Délmagyarország, 1938. november (14. évfolyam, 237-262. szám)
1938-11-08 / 242. szám
Kedd, 1938. november 8. A mm DÉLMAGYARORSZÁG 7 — Fekete Ipoly 80. születésnapja. Vasárnap délben meghitt bensőséges ünnepség keretében ünnepelték a szegedi piarista gimnázium elmúlhatatlan érdemű nyugalomba vonult tanárát, Fekete Ipolyt 80. születésnapja alkalmából. A ma is friss egészségű, kiváló piarista tanárt, aki generációkat nevelt a tiszta emberszeretet és a krisztusi eszmék szelleméhez, volt osztályának Szegeden élő tanítványai keresték fel és meghatott szeretettel köszöntötték 80. születésnapján. A volt tanítványok 80 fehér rózsával köszöntötték volt osztályfőnöküket, akit az öregdiákok nevében dr. Schultz Károly üdvözölt meleg szavakkal. F e k e te Ipoly meghatottan köszönte meg a volt tanítványok hűséges megemlékezését, azzal válaszolt, hogy ismét boldog az öregdiákok szeretetének láttán, csak azt fájlalta — mondotta —, bogy már 80 éves. A régi tanítványok sokáig vették körül szeretetük minden melegével, — Fekete Ipolyt vidékről és külföldről is számosan keresték fel jókívánságukkal, többek között táviratban gratulált neki W i n c h k 1 e r István volt kereskedelmi miniszter is. — Házasság. Hétfőn délelőtt nagy közönség jelenlétében esküdött hűséget Szilágyi Éva, dr. Szilágyi Ferenc Máv. üzletigazgatóhelyettes leánya dr. Meskó Andor Máv. fogalmazóval, Meskó Nándor ny. Máv. főfelügyelő fiával. A polgári esketést dr. Tóth Béla polgármesterhelyettes végezte, délben fél 1-kor a Kálvin-téri református templomban Bakó László lelkész áldotta meg a fiatal párt. A szertartás ntán az esküvő vendégei a Hungáriában ebéden vettek részt. — Kariuthy-emlékdélután. Vasárnap délután a a Szegedi Zsidó Ifjúsági Könyvtár gazdag és nivós müsoru Karinthy-emlékelőadást rendezett telies siker jegyében a zsidó bitközség nagytermében. A műsort nagy közönség előtt D e u t s e h József megnyitója vezette be, -aki lelkes szavakkal emlékezett meg a Felvidék felszabadulásáról. Karinthy Frigyesről ezután Erdélyi István tartott előadást, majd a megbetegedett Szemére Gvörgv helyett Bach György adott elő nagv készséggel egy Karinthy-prnzát nagy tetszés mellett. A kar tagjai készült előadásban bemutatták ezután a „Bűvös szék" cimü jelenelet, az egyes szerepeket szép sikerrel alakították Pártos Éva, Austerweil Ferenc. Bach György. Bis<-h Tibor, Ginek Tibor. Gulyás Zoltán. Kardos Gábor. Kolozs .Tenő, Pudler László és Ttöth István. A műsor második részében Deutseh József nagy hatással adott elő verseiből, majd Aczél Ilona szavalata aratott sflrfl tapsokat. Fenyő Tstván effvik sikerült novelláját olvasta fel, ezután érdekes produkció következett, egv koreografált Adv-verset adott elő Székelv Kató, a verset Scbwarcz Jutka tánccal illusztrálta. A műsort Rimskv-Korssakosv .,Dongó"-jának szavaló sextettre átirt variációja zárta he, a nagyhatású előadás után lelkesen ünnepelték a tehetséges átirás szerzőiét. Bach Gvörgvöt és a sex tett tagjait: KoToss Mettát, Földes T.ucvt. Székelv Katói, G'ück Tibort. Bach' Tibort és Kolozs Jenőt. — Orvosától védjegyes Wipla-fogat kérjen. — Légoltalmi birok. A" légoltalmi parancsnokság közli, bogy 13-án az V. és a VI. kerületi körzethez, 20-án a IV. kerületi körzethez, 27-én a ITT. kerületi körzethez, december 4-én az I. és a II. kerületi körzetekhez, december 18-án a IV. kerületi körzelhez lartozó segédosztagok: a segédrendőrség, az egészségügyi- és mentöoszlag, a gázfelderitő- és gázneraesitő osztag, a nüiszakiés helyreállító osztag, a munkásosztag tagjai e napokon délelőtt 8 órakor a tűzoltólaktanya udvarán megtartandó légoltalmi oktatáson kötelesek megjelenni. — 800 pengő értékű zálogcér'ulát csalt ki 6 hónnnra Ítélték. Strausz Ferenc állásnélküli fiatalember megjelent Dobó Józsefné Pászlor-tircai lakásán és a városi népjóléti hivatal alkalmazott iának adva ki magát. 