Délmagyarország, 1939. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-15 / 12. szám

Vasárnap, 1959. január I5t D É L" M A G Y A R O R S Z Á G Az erdélyi dákó-román legenda tündöklése és bukása Tudományos bizonyiíási nyeri, hogy a románok a XIII. században szivároglak be a Balkánról Erdélybe (A Délmagyarország munkatársától). Vicentiu Babes egyike volt az erdélyi románság népi származékából kiszakadt tudósoknak, ak: 1890 körül, mint balázsfalvi teológus Rómába utazott és ott „felfedezte", hogy a román nép a dák és a római impérium Erdcivbcn' maradt leszármazottja. Vicentiu Babcs felfedezése termelte ki az erdélyi román irredentát, a niemorendum-pert és mindazt, arai Trianonban beteljesedett. Igy történt, hogy amikor 1918-ban a románok Vicentiu Babes elméletére alapított történeti jogon magukénak követelték Erdélyt, nem volt olyan magyar tudós és nem volt olyan magyar mii, amely ezen igényükkel szemben u törtéuclmi valóságot feltárhatta volna. De nemcsak ilyen áttekintés hiányzott, de hiányzott még előkészítéséhez is mindeD rendszeres előmunkálat. Súlyos mulasztása ez a régebbi nemzedék' ókori történészeinek. Pedig nemcsak az lett volna a kötelességük, hogy ezeket a kérdéseket házi használatra feldolgozzák, hanem az is, hogy a száz év óta verklizeft román propaganda ellenében az objektív tudományos álláspontnak külföldön is érvényt szerezzenek. Mert ha a nyugati tudományos világ és az ennek nézeteiből leszürődö müveit urópai köztudat át lett volna itatva a mi álláspontunk mélységes tudatától, akkor — • bár a békediktáló kegyetlenség nem lett volna kisebb — ellenségeink mohó éhségét azoDban meabénitotta volna a történeti jogok érvényesítésének velünk szemben annyiszor megtévesztő módon használt alapelve. Persze, a boldog békeidők meleg napsütése elaltatta a lelkiismeret ösztönzéseit és hiába volt annyiszor szó a parlamentben és az újságokban a dákó-román aspirációról, akiket a közép- és újkori kutatókra bíztak az ókorral foglalkozó szakemberek. És még valami hiányzott. Ha akadt is valahol magyar tudományos eredmény, ritkán jutott a külföld tudomására. Ezzel szemben az eszközökben nem válogatós, de a propaganda mesterségéhez nagyszerűen értő, nagy román publicista: J o r g a Miklós, akinek hangyaszorgalmát az állam valóságos üzembcrendezésdvel toldotta meg, azonnal beharangozza Nyugaton a legcsekélyebb romáit kutatás eredményét is. Akármi legyen is bárkinek a felfogása Jorga kutatásainak, érvcinek értékéről, céltudatos, sajtóhadjáratainak megítéléséről, kézlegyintéssel üt nem lehet elintézni. ERDÉLY KÉTEZER ÉV ELŐTT "A román ókori történészet egyik legkiválóbb román képviselője -a tiz évvel ezelőtt, fiatalon elhunyt Vasile P a r v u, „Getice" cimü, nagy, szintétikus müvében már részben igaznik ismeri el Teodor Mommsennek is a meggyőződését, hogy az erdélyi dákok életében megszakadt a kontinuitás, miután Traianus császár egyszerűen kiirtotta őket. Mégis nyelvészeti, történeti és régészeti adatokat hord össze, szines képzeletének selyemszálaival át-átfonja és a másod-k évezredet bevezető bronzkor végére, ami a trák nép müvelődésékell használni, amelyet V legtöbben utánoznak, ha sikertelenül is. Biztos, enyhe, fájdalommentes hatás jellemzi az ARTIN pici Hashajtó dragéekat. Este 2—3 szem Artint bevéve, reggelre kellemes ürülést biztosit, nek kezdete, a Duna medencéjében, szerette volna visszavinni a dákok romanizációjának gyökereit. Vasile Parvu azt már nem érthette meg, hogy tételeit az ujabb kutatás teljesen elfogadható módon megdöntötte. Krisztus előtt a IV.—V. században a dákok laktak még Erdély fölött is, fel a Visztuláig, sőt Keletmagvarországon is, ezek azonban a néphullámok hömpölygésében államhatalmakat huzamosabb ideig nem tudtak soha fenntartani. Csupán Krisztus előtt az I. században nőtte ki magát nagyhatalommá a dákok országa, amikor Itáliában a Pompeius és Caesar közötti nagy mérkőzés elvitte a közös határról a római légiókat s a határszéli népek szabadon garázdálkodhattak. Caesart meggyilkoltatása akadályozta meg abban, hogy a dákokkal végezzen. Domitianus vezérei súlyos vereséget szenvedtek a dákoktól és ez pecsételte meg a dákok sorsát. Traianus az első háború után már belátta, hogy ezz«I a néppel végleg le kell számolnia, ha a Duna völgyében nyugalmi állapotot akar teremteni. Arisztokrata-rétegüket, a „süvegeseket" kiirtotta, n többi lérfinépet, amennyiben nem menekültek el Erdély széles karéjban letelepült néprokonaikhoz, vagy nem estek el a háborúban, eltávolította Dáciából, a fiatalját pedig katonának soroztatta be, uj