Délmagyarország, 1938. október (14. évfolyam, 211-236. szám)

1938-10-11 / 219. szám

Kedd, 1938. október TI. DlIMAGYARORSZÁG 9 Pontszerzés Debrecenben Az örök riválisok debreceni találkozója semmiképen sem kezdődött jól a szegedi csapatra nézve; Rieszt motorkerékpárbal­eset érte, miután lekéste a vonatot. Az a hir, hogy Ausch titkárt és Rieszt motorkerékpár­baleset érte, lehangolta a játékosokat és nyu­galmuk csak ükkor tért vissza, amikor va­sárnap délben megtudták, hogy Ricsz sérü­lése nem komoly és Ausch állapota sem nd különösebb aggodalomra okot. A kitűnő titkárt, akit a vásárhelyi kórházba szállítot­tak be, hétfőn hozták haza. Remélni lehet, hogy hamarosan kiheveri sérülését. Délben megérkezett Debrecenbe Kovács, akit Budapestről rendelt le a vezetőség és most már bizakodóvá vált a hangulat. Hogy .csak az egyik pontot hozta haza a Szeged FC, az a határtalan balszerencsének tudha­ható be és a végén mégis örülni kellett, hogy az egyiket meg lehetett menteni. Hiá­ba támadott szinte állandóan a szegedi csa­pat, a Bocskai védelme, különösen Kertes kapus ragyogóan védett. Hét abszolút gól­helyzete volt a szegedi csatároknak, de sem­mi nem sikerült. Ezzel szemben a Bocskai vezető gólja kapus hibából esett. A sze­gedi csapat nagyobb tudását és fölényét a debreceniek is elismerték és megelégedetten hagyták el a stadiont. De meg is lehet elé­gedve az eredménnyel a Szeged FC vezető­Mintegy 1500 ember nézte végig az NBB-bcn jól szereplő SzAK küzdelmét a liga egyik baj­nokaspiránsa. a DMAVAG ellen. A meccsnek nem a szegedi csapat volt a favoritja, hiszen a diós­győriek olyan jálékosgárdával rendelkeznek, amely a gyözclmrc feltétlenül predesztinálta volna a DMAVAG-ot. A SzAK nem respektálta a D. MAVAG jó hírét és isnrét bebizonyította, hogy helye vau az NBB első csapatai között; tarlalé­kosan is lelkesen tudott küzdeni, sőt a második félidőbeu jó futballjáléka réven fölényt is ki tu­dott harcolni. Játéktudásban feltétlenül a diós­győriek a jobbak, de a SzAK megnyerhette voltra \ második félidőben a mérkőzést, ha történetesen megadja a játékvezető Solymár gólját és a cen­ter kapuratartó lövése nem pattan vissza — Tö­röktől. Hogy mennyire megérdemelte az egyik pontot a SzAK, bizonyítja a diósgyőriek kijelen­tése is, liogy az eredménnyel meg vannak eléged­ve és nem giőzték dicsérni a SzAK-ot, különösen védelmét és haltsorát. Nagyszerű küzdelem volt ezen a mérkőzésen és a helyzetek pillanatonként változtak. A küzde­lemben sem feledkeztek meg a futballisták a szép játékról és helyenként egészen nagyvonalú volt a mérkőzés nívója. A közönségnek tetszett is a játék és ennek az érzésének nem egyszer kifeje­zést is adott. Végeredményben igazságos ered­rnény születeti meg a nagy küzdelemből és mind a két fél meg lehet elégedve az eredménnyel. A SzAK-ban ezúttal is a védelem volt a csa­pat legjobb része; Bokor, Rózsa és Polyák nagy­szerűen állta az ostromot és a halfsornak Her­tclendv volt kimagaslóan a legjobb embere. Tár­sai: Ilajdu, Bariba a második félidőre fcljavul­sege is és meg is van vele elégedve, Hi­szen idegenben pontot szerezni nem a leg­könnyebb feladatok közé tartozik. Ugy indult a játék, hogy a Szeged FC „lehengeili" a Bocskait és valóságos ostrom­zár alá vette a debreceni kaput, amelyet azonban Kertes nem engedett bevenni. A Bocskai a nagy nyomás alól a 25. percben szabadult fel és máris eredményesnek mu­tatkozott, Markos elhúzott Bertók cs Ko­vács mellett, Iövésszerüen adott be. A lab­dát Tóth fogni akarja, de egy pillanattal ha­marabb ér oda Pásztói, aki gólt fejelt. 1:0. A gól utón ismét a szegedi csapat vette át a játék iiányitásót, de minden eredmény nél­kül. Ez igy tartott csaknem a mérkőzés vé­géig és a közönség már hazafelé indult ab­ban a biztos tudatban, hogy a két pontot megszerezte csapata. A Szeged FC nem adta fel a küzdelmet; olyan erővel ostromolt, hogy ennek meg kellett legyen az eredmé­nye. A 41. percben Bognár szabadrúgása Lukács elé került, a csatár Szilassyhoz to­vábbitolta a labdát cs a balösszekötő lö­vése végre utat talált a kapura. 1:1. A szegcdi csapat minden egyes tagja rli- , cséretet érdemel a lelkes játékért, a jó fut- I hallózással azonban néhányan adósak ma­iadtak. Kifogástalanul Szójka, Bognár és Nagy játszott. tak. A csalársor erősen megérezte Földesi hiá­nyát. Megfelelően talán csak Solymár játszott eb­ben a formációban. Török veszélyes volt, dc sok hibája is van. Soltnak a jobbszélen van a he­lye. Sajtoson látszott, hogy régen játszott mér­kőzést. Albertnek voltak jó momentumai. —oO— Biztosan győzött a KEAC, a Vasutas és az SzTK a vasárnapi amatőrfordulón Az MTK nyerte a makói derbit A vasárnapi amatőrforduló keretében megren­dezett elsöosztályu mérkőzéseken a favoritok győzlek. A KEAC közepes játékkal is biztosan szerezte meg a két pontot, az SzTK tetszés sze­rint lőtte a gólokat az SzTE nek, a Vasutasnak sem kellett erősen küzdenie a sikerért. Az UTC­nek nem volt szerencséje vasárnap. A makói derbit megérdemelten nyerte meg az MTK. A biró megnemjelcnéso miatt elmaradt a Kiskunfélegy­házára kitűzött KAC-KTK találkozó. KEAC—HTVE 3.Ű (3;0) A SzAK—DMAVAG FBB-wérközés előtt meg­rendezett játékot a KEAC félgőzzel is biztosan nyerte meg. Ha olyan komolyan veszi a mérkő­zést, mint ahogy minden meccset vennie kell egy csapatnak, akár féltucat gólt is lőhetett volna az egyetemi együttes. A gólokat Kovács II, Dénüel és Tihanyi szerezte. Vasutas-Sylvánia 4:1 (2:0) A Hunyadi-téri sporttelepen lejátszott meccsei jó küzdelem volt és a Vasutas megérdemelte* nyert nagyobb technikai felkészültsége révén, Góllövők: Borbély (2), Kiss Virág II (öngól), il­letve Halasi. SzTK-SzTE 8:0 (5:0) Ezt a meccset Is a Hunyadi-téri sporttelepen rendezték meg. A kék-fehérek kitűnő formában, tetszés szerint lőtték a gólokat. Olyan fölényben volt a szegedi csapat, hogy akár mégegyszer eny­nvi gólt lőhetett volna. A végeredmény már a második félidő 12 percében nreg volt . . . Góllö­vők: Dobra (3), Sulyok (2), Tonrbácz, Török és Ilerbich. Sz. Máv.