Délmagyarország, 1938. október (14. évfolyam, 211-236. szám)

1938-10-07 / 216. szám

DÉL MAGYARORSZÁG Péntek, 1958- október 7. csatolt területek niagynr mártírjainak szenve­déseire, beszédét azznl fejezte be, hogy el­érkezett az idő arra, hogy a magyarság már­tiromságának vége szakadjon, hogy ne le­gyen több október hatodika! A lelkes tapssal fogmlolt beszéd elhangzá­sa után Adorján Tibor egyetemi hallga­tó alkalmi költeményt szavalt. Ezután az ün­nepség második szónoka, Szabó Béla főis­kolai hallgató beszéde következett. A nagy magyar gyász jelentőségének meg­világítása érdekéhen rövid történelmi átte­kintéssel kezdte beszédét. Fölvetette a kér­dést: mi a magyar töiténelem tanulsága? A felelet: a magyarság kezdettől fogva igyeke­zett létalapját, a „szőlőt és lágy kenyeret" megteremteni magának a Kárpátok meden­céjében. De ennek a törekvésnek, — szintén kezdettől fogva — áttörhetetlennek látszó gátja volt, amely ellen hiába küzdött a ma­gyarság. Hiába, mert a belső bajait nem or­vosolták kellőképen. —- Hogy ez a lesújtó állapot megváltozzék — fejtegette —, belső bajainkat kell sürgő­sen orvosolnunk és pedig valódi, melyreható szociális intézkedésekkel. Ma már nem ah­hoz kell bátorság, hogy „csápjainkkal" bizo­nyos mozdulatokat gyakoroljunk, hanem ép­pen ezeknek a nemzetmentő reformoknak végrehajtására. Demokrácia kell. — A bátorságot, amelyről annyit besze­lünk napjainkban — mondotta — ennek a szofizmának kiküszöbölésével, a demokrati­kus és szociális Magyarország felépítésére kell fordítanunk. A beszéd után dr. Tőt h Béla helyettes polgármester emelkedett szólásra és néhány ünnepi szó kíséretében elhelyezte a város koszorúját az Országzászló talapzatán." Az emlékünnepély a Himnusz eléneklcse­vel ért véget. Sí — 'A pénzügyi szakbizottság pénteken 12 órakor a városháza bizottsági termében ülosl Űrt, amelyen a Csongrádvármegyei Vendég­lősök és Kocsmárosok Ipartársulatának Szik­vizgyára és Korcsk. rt. kövezet- és liidvám­.mentesség, vízdíj elengedése cs a városi adó­mentesség ölvén évre való engedélyezésének ügyét tárgyalják. — .Jelelitkrz'ZPnck » házilcgnltalmi parancsno­kok. A Légoltalmi Liga belvárosi körzetének pa­rancsnoksága felhívja o háztulajdonosokat, há­rom nap alatt jelentsék Bc, hogy házaikban kiket jelöltek légoltalmi parancsnoknak és kik it he­lyetteseik. Ha a bejelentés nem lörtcnik meg, a parancsnokság behívásokat eszközöl. A körzet felhívja -.i házi légoltalmi parancsnokokat, hogy ugyancsak három napon belül jelentkezzenek, hogy a házakban uz alkalmas óvóhelyeket ki le­hessen jelölni és a lakók kalaszlcrct összeállíta­ni. Ezzel egyidejűleg megállapítják a házlégoltnl­tui örsegek létszámát. A kürzcl területén lakó párosok szikosztályok szerint az ipartestület­ben jelentkezzenek, hogy egy óra hosszat tarló ismertető előadást rendezhessenek a részükre. A házparancsnokok jelentkezésére szükséges törzs­lapuk a hivatalos órák alatt a körzeti irodában kaphatók. — Kötelező tifuszoltás Vásárhelyen. Ezév­hen negyven tifuszniegbelegedés fordult elő Vásárhelyen, közülük négy halálos. A na­púkban ujabb két megbetegedés történt, ami arra késztette a hatóságokat, hogy a további megbetegedések elkerülése végett