Délmagyarország, 1939. június (15. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-27 / 144. szám

DÉLMAGYARORSZÁG HIREK Az idő — Tízéves talikozó. A dugonicsutcai polgári Iranyiskola 1928—29. tanévbea végzett növendé­kei vasárnap tartották 10 éves iskolai találkozó­jukat. A volt növendékek szép számmal jeleni meg; volt iskolájukban gyülekeztek, ahol kedve­seit újították föl az iskola örömeit. Délben együtt ebédeltek az ujszegedi Vigadóban, ahol a legjobb hangulatban a késődélutáni órákig együtt voltak. A jólsikerüli találkozót Bándy Judit rendezte — czalkalonimal másodszor — és méltán kiérdemelte a megjelentek elismerését, mert fáradságot nem ismerve igyekezett, hogy a növendékeket minél nagyobb számban hivja össze. A lalálkozón meg­jelentek azzal vettek bucsut egymástól, hogy 5 év múlva egy kellemes nap eltöltésével újítják fol i inét az iskolában eltöltött idők emlékét. Modern jégszekrények, fagylaltgépek jutányos árban részletre is: Hirek a csendőrség köréből. Irodai szak­ezolgálatos segédmunkásokká átminősítették: Tóth Sándor, Nánási Kálmán. Vágó Joachim, Tal­niáesi Imre és Fülöpp Lajos alhadgynagyokat, Török Lajos. Pázsit Lajos, Nemess'zeghy Pál, íiyoToki László, Ráez János, Nagy Mihály 111, Dudás Sándor. Németh János II, Bánkutt Pál, (lereudi Ferenc, Csiszár András. Sz°rényi János és Toronyi József tiszthelyetteseket, Sz'ntmihálvi Pál, Várhelyi Rudolf, Vincze Dezső. Onódi Já­nos, Rajniok Pál. Kerekes Ferenc. Pataki József, Pál István, Abonyi Sándor, Mészáros Tstván. Tö­rök József. Hegyi Sándor és Kovács Mátvás törzs­őrmestereket. Tiszti áthelyezések: Nemes Si­mon László hadnagyot a szentesi gy. tanaloszlálv­tól az ungvári gy. tanalosztálvhoz oklatótisztnek Ungvárra. Horváth Károly IV. g. főhadnagyot Bajáról a gazdasági hivatalba főnöknek Bereg­szászra. Györgvpál Ferene g. hadnagyot Székes­fehérvárról a szegedi gazdasági hivatal főnökévé Szegedre. Szűcs Mátyás g zászlóst a budapesti csendőrkcrületi állományából gh. főnöki minőség­ben a bajai osztályhoz Rajára helyezték át. — Kinevezés: vitéz Rogvai Kamill századosi a szen­tesi gy. tanaloszlálv parancsnokává nevezték. — Előléptetés: Baranyai Béla, Boda Tmre, Tamás János és Viola György gy. csendőrök a bajai rscndőrosztálvnál gv őrmesterré előléptek. — Véglegesítés: Rori József. Sisa Imre és Sára Gá­bor próbacsendörökct megfelelő pröbaszolgálnt illán, mint .,csendőr''-őket véglegesítették'. Név­változtatás: Szinger József pr. csendőr nevét . Szálkai"-ra változtatta — Közbiztonsági szol­"álatra való alkalmatlanság: Szécsi János gv (őrmester? a toborzó b'zottsúg 2 év tartamára k'özb. szolgálatra alkalmatlannak minősítette. — Kihunyt: Kakas Vencel lov. őrme.=trr Rudakeszin és Szarvak János kegydijas pröbácscndőr Knn­szentmártonban. — Házasságot kötött: Csizma­dia Tstván vizsg. lov törzsm. Roldis Ilonával Pus/.tamércesen. Kovács Mátvás sv. örm. Szeme­rédi Piroskával Kiszomborban. Gyarmnthy T.ász­ló lov. örm Kormos Erzsébettel Tőrökszentmik­lóson. — Legénységi katonai szolgálati jelet oda­ítélték: Répás János gv. őrmesternek nz T Ra­togti Réla, ITrbán László és Várbegvi József rsendőröknek a llí osztálvfít. — T.rgénvsépi át­helyezések: Málnási Pál. Krislálv Tslváo. Krljt­tálv András. Prokai József. Barabási Sándor gv. tiszthelyetteseket a szegedi V. csendőrkeriileMöl az ungvári. Pelei János. Marton János. Gálos Gvula és Kertész József lí vizsg. törzsőrmeste­rekéi. Tölgvcs János. Galambos Mátyás. Pataki József és Molnár Pál törzsőrmestereket. Nagv Mihály 111. gy.. Zsidei Miklós és Papp József I. szv tiszllielvtteseket a beregszászi osztályhoz, míg Szentiniklósi József lov. tiszthelyettest a szombathelyi ölik iskolához belvezték át Pró­ba szol gáláira fö'velték: P> illa Sándor 10 bgve.), Biró István f.t. híradó. Barna Kálmán (9 bgve.), Czilcnlvka István (in. hgyc.V Dalmadi Mihály fő. Iito.. Fekete Réia (10 heve.). Fekete Mihály és József, é.">. hők.). Gn rum völgy) Gvörgv (9 hgveó. T.ovas Zsigmond (", hto). Lnkovszki József és Mészáros Imre f5. hők). Máté Leó (5 hto.). Nagv István és Fatszóvszki Mihálv (ló. hgyo.V Pihnrik Mihálv és Szalai Gvörgv (5 bök ). Szűcs Imre tíO bgve\ Cremenveí Károlv í'9 heve.). Tóth Bá­lint T. rio h-v1 altiszteket és közlegénveket A Meteorologiai Intézel jelenti 22 óra­kor. Időjós lat: Mérsékelt délnyugati, nyugati szél, több helyen záporeső, ziva­tar. A hőmérséklet' nyugat felöl kissé csakken. — A tuáj és az epeutak megbetegedéseinél az el­ső feladat rendszerint az, hogy a természetes „Fe­reuez József" keserűvíz használata által — rcg­gelcnkint éltgyomorra egy iiohárral, esetleg ké­tes forró viz hozzáadásával megfelelő bclürü­lésről gondoskodunk. Kérdezze meg orvosát] - MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő Hivatal utján (Mcrey­ulea és Mars-tcr sarok, telefon 19-73.). Férfiak: 8 kovács, 2 bádogos, 2 villanyszerelő, 2 szabó, 2 etpesz, 6 papucsos. 2 kadar, 3" bognár, 2 szíjgyár­tó, 2 szabó, 2 cipész, 6 papucsos, 4 borbély, 30 napszámos csépléshez, 35 gazdasági mindenes, 310 statiszta. Nők: 2 varrónő, 16 bolgyfodrásznö, 1 ktszolgalónő, 20 gyomlálónö, 350 statisztanő, 1 mindenes szakácsnő (Hódmezővásárhelyre). — Hadigondozottak részére fenntartott munkahelyek; 1 villanyszerelő, 3 téglagyári napszámos, 2 jegy­szedőnö. Kerékpárok és motorkerékpárok nagy választékban! — Fölhívás, Az uj honvédelmi törvény alapján a katonai előképzéssel kapcsolatban, levente cso­port-, alcsoport- és szakaszparancsnokul e. e. tisz­tek, tisztjelöltek, illetve katonavisclt karpaszomá­nyosok, továbbá altisztek és tisztesek nyerhetnek 1939 szeptember l-ével alkalmazást. Jelentkezés junius végéig a városi katonai parancsnokságnál (Vitéz-utca 11. szám, földszint) naponta 11—12 óra közölt. — Temetés, Vasárnap délelőtt temették el nagy részvét mellett a háborús sérüléseibe most, husz év után belehalt Beregi Albert kereskedelmi J alkalmazottat, a világháború egyik legszebben ki­tüntetett közkatonáját, akit a király clöbb had­naggyá, majd főhadnaggyá nevezett ki különleges harctéri bátorságáért cs hősies magatartásáért. A temetésen nagy gyászoló közönség jelent meg. A gyászolók mellett részt vett a véglisztességen a zsidó hitközség elöljárósága teljes számban, nagy számban jelenlek meg Beregi kollégái cs keros­kedötársai. A zsidó temető cinlcrmében Frankéi Jenő dr. rabbi búcsúztatta cl a hősi haloltat, aki­nek legfőbb jellemvonása maradt egcsz életén ke­resztül bnzafiasság. a becsületesség és szerény­ség. A sírnál kartársai nevében Taraszovi'ts ötiün fronlharcos kollegája búcsúztatta. Minden földi halandó nagyságát egyformán megalázza a halál mondotta — cs csak a koporsó az az eszményi terület, ahol egyedül uralkodnak az emberi egyenlőség és az emberi méltóság törvé­nyei. — A Frontharcos Szövetség diszszakasza, élén dr. G r ü n c r István, a szegedf fronlharcos főcsoport alelnöke mondott beszédet. ,.llős baj­társunknak mondotta —, aki százszor szembe­nézett a halállal, nem az clntulás gondolata fájt és nem is a kemény elszántsággá) viselt szenvedé­sek. hanem égette lelkét az emberi n éltóságán esett sérelem, magyarságának, izzó hazaszerete­tének kétségbevonása." A beszédek után felhang­zott a Himnusz, majd a fronlharcos szakasz trom­bitása a takarodót fujtó a nyugovóra tért hősifha­lolt sirja fölölt. — Két cserkész tragikus halála Asóvárdáról jelentik: A 913-as cserkészcsapat idei nyári Tá­borát a Garam-menti Alsóvárda község határában tartja, ahová a csapat pénteken érkezett meg. A csapa' két tagja; Jámbor Károly 21 éves és Fá­bián István 18 éves gödöllői cserkészek, fürdés közben görcsöt kaptak és mindketten a vizbcfuJ­ladtak. Holttestüket még nem találták meg. —oQo— Kedd, 1959. funlus 27. i BEKÜLDÖTT HIREK A szegpdj izraelita népiskola V. és VI. osziálva nyilik meg szeptemberben és fokozatosan gyakor­lati irányú nyolcos$tályu iskolává fejlesztik ki. A V. é sVI. osztály behatását ma. 27-én, kedden dél. előtt 9—12 órakor tartják meg a hitközség szék­házában. Fogfájós trükk Pontosan úgy írjuk ut cg, ahogy Hallót­tukt Illető fiatalembernek nagyon fájt a foga. Rettenetesen felt a foghúzástól annál is in­kább, mert pénze éppencsak annyi volt, amennyiből nem futotta csak egyszerű fog­húzásra. Injekció nélki'd. Azonban azért va­gyunk emberek, hogy gondolkozzunk. Ille­tő fiatalember is ezt tette s amikor, már ön­magában jól meghánylvetctt mindent, ak­kor elment egy fogorvoshoz. Beült a székbe. — Injekcióval, vagy anélküli — szólt a szokásos kérdés. — Injekcióval! — volt a felelet, Megkapta az injekciót azzal az utasí­tással egyetemben, hogy „szíveskedjék kint várakozni". Az ifjú kiment, a várószobába és várta, amig hat az injekció. Dc nem váré hatott nagyon sokúg, mert amikor, a fog­orvos mintegy tiz perc mülvg, be akarta hívni: a fiatalember nem volt sehol. Nem nehéz kitalálni, hogy mi történt. Az ifjú a kapott injekcióval elment egy másik fogorvoshoz. Ott is beült a székbe ós igy szólt: — Injekció nélkül. És egyszerű foghúzásért fizetett­„Autósyphon" házi szódavíz készülék Bruckner Vasudvarban! — Az öregemberek betegségeinél és a neurasz­ténia® bajainál, kiváltkép, ba azok renyhe bélmü­ködéssel és megzavart anyagcsereforgalommal állanak összefüggésben, akkor reggelenként egy­egy pohár természetes „Ferencz József* keserű­víz sokszor igazi jótétemény! Kérdezze meg or­vosát! Elitélt tolvajnö. Vörös Fálné 30 éves Pusz­taszeri-utca 15. szám alatti lakos megismerkedett egy vidéki gazdálkodóval. Kocsmába mentek, ahol a gazda lerészegedett. Yörösnc ezt arra használta föl, hogy kilopta ismerőse zsebéből 210 pengőjéL A nyomozás folyamán a pénz megkerült, az asz­szonyt azonban hétfőn biróság elé álliloTták. Be­ismerő vallomása után Molnár István dr. tör* vényszéki egyesbiró egyhónapi fogházra itclle. — Helyreigazítás. A Délmagyarország 1C39.' VI/8-iki XV. évfolyam 129. számában megje­leni „100.000 pengőt ilélt meg a tábla Hol­tzer Gyula dr. örökségi pőrében" cimü cikk­re vonatkozó alábbi helyreigazítás közzététe­lét kérte özv. dr. Holtzer Gyuláné, Alberti Ste­fánia: „Az ilélet nem arra kötelezte özv. dr* Holtzer Gyulánét, hogy a felperesnek fizessen 100.000 pengőt, hanem arra, hogy kizárólag Holtzer Lászlónak fizesse ezt az összeget. Hol­tzer Gyuláné 7300.— pengő reszperköltség megfizetése köteleztetett, amely összeget csak Duschák László dr. ügyvéd számára iléltc meg a biróság, másrészt Holtzer Dánielt is köte­lezte a biróság arra, hogy özv. dr. Holtzer Gyuláné és leányai részérc 0100.— pengő fel­lebbezési költségei fizessen." •> KöaxöneinyllvánUás Mindazoknak, akik Beregi Rlbeei eintéklapos frontharcos főhadnagy temetése alkalmából e régi, nagyrabc­Csült alkalmazottunk véglisztességen résztvenni és sir ját virággal cs koszorú­val diszileni szívesek voltak, elsősorban a Frontharcos Szövetség szegcdi vezető­ségének, valamint a Keresk. Alkalma­zottak Egyesülelének, ezúton fejezzük kt igaz köszönetünket. Dr. SALGÓ ÉS TÁRSA CÉG

Next

/
Oldalképek
Tartalom