Délmagyarország, 1938. szeptember (14. évfolyam, 186-210. szám)
1938-09-24 / 205. szám
Szombat, 1938 szeptember 24. DÉLMAGY ARORsrSG SE-SZEGED FC vasárnap délutáni mérkőzésére legyek 20 százalék elővételi kedvezménnyel szombat este 7 őrám a Pélmagyarország legyirodában. ZUGLÓ Összeállították a Szeged FC-t a Zugló ellen Tóih védi a szegedi kaput — Riesz helyett Kovács jáíszik ? 3 órakor kezdődik a mérkőzés Bizakodó hangulatban ült össze tegnap este Markovics Szilárd elnöklésével a Szeged FC sportbizottsága, hogy döntsön a Zugló ellen kiállítandó együttesről. Mielőtt az összeállításra került volna a sor, szóbakerült a salgótarjáni vereség ügye és a kiskunfélegyházai mérkőzés. A sportbizottság megállapította, hogy a salgótarjáni vereség nem a játékosokon múlott, határtalan balszerencsével játszottak. Hesser Tibor tréner jelentése alapján leszűrték a sportbizottsági ülésen a kiskunfélegyházai meccs tapasztalatait és arra a megállapításra jutott a vezetőség, hogy a Zugló ellen a Szolnoki Máv.-val szemben győzelmet aratott együttest kell kiállítani. Az elgondolást helyesléssel fogadták, a csapat mégsem állhat ki Máv.-ellení összetételében, mert Pálinkás nem áll a klub rendelkezésére és kétséges Riesz szereplése is. Ilyen körülmények között a bizottság ugy döntött, hogy Tóth lesz a Szeged FC kapusa a Zugló ellen és Riesz esetleges távollétében Kovács, a Budai II volt és nemrég szerződtetett futballistája játszik. Éppen ezért Kovácsot, aki állandóan Budapesten tartózkodik, vasárnapra Szegedre rendelték. Eszerint igy áll ki a Szeged FC a Zugló ellen: Tóth—Szojka, Riesz (Kovács)—Marosi, Baróti, Bertók—Bognár, Harangozó, Lukács, Szilassy, Nagy. Amig a Szeged FC csapata késznek' mondható, addig a Zugló összetétele körül teljes bizonytalanság uralkodik és minden jel aria mutat, hogy a vendégek több futballistával jönnek Szegedre és közvetlenül a meccs előtt jelölik a szereplő játékosokat. Különvonat nem jön Budapestről a mérkőzésre, de több drukker bejelentette a vezetőségnek, hogy elkíséri Szegedre a csapatot. Bárhogyan is áll ki vasárnap Szegeden a Zugló, ncm lebecsülendő ellenfél, mert elsősorban" a lelkesedésben nincs hiány. A vezetőség megváltoztatta a mérkőzés kezdési időoontjál; a ligabajnoki játék nem délután fél 4 órakor, hanem 3 órakor kezdődik. Előtte I órai kezdettel a Vasutas— KAC amatőrbajnoki mérkőzést bonvolitiák lePénteken este olyan hir jelent meg, mintha a Szeged FC olyan kérelemmel fordult volna a Nemzeti Liga elnökségéhez, hogy a mai helyzet miatt halasszák el a vasárnapi bajnoki mérkőzéseket, miután a sok tartalék irreálissá tehetné a mérkőzések eredményét. Ez a hir nem felel meg a valóságnak, a Szeged FC ilyen kérelemmel nem fordult senkihez és természetesen megtartja vasári api mérkőzését. A szegedi csapat akkor is kiáll a vasárnapi mérkőzésre, ha esetleg több tartalékot is lenne kénytelen szerepeltetni. \ —oqo— A Szeged FC—Zugló és a Vasutas—KAC bajnoki mérkőzés jegyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel szombat este 7 óráig áiusitja a Délmagyarország jegyirodája. —oo°— Szombaton: a KISOXíutballbajnokság startja Az érdeklődéssel várt KISOK-futbaUbajnoki mérkőzések szombaton megkezdődnek. Az esélyekről korai volüa beszélni, tény azonban, hogy az idén nagyobb küzdelmek várhatók, mint a tavalyiak voltak. Már az elsőforduló keretében lebonyolítanak egy derbit, a Tunyoghy—Tanítóképző találkozót, amely a Hunyadi-téri