Délmagyarország, 1939. február (15. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-05 / 29. szám

Vasárnap, T939. február 5. DÉLMAGYARORSZÁG 15 CSERZY BÉLA: A !óc J nagy paioc jzegeaen J (Mikszáth Kálmán szegedi ujságiróskodása) Hatvan esztendővel ezelőtt.:. Zömök, kissé köpcös, behizottnyakú ember, apró, sietős lépésekkel halad. A ruha, mintha rá volna hajigálva. És gyűrött, flekkes zakóból furcsán emelkedik ki a mongolos arc. Mandulametszésü szemei szapoián pislognak, a harcsabajusz csapzottan konyul le két oldalra. Szivarcsutkát szőrit az energikus száj. Ez a füstölgő virzsiniavég szinte tartozéka az arcnak. A karikalábak erélyesen pattognak a kövezeten. A polgárok tisztelettel süvegelik meg. ő, mintha nem is itt, ezen a sáitekén járna..; Hirtelen, reflexmozdulattal kap a kalaphoz: mélyen megemeli. Dehogyis tudja, kinek szól a köszönése. Minden ösztönös, amit tesz. Az is. hogy álmodozva, egy más, magaalkotta, fantáziavilágban él, amint fürgén kapkodja lábait... Csak olyankor ébred rá, hogy nem a nagy mesevilágban él, ahová gyorsanszárnyaló fantáziája ragadta, amikor meghallja a nevét. A nevét, amint a mellette elhaladó polgárok közül az egyik odasúgja a másiknak: — Ez volt Mikszáth Kálmán... * Hatvan esztendővel ezelőtt... Itt, a szegedi utcákon járt-kelt sietős léptekkel, mintha a jövődicsőségét. a hirnevet akarta volna beérni... Az Iskola-utcában a régi kőkockák még mindig azok, amelyekre az ő lábai lépkedtek. Ki sejtette volna akkor, hatvan évvel ezelőtt, hogy a magyar irodalom jövendő óriása tapossa ezeket a köveket, amelveket azóta is annyian tapostak és taposunk. i. Az égitestei? királya: a Nap legpompázóbb aranypalástjában tündökölt a horizonton. Az ég ünnepi azúrján csöpp felhőfolt sem volt. Az áprilisvégi tavasz frissen, mint valami csodás, kacérmosolyu asszony lépett be mára, a tegnapi esős-komor napból, a tiszamenti városba. Az emberek arcáról békés, boldog nvugodtság árulkodott. Hogyne, hiszen az 1878-ik évet mutatta a naptár, a hamisítatlan békeesztendőkből..: P A N N 0 N 1 A Budapest, \II., Rákóczi ut 5. cz Elsőrangú családi szálló a város kőz pontj ában Egyágyas szobák 5.-től IX.- P-ig Kétágyas szobák 9.-től 18.- P*lg. Külön termek. Pensiórendszer Is bevezetve. s z Á L L 23 Z o A tiszamenti város most serdült csak legénnyé ... Most vált csak öntudatossá, most ébredt csak rá, hogy város a javából! Sebesiramban kezdett öltözködni: a régi, nyűtt külsejét ujjá, széppé, modernné cserélgette fel. Nagy reményei voltak, hogy mihamar messze magamögött hagyja a vidéki „vetélytársakat", ő lesz a legcsinosabb, a legimponálóbb metropolis ... Pedig már ott leselkedett akkor is nyomában, hogy orvul megfossza minden ékességétől, a most is felgerjedtharagu Tisza. Paskolta is ugyancsak dühös haragjában a partoldalakat; mintha, csak órák kérdése lenne, hogy kiemelkedjék mederágyából. A szegedi emberek nagy optimisták voltak abban az időben. A legnagyobb veszélylyel szemben is bizakvók. Nem hittek a Tisza heívenkedésében most sem, pedig éppen két éve, 1876-ban már csak isteni csoda mentette meg ezt a várost attól a tragédiától. amely egy év múlva, 1879-ben bekövetkezett. A Próféta-étterem még nem hurcolkodott ki udvarra, de már két-három asztaltársaságot kicsalt a tavaszi napfény. Egyik asztalnál épnsn most a Tiszáról folyt a szó: — Mi lesz, ha tovább tart az áradás?! Hiszen a gátak már igy is alig birják ... Vésztjósló tekintettel mondotta ezt egy zsiráfnyakú, szemüveges ur. — Oktalan iiedelem, — jegvezte meg a szembenülő, tömöttbajuszu polgár. — Ijesztget, ijesztget a Tisza, aztán megkusshad és szépen me<rinhá*:zodk. Győzi még a part, kár vésztjósolni 1 — Nem éppen igy van az, — mondotta a szikár és komolvnézésü férfi, aki az asztalfőn ült. Láthatólag ez volt a társaság feje: a többiek ösztönösen-adakozó tisztelettel beszéltek vele. — A Tisza olyan — folytatta —, mint a rakoncátlan pverek, ha nem vigvázunk ráia. bizony a legnagyobb oktalanságot is elkövetheti ... — Hát bizony, nagy oktalanság Is lenne, Ka kiöntene bennünket — jegyezte meg akasztófahumorral a tarkoponyáju, pocakos, aki éppen egy kisnörköltet végzett ki s a2 evés és a sörivás közötti szünetet használta fel a megjegyzésre. A Tisza ügye csak beloDott párbeszéd volt az előbbi diskurzusba. Mert ebben a társaságban nagyszabású kérdésről tárgyaltak ezúttal. Arról folvt a szó, bogy az öreg Hiradó (igv bivták abban az időben a Szegedi Híradót, amely már akkor tekintélyes múltra tekintett vissza) nem elégítette ki immár a polgárság összeségének igényét, kívánságait. Maradi, veszélyesen konzervatív lap volt és főképen famulusza a kormánynak. A város égető problémáival vaimi keveset törődött. — Itt van például a tiszai árvízveszély is — érvelt a társaság egyik tagja, mire nyomban szó került a vizveszélyről. De most már visszatért a beszéd az eredeti vagányra. Az asztalfőn ülő ur, névszerint: Enyedi (Eisenstadter) Lukács, mondotta ki itt először, hogy a szegedi sajtó terén mi a szükségszerű teendő: — Nincs más megoldás, mint indítani egy uj lapot í Komoly, nagyon jól megszerkesztett, tekintélyes újságot kell teremteni; amelv szakit az eddigi sajtószellemmel: oktalanul, kell használni, amelyet a legtöbben utánoznak, ha siker-J telenül is. Biztos, enyhe, fáj-( dalommentes hatás jellemzi azí pici Hashajtó dragéekat. Este 2—3 szem Artini bevéve, reggelre kellemes ürülést biztosit, érdemtelenül nem tömjénezi a kormányt, ellenkezőleg, ostorozza hibáit és nyíltan, férfias bátorsággal szembenéz Tiszával í A társaság tagjainak arcán furcsa változást lehetett észlelni Tisza nevének hallatára. Mert ezúttal nem az előbbi Tisza-veszélyről volt szó, hanem az ország legnagyobb emberét, a mindenidők egyik legerősebbkezü miniszterelnökét aposztrofálta Enyedi Lukács. Az asztalvégen ülő, köpcös betű vetőember: Gelléri Mór, meg is jegyezte azonnal: •— Amilyen veszedelemmel fenyegeti Szegedet a folyó Tisza, épp olyan veszélye ennek az országnak az ember Tisza! A lapalapitási terv, ha nem is ilyen konkrét formában, mint most, de tervezgetések' alakjában már több ízben is szóbnkerült: Mindenkf tudta akkor is, hogy a terv tulajdonképeni lökőereje a Tisza-ellenes politika: szükségszerűnek látták a szegedi ellenzéki érzelmű polgárok, hogy a kormány politikáját innen, az alföldi fővárosból is megnyilazzák a sajtó segítségével. Eddig azonban nem merte kimondani a laDinditási tervnek ezt a leglényegét senki. Most, ezt elsőnek Enyedi Lukács, a tiszteletnek örvendő szegedi polgár — egyben betűvető ember is — ejtette ki a száján. Az első Dillanatban szinte megdermedtek az arcok, hiszerí a vaskezü miniszterelnök neve magában is, még az ellenzékieskedők körében is, tiszteletet parancsolt. Amikor azonban elhangzott Gelléri összehasonlitó megjegyzése a folyó és az ember Tiszáról, egyszerre felbátorodtak a lelkek és szintvallottak az asztalnál. A két betűvető emberen kivül jómódú, sőt gazdag szegedi polgárok ültek ott. Mindenki egy állásponton volt: Tisza Kálmán kormányzását a békés szellemű emberek diktatórikusnak deklarálták, a szabadság, a népakarat megcsúfolásának minősítették. A meggyújtott ellenzéki indulatok lobogni kezdtek és ebben a pillanatok alatt megteremtett atmoszférában csodálatosan adakozóvá váltak az emberek. Minden anyagi támogatásra is készeknek mutatkoztak s hamarosan mélvségesebb meggyőződéssel vallották, mint Enyedi, hogy kell. szükségszerű megteremteni Szegeden az ellenzéki saitót. (Folyt, köv.) és lömegbélyeget magas áron veszek. Bélyegkercsbedée, Fogadalmi tempóimnál. TgRöK JÁNOS könyvkötőmester Szeged, Kelemen-utca 1. Készít: széoírodalmi könyvekel egyszeri kiviteltől a iegizlésesebb kivitelig, üzSeti könyveket, tékákat. dobozokat. montirozásokat a Eegofcsóbb árban