Délmagyarország, 1938. szeptember (14. évfolyam, 186-210. szám)

1938-09-28 / 208. szám

DÉI MAGYAPORS7AG Szerda 1938 szeptember 28. !• iii !• 'hh m iii Valódi Merkúr kerékpárok ismét kaphatók. Részletre is. Alkatrészek, gumik. Nagy javítóműhely Varrógépek, Gramofonok, UAdiók, gyermekkocsik Déry Génáruház A lány, a vasutas és az Omega óra Először felmentetlék, másodszor nyolchónapra ítélték a lényt, aki az itélet után hisztériás jelenetet rendezett a biróság előtt (A Délinagyarorazág munkatársától). A szege­di törvényszék S á r u yttunácsa kedden vonta fe­lelősségre lopás büntette óimén Kóhajda Vik­tória rovottinultu leányt. Kóhajda Viktória augusztus elsején, hajnalban megszólított uz uc­iáu egy nyugdíjas vasutast, aki becsípve igyeke­zett hazafelé ós cigarettát kért tőle. Az öregnél nem volt cigaretta, ellenben beinvitálta a nőt egy vendéglőbe. Olt u nyugdíjas vasutas az asz­tal mellett elaludt és ekkor Kóhajda Viktória ki­húzta zsebéből értékes Omega óráját és eltűnt A vasutas feljelentésére később elfogták, biróság elé is állították, dc olt fel kellelt menteni, mert nem volt ellene bizonyíték a nyugdijai vasutas vallomásán kivül. Az órái nem találták meg. Ak ker a biróság elrendelte azonnali szab ídlábru­belyezését. Az újságokból értesült a dologról Rózsa Sándorné tejárus asszony, aki az órát annak ide­jén megvette. Felment a rendőrségre és elmon­dotta, hogy a lopást követő napon megjeleni nála Kóhajda Viktória és azzal i mesével, hogy a férje megszökött tőle és egy fillér nélkül itthagy­ta, egy órát kínált neki eladásra, amit meg is vett tőle Két pengőért. A rendörségen kiderült, hogy az óra azonos ar, ellopott Omegával. Kó­hajda Viktória ellen ismét megindult az eljárás. az ügyészség újrafelvételi kérelmében kérte -a felmentő itélet megsemmisítését és Kóhajda Vik­tória elitélését. A keddi főtárgyaláson a leány állhatatosan ta­gadott. Kihallgatták a nyugdíjast, aki határozot­tan feli-inerto beune azt a uöl, 'akivel együtt volt. vallomást tett egy éjjeliőr is, aki látta kettejü­ket elnienui, végül vallott Rózsáné is, uki szin­tén határozottan felismerte a vádlottban azt a nőt akitől az órát megvette. Kóhajda Viktória ezekután is megmaradt taga­dása mellcff, kijelentette, hogy azokban a napok­ban súlyos betegen feküdt otthon, ncm is lát­hatták az uccán. A biróság u leányt nyolc hónapi börtönie itéllc. Kóhajda Viktória kijelentette, hogy az Ítélet­ben megnyugszik, ha kct heti halasztást kap a büntetés megkezdésére. Az ügyész azonban kö­zölte, hogy nem engedheti szabadon. A leány erre hisztériás jelenetet rögtönzött, sirt, kiabált, kérte, hogy inkább ítéljék kőféláltali balálra , . . Az elnök többszöri figyelmeztetésére sem hagy­ta abba a kiabálást, mire három napi magánzár­kát kapott. Végre nagynehezen megnyugodott, az Ítéletben és igy az jogerősség lett. Ujonan átatakittotft helyiségeinkben nz őszi és teli ruházati cikkek árusításút megkezdtük. Blau Ignátz férfi cs női ruhák áruháza KELEMEN-UCCA 5. a legnagyobb és legválasztékos,' '» raktár az összes ruházati cikkekben, NÖI, FÉRFI, LEÁNY és FIU RUHÁK, kabátok, bundák, iskolaruhúk, Bocskay kabátok a legnagyobb választékban. . MEGBÍZHATÓ ÁRU! Szolid kiszolgálást OLCSÓ ÁRAK! Külön női osztály. Tekintse meg áras kirakatainkat. Amii az adófizetésről íudni kell A beruházási hozzájárulás első negyedévi résztelét ok­tóber l- g be kell lizefni A pénzügy igazgatóság u beruházási hozzájáru­lás kivetését befejezte. A beruházási hozzájáru­lás összegéről a fizetésre kötelezetteket fizetési meghagyással értesítik. A fizetési meghagyáso­kat most kézbesítik. A fizetési meghagyásában nemcsak a beruházási hozzájárulás összeget és az értékek megállapítására vonatkozó indokokat, hanem a negyedéven kint fizetendő részletek ősz­szegeit. a fizetés idejét, valamint a kamattérítés­re való esetleges igényjogosultságot is feltünte­tik. \ fizetésre kötelezettek q beruuházási hozzájá­rulást megállapító fizetési meghagyás ellen a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a pénzügy­igazgatóság székhelyén alakított döntőbizottság­hoz fellebbezhetnek, amelyei a pénzügy igazgató­ságnál írásban kell benvujluni. A döntőbizottság á hozzá érkezett fellebbezése­ket elbírálja. Határozatának meghozatalánál uincs a fellebbezésben megjelöli halárukhoz kulvc. ha­nem uz alsóbb fokon megállapított összeget fel­emelheti, vagy leszállíthatja. A beruházási hozzájárulást 20 egyenlő negyed­évi részletben kell megfizetni. A negyedévi rész­letek 1038. év október