Délmagyarország, 1939. május (15. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-25 / 118. szám

.Vasárnap, 1939. májSs 28. DÉl/MAGYARORSZÁG 510 KÖZGAZDASAG A szlovák kölcsön kudarca Fözsony május 24 A szlovák belső kölcsön ügye rosszul nII, az egész kölcsön jegyzése ku­darccal fenyeget. A szlovák kormányhatóságok a legnagyobb nyomást gyakorolták a szlovák tiszt­viselőkre és közalkalmazottakra, azonban ennek dacára a kölcsönből eddig alig jegyeztek valamit. A legutóbbi napokban Pozsony kormánybizto­si nyiltan is kifejezést adott elégedetlenségének, hogy a városi tisztviselők és egyéb alkalmazottak keveset jegyeitek a kölcsönből. A kormánybiztos erélyes felszólítást intézett a városi alkalmazot­takhoz, hogy pótolják az elmulasztottakat és leg­kevesebb egyhavi fizetésüknek' megfelelő összeget jegyezzenek, A városi alkalmazottak körében a kormánybiztosnak ez a követelése nagy felháboro­dást keltett, mert anyagi helyzetük az élelmiszer­hiány e® ennek következtében támadt drágaság miatt fokozatosan romlik. A szlovák kormánynak már szüksége volna a 'kölcsönre, ezért Prnzsinszky pénzügyminiszter jú­nius 30 ában állapította meg a kölcsönjcgyzés ha­tárnapját. A kölcsönb beruházásokra és a munka­nélküliség kiküszöbölésére fordítanák. Pénz helyett cserekereskedés Pozsony, május 24. Szlovákiában egyre na­gy obb méi eteket ölt a csérékereskedés, mivel a lakosság u szlovák pénzt vonakodik fizető eszközül elfogadni. Sok községben tejjel és tejtermékekkel fizet­nek a gazdák a még kapható iparcikkekért. A szlovákiai kereskedők Tietenkint rsak 15 deka 'cukrot és ugyanannyi sót adhatnak el egy-egy 'családnak. A szlov.ik kormánv kormánybiztosokat ren­•rb lt ki az üzletek élére, hogv megakadályoz* r k a nagyobb mennyiségű áru kiadását. 'A gazdasági válságot a szlovák felelős körök ftnagvarellenes propagandával próbálják ken­dőzni. Igv Lőcsén és Iglón, Eperjesen minden este szlovák agitátorok tartanak gyűlölködő .előadásokat, de az elmúlt napokban már csak '» Hlinka-gái (listák hallgatták a magyarellenes "szónoklatokat.., Féláru utazás az autóbuszokon és a kisvasuton a Szegedi Ipari Vásár alkalmából ,(A Délmagyarország munkatársától.) A/a k. akiknek mostanában Szegeden a S/.éclicnyi-hi' ,és Horváth Mihály-utca felé visz. nz útjuk, srri'­'•nyörködve állnak meg n nagyszabású épitkezé­/ok előtt. A szegedi Ipartestület építi ezen a területen a június 3 án kezdődő I1 Ikéisr tar tó Szegedi ipari Vásár építménye.* Szorg' s 'munkáskezek' emelik, ácsolják és szögezik az .árkádsorokat, amelyekben a magva.-* kézmű­ipar, háziipar, iparművészet és uép;nfivé.-z"t legszebb • termékeit mutatják be a kiállítók. A Szegedi Ipari Vásár alkalmából az ősz­ei os városi autóbuszokon ős a kisvasuton jú tróis 4-cn, 8-án és 11-én, a vásár utolsó nipjuti féláron lehet Szegedre cs vissza utazni. Azok, akik pzen a három napon Szegedre ti farnak, a megváltott autóbuszjegyeiket, vagy n kisvasúira érvényes jegyüket Szegedre érke­zésükkor no dobják el, hanem nietijeitek el a Szegedi Tparí Vásárba, ahol az utazási jegy ti­két lebély egzik és a lebélyegzett jeggyel ingyen utazhatnak vissza a kiindulási állomásra. A Szegedi Ipari Vásár belépőjegyének. f'O P lét az ára, kiadóhivatalunk azonban gondos­kodott arról, liogy kedvezményt biztosi!reg öl­v.'i-'.ink számára. Kiadóhivatalíinklian larur.k pl vas ól :;<! filléres vásári belépőjegyet válthat­nak. A Szegedi Ipari Vásár pénztáránál az au­tóba z- lasv ktivnsűl.ieugyel együtt ezt a belépőjegyet föl kell mutatni és aki ilyen je­gyet fölmutat, külön belépődíjat nem -fizet. Ajánlatos tehát a kedvezményes belépőjegyek­ről