gyalogos- és lovasesapatokba, amelyek Paraschiva Irta: CSANYI PIROSKA Történelmet, számtant, mértant, földrujzot és alkotmánytant romáu nyelven tanultunk, a többi tantárgyak tanítási nyelve magyar volt. Amolyan fél-romáu gimnáziumba jártam, amikor elkerültem Szegedről a trianoni határon túlra; | oda, ahol ma már az iskolában nem tanítják a magyar nyelvet, sőt az áhítozva várt tizpercben sem visszhangzik a folyosón magyar dal, magyar szó ... Októberben érkeztem a Vértanuk Városába; árnyas, borongós október hatodikán s csak ugy belecsöppentem a leánygimnázium harmadik osztályának tnértanórájába . . . Bizony, a román nyelvvel eleinte nagy baj volt, dc a legtöbb galibát a nevem okozta. Jó szögedi-paprikaizü, vérszínű, kemény, pogány csengésű, édes magyar nevem: j — Piroska ; , . — Igy mutatkoztam 5c a mértani ábrákkal telerajzolt, ijesztően nagy fokete tábla előtt ülő rnniáu kisasszonynak. Csontos orrán hatalmas pápaszem lovagolt, kidülledt vizenyőskék szemét szigorúan meresztette rám, amikor válaszolt: — Paraschiva! Rövidrenyirt hajú, fius -gyennekfejemben dühös gondolatok száguldoztak. Alig néhány órája érkeztem meg a Vértanuk Városába s őszinte vágyam — nem szülői parancs — hajtott -azonnal. az iskolába cs irae, durva sértéssel fogadnak . . . Hogy lehetne az én nevem Paraschiva, -- a „domnisoura" ugy mondta, hogy l'araszkiva —, amikor én Szegedről jöttem, nz apám, nagyapám, dédapám Szegeden született s most, hogy cl kellett hagynom gyermekkorom kedves •városát, csak a nevemben hozhattam emléket belőle . . . 1 Itt, a Tizenhármak Városában azzal fogadnak, hogy cl akarják venni a nevemet tőlem?! Hátrasimítottam fiufrirurámat — a divat berkeiben akkor cton-nek hivták és remegő, halk lracgon kezdtem magyarázni a tanárnőnek: — Az én nevem Piroska, nem Paraszkiva! Az apám szegedi és ott nagyon sok Piroska van . . . Igy kereszteltek . . . — Talán inkább Pálnak? — gúnyolódott a „domnisoara" és villogó szemüvege fölött a bubifrizurámra szegezte ijesztő, nagy szemét. Az osztály harsogóan nevetett s én szégyenkezve osontam bc 3Z első padba. És megbántott gyermekszivemben szent eskü érett: nem engedem, hogy elvegyék tőlem a nevemet, harcolni fogok érte, olyan eszközökkel, amelyek rendelkezésemre állnak ... Én leszek az osztály legelső tanulója! Fogadalmamat be is váltottam. 'Az éjszaka óráit elraboltam, gyermekálmaim felét feláldoztam, hogy amit a- tanévből mulasztottam, pó- tolhassam. S amikor elérkezett a félévi értesítő, kiderült, hogy győztem: majdnem tiszta jelessel. Az Osztály nem nevetett többé. A széplábu Irma sem nevetett a frizurámon. G volt addig az eminens, igaz, hogy „könnyű volt neki" -mondta a kis Kohn —, „mert már elmúlt 15 éves". A széplábu Irmának egyre többen udvaroltak a fiulyceumból s nem győzött válaszolni a padjába csempészett rózsaszínű kis cetlikre .. . Persze — kiterjedt levelezése a tanulás kárára ment. Igy lettem én az első s milyen rettenetesen boldog voltam, amikor az osztály harsogva jelentette: — A leg jobb ta-nu-ló az osztályban Csánvi Pi-ros-ka ! S amikor a kidülledtszemii mértan-domnisoa-. ra először vágta rá: — Nem Piroska, hanem Paraschiva! . . . következett a nyilt hadüzenet! Jótanulói tekir.télyemet felvonultattam az ütközetben. Tudtam, hogy tanfelügyelő van a láthatáron és a földrajz-, történelem- s -az aikotmánytan-domnisoaráknak- szükségük lesz az én főszereplésemre. Számtanból és mértanból kettősre álltam, tehát a békaszemü donmisoarával nem voltam olyan bensőséges jóviszonyban . . . És volt még egy nagyszerű fegyverem, gyermekkori betegségem. Kis szivdefekttel születtem — mások ezt csak jóval későbben szerzik he — és ha kellett, könnyen tudtam elájulni. Tat-lerernben, folyosón, katedrán, a tábla előtt, bárhol és bármikor. Nos, a Parasehiva-párthoz tartozó doamnákat és domnisoarákat igy fenyegettem : « — Szédülök, nagyon rosszul érzem magam! —mondtam történelem óra előtt, amikor pedig Ylad Tepesből, vagy Mihai Viteazulból kel'eH volna a tanfelügyelő urnák megmutatnom, hogy mit tud a domuisoara . . . Mert a domniso.r.i aki gyakran csak falusi tanítónőből „átképzett" román lörtérelcm-, vagy földrajz-tanár volt, bizony Ylad Tepesről csak azt tudta, hogy a neve annyit jelentett: . „Karóbahuzató" ... és fogalma sem volt arról, bogy mikor zudul le a ..mongol veszedelem" Ázsia pusztáiról . . . Talán el se hiszik nekem, hogy a „magyarfaló" román tanárnők ilyenkor forró csokoládét főztek nekem a fizika-szertárban, jutalomkönyvvei, önképzőkör! előadások főrendozőségévcl ke, rscglettck. csakhogy ne érezzem rosszul magam