Délmagyarország, 1939. március (15. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-18 / 64. szám

Szombat, 1939. március T8. DE [MAGYARORSZÁG ErirP, kerékpár, rádió, gramofon, varrógép alkalmi vételek Is. Alkatrészek, lemezek óriás) választékban, hosszú részletre Déry Géaáruház rt. írógép javítás. » K ss u. Alapítva 1852. Nagy favllánaliiely. A SzAK nem változtat legutóbbi összetételén a Szentlőrinc ellen A piros-feketék tiltakozása a Szeged konkurrenciája miatt (A Délmagyarország munkatársától). A piros­fekete csapat vasárnap már második bajnoki mérkőzését játssza le a temesváriköruti sportte­lepen, vagyis ez lesz a harmadik meccse, miután legutóbb Diósgyőrben szerepelt. A két mérkőzé­sen mindössze egy pontot szereztek a piros-feke­ték, ez azonban megfelel a papírformának. Va­sárnap kerül eldöntésre az a meccs, amelytől mind a két pont megszerzését remélheti a SzAK, ennek azonban az a feltétele, hogy elbizakodott­ság nélkül, lelkesen induljon a küzdelembe. Is­mételten hangsúlyozni kell, hogy a Szentlőrincct nem szabad lebecsülni, mert rendszerint a nem komolyan vett ellenfelek szokták a meglepetése­ket okozni. Most már csak minden attól függ, hogy az a csapat, amely a vereség ellenére a mult héten Diósgyőrben jól játszott, itthon is leg­alább olyan jól futballozzék. Ebben az esetben nem lehet baj az eredmény körül. Bár a vezetőség egyrésze a multheti csapat megbolygatására készült, a régóta vajúdó jobb­szárny-probléma foglalkoztatta a funkcionáriuso­kat ismét, a tegnapi szakosztályi ülés azonban a legutóbbi összetétel mellett foglalt állást, ami azt jelenti, hogy a szentlőrinciek ellen ez a csapat fog játszani: Bokor—Solymár, Rózsa—Barta, Hajdú, Mecseki—Solt, Vida, Földesi, Albert, Tö­rök. Amig Vidától Diósgvőrben elvárták, hogy a védelemnek segítsen, addig a csatárrá avanzsált fedezettől most azt remélik, hogy csatár lesz cs eredményessé tudja tenni játékát a kapu előtt is. Tekintettel arra, hogy Vidában megvan a kellő technikai készség, ezt el is lehet várni a futballis­tától. Fontos a jobbszárny eredményessége szem­pontjából az is. hoirv Solt nc kísérletezzék túlsá­gosan ecéni akciókkal. A SzAK-ct kellemetlenül érintette az a körül­mény, hogy a Szeged a Svlvánia elleni barátsá­gos játékát délittán rendezi meg. — Ez a mérkőzés — mondotta Prágay Ferenc Intéző — nekünk konkurrcnciát jelent, amit sz NB-szabálvok. amióta NBB létezik, nem enged­nek meg vidéken. Éppen ezért interveniáltunk a Szegednél a mérkőzésnek délelőtt való megrende­zése érdekében és ha erre az időre nincsen pá­lyája a Szegednek, készséggel rendelkezésére bo­csátjuk a saiát sporttelepünket. — Ha a Szeged — folytatta az intéző — nem honorálná kérésünket, a legnagvobb sajnálatunk­ra kénytelenek lennénk az országos szövetséghez ferdülni, amely feltétlenül nekünk adna igazat. Bizom abban, hogy a Szeged velünk szemben, A vcM ma0u«r Általános Taha­réhp nitor ntfnisW (SzÉdieniji­m 2.) április Möl , bérbeadók. Erdehiődnl Setiel a Szegedi Iferes­hedeimi es iparbanhhan. éppen a baráti kapcsolatokra való tekintettel, el­áll a délutáni meccsrendezéstőL A SfAK az SzTá-ra való íek'n­leiíel be eegyezelt a Szeged hunyaditéri játékába Miután mindenképpen barátságos uton akar­ták elintézni az érdekeltek a Szeged—Sylvánia meccs ügyét, tárgyalások indultak meg. Hosz­szas megbeszélések után a SzAK az SzTK-ra való tekintettel beleegyezett abba, hogy a mér­kőzést le lehessen banyoliíani, miután ezzel az amatörsport érdekeit szolgálja. A piros-feke­ték k íkötötték, hogy ez a jövőben precedensül nem szolgálhat. A megállapodás a későesti órákban jött létre. —ooo— Osszeáliiíolfák a szegedi f. osz­taiyuak vasárnapi csapatait CA Délmagyarország munkatársától). A Dél­magyarország jelentette, hogy vasárnap milyen mérkőzéseket rendeznek meg a szegedi osztály­ban, most arról tájékoztatjuk a közönséget, a szegedi együttesek milyen összetételben veszik föl a küzdelmet a bajnoki pontokért, hogy vezető pozíciójukat biztosítani tudják ebben az egészsé­ges harcban. A hunyaditéri sporttelepen — amint jelentet­tük — az SzTK 15.30 órai kezdettel játszik a Szentesi MÁV ellen és a vezetőségtől szerzett in­formációnk szerint igy áll ki a küzdelemre: Pé­csi— Komlódy, Homonnay—Fixmer, Szekeres, Tor­may—Sulyok, Török, Dobra, Herbich, Kiss. Esze­rint a multheti csapaton a jobbszélsőposzton vál­toztattak, miután Sulyok fölépült betegségéből és elfoglalhatja