanyagok Hasábos bükkfa q-ja 390—4.20, aprított bükk"h q-ja 4.30—460, keményfa szén kg-ja 18—20 fillér, kőszén hazai q-ja 3.40—5 40, tojásszén q-ja 4.40—5.40, kovácsszén q-Ja 6.40—6.80, molsu q-ja 6.50—8.00. Takarmány ás alom Réti széna laza q-ja 6.00—8.00, lucerna széna laza 900—11.50, alomszalma laza q-ja 2.50—3.00. FELHÍVOM szíves figyelmét Angliából közvetlenül behozott, származási bizonyítvánnyal igazolt, valamint —• hazai őszi és téli szövcfiitűonságalmra! í Kérem vételkényszer nélküli megtekintését: I ARACZKY KAROLY férfiszabó Takaréktár-utca (Dr. Gróf-palotaV 187 Pályázati hirdetés. A Szegedi Postaaltisztek Egyesületének vezetősége a Vásárhelyi-sugárut 21- sz. alatt lévő egyesületi helyiségében üzletvezetői pályázatot hirdet. Pályázhat minden postaaltiszf, vagy ma* gyar, állami polgári egyén, óvadék 1000 pengő. A pályázati feltételek a fenntnevezett helyen minden nap 5—8 óra között megtekinthető. Határidő folyó hó 23. Vezetőség. Angol és német nyári kerti tanfolyamok és magánórák felnőttek részére, Salamint délelőtti angol és német kerti tanfolyamok gyermekek részére. Jelentkezés a DÉLMAGYARORSZÁG kiadó hivatalában.