Délmagyarország, 1939. február (15. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-02 / 27. szám

Csütörtök, 1959. február 2. DÉLMAGYARORSZÁG Megszűnt a délkeleti ökölvivészövelség Központi megbízott intézi a szegedi boxsporl ügyeit (Á Délmagyarország munkatársától). Né­hány évvel ezelőtt nagy lendülettel indult meg Szegeden, illetve a déli kerületben az ökölvivóélet. A bo.xsportot eleinte a birkó­zószövetség kebelében adminisztrálták és csak a szép fejlődést bizonyította, hogy kü­lön alszövetséget kellett felállítani az ököl­vívás irányítására. Az ökölvivószövetség déli kerülete is szépen reuzált; egymásután rendezte a versenyeket. Később megváltoz­íatták a nevét s délkeleti alszövetség néven működött tovább. Nem egy nagyszabású piogram került lebonyolításra rendezésében Szegeden, de felkarolta a vidéki ökölvívást is. Az utóbbi időkben azután némi dekaden­cia állott be. Ez elsősorban az anyagiak hi­ánya miatt következett, be. Igy azután nem lehetett csodálkozni azon, hogy a vezetők kedvüket vesztették. Bárhogyan is áll a helyzet, mégis a meglepetés erejével hatott az a hir, hogy a központ megszüntette a délkeleti kerijlet önállóságát és a szegedi boxsportot közvetlenül a hatásköre alá rendelte. A szegedi ökölvivósport ügyeinek az inté­zésével megbízta Zombory Jánost, az is­mert sportembert, aki most a központ utasí­tásai alapján önállóan intézi az ügyeket. Zombory János állandóan érintkezésben van a központtal és ő dolgozza ki az ököl­vivósport szegedi progamját. Ennek az ér­dekében szombaton Budapestre utazik, ahol két napot tölt el. Sportkörökben, bár sajnálják a szövetsé­gi élet megszüntetését, annak a reményük­nek adnak kifejezést, hogy Szegeden ismét 1 fellendül ez a népszerű sportág. IT ERANO szál loda Budapest, IV., Bécsi-ucca 2 szám Exclusiv belváros! családi ház. Vrop agandaoralt Hlzflró tan belföldi uiasolt s:«. mdra. — Klloadstalanu herendezen. ftWeij-mele® folyóvize*, hözpoml fűié­se* sxobtíK: Egyágyas 5 — tieiagyas 8­Egyágyas háromszori einszessei 8­m gyas naramszori wezissei 10.50 szobü aiiniaios en re rendelni Csütörtökön: a SzAK idei első kétkapusjáféka (A Délmagyarország munkatársától). Kétség­telen, hogy a szegedi futb aliegyesületek játiko* sai közül a SzAK tagjai kezdték meg a legkováb­I ban az előkészületeket a szezonra és olyan racio* nálisan dolgoztak, hogy talán a legjobb erőberj vannak. A SzAK vezetőségét az jlyen tréning­rendszer alkalmazásával az az elv vezette, hogyj mindennél fontosabb a játékosok kondíciója, csak azután kerülhet sor a labdatechnikai gyakorla­tokra, majd a kétkapusjátékra. Tekinlettel arra, hogy a többi, mint egy hónapos kondieióedzéselj a kívánalmaknak megteleltek, a vezetőség elér­kezettnek látta az időt arra, hogy kótkapusjáté­kon is szerepelhessenek a futballisták. Ilyen kö­rülmények között csütörtökön délután kerül sefl a SzAK-ban az idei el'ö kétkapusjátékra az uj­szegedi sporttelepen. A játék délután fél 3 óra­kor kezdődik és azon, a jelek szerint, a klubnak csaknak valamennyi futballistája résztvesz, —oO°— A kapus nem akar fülkelni.. Előrebocsátjuk, nem arról a kapusról van! szó, aki lustaságból nagyon szeret henyélni, mert ilyen is van bőven, hanem egy másik,' kapuvádöről, akiről ilyesmit feltételeztek, igaz, hogy a futballpályán. Azon a bizonyost napon, amikor olyan vigasztalanul esett a havaseső, drukkolva gondoltak a szurkolók a beharangozott kétkapusjátékra. ök csak jó időt óhajtoltak, a pálya állapolával nein tö­rődtek, mert tudták, ha az idő kedvező, sár­tengerben is megrendezik a „meccset". Igy is történt; ragyogóan sütött a téli nap, a pá­lyát azonban sok helyen eléktelenítették a tócsák. Persze a kapuk előtt volt a legmé­lyebb a vizesárok. Arról most nem akarunk' szólni, hogy mennyi bosszúságot okozott a csatároknak a sok hiábavaló kapuralövés, mert a labda leakadt a sái tengerben. Egy­szer hogy-hogynem