Délmagyarország, 1939. május (15. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-14 / 110. szám

délmag/ a r'o r s z á g 'xpf'i 'mMPL Vasárnap, T959. május H. Részit elsőrendű felvitel­ben szobafestést, mázolást i: fcuterféryezést jutányos árban. Cégtulajdonos s €ll€ít Csányi Mihály Feketeint uccn 22, Teleloai IU-4Z, Másodszor is 42 évi fegyházra iiélie a törvényszék a sándorfalvi gyilkost (A Délmagyarörszág munkatársától.) Az címűit év októbere utolsá napjának éjszakáján gyilkosság történt Sándorfnlván. Tánciskola után két .ellenséges legénytársaság tagjai ösz­azetfiztek és Csíkos József 24 éves legény revor­wrét használta. Az első lövés után Király Ist­vín bíztatására másodszor is lőtt. Az első tö­vis Csányi Andrást találta; a fiatalember pár perc múlva meg is halt. A második golyó Gera Józsefet sebesítette meg súlyosan. Csíkost szándékos emberölés bűntettében mondott^ ki bűnösnek a törvényszék és 12 évi fogházra ítélte. Bűntársa: Király István más­félévi fogházat kapott. Király megnyugodott az ítéletben, Csíkos ügye azonban föllebbezés folytán a tábla elé került. Az ítélőtábla a ténykörülményekből azt A, következtetést vonta le, hogy jogos védelem esete látszik fönnforogni, mivel Csányiék vol­tak a támadók. Errevaló tokintettel a tábla a törvényszék ítéletét megsemmisítette és a bi­zonyítás újbóli Icfölylátására utasltötta az el­sőfokú bíróságot. A törvényszék iSVíroy-íanácsa szombatra ki­tűzött főtárgyalás keretében folytatta le má­sodízben a bizonyítást. Újból kihallgatták az egyszer már kihallgatott tanúkat, de új tanú­vallomások is hangzottak' el. A bizonyítás lefolytatása után a törvény­szék Ugyanazt a, tényállást állapította meg, amelyet első ítéletében és Csikós Józsefet 12 évi fegyházra ítélte. Az ítélet megokolása szerint a vádlott nem volt abban a helyzetben, hogy jogos védelem­re hivatkozhatnék. Lehet Ugyan, hogy Csányi és Gera verekedést akartak kezdeni, de Tóth András nevű ellenfelüket akarták megverni, nem Csíkost. Regdon József dr. ügyész megnyugodott az ítéletben, a vádlott a bűnösség megállapítása miatt föllebbezést jelentett be. kel mofestő és vegytisztitő, Mérey utca 6b. TELEFON 30-67. Legtökéletesebben fest, tisztit férfi ós női ruhákat. Gyászruhák 8 óra alatt. Pontos munka! Elsőrendű mlnlftle»te» I Szervezkednek a szegedi ellen­forradalom résztvevői (A nélmagyarerf/ág munkatársától.) A sze­gedi ellenforradalomban résztvett bajtársak kö­zött szervezkedés folyik. A szervezkedés arra irá­uyul, hogy az ellenforradalom résztvevői egy tö­megben, nyíltan kiálthassanak a nemzetmentő küzdelem terére. Balázs József, a szegedi el­lenforradalom országos szervező- és propaganda­bizottságának volt tagja, most fölhívást intézett az 1918—1919-i ellenforradalomban résztvett baj­társaihoz, hogy a következő címekre sürgősen kö­zöljék lakhelyüket, beosztásukat és egyéb adatai­kat: Vasutasok: Dobó József dr. nyug. MAV-fet­ügyelő. Apácza-utca 14, Szeged cimére, vagy Csá­by Sándor nyug. raktárnok Szeged cimére. A ke­resztény szocialista párt volt tagjai Karácsonyi Ouidó soniogyitclepi plébános cinére, vagy Ma­ver János dohánygvári felügyelő cimére, Szeged. A TEVÉD volt tagjai: Vecsernyés Andor, Mátyás király-tér 15, Szeged, n városházi tisztviselők: Pottyondy Miklós nyug. rendőrkapitány. Szeged, a volt tényleges altisztek: Burián Géza alezredes, Dugonics-tér 2. Szeged. n Katolikus Legényegylet alsóvárosi tagjai: Gárgyán Imre Szeged, a Ma­evnr Nők Szervezete: Nágcl Manóné. Horváth Ml­hály-utca t. Szeged, vagy Mayer Mária gimnáziu­mi igazgatónő. Szeged. a postások: Csórja Zsig­mond nyug. feliigvrlő. Szeged, a tanszeinélvzef: Jtokonvi (Poidl) Imre gimnáziumi igazgató Tisza T.njos körút 7", Szegőd és a kiskundorOzsmai baj­társak: Balázs István takarékpénztári igazgató. Kiskundorozsma, vagy Turi Vince főiegyzö, Kis­kunmajsa cimére. Fsiiér- fis naszlel-szinű ' női KaiaDuldonsáooH meofirM Nagy választék. Jutányos árak. özv. IRITZ UFZSÓNÉ kalapüzlete, Oroszlán utca 3. 466 Méh €s iifHlHcrmcfczdh gazdasági szerszámok ' nagv választékban, leg­o,csobban BARNA vaskereskedíinél Knrolvi-utea 4. 