Délmagyarország, 1938. december (14. évfolyam, 263-287. szám)
1938-12-15 / 274. szám
Csütörtök, 1030. dcrcmlacr 15. D t L M AGYA frO-.K SZAG Kassán játsiik vasárnap a főiskolai válogatott Szegedről Anfa1, Kalocsai, Kovács II., Kolozsv, Tólh SF. dr és Csonka a keretben (A Dclmagyarország munkatársától.) A KEAC futballistái körében nagy örömet keltett az a bir, hogy Fábián József főiskolai kapitány a válogatott együttes kasSui szereplése érdekében folytat tárgyalásokat. A Játékosok ugyunis biztosra vették, hogy a kiránduláson közülük is többen résztvesznek. El lehet képzelni azután azt az örömet, amelyet Fúbláh Józsefnek az az értesítése okozott, amely szerint a kassai mérkőzést nyélbeütött* és a játékra vasárnap már sor kerül. A szövetségi kapitány közölte azt is, hogy kik azok a szegedi játékosok, akikre a válogatásnál számit. Igaz, liogy egyelőre keretet állított fel Fábián József és ebben bőven van konkurrcnse a KEAC játékosgárdájának, mégis valószínűnek tartják az egyetemi klubban, hogy a kiránduláson résztvevő 13 futballista között helyet kapnak a keretbe beállított KE AC-játéfcosok. A főiskolai kapitány a következő játékosokból állítja össze csapatát: Goda (MAFC), Csutorás (DEAC), Gyimesi (TFSC), Múthc (MAFC), Antal (KEAC), Pázniándy (Elektromos), Varga (ír. (Kispest), Kaíocsai (KEAC), Szép 'MAFC), (llárv (ARAK), Kovács Ti: (KEAC)7 Gáspár (KAC)'. Stolpa (BEAC)", Kolozsy, dr. Tóth II., Csonka (KEAC), Kovács (Haladás), Monek (PEAC). Eszerint a IS játékosból összeállított keretbon a szegediek közül, Antal,- Kalocsai, Kovács jl.. Kolozsy, dr.'Tóth" II. és Csonka kapóit helyet. Tekintettel arra, hogy Csonkának a déli válogatottban is kellene vasárnap játszania, az alszövctsjg minden bizonnyal átengedj h kassai meccsre a futballistát a főiskolásoknak.' A csapatot Fábiúii József csütörtökön állítja össze. fl Szentlőrinc megóvia a SzflK ellen elvesztett mérkőzését (A Délmagynrorsw'ig munkatársától.) A SzAK—Szentlőrinc Nemzeti B) ligabcli bajnoki mérkőzésen történt, hogv a másodk félidő 13. percében a pályára engedély nélkül visszatérő Vízvári miatt szabadrúgást ítélt a játékvezető a Szentlőrinc ellen. Ebből a szabadrúgásból esett a mérkőzés egyetlen gólja, amely a SzAK győzelmét eredményezte. Már a meccs után beszéltek arról, hogy a szentlőrinciek óvni akarnak, mert szerintük szabálysértést követelt el'a játékvezető, akinek Vízvári jelentkezési mulasztása miatt, legfeljebb csak fel lehetett volna dobnia a labdát. Addig tárgyalgatlak az óvási lehetőségről, amig a Szentlőrinc tényleg be is jelentette panaszát a játékvezető intézkedése ellen. Az óvás üggvel tegnap foglalkozott azXBRegve;biro.ia, aki a szentlőrinciek panaszát véleményezés végett áttette a Játékvezető Testülethez, Ilyen körülmények közölt minden attól függ, liogv a játékvezető milyen álláspontra helyezkedik. illetve milyen indokokat fog felsnrakoZiatti.i a Vízvári miatt megitélt szabadrúgással kapcsolatban. A SzAK-ban nyugodtan várják az óvás fejKarácsonyra villamos készüléket! A vándorkirakat ma a Klauzál téren látható Nem megy portyára a Szeged Január 15~:g szabadságol/ók a játékosokat (A Délmagyarország munkatársától.) Jelenfelte a Délmagyarország, hogy a Szeged vezetőségének a szezon befejezése után a csapat téli foglalkoztatásának a kérdése adott a legnagyobb gondot- A vezetőség, bár élt a félfizetés jogával, mégsem akarta lecsökkenteni a futballisták jövedelmét és ezért mindent elkövetett, hogv portyát biztosítson az együttesnek, de ezáltal biztosította volna a vezetőség a klub tavaszi zavartalan startját is. A vezetőség — mint jelenetettük — több irányban folytatott tárgyalásokat és már ugy látszott, hogy. ezek sikerre vezetnek, amikor egymásután érkeztek a menedzserek beszámolói. liogv most ez a csapat, most meg a másik ..lőtte" le a portyát. Egvmásulán „nőitek4' ki a konkurfensek és a végén _ azt vélte észre a Szeged, liogy már tárgyalási lolietősé'ici sincsenek. A reményt azonban nem adta fel a vezetőség, ujabb lehetőségeket keresett és amikor már ilt sem tudott semmi eredményt elérni, utolsó próbálkozásként Mark Ovics Szilárd ügvvyzelö-elnök Budapestre utazott, hogy közvetlenül folytasson tárgyalásokat a menedzserekkel. Itt értesült arról, hogy a Szeged összes lehetőségeit ..lelőtték" és tisztán azért, mert a konkurrensek olcsóbbak voltak. 'Annvicil, amennyiért a többiek portyára mentek, a Szeged is elmehetett volna, de „vajaskenvérportyát" nem akar a vezetőség lebonyolítani. — Ilyen körülmények közölt — mondotta Marknvics Szilárd üavvezető-elnök a szabadságolt, de még Szegeden tartózkodó futballistáinkat, a szerdai nappal tényleg szabadságoltuk; január 15-én tartoznak jelentkezni a vezetőségnél. A vidéki futballisták íFgyrésze már el is utazott Szegedről. A vezetőségnek más választás nem állt rendelkezésére. —oO— Vasárnap: Vasutas-MTIÍ KfsMsIegvházán (A Délmagyarország munkatársától.) Vasárnap játszák le Kiskunfélegyházán a szegedi I. osztály utolsó őszi bajnoki mérkőzését; a Vasutas—KTK találkozót, amelyei annakidején a zöld-fehérek kérelmére halasztót lak el. A mérkőzésnek nemcsak az ad jelentőséget, hogy ezzel befejeződik az őszi bajnoki küzdelem a szegedi alosztályban, lianem az is és főleg ez, hogy ezen a meccsen dói cl az "szi elsőség kérdése. Ebben a pillanatban a KEAC áll a tabella élén egv ponttal megelőzve a Vasutast Ebből az következik, hogyha a Vasutas vasárnap megnyeri a meccsel, sőt, ha eldöntetlent játszik is, megszerezte magának az elsőséget az ősszel. Mindenesetre érdekes, hogy az elsőség kérdésénél nagy szerep jutott a sereghajlónak. Az izgalmasnak ígérkező mérkőzés vezetésére G r u I i c h Ernőt delegálták. -oöo— x Az uj sportcsarnok. Az OTT tegnapi elnökségi ülésén bejelentették, liogy Teleki Pál gróf kultuszminiszter a sportcsarnok -ügyében ugy döntött, hogy azt 3 milliós költséggel n régi Lóverseny-téren kell felépíteni. x Cseh, Zscngellér és Korányi I. külföldre szerződik? Sportkörökben az utóbbi időben erősen tartotta magát az a hir. hogy húrom kiváló játékos: Cseh, Zsengellcr és Korányi I. a külföldre való távozás gondolatával foglalkozik. Most, hogy a három játékos visszatért a portyáról, utána néztek a dolognak, de semmi konkrétumot nem lehetett megállapítani. Az illetékesek azt hiszik, hogy a futballisták távozásából nem lesz semmi leménycit, annyi azonban bizonyos, ha meg is semmisítik a mérkőzést, annak újra játszására már csak a tavaszi szezonban kerülhet sor. —oOo— fl szegeti! játékosok edzései a vasárnapi válogatott mérkőzésre (A Délmagyarország munkatársától.) A vasárnapi Dél—Hódmezővásárhely mérkőzésre Szegedről nyolc futballistát állítottak bc az illetékesek. Tekintettel arra, bogy egyes játékosoknál az edzéshiánvt az előkészítő mérkőzéseken észre lehetett venni. Á 1) r a h á m László ugy intézkedett, : a hódmezővásárhelyi meccsen szereplő futballisták addig, amig a csapat túrára nem megy, állandóan edzést kötelesek tartani. Az első ilyen tréning tegnap volt és a legközelebbi csütörtökön írsz. Az alosztálykapitány utasítására a futballisták a fősúlyt a kondícióra fektetik. Együttes tréningre a jövő héten, csütörtökön a llunyaditéri pályán kerül sor. addigra ugyanis véglegesen kialakul a déli válogatott csapat. A Játékvezető Testület már ki is jelölte azt a játékvezetőt, aki a Dél—Hódmezővásárhely találkozót vezetni fogja: Szijjárló János vezeti a meccset. X KEAC—pécsi KAC tőr- és kardosa patverseny lesz vasárnap Szegeden, A küzdelem vándordíjért folyik. A törtnlálkozókra délelőtt 10 órakor, a kardversenyre délután 5 órakor kerül sor az S/.YE helyiségében, a Belvárosi Mozi emeleti termében. nSBaOHBI Férfi öltönyt gi apfuszövetből már 58 pengőéit készítek, töké let es modern szabással elsőrendű kidolgozással Kovács Untai urlszabó. Somogyl-u. 15. l.e.m