a Szalnv­nerálól keletre cső egész városrész lakossá­át kétévestől hatvan évig beoltassa Az oltó­anyagot a város ingyen bocsátja rendelkc­ésre és az orvosi munka is díjtalan. A be­oltás kőtelező az ismert tavalyi szegedi min­tára. — Árverés után. A ninlt év novemberében egy zálogházi árverésből kifolyóan Auslfinder Ucla és Gáspár Ferenc ellen bűnvádi eljárást indított a rendőrségen s a biröságon Roscn­berg Béla. A járásbíróság és a törvényszék nem lálott bűncselekményt fennforogni, mire megszün­tették Gáspár és Aaslánder ellen uz eljárást. Ezek után Auslánder Béla és Gáspár Ferenc hatóság előtti rágalmazás miatt tett feljelentést Rosen­berg Béla ellen. A törvényszéken a Ráday-tanács előtt juliusban megtartott birósági tárgyaláson felmentették Rosenberg Bélát i hatóság előtti rá­galmazás vádja alól. Gáspár Ferenc megfelleb­bezte az Ítéletet, a törvényszék most a fellebbvi­teli főtárgyaláson Rosenberg Bélát hatóság elő'ti rágalmazás vétsége miatt 10 pengő pénzbüntetés­re itélte, de az ilélct végrehajtását felfüggesz­tette. — Agyvérzésre hajlamos idősebb embereknél, akiknél igen fontos, hogy erőlködés nélkül min­dennap könnyű hélüriilésük legyen, a természetes „Ferenc József" keserűvíz — reggel éhgyomorra egy kis pohárral bevéve — sok cselben a lehető legjobb szolgálatot teszi. Kérdezze meg orvosul. — Elmarad a pénteki lögyakorlat. A szegedi állomásparancsnokság közli, hogy a 7-ére terve­zett harcszerű éleslövészet elmarad. — Istentisztelet a zsinagógában pénteken este 5 órakor. Hétköznapi istentisztelet reggel fél 7 órakor, este ó-kor. — A női kereskedelmi iskola magyar zászlót ad az első felszabaduló felvidéki iskolának. Szeged városi női felsőkereskedelmi iskola ifjúsága ignz­gutója és tanári kari dr. Kisp.arli János sze­gedi főigazgaló ulján a felszabaduló első ma­gvar iskolának díszes nemzeliszinü zászlót aján­lott fel. — Októberi gyorsírás! és gépirási tanfolya­mokra beiratkozás szakiskolában (Honvéd-tér 4) B Gumiharfsnya | fájós, dagadt és viszeres lábakra, •‍ készen és mérték után HtFlE Klauzál-tér 3 sz. — Gyógyhaskotök, sérvkötők, suspcqzorok raktára. Kitüntetett rendőrök Szép ünnepséget tartottak csütörtökön délben a városháza udvarán: dr. Buócz Béla főkapitány­helyettes két kilünö rendőrnek, Nagy IT. János tiszthelyettesnek és vitéz Nagy Imre törzsőr­mesternek átadta a kormányzó kitüntetését. Az előbbi a magyar ezüst Érdemkeresztet., az utób­bi pedig a bronz Érdemkeresztet kapta. A rend­őrök sorfala előtt állolt a két kitüntetett. A fő­kapitanyhelycltcs szcp beszédben méltatta érde­meiket. — Az idén hódol az ország — úgymond — Szent István emlékének olyan fénnyel és pompá­val, amely méltó a nagy király emlékéhez. A rendőrségre is nehéz feladatot róttak az ünnep­ségek. Büszkén állapithatjuk meg, hogy rendőr­ségünk a próbát Kiállótta. Az eukariszlikus ün­nepségek lezajlása után a világ hangos volt a magyar rendőr dicséretével. Nemcsak a fővárosi, hanem a vidéki, természetesen a szegcdi rendőt­ség is kivette részéi a nagy munkából. Ez mél­tánylást is talált, amelynek eredménye ez a két kormányzói kitüntetés. A főkapitány további munkára buzdította rend­őreit, majd kezet fogott a kilünletett Nagy 11 