előre gondoskodni, mert a vásár pénztárá­nál kedvezményes' jegy egyáltalán nem kap­ható. )( Rutén aratóniunkások jönnek az Alföldre. A régi magyar impérium megszokott rendje ismétlő­dik most meg húszéves szünet után Kárpátalján. Az országrész csöndes lakói a téli és a tavaszi crdömunkálntok és a faufczlatások elvégzése után mindig az Alföldre jöttek le, hogy a magyar pusz­ták aratási munkálatainál keressenek . annyit, amennyivel isméi szépen meg tudnak élni a jövő tavaszig. Ettől a mellékkeresettől a cseh uralom természetesen eltiltotta őket. Most ismét előttük áll ez a lehetőség s a rutének ki is akarják hasz­nálni. amennyire csak lehet. Tömegesen jelentkez­nek a Mezőgazdasági Kamara beregszászi kiren­deltségénél s mint egyik vezetőjük mondotta, nem az alföldi munkások kenyerét akarják elvenni az­zal, hogv ők is aratónak jelentkeznek az itteni gazdáknál, hanem meg akarják mutatni, hogy a magyar munkáste-stvérekkel együtt dolgozva egy­ségessé lehet kovácsolni a visszakerült magyar hegyvidék és a magyar Alföld gazdasági képét. A rutén munkások toborzása egyébként megindult a. Felvidéken. Felhívások érkeztek az - alföldi és a dunántúli kamarákhoz, hogy azok. akik ezen a nyáron rutén aratómunkásokat akarnak szerződ­tetni. jelentsék he igénvüket a beregszászi kiren­deltségnél. ahol a levélben érkezett kérelmeket is azonnal, elintézik. Szegeden és a környéken is megindult a toborzó--, már gyűjtik azoknak a gaz­dáknak neveit, akik rhtén aratókkal is akarnak dolgoztatni a bő termést igérö földeken X A SZEGEDI PIAC AKAI. A szerdai állat­vásárra fölhajtottak 52 hizott sertést, (18 sovány sertést. l'J5 választási malacot, 41 bor jut, 5 j^hoí., ICO bárányt és 2 kecskét. Az árak a kovviKező­képpen alakultak: hizott sertés kilója 77—95. bor­jú 86—1.00, juh 38—40, bárány 50—55 fillér. Éves sovány sertés darabja 25—10, féléves 16—25, vá­lasztási malac párja-12—20 pengő. Hus. Marhahús I rendű kilója 140—1.60, TI. rendű 1.30—1.50, III. rendű 1.00—1.40, borjúcomb 210—2.60, lapocka 2.00-2.20, karaj 180 -2,00. nyakas 1.6o—1.8o, szegv 1.60—1.70, pörköltnek 1.10—160, serléskaraj 1.80 —2.00. comb 1.60—1.80, lapocka 1.60-1.80, tarja 160—1.70, oldalas 130—1.10. zsirszalonna 1.40— 1.50, háj 1.50-1.00, teljes tej literje 18—23 fillér. Baromfi. Csirke: rántani való párja 1.20—2.60, kilója t.3Q—1.40, nagyobb nem volt, tvuk párti 3.10—6.00, kilója 1.10—1.20, sovány kacsa párja 1.60—1.00. hizott kilója 1.10—1.20, sovány lud pár­ja 5.00. 7.00. hizott kilója 1.10—1.30, pecsenyeliba kilója 1.20- 1.10. tojás kilója 1.00—1.25 pengő.' G>ii­mfilcs. Alma téli nemes fajta szép, kilója 2.0Ó— 2.60. büszke kilója 14—24, cseresznye, zsabolai 40 -80, közönséges 15— 80. narancs 84—1.20. citrom darabja 6- 10. földieper kilója 10—100. Zöldség. Borsó zöld hüvelye® kilója 16—26, fejtett literje 10 -60, bargénya nyári rózsa 10—12, őszi rózsa 7.5-10. G ül baba 8—10. ótolt rózsa 10—11, Ella 6-8. Krüger 5—7. takarmánynak való 1—6, ujbur­gonva apró 8 11. nagyobb 16- 26. vöröshagyma ó 10 26, uj csomója 2—6. fokhagyma ó 6—10, u j cso­mója 2—6, petrezselyem ó kilója 16—30, uj cső­in "ja 2 6, sárgarépa ó 16 30. uj csomója 1—11,. zeller darabja 4—11, kelkáposzta uj kilója 25— 35. karfiol darabja 15—60, saláta 10 fej 20—60, karaláb nyári csomója 4—10. ugorka kilója 30— 60. zöldpaprika apró hegyes darabja 8—11. torma 20—10. prokedli csomója 2—6. spenót kilója 15— 30, sóska 10—20. hónapos retek csomója 2—6. nyá­ri retek .csomója 4—11. spárga kilója 60—100 fil­lér. I n/érrs paprika füzérje 1.60—4.20 (Jahona. Buza mázsája 19.10—26 00 rozs 12 50—13 00. árpa 16—16 50. tengeri 16.20—16 10 