800 pengő értékű zálogjegvet rsnll ki azzal a mesével. hogy a város összevásárolja az összes fellelhető zálogeédu'ákat, de persze csak bizonyos idő rnulvn fizeti ki a vételárat. Amikor Dobóné ráiött a csalásra, feljelentelte .strauszt, akit teanap vont felelősségre. a törvényszék. A bíróság ti hónapi börtönre ilélle. — Márai Sándor, a Szinházi Klet uj számában kritikát ir az októberről, Bethlen Margit grórnő Bajor Gizh cl csinált iutervjut. Egyed Zoltán Harsányi Zsolttal, a Vígszínház uj igazgatójával folyttátott! ' ' H Hivatásszervezet vasárnapi gyűlésén a családi bérrendszer bevezeíéséi követelték (A Dclmagyarország munkatársától.) Vasárnap délelőtt tartotta a szegedi Hivatásszervezet gyűlését a Rigó-uccai lovardában. A gyűlésen megjelent vitéz dr. Shvoy Kálmán országgyűlési képviselő és dr. Mester János egyetemi tanár és felvonultak Szeged környékének agrárifjusági legényegyletei, olt volt az FMSzO budapesti küldöttsége. . A Himnusz után Szabó István mondott megnyitót. — A sorsdöntő órák idején — mondotta —, amikor egy millió magyar fér vissza, uj és kemény harc kezdődik. Nemzeti szociális átépítésnek kell következnie. Ma mi vagyunk a magyar haza legnagyobb szociális hatalma — mondotta. Küzdünk a rendi magyar államért. Ezután Mogyorósi András beszélt. — Első gondolatunk a Felvidéké — mondotta. Vágy és sóvárgás van benne, de van öklünk is, amely mindenre kész. Vissza Pozsonyt, vissza Nyitrát! Jöjjenek vissza magyarjaink az anyaországba, hogv együtt uj szociális rendet építsünk. Nagy Béla az agrárifjuság üdvözletét tolmácsolta. Antal Ilona n magyar anyák nevében beszélt. Családi bérpótlékot követelt. Gyors szociális reformot követel, amely meggyógyítja a mai sebeket. Dr. Füle Béla beszélt ezután. — Nem akarunk párt, vagy egyesület lenni — mondotta. Keresztény magyarok vagyunk és a gazdasáiri lehetőségek egyenlőségét hirdettük. Nem vagyonfelosztást követelünk, hanem rendes jövedelemmegoszlást! Imrédvt szeretni kell. hálásnak kell lenni iránvában — fejezte he szavait. Honko Hona 3 dolgozó leányok nevében szólt, majd Vida fstván az EMSzO nevében kijelentette, hogyha, a magvar pusztulásnak véget akarunk vetni, akkor leszámolásnak kell jönnie. Bárhonnan jöttek is a magvar élet megrontói, ki kell közösíteni őket. Mi már vérszövetséget kötöttünk és táborunkat elnus/títnni nem lehet — mondotta. Nincs boldog család, amig az anva biánvzik az otthonból. Ne avassunk addig egy szobrot se, amig minden magvarnak nincs otthona. Krisztusnak és magyarnak kell lennünk. A zsidókérdésről beszélve, ezután ezt mondta: A zsidókérdést magunk intézzük el, ebhez nem kell a német, se olasz példa, avagy tanács. Nem tartozunk mi — fejezte be — sem, párthoz, sem a kormányhoz, hanem a magyar n énhez. P. Nagy Töhötöm, az EMSzO elnöke Magvarország feltámadásáról szólt, majd azt mondta. ho*y a munkásság ma még bizik a kormányban, de hogy mit hoz a holnap, azt nctn tudhatjuk. Szabadkai Béla es O 1 e j n v i k* József felszólalása után a gvülés üdvözlő sürgönyt küldött. vitéz Imrédy Róla miniszterelnöknek. Elhatározták, hogy a Hivatásszervezet programját küldöttség utján a miniszterelnökhöz juttatják. -oOo— — Két baleset. Hétfőn délben fél 1' órakor a közvágóhídon Mező Ferenc 18 éves Szél-ucca 0. szám nlitt lakó napszámosnak a húsdaráló elkapta jobbkezét és kezefejét összeroncsolta. A mentők a közkórházba vitték. — Szabó Anna, Apáca-ucca 24. szám alatt lakó 33 éves gyári munkásnő vasárnap délután a Mars-tér 4. szám alatti háznál egv szőnyegen elcsúszott és lábát törte. A mentők a sebészeti klinikára szállitották. — A hadsereg lóvásárlnsa. Az I. fokú közigan gatási hatóság felhívja a gazdák figyelmét arra hogv a köznonti lövásárlö bizottság november 10-én 7 óra 30 perces kezdettel a lóvásártérpn 4 —8 éves hátaslónak, vagv tüzérségi hámoslónak alkalmas melegvérű lovakat* vásárol COO—800 pengős árban. Az eladók saját érdekükben cselekszenek", ha lovuk marhalevélén kivül lovuk származási lapját (fedeztetés! jegyét, csikózási igazolványát) magukkal viszik. A bizottság kistermetű lovat és öszvért is vásárol. — Titkos reménye mindenkinek, hogy egyszer vagyonhoz fut. Ez könnyen teljesülhet. !ia állami sorsjegyet vesz. Egész sorsjegy ára 3.