Délmagyarország, 1939. március (15. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-12 / 59. szám

Vasárnap, [Q"MT. március TZ. OfTM A GY AROR C7ÁO .1 J ift Ma: Szeged—Bocskai a Vasutas-stadionban Előjáték: KEAC-Sylvónia (A Délmagyarország munkatársától.) Olyan izgalom és nagy várakozás már régen előzött meg mérkőzést, mint a Szeged—Bocskai Nemzeti A) Li­gabajnokt találkozót. Az izgalmak már hétfőn kezdődtek Nagg ki­állítása miatt. A vezetők és a szurkolók attól tartottak, hogy a játékost letiltják és nem szerepelhet a Bocskai ellen, amikor azután kiderült, hogy a balszélső szereplésének nin­csen akadálya, nyugalom állott be, úgyszin­tén a Lukács-ügyben, mert a játékos kiada­tása a svájci szövetségtől megérkezett és most niár nincsen akadálya a Bocskai elleni szerep­lésének. A közönség még nem látta az idén csapa­tát, érthető tehát az a nagy várakozás, amely­lyel első bajnoki játékát kiséri. Ez a meccs látszólag már »lefutottnak;; tekinthető a pa­pírforma szerint, ez a számítás azonban niár annyiszor csődöt mondott, hogy a meccset továbbra is nyíltnak kell tekinteni. Ismételten hangsúlyozzuk, reális körülmények között nem lehet a játékot elveszíteni, hiszen a Szeged minden részében jobbnak látszik, mint a Bocs­kai. A Szegednek győznie kell, nehogy a közép­csoporttól leszakadjon és vasárnap úgyis ala­kulhat a tabella, hogy a piros-fehér csapat a nyolcadik helyet Ismét a birtokába veheti. Erre azért lehet számítani, mert a közvetlen kon­kurrensek közül egymással játszik a Budafok és a Szürketaxi, nem favoritja a Szolnoki MAV a Kispest elleni meccsnek és az Elektromos sem győzhet a papirforma szerint a Hungária ellen. Azt nem szabad elfelejteni, hogy gól­arányra is szükség van a Szegednél és nem le­pődnénk meg, ha a Szeged vasárnap története­sen nagyobb gólaránnyal győzne. A Bocskai szombaton este megérkezett Sze­gedre Palotás, a csapat kapitányának a vezeté­sével. Az összeállításra vonatkozólag beszél- i türk a kitűnő futballistával, aki közölte, a probléma csak vasárnap délelőtt dől el, mert Takács nem jött az együttessel; bizonyos diffe­renciák vannak a klub és a játékos között. — Abban az esetben — mondotta Palotás —, ha Ttkács nem érkezik meg vasárnap, ugy Csókái lesz a center, Kristóf a balösszekötő, ellenkező esetben Kristóf lesz a középcsatár és Takács a balösszekötő, vagyis igy áll ki a csapat: Kertes—Nádas, Janzsó—Elek, Pocsai, Békési—Markos, Palotás, Csókái (Kristóf), Kristóf (Takács), Horváth. Tartalék: Veres. A Szeged összeállítása ez: Tóth—Polyák II., Raffai—Baróti, Marosi, Bertók—Bognár, Seper, Lukács, Harangozó, Nagy. Jóslat: 4:1 a Szeged javára­A Vasurá'-s*-^ionban 15.30-kor kezdődő meccs előtt 13.30-kor a KEAC—Sylvánia I. oszt. bajnoki találkozót rendezik meg. Ez a meccs is 1 kiemelkedő érdeklődésre tarthat számot. ASSZONYOM I ha szépséqét, arcbőre il eleségét, frlsseségét meg akarja őrizni ugy kezel- yp W^ a kozmetikai szalonjában (Deák F.-u. 22. '/t tesse magát • LK Csalódni nem fog ! m Nemzeti Takarékosság lag]a. Tanitvánvok szakszerű kik'pzése (átképzések) esti órákban is. Amit hétközben nem tudtunk elmondani . . . Megjegyzések, morzsák a vasárnapi ökölvivóversenyről (A Délmagyarország munkatársától). Elsősor­ban azt szögezzük le újra, amit vasárnap óta számtalan hozzáértő számtalanszor megállapított: a budapesti bajnokok szegedi mérkőzése kínos csalódást okozott. Azok után, amit vasárnap a budapestiektől, a magyar bajnokoktól láttunk, minden elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy a szegedi legjobbak ezt az elfásult, minden kezde­ményezéstől majdnem irtózó együttest amúgy magyarosan helybenhagyták volna. * Másodsorban meg kell állapítanunk 'azt a tényt, amit eddig csak néhány hallgatag,' de min­den mellékkörülményre fölfigyelő egyén inkább csak önmagában állapított meg: Szegednek olyan hatalmas, lelkes és hozzáértő boxközönsége van, hogy ebben a tekintetben — minden más vidéki várost megelőzve — Budapesttel fölveheti a ver­senyt. Ezt a letagadhatatlan tényt nemcsak a nemrég lezajlott szegedi ökölvivóbajnokságokon cs a multvasárnapi versenyen megjelenő hazaiak, de egy vitathatatlanul tárgyilagos egyén: Forray Árpád országos szövetségi kapitány is megálla­pította. * Ezzel kapcsolatban újra hangsúlyozzuk, hogy a vasárnapi mérkőzést rendező Szegedi Teatgya­kőrlók Körét a történtekért egy rossz szó sem .illetheti. Mind Breinovics Lajos osztálvélnök, mind Jávorka Ferenc főtitkár — akiknek kezde­ményezése a versenyt létrehozta — mindenki ál­tal láthatóan a legjobban ,a legkiválóbbat akarta' a szegedi közönségnek nyújtani. A 6 legjobb bu­dapesti, egyben magyar bajnokversenyzőn kivül1 megnyerték a lejövetelre Förray Árpádot is, aki, a dublini kiküldetés szempontjából nézte végig a versenyt. Hogy a mérkőzésnek a szegediek szem­pontjából csak kinos csalódás, a budapesti boxo­lók számára pedig fegyelmi ügy lett a vége (a fegyelmi ügyet éppen a szövetségi kapitány indí­totta a sportszerűtlenül viselkedő ökölvívók el­len), az az előbb elmondottakból logikusan kö­vetkezik. * Azért vannak örvendetes oldalai is az elmúlt vasárnapnak, örömmel hallottuk, hogy Hódmező­vásárhelyről, Makóról, Kiskunfélegyházáról, Sző­regről, Kistelekről és Kiskundorozsmáról is szépszámban jöttek be nézők, úgyhogy pótiing­ülésekröl kellett gondoskodni Másik jóleső tény: az a határtalan lelkesedés és viharos taps, amely a szorítóba lépő Forray Árpádot fogadta. Külön élménye volt a versenynek Weiner Fe­réne bíráskodása Amit a budapesti versenyzők áz ökölvívás küzdelmeiből aóoi elfelejtették, azt mind pótolta .Ttelner nyugodt, tárgyilagos, fölé­Olcsó lakásra nincs roRdia, ha meqszáll a METROPOLEban! Pesten, "VII., Rákóczi-ut 58. sz. Kényelmes, melecr-folyóvizes, telefonos szobák 3 pengőiül. Reme* konyhával, válogatott táj­borokká1, hangulatos ciuánvze* nével várja kedves vendáceit a voit miskolci Böczögő. nyes, biztos birói tudása. Az SzTK azzal hono­rálta kivételes tudását, hogy ezüstsei leget ado­mányozott ritkán látott bíráskodásáért. * Nem hagyhatjuk szó Délkül az itthoniak: a Vasutas- és az SzTK-versenyzők slkerdus szerep­lését. Küzdőkedv, harciasság, ami az ökölvívás leglényege, csak ugy robbant ki belőlük. A bu­dapestiek nem győztek eléggé csodálkozni rajtuk. Hát ami igaz, az igaz: sziv kell a boxhoz, ezt pe­dig nem megyünk Budapestre tanulni! Ső'l * Külön figyelem kisérte a kiskunfélegyháziak szereplését. Csöndben, de annál nagyobb szorga­lommal dolgoznak s megjelenésüket őszinte ro­konszenv" fogadta. - .OQO— R SzRK * 0. MÉYRG ellen Diósgyőrött (A Délmagyarország munkatársától.) A SzAK, amely egész héten át csapatösszeállítást prcb'émákkal küzdött, vasárnap játssza le egyik legnehezebb meccsét Diósgyőrött a D. MAVAG ellen. Nemcsak azért nehéz a mérkő­zés,- mert Diósgyőrött lesz, hanem azért is, mert a D. MAVAG egyik favoritja a bajnokság­nak Éppen azért, mert a D. MAVAG a meccs esélyese, a SzAK taktikailag akar eredményt kiharcolni és ezért a fősúlyt a védelemre he* lyezi. Szombat délelőtt, tehát az elutazás előtt néhány órával dőlt el, hogy a tréningen meg­sérült Bartha mégis játszik és igy Vida lehet a »harmonikázó;; összekötő. A meccsre igy áll ki a két együttes: SzAK: Bokor—Solymár, Rózsa—Bartha, Haj­dú, Mecseki—Solt, Vida, Földesi, Albert, Tö­rök. D. MAVAÚ: Horváth—Szentidai, Felföldi— Homoródi, vitéz Bohus, Csonka—Magyar, Te­leki, Füzér, Liptai, Barna. A diósgyőri csapafbah tehát már játszik a KEAC-ból átigazolt Csonka. Jóslat: 4:2 a diósgyőriek javára. —°o°— R szegedi I. osztály vasárnapja (A Délmagyarország munkatársától). Az első forduló keretében megrendezett mérkőzések láto­gatottságából arra lehet következtetni, hogy a közönség érdeklődése fokozódik a szegedi I. osz táty meccsei iránt. Ennek meg is van a magyará­zata, mert szorgalmas téli készülődésük követ­keztében máris formában vannak a csapatok cs nem utolsósorban az növeli az érdeklődést, hogy a bajnokság kérdése éppen olyan nyilt. mint az őszi szezonban volt. A vasárnapi második forduló keretében az I. osztályban már megindul a „nagyüzem". A hu­nyadi-téri sporttelepen rendezik meg a kéteégle­lenül legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzést. az SzTK-KEAf találkozót. Á szegcdi csapat a mult héten neheexn győzőit 4 makóiak ellen és ebből az következnék, hogy a 'kecskemétiekkel szemben még nehezebb dolga

Next

/
Oldalképek
Tartalom