P Takarmány. Béti széna laza mázsája 5—6, lucernaszéna ó "to­ll00. uj 5 00 -7.50. alomszalma 2.00—2.20, takar­mányrépa 200—2. lo pengő. Nyomatott Ablaka György körforgógépén Szeged, Kálvá.ria-utca 14. Telefon: 10 84. Az üzemvezetéséit felelős Ablaka György. A Szegedi Országgyűlési Képviselőválaeztó Kerület Választási Bizottsága, 30. v. b. e. —1939. szám. Pófhirdetmény 'A Szegedi Országgyűlési Képviselőválasztó Ke­rület Választási Bizottsága az 1938. évi XIX. tc. 64. g-nak 1. bekezdése b) pontja alapján az 1939. évi május hó 23-án és 29-én tartandó képviselővá­lasztásokra vonatkozólag az általános nagy hir­detményben közzétett szavazatszedő küldóttségi, illetőleg választási helyen a következő változta­tást teszi. A választási bizottság a 38. szavazókör válasz­tási helyiségéül a nagy hirdetményben a király­halmi várostanyai iskolát jelölte. Ez a körzet az alsótanyai A'tokháza kapitány­ságot foglalja magáiban. Minthogy azonban a nagy hirdetményben megállapított választási hely tulaj­donképpen a körzet területén kivül fekszik és sokkal célszerűbbnek látszik, hogy a szavazást helyiség az Átokházi kapitányság közepén levő valamely iskolában helyeztessék el és erre a célra a legmegfelelőbbnek mutatkozik a kapitányság te­rületén fekvő úgynevezett Pálfv-iskoh, ezért a vá­lasztási bizottság akként határozott, bogy az Atok­bázi kapitányságot magába foglaló 38. szavazókör választási helyiségét a Királybclmi Várostanya melletti iskolából a Pálfy-iskolába helyezi át. Fel­hívja ennélfogva a választisi bizottság az "Alsóta­nva átokházi kapitánysághoz tartozó szavazókat, hogy a szavazás napjain szavazatuk leadása vé­gett a királyhalmi várostanvai iskola helyett r kapitánvság lerüle'tén levő Pálfy-iskolában jelent­kezzenek . Kelt Szegeden. 1939. évi május hó 17 napján, Dr. Lehel Pál sk.. a választási bizottság elnöke. APROHIRDETESEK Zsákoláshoz értő bolti­szolgát 21 éves korig felvesz Gutfreund Ká­roly, Mars tér. Bejárónő fél 1-től 4-ig koszt nélkül azonnal — felvétetik Deák Ferenc u. 2.3, I. ). Kényelmes bútorozott szoba fürdőszobával — kiadó Baross Gábor u. 3a. I. emelet. Kényelmes, elegánsan bútorozott szoba szolid úriembernek kiadó. Deák Ferenc u. 18. Fogon osi rendelőnek alkalmas két lépcsőhá­zi utcai helyiség aug.­tól kiadó. Csekonics u 1 szám. :»7# CSERÉPTETŐK javítását és átrakásat jutányos árban vállalja NÉMETH ANDRÁS tetőfedő mester, Re­mény u. 19. Telefon: 19 34. 435 Fodrásznőt felvesz Bá­lint fodrász, Brüsszeli­kor ut 2. Házmester felvétetik — Kazinczy utca 15 szám alatt. Ügyes varró és tanuló­lányok állandó munká­ra felvétetnek. Kováts varroda, Báró Jósika u. 32 sz. Utazó ügynököket al­kalmaz jó kereseti le­hetőséggel kertgazda­ság Nyugalmazott vas­utasok előnyben. Je­leni kezes d u. fél 5 6 között Kelemen u. 3, 1. *m. Kuticr. utata/lt&rt a£fea£ma3fltt Egy jó bizonyítvánnyal rendelkező szobalány felvételik. Schwarz, Ré­vai u. 8. pdm^váa Gunimib'arisnya friss áru, jutányos áron: — Okularium Kellner gyó­gyászati osztályán, Ká­rász u. 3. Jókarban levő modern gyermek sportkocsi .el­adó. Ugyanott egy vas­ágv is eladó. Cim a ki­adóban. Eladó konyhakredenc, bárom rekeszes moso­gató válvu. egy asztal, képek, uborkás üvegek, boros poharak, fél liter, háromtized, kéttized bo­rosuvegek. levestárivér. lapostánvér kis tánVér, húsos deszka, só-nanri­ka tartó zsiros bödön, serpenyők Tepsik, Szé­chenyi tér 15, I em. 2 Használt bútort és —> . egvéb tárgyakat meg­léteire keresek Klein, Rákóczi tér, használS bútorüzlet. yblőnrtiftr Keresek egy használt szabó gépei bérbe. Kos­suth L sujtirut 52 sz. alá az oiúnióst

Next

/
Oldalképek
Tartalom