—. P. fél sorsiegy ára 150 P. Főnyeremény 40.000 V. Húzás december 7-én. — Késelés Király-halmán. Börcsök Géza Királyhalma 290. szám -alatti lakost vasárnap este megtámadta Pál Géza ugyancsak királybaimi legény és hátbaszurta. Börcsököt súlyos sérülésével a közkórházba szállitották. Titkos vágya mindenkinek, hogy egyszer vagyonhoz jusson. Ez n vágya könnyen teljesülhet, uegyen íMsorsjegyet. ennek segítségével könnyen juthat nagyobb pénzösszeghez. Ara egész 3 P, fél 1.50 P, főnyeremény 40.000 ar. P 18.729 nyeremény 275.000 pengő értékben. Huzős december 7-en A sorsjegy kapható sorsjegyföárusitóknál, valamint az öszszcs dohánytőzsdékben. — Hasmütctck utáni időszakokban a régóta bevált, tisztán természetes „Ferenc József" keserűvíz kitűnő hashajtó, amely a belek tartalmát biztosan felhigitja és azt csakhamar fájdalommentesen levezeti. Kérdezze meg orvosát — Stauffcr dobozos sajtja világmárka' MAKÓ —oo— XI. 8. Gyilkos merénylet Földeákon (A Dólmagyarország makói tudósítójától.) Megdöbbentő gyilkosság történt az éjszaka Földeák községben. Egy fiatal gazdalegényt, aki békésen haladt a község egyik uccáján, egy garázda társaság megtámadta és leszúrta. Rakonczai Antal 24 éves gazdalegény, aki szüleivel a tanyán lakik, vasárnap este 9 óra tájban két társával együtt a Makói-uccán haladt. Gyalog igyekezett ki a tanyára. Az egyik uccasankon nyolctagú társasággal találkozott. A társaság útját állta, lökdösni kezdték s még szinte magához se tért meglepetéséből, amikor két szúrás érte. A községházáról telefonon hívták a makói mentőautót, amellyel -azután a makói kórházba szállitották. A rendkívüli vérveszteség következtében hétfőn hajnalban kiszenvedett. A községben még az éjszakai órákban elterjedt a véres merénylet hire. A szerencsétlen fiatalember nyilvánvalóan tévedés áldozata. Az öt megtámadó, ittas emberek, akiknek vezetője Adók Sándor földeáki nopszámos volt. az egyik borbélysegédet lestek az uceán s akarták megtámadni. Rakonczai Antal véletlenül került Htjukba, őt tévesztették- össze a várt áldozatukkal. Rakonczai Antal holtteslének boncolását kedden délután ejti meg -a törvényszéki orvosszakérlö at vizsgálóbíró jelenlétében. —ooo-" Betörés. Molnár Györgyné "Almási-ucca 25. szám alatti lakos feljelentést tett a makói rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a lakását feltörte s egv télikabátot ellopott. A rendőrség keresi a betörőt. Anyakönyvi liirek'. Házasságra jelentkeztek'i Papp Antal Szalárdi Máriával. Elhaltak: Haldu János 82 éves (Mező-ucea 7.), Cselédes Róza Teréz 17 hónapos ("Csillasr-ucca 2.), Biró Sándor "f éves (Kolozsvári-ucca 32). özv. Barna Ferenc nó Dobsa Anna 93 éves (Deák Ferenc-ucca 40), Józó Imre 76 éves (Sziget-uoca 4.). nnHmaHNHPHHMiMIIV.W " -WP. FILM Vágyak (Bemulató a Széchenyi Moziban") Hétfőn este hosszú idő után ismét francia fiim kerüli vászonra Szegeden. Olyan jó hirek előzték meg Pierre Wolf alkotását, hogy az érdeklődés indokolt volt. Ilenry Decoin, a rendező jó munkát végzett a hálás témából és feladata nemis volt olyan nehéz, mert Dániellé Dirrieux játsza a főszerepet. Ez n most feltűnt francia filmcsillag Szegeden is belopla magát a közönség szivébe; finom, halk — és ragyogóan szép. Partnere: Charles Vanel, kitűnő színész, A közönség feszült érdeklődéssel kisérte a filmet, amelyben minden van, ami egy tökéletes alkotáshoz szfik-, séges. A felvételek külön élményt jelentenek.