Délmagyarország, 1939. február (15. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-26 / 47. szám

10 DÉLMAGYARORSZ A U Vasárnap, 1939. február 26. í Tisza Lajos krt. 42a Unió tag 'Tavaszi kalapkQlönlegeszégek »55 V. Vfncze Mária £££SSS] kirakatában. I nekik, amint beesteledett, belopództak n faluba, a kicsi magyar házak befogadták őket, titokban enni-inni adtak nekik, ruházták őket — óh, milyen szeretettel, áldozatkészséggel vették körül valamennyit. Vagy éjszaka, lopva, titkon a férfiak kiosontak a „rongyosok" rejtekhelyeire S vitték nekik az élelmet, ruhát, takarót. Micsoda elszánt bátorság kellett ehhez, a cseh csendőrség és a kémek ádáz, fürkésző szemei előtt ezeknek •a „rongyosok"-nak gondját viselni. Sokat közülük sikerült a niagyar vagy a lengyel határon átkalaurolni egy-egy magyar vezetőnek, átöltöztették őket saját ruhájukba, kapát, kosarat vagy zsákot vettek a vállukra, vagy baltával, fürészszel a vállukon mentek át az erdőn. Gyakran pásztort vagy favágót szólitottak meg a bujdosók; csendben, félve, nem tudták ellenséghez vagy jóbaráthoz fordultak-e éhségükben, szomjuságukban. Dc mindég segítettek rajtuk. Egyetlen esetben történt, hogy egy nagyberegf embert megszólított egy kimerült, éhségtől elcsigázott bujdosó felkelő. És ez az embertelen véreb azonnal rohant a cseh csendőrségnek bejelenteni, akik elszéledtek a környéken és rövid pár óra alatt 300 magyar harcost fogtak el. Milyen szomorú éjszaka borult Nagyberegrc! Az elkészített meleg vacsorát, a leszelt puha kenyeret már nem ette meg az, akinek szánva volt, a jó fekvőhely hiába várta fáradt gazdáját. Az árulót ugy védték a csehek, hogy csak akkor tudták elfogni a beregi magyarok, mikor bevonult a magyar katonaság. Megmentik a zászlót Vannak martirjai is a „magyaroknak". Szegény öreg esperes bácsink igen sokszor vacsorán, sőt szállásra is vendégül látott belőlük, másoknak állandóan ennivalót küldözgetett. A káplán is állandó személyes érintkezést tartolt fenn velük, fegyvert is kapott tőlük, amely a későbbi házkutatások során a csehek kezébe került, a tanitók és más családok is táplálták, ruházták őket. Ez a csehek tudomására jutott és október 10-én délelőtt 12 csendőr megjelent nz iskolánkban. A tanítói tanácsteremben már kibontva állt a mi régen rejtegetett címeres magyar zászlónk, biztosra vettük, hogy az ő martalékjuk lesz. Álltunk remegve, tétlenül, mi történik? Az egyik osztályban a gyerekek csendes foglalkozásképen, önként kis nemzeti szinü papirzászlókat festrbettek. A boldog, ragyogó 10 éves szemecskék kérdőleg néztek a tanítóra, szabad-e ilyeneket készíteni, a tanitó szó nélkül tudomásul vette. És ekkor a folyosókon megjelentek a csendörök, pillanatok alatt u zsebekben és keblekben voltak n kis festékes rajzlapok'. Kikutatták a padokat, táskákat, még n kályhát is, ezer szerencse, hogy személyi motozás nem volt. Az osztálykutatások után kijuthattunk a folyosóra s ott vártuk, mikor fogják a tanítói teremből kihozni a nii szép címeres lobogónkat. De az csak nem került elő. Később tudtuk meg, hogy az iskolában 'akó taritónö hugn. Illyés Matild, nz őrök mellett elszánt bátorsággal besurrant, roppant gyorsasággal leszedte a rudról a zászlót, a pongyolája platt elsimította, felkapott a kezébe egy füzetcsonót és nagy lclkinyugalmat színlelve a fegyveres, szuronyos őrök között ismét kisétált ... Igy menekült meg a beregi öreg címeres magyar zászló, mert egy höslclkü magyar nő feljegyzésre méltó bátorsággal kihozta, elrejtette s megmentette a zászlót s vele együtt sok magyar tanítót és gyermeket szabaditott meg a csehek hosszújától. Tilos a rádióhallgatás A rádiókai a szeptember rendeletileg összeszedték; 10 krptuk ugyan, de a migyar a jtóiknál hallgathattak, mert a őrség megjelent egyik-másik más családból való magyar hozták n rádiót. 24-i mozgósítás után nap múlva visszahireket csak zárt hirek idején a csendrádiós helyen és ha is jelen volt, tlkoKeveset aludtak az emberek ezekbén a hetekben, a falusi emberek a rádiós gazdák házait valósággal megrohamozták. A háztelkek hátsó részén, kerteken, kerítéseken át lassan, titokban lopakodtak egy rádiós gazdához, néha 20—25 eu üllek, kuporogtak, szorongtak egy-egy rádió kőiül, lélegztevisszafojtva lesték a hireket. Dobogó szívvel, könnyes szemmel, hol reménykedve, hol lankadva, minden idegszálukat megfeszítve figyeltek a szavakra, óh micsoda percek és órák voltak azok! November 2-án éjjel pedig senki sem feküdt le. A bécsi döntés kihirdetése után mindnyájan öszszeölelkcztünk, sírtunk örömünkben, felejthetetlen, boldogemlékü nap volt! Ugy képzeltem, akkor éjjel, ha reggel kilépek áz utcára, a cseh csendőrségnek hűlt helye lesz a faluban és mi szabadon, nyíltan magyarok lehetünk. De nagyon csalódtunk. A kivonuló csehek rémtette! A magyar katonaság november 9-én bevonult Beregszászra. Ugy szerettünk volna elébük menni, ünnepélyesen fogadni őket, de lelövéssel fenyegették azt, aki megteszi. Tehát folytattuk itthon az iskola termeiben a megkezdett fogadási előkészületeket, összehordtuk a lakásainkon rejtegetett nemzetiszínű anyagokat, kokárdákat, zászlókat, magyar ruhákat, szines papirdiszitcseket, nyakig belemerültünk a munkánk mámoros izgalmaiba. A férfikartársak másik teremben a gyerekekkel tanulták a Himnuszt és a Hiszekegyet, halkan, vigyázva, hogy meg ne hallják. Ismét másik teremben munkások asztalokat és padokat készitettek a nagy vendégségre. A kőztóg ugyanis levágatott 4 disznót és 2 tehenet, a gazdasszonyok sütöttek-főztek, rengeteg süteményt. kalácsot, baromfit készitettek, vendégül akarták látni a bevonuló magyar csapatokat. Már egész vidámak voltunk, őrültünk az eljövendő ünnepnapnok, feledtük a bántalmakat, terveztünk, tréfáltunk, egyszercsak 11 órakor erős lövöldözésre lettünk figyelmesek. Csendőrök és katonák vették körül az iskolát, a falat és az udvart lőtték. Mint később megtudtuk, ráfogták a falura, hogy valaki a templom mellől rálőtt a kivonuló cseh katonaságra, de kiderült, hogy egy cseh katona lövöldözött a lakosságra. Ezért törtek az iskolára, mindent felforgatlak, összcdobáltak, Bary Gyula rcf. esperest, 116derváry Dezső segédlelkészt, a tanitói kart és másokat, összesen 17 embert összefogdosták, öszszcláncolták. köztük engem is, a községházára tereltek minket, letérdepeltettek, a katonák és csendőrök puskatussal és gumibotokkal ogvbafőbe vertek. Aztán ugy, ahogy voltunk, felsőbabát nélkül a 15 km-re fekvő Makarjára hajtottak bennünket. Közben a tankágyukat a ref. templom tornyának irányították és lövöldözni kezdtek, a drága toronyórát tönkre tették, a harangot megsértették. Az iskola termeit éjjelre megszállották. rAz egyik teremben már 3 hordó bor volt felállítva, annak nekimentek és részegre itták magukat, az egyik hordó tartalma tejlesen szétfolyt a teremben, hegy másnap seprűvel és lapáttal hordták ki. (Még ma is érezni a borszagot). Hanem azért ittak ám jó bort a mi magyar katonáink is, mert hoztak a beregi gazdák más borokat I . . . Mi tizenheten ősszeláncolva egy orosz iskolában kukoricaszáron ülve töltöttük az éjszakát, énekeltünk, imádkoztunk, sírtunk és reménykedtünk * . , Igy érkezett el november 10,-e, reggel 7 óra. A cseh katonaság vonult a község keleti vége felé, köztük a mi felejthetetlen csendőr őrszemeink. A község nyugati végén, ahonnét, Beregszász felől a magyar katonaságot várták, pár perc alatt felállították a diadalkaput. De nem volt az olyan hevenyészett, akármilyen darab ám! Igen szép fehér gömbölyű fából faragva, rácsosán összeállitva, rávésve „Isten hozott magyar testvér", villanykörtékkel felszerelve az esti kivilágításhoz, a homlokzaton Horthy-kép Igen szép rámában. A lakosság mindenütt folytatta a félbenmaradt előkészületeket, a diszitést, a rendezést, magyar zászló egy házról sem hiányzott. « Mi pedig ültünk, vártunk, kl sem hallgattak, hiszen tudták jól, hogy az egész ránkfogott lővöldözési históriából egy szó sem igaz. Végre 9 éra körül egy csoh őrnagy jött be, 7 embert túsznak visszatartott, 10-et szabadonbocsátottak. Hogy siettünk vissza Nagyberegre, ahogyan csak' bírtunk, elkínzott tagjaink, összevert testünk, cipeltük haza, de már nem bántunk semmi — >—• déli 1 órakor már én is boldogan örömmámorban szórtam a virágot a bevonuló magyar katonák lába elé! ... — Nem tudok már továbli irni, talán kicsinek is látszanak ezek az események, de nekünk olyan nagyszerűek voltak, olyan felejthetetlen, boldog szép napok . . . . . . Eddig a levél ... igy szedtem össze három levélből a nagy történelmi napok eseményét. "Igy irta le Salga Margit nagyberegi tanitónő, miután lelki és testi sebeik begyógyultak. Bary Gyula, Hcderváry Dezső, Salga Margit, az egész tanitói kar és a többiek hősiességét, hazafias elszántságát üdvözöljük, büszkék vagyunk reájuk és az egész felvidéki magyarságra. Köszöntjük bennük szivünk melegével a tántoríthatatlan Igaz lelkeket, a Felvidék minden magyarját, akik élesztették a lángot, megőrizték azt a hazát, nevelték az irredentizmust és visszavezették hozzánk a rabságban sínylődő sokat szenvedett országot I Zádorné dr. Karvas Etolka. r Levélpapír Levelezőlap B o r I t é k D S z á i a Szállitóieqy Mindenféle kereskedelmi nyomtatvány 24 óra alatt készül a elmagyarorezag NyomJál an, Lcw Lipót-utca 19 sz. Telefon: 13-06.