mégis csak eljutott a ka­puig a labda, ám Tóth remek robinzonáddal kivédte a bőrt és belezuhant a vizes sárten­gerbe. Valóságos vizszilánkok csapódtak a csatárokra, a kapus azonban egyszerűen nem tudott kikecmeregni a „tölcsérből". — Talán kissé hamarabb ugrana fel Tóti? Ur! — mondta Hesser edző nem minden gúny nélkül. — Téner ur kérem — válaszolt illedelme­sen a kapus, miközben nagynehezen kievic­kélt a sárbó! —, fel akartam ugrani, de a sár nem engedett. Az egész ember tényleg csupa szegedi sár volt. Többet nem is vetődött a labda után, igaz. hogy az nem is jutott el a kapuig . . • Csütörtökön ké*kapusfáfékkal készülődik a Szeged a Szolnoki Máv. ellen Még nem szerződíefeít ul játékost a csapat — Megjavították a Vasutas-stadion talaját (A Délmagyarország munkatársától). Je­lentette a Délmagyarország, a Szeged há­rom vezetője: Markovics Szilárd ügy vezető­elnök, Veszíts Endre főtitkár és Hesser Ti­bor edző Budapestre utazott, hogy ott meg­felelő csatárt találjon a csapat részére. A ve­zetők kétnapos budapesti tartózkodásukról tegnap érkeztek haza. Azt nem is kell hang­súlyozni, hogy utjuk eredményét nagy éi­deklődéssel várták a szegedi sportkörökben, ahol találgatták: ki lehet az a játékos, aki­árt a három funkcionárius érdemesnek tar­totta az utat megtenni? Arra a kérdésünkre, hogy milyen ered­ménnyel végződött a budapesti ut, a veze­tőség részéről közölték velünk, hogy több játékost megfigyeltek, de tárgyalásra nem­igen került sor, mert egyik sem volt alkal­mas a kívánt célra. Centert kerestek a veze­tők, de a kiszemeltek egyike sem üti meg a mértéket; olyan játékost találtak volna, mint amilven rendelkezésre áll. Informáto­runk közölte azt is, hogy tovább kutat a ve­zetőség és reméli, hogy fáradságát vég­eredményben siker koronázza. — Mi van Lukáccsal? — Lukács ügyében csak annyit mondha­tok — közölte velünk informátorunk —, hogy tárgyalunk a játékossal... Szeged vezetőségét ebben la pillanatban az előkészületi munka köti le és érdeklődés­sel figyeli a Vasutas-stadion iátékterének a megiavitását, amely már a befeiezéshez közeledik és már annyira előrehaladott stá­diumban van, hogy nem lehetetlen, már csütörtökön azon fognak futballozni a játé­kosok. A Vasutas vezetősége részéről Csapó Lajos pályaigazgató nagy szakértelemmel látott hozzá a pálva talajának a megjavítá­sához és a füvet beágyazta silisalétrómmal ás a hepehupás részeket feltöltötte. A javí­tási munka jelentős anyagi áldozatot kivánt az amatőrklubtól, remélni lehet azonban, hogy a befektetés meghozza a kivánt ered­ményt és a pálya tavasszal kifogástalan ál­lapotban fogadja a futballidényt. A játékosgárda szerdán könnyű kondi­ciógyakorlatot tartott Hesser Tibor edző irá­nyításával, csütörtökön délután fél 3 órakor pedig kétkapusjáték lesz. Nem lehetetlep, hogy ezt a játékot már a stadionban rendezik meg. Ha ott még nem lehet játszani, a tréningmeccs a salakpályán kerül eldöntésre. Az érdeklődés homlokterében természete­sen a vasárnapi Szeged—Szolnoki Máv. barátságos találkozó áll. A Szeged anyagi áldozatot hozott azért, hogy a közönségnek programot adjon, kétségtelen azonban, hogy ez a meccs jól jön a játékosoknak is. A szolnokiak szerdán levélben közölték, hogy komplett csapatukkal jönnek Szegedre. A vasárnapi játék délután negyed 3 órakor kezdődik és ezt már minden körülmények között a stadionban bonyolítják le. —oOo— X A MASz íisztujitása. Az atlétikai szövetség déli kerülete vasárnap délelőtt 11 órakor a DMKE különtermében tartja tisztújító közgyűlését. A közgyűlés sima lefolyásúnak Ígérkezik és azon nagyjelentőségű határozatokat hoznak a déli at­Itéika előbbrevitele érdekében. x ZSE—Nemzeti bajnoki mérkőzés lesz vasár­nap Budapesten. Ez a mérkőzés megismétlése an­nak a játéknak, amelyet az őszi szezonban a „homokdobálás" miatt félbeszakított a játékve­zető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom