Délmagyarország, 1939. április (15. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-18 / 87. szám
Kedd, 1939. április 18. DÉLMAGYARORSZÁG 9 YALÓDLYOGHURT! (tehát nem yoghurt aludttej)mától kezdve kapható: KözpontiTejcsarnok RT.fiókjaiban A Szeged könnyen vette a salgótarjániakat, mégis fölényesen győzött és Javított helyzetén Szeged—SSE 4:0 (1:0) (A Délmagyarország munkatársától). Több, mint egyhónapi szünet után ismét Szegeden játszott bajnoki mérkőzést a piros-fehér együttes. A ragyogóan sütő tavaszi nap és a szépszámú nézősereg adta meg a hangulatot a revansmeccshez. A hangulat azonban csak a közönségnél maradt ínég, mert a pályán a Szeged, a meccs nagy favoritja, nem volt hangulatban. Nagyon biztosra vette a szegedi csapat a győzelmet és erre meg is volt minden oka, mégis bosszantó volt a túlságos önbizalom, amely helyenként az elbizakodottságig fokozódott. Tudomásul kell vennie végre a piros-fehér játékosgárdának, bogy nemcsak a nagycsapatok ellen kell küzdeni, hanem elsősorban olyan meccsen, amelyen biztosnak látszik a két pont. A nagycsapatok elleni küzdelemben, bármilyen jól is játszik a Szeged, alulmaradhat, az úgynevezett pontszerző játékoknál azonban nemcsak győzelem, hanem gólarány is kell. A Szeged vasárnap, ha történetesen komolyan veszi a mérkőzést, jóidőre elvetette volna a gólarány-problémát. Furcsán hangzik. hogy 4:0-ás győzelem után a dicsérő jelzők helyett megrovásban részesítjük a játékosokat de meg kell érteniük a futballistáknak, hogy a közönség mindig követeli a lelkes és eredményes játékot, amely egyedüli propagandája a futballnak. Nem tulozunk, ha azt állítjuk, ha a Szeged az első perctől kezdve az utolsóig lelkesen futballozik, akár kétszám'együ győzeimet is arathatott volna, mert játéktudásban óriási differencia volt a két egvüttes között. Éppen ez a nagy tudásbeli különbség volt az oka annnk bogy a közönség csalódottan hagyta cl a pályát. A lelkes közönség és az áldozatkész vezetőség megkövetelheti a futballistáktól hogy minden esetben tudásuk és lelkesedésük legjavát vigvék a küzdelembe. A 4:0 (1:0) arányú szegedi győzelem reális volt, hiszen a Szeged végig kezében tartotta a a mérkőzés irányítását és fölényére jellemző, hogv Tóth mindössze egyetlen lövást kanott. A I. félidő 12. percében Nagy passzát Lukács értékesítette (1:0). A másik három gól a II-'k félidőben esett; a 10. percben Nagy beadását a jól érkező Török a kapuba fejelte (2:0). A 38. percben a harmadik gól hasonló körülmények között és ismét Török volt a gólszerző (3:0), ezúttal azonban lábbal lőtte meg a labdát. A 39. percben tulszigoruan megitélt büntetőből Harangozó lőtte a negvedik szegedi gólt (4:0). Mfomda A Szegedben a védelemnek nem volt különösebb dolga, a halfsor szorgalmas volt, a csatársorról csak annyit, ha komolyabban játszik, sokkal több gólt lőhetett volna. Gellért játékvezető jól bíráskodott. A Szeged győzelme révén és a Phöbus veresége következtében a hatodik helyre jutott előre. NEMZETI BAJNOKSAG A) Liga 1. Újpest 17 14 1 2 60 20 29 2. Ferencváros 17 13 3 1 62:31 29 3. Hungária 17 10 4 3 43:21 24 4. Kispest 18 10 3 5 41:29 23 5. Nemzeti 17 6 7 4 37:30 19 6. Szeged 17 6 6 5 34:24 18 7. Phöbus 17 6 ti 5 35:30 18 8. Budafok 17 6 6 5 28:28 18 9 Szolnoki MAV 17 7 2 8 31:39 16 10. Szürketaxi 17 4 6 7 47:48 14 11. Elektromos 17 4 4 9 25:35 12 12. Bocskai . 18 3 3 12 22:48 9 13 ZSE 17. 2 2 13 23:56 6 14. SSE 17 2 1 14 20:73 5 olcsón vállal, szépen végez, pontosan szállít mindenfajta nyomdai munkát. Lfiw Lipót-u. 19. Telefon: 13-86. nannneffi KSSSFSSS atiityiPiiiw— A tartalékos SzAK kapushiba miatt vesztett B. MÁVAG-SzAK 5:3 (2:3) Budapest, április 17. A SzAK derülátó hangulatban készült a B. MAVAG elleni budapesti mérkőzésére és csak akkor engedett bizakodásából, amikor vasárnap délelőtt, az autótaxik indulása előtt kiderült, bogy Ha'du és Solt nem vehet reszt a meccsen. A centerhalf megbetegedett, a jobbszélsőnek meg nem állott módjában elutazni az egvüüessel. llven körülmények között két tartalékkal; Kovács IV.