Wilk helyét a csapatban. Az egyetemi csapat a SzAK—Szentlőrinc ta­lálkozó előtt, 13.30 órai kezdettel a temesvári­körúti sporttelepen játszik a KTK ellen. Az egye­temi csapaton sem eszközöltek változást, mert remélik, bogy a fiatalokkal felfrissített együttes rutint szerezve, meg fogja állni a helyét. Igy áll föl a KEAC: Iglói-Antal, Tóth III. dr—Kalo­csai, Kolozsy, Vida—Solymossy, Tóth II. dr, Ti­hanyi.. Kovács II, Devecseri. A Vasutas SzenteseD, az SzTE ellen igy áll ki: Papp—Székely, Sajtos I—Tóth. Baloghy, Hor­váth—Sulyok, Borbély I, Péli, Soós, Halassy. Az Újszeged összeállítása a kecskeméti, KAC elleni mérkőzésre hároén játékos szereplési jogá­tól fii«g. Ha ezek a játékosok elfoglaltságuk alól vasárnapra fölmentést kapnak, szerepelhetnek. Ez a tartalékokkal kijelölt ujszegedi együttes: Szűcs — Kovács dr, Dobó—Priszlinger. Pintér U, Ta­kács (Lak atos)—Ráez. (Bozókí); Nagy, Pintér III. (Szabó/ Pintér IV, Jung­—ooo­Ma: KISOK-fulballbainokság (A Délmagyarország munkatársától). A KISOK­futballbajnokság második fordulójára szombaton kerül sor. A legérdekesebb játéknak kétségtelenül a Vasutas-stadionban eldöntésre kerülő Tunvogt —Tanítóképző mérkőzés Ígérkezik. De érdeklő­désre tarthat szabót a temesváriköruti pályán megrendezendő Dugonics— Felsöipariskola és a hunyaditéri pályán lebonyolítandó Baross—Klau­zál játék is. Mind a három mérkőzés 15.30 órakor kezdő­dik. # —oQo— Szilassy, vagy Seper legyen a Szeged ba összekötöje ? Virág helyett Gnrdos lesz a Sylvánia jobbhéjvédje (A Délmagyarország munkatársitól.) A corki válogatott mérkőzés miatt előállott szabadnapot a Szeged — amint jelentettük — barátságos mér­kőzésre használja föl és meccsét a Sylvánia el­len az SzTK—Szentesi MÁV játék elé tűzte ki. A barátságos játékot arra akarja felhasználni a Szeged, hogy a csapat csatársorán esetleg némi módosítást hajthasson végre. Sepernek a Bocs* kai elleni játékával sokan nem voltak megelégcd* ve, ezért pótlására gondolnak. Éppen ezért a Syl* vánia ellen, értesülésünk szerint, a sérüléséből fölépült Szilassyt is kipróbálják a balösszekötő* poszton. Ez nem azt jelenti, hogv most már Se* per kimarad a csapatból; az fog játszani a ZS13 ellen, aki jobb formában van. Van még egy tu.í­sik probléma a Szegedben, ha Sjjper játszik, kl legyen a jobbösszekőtő, Harangóió-e, vagy Se­per. Általános vélemény szerint jobbösszeköt í csak Harangozó lehet, mert jobban tudja foglal* koztatni Bognárt, aki nem tud olyan nagy erő* bedobással küzdeni, mint Nagy, aki sokszor lc* hetetlen labdákra is rajtol. A Szeged ellen a Sylvánia is kísérleti csapat* tal, illetve védelemmel áll ki; kapust próbál 4 cégcsapat és gondoskodott a sip^sonlrepcdésf szenvedett Virág pótlásáról. Hodács II. helyé.: vagy Kiss V., vagy Mózes fogja a kaput védeni a legközelebbi bajnoki meccsen. A Szeged ellent összetétele a Sylvániának ez: Kis V. (Mózes) -* Gárdos, Czeglédy—Tamás, Börcsök, Horváth-* Oláh, Szegedi, Halasi, Juhász II, Fodor (Kis ILJj A késődélutáni órákban váratlanul uj csapaU összeállítási probléma vetődött fel a Szegedben; Seper eltávozott Szegedről és igv másképen keit megoldani a csatársor összetételét. Az első fél* időben Bárkányi lesz a jobbszélsö és Bognár t balösszekötő, a másodikban Bognár eredeti he*, iyén játszik és Szilassy megy át a baloldalra, —oo— X A központ elfogadta a déli játékvezetői* tisztikarának lemondását. Jclenlettük, hogy a Já­tékvezető Testület déli kerületének tisztikara a békéscsabai futballbirák ellenzékbevonulása, il*' lelve sztrájkja miatt lemondott és ezt bejelentet* le a központnak is. A központ a lemondást elfő* gadla és a rendkívüli közgyűlésig direklóriinroíj biz meg az ügyek intézésével. x Csongrádon lesz a diakvivóbajnokság. Aí szegedi tankerület kötelékébe tartozó diákok baj*' noki kardversenyüket vasárnap rendezik me;gj Csongrádon. x Országos bajnokok a vidéki bajnoki sulv* emelőversenyen. A Vasutas által vasárnap dél* után 6 órakor a stadion tornacsarnokában mcg« rendezendő országos vidéki bajnoki súlyemelő* versenyen Brassay, Papp, Wolf és Farkas szemS Ivében országos bajnokok is résztvesznek. A suly* emelőverseny előtt 15 órakor a Vasutas—Kecs* keméti MAV birkozócsapatbanjoki dönlőmérkőzésj kerül megrendezésre. GYÜMÖLCSFA, r'6z»a, fzfl'őollvány, tuja, btxus és fanyő* 311 lélék kaphatók: DEMETER FERENC faiskolájában Újszeged, Sz6regi-ut 42. sz. Tel. 22—1CU

Next

/
Oldalképek
Tartalom