313­Gyűlést tartottak szombaton a nyilaskeresztesek Szombaton este gyűlést tartottak az ipartestü­let nagytermében a nyilaskeresztesek. Göllner Lajos dr. bevezetője után Szögi Géza dr. mon­dott programbeszédet. — A társadalmi válaszfalakat le kell dönteni — mondotta —, mi ezzel a törekvéssel elkéstünk a történelem utján és ezt a késedelmet azzal kell behoznunk, hogy minden turáni átkot, széthúzást megszüntetünk. Büszkék akarunk lenni magyarsá­gunkra. Ezután II u b a y Kálmán mondott beszédet. Azzal kezdte, hogy utálja a demagógiát és ellen­ségeit nem támadja vissza, mert szereti őket. Sze­deti, mert magyarok. (Közbeszólás: „zsidók is vannak köztük") Ezután azzal folytatta, hogy a nyilasokon keresztül féltik az ország független­ségét Németországtól _ mondotta —, a haza belső ellenségei. A szomszédos német néppel számolni kell, azzal okos politikát kell csinálni. Azt hiszi — folytatta —, erről a részről nem fenyeget ben­nünket veszedelem, mert a magyarság harcos szellemét isinerik Berlinben is. Ezután azzal foly­tatta, hogy „lelki gyomormosást" kell végezni az országban, mert a fertőzés mételye szállta meg a lelkeket. Tluhay cáfolta, liogy ők alkotmányellenesek volnának. Vissza kell menni a vérszerződéshez — mondta —. amelyen a vezéri elv, a totalitás vo­mil végig. Ennek egvik pontja: a közös zsákmány­ból mindenki egvenlően részesül. Végül kijelen­tette. hogy .a nyilasok már megcsinálták" az uj magyar birodalom tervét'' Közölte, hogv ..ők élik az evangéliumot, de nem fogadják el az álkeresz­tényséset. amit néhánv budapesti szerkesztő ta­lált ki". A szent elégfiletlenség viszi tovább. — fejezte be. 'A gyűlést Göllner Laios dr. zárta be. -T-I—— w'tlJ 1 ti'rl és egyenruha szabóság. XJrl divatcikkek - Kalapok Egyenruházati cikkek CserkészleHzerelétek Sapkán! 62 lrgolcsöbb és legmegbízhatóbb beszerzési for­rása Nemzeti Takarékosság és Unió könyvre is KRIER RUDOLF Klauzál lér 3. Telefonszám 23-23 A zsidói ör vírus vegrefiaitása az iigpédl Kamaránál Budapest, május 13. Az igazságügyminísz­ter 23.800/1939. I. sz. alatt kibocsátott rendelete megállapítja azokat a rendelkezéseket, amelyek a zsidó törvénynek az ügyvédi kamarák ezer* vezeteire vonatkozó rendelkezései végrehajtása* hoz szükségesek. Szabályozza a rendelet, mi* képen kell megállapítani azt, hogy az ügyvédi kamarának tisztikarának és választmányának gyűjtő fogalmával megjelölt önkormányzati szervek körébe tartozó szervek tagjai közül ki* ket kell a törvény szempontjából zsidóknak te* kinteni. Rendelkezik a % arány kiszámítása* ról, a törvény értelmében megszűnt megbízása* kat betöltő közgyűlésről, a választások eredmí­nyének megállapításáról és az ezzel kapcsolatos rendelkezésekről. . mmmmmmmmmmtaammmmmbhhmb GLöCKNER J. és FIA vegytisztitó, ruhafestő és ágytoll gőztisztitó ipartelepe. Iskola u 27--29, Dóm-tér. Fest, tisztit minden ruhaneműt, füg* Három kendergyári munkás 25 éves jubileuma. Szombaton este bensőséges családi ünnep színhe­lye volt a Hági-étterem. Az ujszegedi kendergyár három alkalmazottja: Virágh Nándorné, Pittner Antal és Réti József 25 éves szolgálati jubileumát ünnepelte a gyár tisztikara vacsora keretében. A vacsorán Gellér József igazgató meleg szavakkal köszöntölte a jubilánsokat. Üdvözlöbeszédet mon­dott még Bolgár Károly pénztárnok és Kiss Fe­renc szövőmester. A jubilánsok nevében Réti Jó­zsef üzemvezető meghatottan köszönte meg az ünneplést Az ünnepség családias melegségét emelte, hogy vacsora közben a kendergyár ének­kara magyar dalokat énekelt. A jubileumi va­csora a késő éjszakáig a legjobb hangulatban tartott. . Modern úri- és hölgyfodrász üzletemet áthelyeztem Mátyás térről Tisza Lajos-körut 48. sz. alá (íté­lőtábla mellé). I. r. tartós ondolálás. higiénikus kiszolgálás. CSURGÓ FERENC kitüntetett oki, illatszeres fodrász. 192 Cyánozlasson legolcsóbban MÉRNÖKI céggel. Szakértői lakás­vizsgálat. Közvetlenül érdeklődni Kossuth Lajos* sugárut 7, gyümölcsüzletbcn. Tulajdonos dr. Ber­talan József tanár és vegyészmérnök, Somogyi­telep X. 48. Telefon 15-94. háztartási és tisztogatási szerek legolcsóbban I r. minőségben TAMÁSSY festékszaküzletben kap­hatók. Valéria-tér sarok, gyógyszertárral szem­ben. Telefon: 22-45. 40® MITŐL OLYAN SZÉP A NAGYFLAMA ? 1 N a HAft 6 oémí Éfn&TY IS GJRÉF KENŐCSÖT HASZNÁLTAM a 55 3 u •£. ® jj M Í5 "O off 2 w> .-•© tm cs A ifi td 3 3 ao-a «|F 4* — •» £ ­w | E | t/5 M N x

Next

/
Oldalképek
Tartalom