-gvel a jobbszélen és Vidával a centerhalfban állott ki a SzAK a meccsre. Még igv sem lett volna semmi hiba hiszen az I. félidőben már a kezében volt a győzelem, a II-ikban azonban Bokor kapus bárom sulvos hibát vétett és ezzel megpecsételődött a piros-feketék veresége- Ezek mellett még egy tulszigoru 11est is kapott a SzAK. Azt kétségtelenül meg kell állapítani, hogy a B. MAVAG stílus és úótékkedv szempontjából fölötte állott a SzAK-nak. Bakó szerezte meg a vezetést a budapesti csapatnak, est Kovács IV. bombagóllal egalizálta. majd a SzAK Török révéri a vezetést is megszerezte. Ezután a iátékvezető 11-est itélt Mecseki szereléséből kifolyólag, ebből Kéri kiegyenlített. A SzAK-nak még volt ereje a vezetést megszerezni; Török elcsípett egy roszszul hazaadott labdát. A második félidőben Opata majd Muszka (2) lőtte a gólokat. A második Muszka-ftól ugy esett, bogy Bokor a reptér hátára ütötte a labdát. A íjiásik két gólnál is hibázott a szegedi kapusi A SzAK, egyben a mezőny legjobb embere Török volt, kivüle Herczegh játszott kifogástalanul B) Liga keleti csoport 1. WMFC 19 14 3 2 71:22 31 2. Törekvés 19 14 2 3 65:28 30 3. SBTC 19 13 2 4 66:25 28 4. D. MAVAG 19 12 3 4 51:27 27 5. FTC 19 11 4 4-42:21 26 6. Pereces 19 8 2 9 42:16 18 7. Szentlörinc 19 8 ílo 33:17 17 8. SzAK 19 6 4 9 32:31 16 9 DVSC 19 6 4 9 31:12 16 10. MAVAG 19 7 2 10 28.35 16 11. Reménység 19 6 1 12 31:74 13 12. Csepeli MOVK 19 1 4 11 38:56 12 13. Mezőtúr 19 5 1 13 24:49 11 14. YSE 19 1 1 16 19:73 5 X KEAC fölfriijesen, a Vasutas nehezen őiiőzötf, az SzTK nontot vesztett, az UTC kikapott (A Délmagyarország munkatársától.) A* vasárnapi forduló kétségtelenül legnagyobb meglepetése az UTC veresége saját pályáján. Föltűnő a Vasutas nehéz győzelme a Svjvánia ellen és az SzTK pontvesztesége. A KEAC fölényesen nyert. A makói rangadót a lendület döntötte el a kék-fehérek javára. Szeged: Vasutas Sylvánia 4:1 (0:1). Játékvezető: Lapu Jenő. A Vasutas jobban futballozott, ilyen arányú győzelemhez csak Hodácsnak, a Svlvánia kapusának gyenge védés" segítette. Góllövők: Saitos (kettőt; az egyik 11-es) Péli, Tóth illetve Czeglédy. Szeged: Szentesi MAV—UTC 3:1 (1:1). Játékvezető: Frankéi Mihály. A szentesiek győzelme nagy meglepetés, de lelkesedésükkel rászolgáltak erre- Mihály. Kós. Tima, illetve! Szabó a gólszerzők. Hódmezővásárhely: KEAC—HTVE 5:0 (4:0), Játékvezető: Vogel Rezső (Budapest). Az egyetemi csapat végig kezében tartotta a játék iránvitását és még ebben az arányban is reálisan győzött. Góllövök: Kovács II. (2), Tóth II. dr.. Devecseri és Tihanyi. Szentes. SzTK—SzTE 2:2 (2:1). Játékvezető: Kern Imre. Nagy küzdelem után reális eredmény szülelett meg. Góllövők: Dobra, RprbicB illót ve Pa'otás és Sófalvi Makó: MAK—MTK 2:1 (1:1). Játékvezető: Benedek István. A technika és a lendület találkozott a makói rangadón; a lendület győzött. Góllövők: Balogh. Juhász, illetve Széli Ölesből). II. osztályú bajnoki mérkőzések: Szeged: KEAQ II—Alsóváros 8:0 (7:0V Játékvezető: Patak Góllövők: Vida III (3), Légrádi (2), Kirinyi (2) és Terbe. — Móraváros—Felsőváros 2:0 (2:0). Játékvezető: Vezér T. Góllövők: Börcsöfc és Lchotav II. — Munkások—Vasutas II. 3:1 (1:1). Játékvezető: Pataky. Góllövők: Oláb (2), Gera. illetve Lévay. - Makó: MTK II-MAK II 2:1 (1:0). Játékvezető: Lakatos. Góllövők: Galamb, Papós, illetve S Varga. — Hódmezővásárhely: Zrínyi— HTVE II. 2:0 (1:0). Játékvezető: Schmődl. Góllövő. Czakó (2). — Kistelek: Postás—Kistelek 3:1 (2:01. Játékvezető: Jódal. Góllövők: Csánvi, Király, Horváth (11-esből). illetve Pálinkás. — Szőreg: Rákóczi—Kiskundorozsma 4:0 (2:0). 'Játékvezető: Barcs. Szövetségi dijmeccsek: Szeged: Móraváros TI. -UTC II. 5:4 (2.0). Játékvezető: Dobóczky. Góllövök- Wittmann (2), Kovács (2), Gál. illetve Kiss (3) és Lakatos — KEAC III —Zrínyi II. 4:0 (1:0). Játékvezető: Magyar rir Góllövők: Teterpál (3N és D érj el. — A szabadságtéri Pályára kitűzött Alsóváros II—Honvéd TI mérkőzés az utóbbi megnemjelenése miatt elmaradt I n (V/in