sporttelepen kerül eldöntésre. A SzAK-palyán játszák 1c a Felsőkereskedelmi —Baross mérkőzést, az UTC-pályán rendezik meg a Felsöipar—Klauzál meccset. Valamennyi mérkőzés délután 3 órakor kezdődik. —oo°— Hírek a DLASz-ból Az alszövetséjf elnöksége tudomásulvette Gy3rmathy Mihály DLASz-alelnöknek a főiskolai sportkedvezmények megvonása ügyében tett javaslatát és azt a KEAC észrevételeivel együtt felterjesztette az MLSz-hez. A fegyelmi egyesbiró tisztségről lemondott dr. Kökéndi Antal helyett Teschner Józsefet választották meg a DLASz-ban. Alszövetségi kapitány isméi Boross Pál leli, a szegcdi alosztályban ezt a tisztséget Ábrahám Lászlóra bizlák. Szegedi másodosztályú kapitánynak újból Székely Bélát választolta meg az elnökség. Zárlkapuk mellett rendezik meg vasárnap a Vasutas-stadionban a SzVSE—Postás és az Egyetemi-stadionban a K LACII KPLE másodosztályú bajnoki mérkőzési. Zámbó István SzFIE-jálékost a fegyelmi cgyesbi ró 1 hétre tiltotta el a nyilvános szerepléstől. Székely Islván és Török János HTVE-futballisták ügyében az egyesbiró bizonyítást rendelt el. Felhivta a KAC-ot, hogy Kaufmann Pál és Kii* ment György futballistával jegyzőkönyvet vegyen fel Törők János kiállítása ügyében. Székely István játékjogát határozathozatalig fclfüggesztette az egyesbiró. A DLASz — mint jelentettük — válogitott ifjúsági csapatát benevezte az országos serlegmérközésekre- A nevezést az MLSz elfogadta, —o()°— Hz amatőrök vasárnap] csapatai A Sz A K-hoz hasonlóan a szegedi alosztályban játszó amatörcsapatok is összeállítási gondokkal küzdenek, a vezetők mégis remélik, hogy vasárnapig megoldják a problémát és a rendelkezésin álló legjobb játékosokkal vehetik fel a küzdelmei a bajnoki pontokért. Mindeneseire a leglöbtf együttes kijelölte az esetleg távolmaradó futballisták helyetteseit is. A Sylvánia, amely vasárnap délután fél 1 órai kezdette! a Hunyadi-téri sporttelepen tatszik, a« MTK ellen a következő csapatot jelölte ki: Mózes— Gárdos, Juhász II—Szalay, Virág, Ta« más (Börcsök)—Czeglédy, Horváth II, Halasi* (Kiss II.), Szegedi, Kiss II. (Csóli I) Az összetételből kiderül, hogy Virág is játszit,' akiről a szentesi meccs ulán azt beszélték, áog# csonlrepcdést szenvedett. Az orvosi vizsgáli< megállapította, hogy erős rugóst kapott a síp* csontjára, de már a rúgás következtében előállót! fájdalmak is elmultak. A Vasutas ncm változtat a mult héten Makón vereséget szenvedett csapalán: a KAC ellen S Szeged FC—Zugló mérkőzés előtt igy áll ki: Papp—Székely (Király II), Sajtos— Király HL (Sánta), Balogiiy, Horváth—Sulyok, Soós, Péli, Kiss, Halassy. A KEAC, amely vasárnap az SzTE ellen szerepel Szentesen ncm változtat a Máv.-ot legyőzi! csapatán és ezl az együttest állitotla össze: Iglói—dr. Tóth II., dr. Tóih III.—Kalocsai, Csonka, Kolozsy—Nyári (Patiky II), Kovács I., Tihanyi, Kovács II, Déouel. Az UTC Kiskunfélegyházán a KTK eljen igfl áll ki: ' Hatos- (Ebner H), Dobó, Joó-Pinlér IV., Pinlér II , Lakatos—Jung, Pintér III. (Ebner 1),, Uionan áftalakiftoft helyiségeinkben az őszi cs téli ruházati cikkek árusítását megkezdtük, Blau Ignáftz férfi és női ruhák áruháza KELEMEN-UCCA 5. a legnagyobb és legválasztékos-:' H raktár az összes ruházati cikkekben NŐI, FÉRFI, LEÁNY és FIU RUHÁK, kabátok, bundák, iskolaruhók, Bucskay kabátok a legnagyobb választékban. MEGBÍZHATÓ ÁRUI Szolid kiszolgálási OLCSÓ ÁRAK' Külön női osztály. Tekintse meg áras kirakatain1 a».