—UTC 3:2 (1:1) • Szentes. Az UTC nem érdemelte meg a vere­ségei; többet volt támadásban, mint ellenfele, de csatárainak a lövéséi nem kisérte szerencse. Ná­day (2), Koós, illetve Pintér III. (2) szerezlek a gólokat. MTK—MAK 5:2 (2:1) Makó. A makói derbit nagy küzdelem után meg­érdemelten nyerte meg a lila-fehcr csapal. A gó­lokat Bcrnáth (2), Széli, Rózsa, Varga, illelve Buza cs Varga. KAC-KTK 2:1 (1:Q). A Kiskunfélegyházára ki­tűzőit bajnoki meccs a játékvezető megnemjele­nésc miatt barátságos játékban mérték össze ere­jüket. Másodosztályú bajnoki mérkőzések: Szegeit; Zrinyi-KAC—SzAK II 1:0 (1:0), KEAC II­IIASE 2:1 (1:), Móraváros-Piek SC 8:0 (4:0), KPLE—SzATE 6:2 (2:1), SzFIE—Rákóczi 3:0 (2:0), Makó: MTK II—MAK II. 2:2 (1:1), Sán­dorfalva: Vasulas II — STC, 4:0 (1:0), Hódmező­vásárhely: Postás—HMTB 1:1 (0:0), Kistelek: KiTE—HTVE 11. 5:1 (2:1). - Szövetségi di.i­meccsek: Szeged: Sylvánia II—Móraváros II. 2:3 (1:0), SzATE II.—Zrinyi-KAC II. 1:0 (1:0). Elha­lasztották az SzTK II—HASE II meccset. - If­júsági banjokság: Szeged: SzAK—UTC 7:0 (3:0), 'SzATE-Fostás 7:1 (0:1), SzTK-Vasutas l:f Az NB és az NBB vasárnapi eredményei: NB! Hungária—Elektromos 2:1 (1:0), Ferencváros­Nemzeti 3:2 (1:1),* Újpest—Zugló 4:0 (3:0), Szúr­ketaxi—Budafok 2:1 (0:1), Kispest-Sz. Máv. 2:f (2:01, Phöbus—SSE 4:3 (2:2), NBB: Keleti-cso­port: Mezőtúr—MAVAG 1:1 (1:0), Rákoskeresztúr —Tatabánva 2:0 (1:0), Törekvés—Cs. MOVI3 1:2 (1:2), WMFC-FTC 3:2 (0:2), Salgótarján-V. Re­mény 2:2 (2:2), Nyugati-csoport: ETO-UTE 2:1 (2:0). Pécs—Pénzügy 4:3 (1:1), Tokod—Postás 4:1 (2:0). Vasas—Lampart 1:1 (1:0), Sopron— BESzKRT 3:2 (2:1). Elmaradt a kerékpárosbajnoki verseny. Vasár­napra tűzte ki az MKSz déli kerülete a kerék pá­rosbajnoki versenyt, amely egyben szezonzárás lett volna. A verseny az utolsó pillanatban a közbejött akadályok miatt elmaradt. Értesülé­sünk szerint a bajnoki versenyre ebben a szezon ban már nem kerül sor. Jovanov (SzTK) tizedik lett az országos mara­toni bajnoki futóversenyen. Tdeje: 3 óra 01:16 perc. Gyetvay (Vasutas) 30 kilométernél felad'* a küzdelmet. A Nemzeti Bajnokság állása , Hungária 6 6 — -17 7 12 Kispest 6 5 1 -21 8 11 Újpest 6 5 — 1 18 7 10 Nemzeti 6 3 2 1 18 8 8 Ferencváros 4 3 — 1 14 7 6 Szeged 6 2 2 2 10 8 ff Budafok ff 3 2 3 7 7 ff Phöbus 6 2 2 2 11 12 6 Szürketaxi 6 2 — 4 19 16 i Bocskai 6 1 1 4 1112 3 Szolnok 5 1 1 3 7 11 3 Elektromos 6 1 1 4 10 19 3 Zugló 6 — 2 4 7 28 2 SSE ' „ ' 7 1 — 6 11 32 % A SzAK pontot vett el a diósgyőriektől SzAK—D. MAVAG 0:0

Next

/
Oldalképek
Tartalom