János tiszthelyettessel és vitéz Nagy Imre fő­törzsőrmesterrel Özv. P.ck Márkné (emelése Nagy részvét mellett temették cl csü­törtökön délután a zsidó temetőben özv. Pick Márknét. A gyászoló közönség zsúfolásig megtöltötte a cintermet, a ravatalnál a nagy­számú gyászoló sorában egymás mellett állt az elhunyt bárom fia: Pick Jenő kormányfő­tanácsos, Pick Móric erlaai szalámigyáros és Pctri Lajos szobrászművész. Az elhunyt Pick Márkné leánya, gróf Berclitold Arturnc Pick Margit külföldről nem érkezhetett Szegedre a temetés idejére. A szertartást a kórus gyászéneke vezette be, majd dr. Frenkcl Jenő rabbi mondott magasszárnyalásu gyászbeszé­det, méltatva az elhunyt egyéniségét és ér­demeit. Ezután ismét a kórus énekelt, majd a koszorúktól elboritolt koporsót a sirhoz vit­ték, ahol elhantolták. A nagyszámú gyászoló még sokáig állta körül a frissen hantolt sírt. — A legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a Dr. Oetker-félo világhirü fényképes reeeptkönyvet. Ingyen megküldi a gyár: Buda­pest, VIII. Couli-ucca 25­t —oOo— MAKÓ x. 7. Október 6. Makón. Az idei október 6-i gyászün­nep kegyeletes emlékezését a magyar igazság győzelmének reménye és a magyar feltámadás akarása tette színessé. A gyászlobogók mellett ott lengtek a nemzetiszínű zászlók ls, a fájdalom hangjaiba az örömteljes bizalom himnusza szövő­dölt. A hivatalos ünnepélyt ezúttal is a város közgyűlési termében, a városi képviselőtestület rendkívüli gyűléseként tartották meg, amelyen Kászotiyi főispán és Ring alispán vezetésé­vel az állami és önkormányzati hivatalok, a tár­sadalmi egyesületek s a varos egész polgárság* képviselve volt. Dr. Bruckner Szilárd tanár ünnepi beszédében a magyar történelem korsza­kain végigvezetve fejtette ki lelkes és meggyőző erővel, hogy a magyar Islon kiválasztott tiépe, amelyet nagy bukásai után mindig felemel igaz­ságot szolgáltatva neki. Ezt a gondviselésszerű erőt, a magyar igazság megujulö diadalát látja a mai történelmi napokban is. Kegyeleti staféta. A délelőtti hazafias ünne­pély után futották le a makói sportegyesületek hagyományos kegyeleti stafétájukat. A bősök szobrához befutó staféták egymásután helyezték koszorújukat a szoborra. A befutás sorrendje a következő volt: 1. Csendőrség, 2. 1MAK, 3. Gim­názium, 4. Kereskedelmi 13. és 5. Kereskedelmi A. csapata. PARIS! NAGY ARUHAZ RT. SZEGED, CSEKONICS és KISS UCCA SAROK Házlarlási papíráruk Márvány íedclü beíró könyv, 48 lapos -.14 Kockás blokk 2 drb -18 Fehér irodai pupir 15 iv -24 Hosszúkás formája borilék 50 drb —.24 Normái formájú színes borilék 50 drb — 24 Nyugtakönyv —.24 legyzékköeyv — 21 Szállilólcyélkönyv —.24 Számlakönyv — 24 Hosszúkás formájú sima blokk 4 drb — 24 Nagy fortnáju sima blokk 3 drb —.21 Barna fedelű beiró könyv 5 drb — 24 Vászon nlánzalu levélpapír borilékkai, 10 drb -24 Kék falvédő 2 drb -.24 Csipkés tortapapir 4 drb —.24 Papírtálca 0-ás 35 drb -24 Mignon hüvely 1-cs 110 drb -24 Szines fal védő 2 drb —28 Márványfedclü beirókönyv 72 lapos —.32 Márvány fedelű beirókönyv 96 h ipos • —58 Márvány fedelű üzleti könyv 100 lapos — 98 Pflüiafiwarorszűd Kftlcs3iilrönwMr Anijaőa leönaöfjobb, előfizetése legkisebb

Next

/
Oldalképek
Tartalom