hó 1 napjától kezdődően minden év január, április, julius cs október hó 1 napján esedékesek és ugyanezen időpontokig fi­zetendők. Azok a fizetésre kötelezettek, akiknek jövedel­me egészben vagy túlnyomó részben mező- és erdőgazdaságból származik, a beruházási hozzá­járulást 1938 cv október hó 1 napjától számított 25 egyenlő negyedévi részletben fizetik. Azok a fizetésre kötelezetlek, akik az 1921, cvi XLV. te. szerint a mező-,- erdő- cs szőlőgazdasági ingatlanok utáu kivethető vagyonváltságra kész­pénzben teljcsitettek fizetést, a beruházási hozzá­járulást az 1938 év október hó 1 napjától száini­lult 30 egyenlő negyedévi részletben fizetik. Akik a vagyon váltságot az előbbiek közül természet­ben ingatlanátadás utján rótták le, a beruházási hozzájárulást az 1938 év október hó 1 napjától számtiott 40 egyenlő negyedévi részletben fizetik. Úgyszintén 10 egyenlő negyedévi részletben fize­tik a beruházási hozzájárulást azok a szerzetes­rendek, amelyek közoktatással foglalkoznak. ' A pénzügy igazgatóság megengedheti, hogy a beruházási hozzájárulást a fizetésre kötelezett félcveukiut vagy évenkint fizethesse. Ilyen ked­vezmény csak kérelemre és csak annak a fizetés­re kötelezettnek engedélyezhető, aki igazolja, hogy Jövedelme ucgycdévnél, illetőleg félévnél hosszabb időközökben folyik bc. A pénzügyigazgatóságnak a beruházási hozzá­járulást megállapítását tartalmazó fizetési meg­hagyása, továbbá az elsőfokú döntőbizottságnak a beruházási hozzájárulás tárgyában hozott má­sodfokú határozata ellen irányuló fellebbezésnek halasztó hatálya nincs. A fellebbezéssel megtáma­dott elsőfokú kivetés mérve szerint kell a beru­házási hozzájárulást fizetni mindaddig, aniig aa elsőfokú döntőbizottság a fellebbezés felett nem határoz. Kivételes méltánylást érdemlő esetekben a pénz­ügyigazgatóság 'a folyó évi részletekre legfeljebb az év végéig terjedő fizetési halasztást, vagy rész­letfizetési kedvezményt engedélyezhet. Aki a beruházási hozzájárulás és a birság egy, 'vagy több negyedévi részletét a fizetésre megál­lapított nap elölt fizeti ineg, az előre befizetett negyedévi részlet után kamattérítésben részesül. Akinek összes tiszta jövedelme 50 százalékbau, vagy ennél nagyobb mértékben föld- és házbir­tokból származik, cvi ti százalék, minden más fi­zetésre kötelezettnek az előre befizetett negyed­évi részletek után évi 4 százalék kamattérítés jár. A kamattérítést, ha a kötelezett az évnegyed első napján fizetett, a fizetés napjától, ha pedig később fizetett, a fizetés napját követő évnegyed első napjától az elörefizetett részlet fizetéséra megállapított napig kell számítani. A beruházási hozzájárulás és birság negyedévi részleteinek sérelmes fizetése esetében évi 6 szá­zalék késedelmi kamatot kell fizetni. A késedel­mi kamatot a negyedévi részletek fizetésére megállapított évnegyed első napjától — tehát ja­nuár, április, julius és október hónap 1. napjától — annak a hónapnak a végéig kell felszámítani, amelyben -a fizetést teljesitik. VÁSÁRHELY MEZŐGAZDASÁGI KÉPISKOLA felállítását kérte. A minisztérium hajlandó is tel­jesíteni a város kérését, azonban csakis azzal a kikötéssel, hogy a város köteles az iskolát fel­cpileni, huszonöt hold telket adni hozzá és min­den élő cs holt felszereléssel ellátni, a miniszté­rium csak a tauerők fizetését vállalja magára. OROSHÁZÁK BÉKÉSMEGYE MÉHÉSZEI va­sáruap nagyszabású méhészeti kiállítást és ezzel kapcsolatban kongresszust és szckbázlclavatási ünnepséget rendeztek. BÉKÉSEN RADÓ SZÍNIGAZGATÓ TÁRSULA­TA „szabadtéri elüadásbau" bemutalta -a János vitézt. A szabad színpadot a Körös-partján állí­tották fel. A szép idő kedvezett az előadásnak, ugy, hogy összesen mintegy négyezer főnyi kö­zönség gyönyörködölt Kacsóh Pongrácz müvé­ben . . , BÉKÉSCSABA hétfőn tartotta meg rendes köz­gyűlését, amelyen több fontos pontot is letárgyalt a város törvényhatósága. A KISKUNFÉLEGYHÁZÁN MÜKÖDÖ MÓRA FERENC TÁRSASÁGBA az elmúlt napokban tö­megesen lépett bc a városi ifjúság. Az uj tagok külön szakosztályt képeznek az cgycsülelbcn, ön­álló vezetőséggel. GYOPÁROSFÜRDÖN NEMSOKÁRA HOZZÁ­KEZDENEK a mélyfúráshoz, amely a szakértők' szerint eredménnyel kecsegtetne és nagymérték­ben hozzájárulna a fürdő felvirágoztatásához Békésmegye jelentős anyagi segítséget nyujl 4 fúráshoz. ' * BAJA VAROSA a Gyermekvédő Ligával együtt erdei iskolaüdülőotthonokat létesített, amelyeket most október folyamán avatnak fel ünnepélye* keretek között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom