Délmagyarország, 1938. szeptember (14. évfolyam, 186-210. szám)

1938-09-15 / 197. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG Csütörtök, 1958. szeptcmfier 15. Szabálymagyarázó est volt tegnap a Játékveze­tő Testületben. Dézsy Ferenc, a Icslülct társelnö­ke, a kltilnő játékvezető, nagyszámú baligdóság előtt, » Stefánián levő kioszkban Ismertette a szabályok uj alkalmazásit és ezzel kapcsolatban rámutatott a Ferencváros—Slavia KK-döntő an­gol bírójának a működésére. Az angol játékveze­tő ki/árolag csak u szándékosságot büntette és hangoztatta Dézsy, » jó futballbiró erre a körül­ményre kell, hogy fektesse a fősúlyt. Az élveze­tes előadást melegen megtapsolta a. hallgatóság. UTC—Pesterzsébet barátságos futballmérközés lesz vasárnap a fekete-fehérek sporttelepén. A két cégcsapat minden évben összeméri erejét és eddig a szegedi csapat bizonyult jobbnak. A mér­kőzés vezetésére Vezér Dezsőt delegálták. Budapesti értéktőzsde zárlat. A nemzetközi bizonytalanság ma is erősen befolyásolta a tőzs­de hangulatát. A gabonaárak emelkedése, vala­mint a gyengébb prágai tőzsdejelentések hatása alatt a kontremin élénk tevékenységet fejtett ki. A tőzsdeidő későbbi folyamán a hangulat kissé megnyugodott, az eladások folytatódtak és erős áringadozás Után a részvények árfolyamai mind ilaesonvabb szintet tüntettek fel. A tőzsde lanyha irányzattal és jelentékeny árveszteségekkel zárt. Magyar Nemzeti Bank 159, Magyar Altalános Kö­zén 275.50, Ganz 19, Egyesült Izzó 123 50, Sze­gedi kender fonógyár —., Zürichi devizHZárlat. Páris 11.92 háromnegyed, Loudon 21 27, Ncwyork 447 hétnyolcad. Brüsszel 7185, Milánó 23.325, Amszterdam" 238.45, Bei lin 177.50, Prága 15.30, Varsó 83.10, Belgrád 10, Athén 395, Bukarest 3.25. A M agyar Nemzeti Bank hivatalos valutaái fo­lyamai. Angol font 16.20-10.40, belga 57 10 -57.70, oseh korona 9 50—12.00 (a 20 koronánál nagyobb címletek kivételével), dán kor. 73.15—73.95. dinár 715-7.70, dollár 338.30 -312.30, francia fr. 8.90­9 10. kanadni dollár 332.00- 337.00, hollandi forint 182.05- 184.05, lengyel zlotv 60.00-01 40. len 300— 3.45, leva 3 00—3.00, lira 10.90—17.90 (500 és 1000 lirás bankjegyek kivételével), német márka , norvég korona 82.45—83.35, svéd korona 81.65— 81,75, svájci frank 70.30—77.20. Budapesti terménytőzsde zárlat. A készáru pia­eon a külföldi gabonaárak emelkedésének hatása alatt az irányzat barátságos. A buza 10, a rozs 20 —25 fillérrel emelkedett. Javult a zab 15 fillérrel. A határidős üzletben a forgalom élénk, az irány­zat szilárd, rozs 27—37, n tengeri '22 fillérrel emelkedett. Budapesti terménytőzsde hivatalos ártegvrése Buza tiszavidéki 77 kg-os 20.10—2020, 78 kg-os 20 ;i0—20.40, 70 kg-os 20.3o—2o.6o, 80 kg-os 20.60— 2t»7o, felsöliszai, dunántuli, dinatiszai 77 kg os 19.95-20 )0, 78 kg-os 2015-20.30, 79 kg os 20.35­20.50, 80 kg-os 20.15—20.60, Ujrozs pestvidéki 1500 —15.15, takarmányárpa 1. 16.25-16.50, zab I. 16.15 —16.55, tengeri tiszántúli 19.65—19.75. Csikagói terménytőzsde zárlat. Buza szilárd. Szept. 66 ötnyolcad, dec. 67 háromnyolcad, május­ra 68 háromnyolcad. Tengeri jól tartott. Szept. 53 hétnyolcad, dec. 51 hétnyolcad, máj. 51 egvnyol­rad. Rozs szilárd. Szept. 41.5, dcc. 45.75—hétnyol­cad, máj. 44.5. Szerkesztői üzenet —oQo— ..Rejtvénybarát''. Megkaptuk beküldött rejtvé­nyeit, jól sikerültek, közölni fogjuk. Gondos mun­1 úját köszönjük. — Szívesen várjuk a levelében jelzett más tipu.su rejtvényeket is, azok is al­kalmasak a közlésre. Délmagyarország Kölcsftnhöinvfár Aminőn leőimőuoliD, előfizetése legkisebb SZEPTEMBER 18 én kezdjük a beküldött közlését. Ötven d i jl MreiHiíflyszertol pályázzanak! SpróhitácTcíck. Sor, rum, likőr, konyakszeszáru legolciúbti Schwarcznál, - Dugonics tér 3. I Tűzharcos bajtár­| saknaü kihordásnál | az elttirt árakból 5% kedvezmény ButXTLO^uCrti: nsrtra* Különbejáratu bútoro­zott szoba fürdőszobá­val egy-két személvnek kiadó. Rajza u. 2, II. 7. Különbejáratu csinosan bútorozott szoba kiadó azonnalra. Kossuth La­jos sugárut 10, I. 3. Szép uccai szobát kap­hatnak azonnal is úri­emberek. Deák Ferenc u. 18. Lépcsőházi különbejá­ratu tiszta, bútorozott szobát keresek állandó lakó. Pontos fizető 1 — E-1' gérc. Október l-re elegáns különbejáratu uccai bú­torozott szoba fürdő­szoba használattal ki­adó. Megtekinthető déi­ulán 2—3 és 5—7 kőzött Kigyó ucca 2, 1. em. 6. Bútorozott szoba kü­lönbé járatú ki idó, eset­leg leljes ellátással — október l-re. Dáni u.4. K ü lön bej á ra I u bu I o ro­zoll szoba a belváros­ban állandó lakónak kiadó. Jelige: Fürdő­szoba használat. Csendes, feregmentes, különbejáratu bútoro­zott szoba olcsón ki­adó. Bánomkcrlsor 7. Csendes, szcp butoro zoti szob i, közvetlen fürdőszobával 1—2 sze­melvnek kiadó. Zerge 27, I 11. Szerény, fiatal idősebb házaspárnál lakást ke­res. Ajánlatokat — „lí" jeligére kiadóba. Egyszobás modern la­kás novemberre kiadó. Bcrcscnvi u. 13. HARISNYA SZEM­FELISZEDÉS „VITOS" villanygőppol egyedül fillérekért Tá­borosiné végzi. Azon­kívül uj harisnya ké­szítését és l'ejelését — vállalja. Arany János n 16b (Dr. Gróf-palo­ta). Kifutó fiu felvétetik. Turui asztalos, Arany János u. 11. Egy kifutó felvétetik Pusztaszeri ucca 21, üzlet. KiTutónak havi 20 pen­gő fizetéssel nagyobb fiu felvétetik. Földes Zoltán rulnüzletébcn, Kállay A. ucca. PERFEKT GÉP­cs GYORSÍRÓ FIATALEMBER azonnali belépésre fel­véletik. Ajánlatok fi­zetési igény megjelö­léssel „keresztény munkaerő" jeligérc küldendő. * ZONGORÁJÁT tökéletesén felhangnlja Rakovszky. Előjegyez­hető: Csury ékszerész­nél, Kárász u. 16, te­lefon 28-69. Szilvalekvár Tűzést megkezdtem — előjegyezhető Feuerné, Valéria-tér 14. UÚAtaAXŰLSi qgfea&nflzott FOZÖNő eves bizonyítványokkal HELYET KÉKES Kérek választ c lap ki­adóhivatalába: Kisebb családnál jelige alatt. Bejárónő délelőtti — órákra azonnal felvéte­tik Kötődébe, Fodor­ucca 33. Megbízható szobalányt keresek. Révai U. 8. íl. Ügyes, jóravaló, jó bi­zonyítvánnyal rendel­kező bejárónőt kere­sek. Széchenyi tér 7 sz. I. 18. Főzni tudok mindenes­nek mennék 15, vagy 1­re. Érd. lehet Puszta­szeri u. 21. Gyermekszerető min­denest jó bizonyitvá­vánnvní felveszek. Ti­sza Lajos körút 23, — földszint 2. nDffj^vaa Gumiharisnyák. sérv­kölők. talpbetétek, sus­pensorok Okularium Kellner gyógyászati osztályán. Kárász u 3 Nagytemplomban egy női és férfi örökülés eladó. Polgár u. 17, em. Pultok, itelázslk, 2ÖÖ drb raktári doboz, 100 pár vegyes cipő. Szabó divatüzlet, Kigyó u. 2. Állandóan magas áron veszek férfi és női ru­hát .zálogoédulát, rezet és ólmot. Báró Jósika uccu 13. Pianinót vagy rövid — zongorát keresek bér­be, esetleg megvételre. Lakásiroda, tér 11. Ha gyerme­kére néz usson eszébe hogy legszebben a íenercegtóMs SOROS-nál öltöztetheti. Süldők cs választási malacok eladók. Csala, Zrinyi u. 4. Egy széles ágyneműtar­tós sczlon eladó. Meg­tekinthető reggel 7-9 Deák Ferenc u. 23, I. 1, Dugonics Veszek használt hege­dűt, használt vetőgépet és trágyát Slltí segéd­motort. Ábrahám ven­déglő, Mikszáth Kál­mán u. 8 szám. Tört aranyat igen ma­gas áron vesz Tóth órás. Gyors- és gépírást — Major Akos okleveles gyorsirótanitónál ta­nuíhat. Tökéletes ki­képzés, állami vizsga egyénenkinti foglalko­zás, havi tandíj, két tárgynál 12 pengő Fel­sőtiszapart 5. Jelentke­zés d. u. 4—7-ig. uüiömiiK Feles tanyást keresek Kii bek alatt 46 kit, hold földemre. Szabó, Kigyó u. 2. Uj házamra első helyi táblázásra 4BO0 pengő hosszabb időre köl­csönt felvennék. Érdek­lődni Molnár Pál, Kos­suth L. sugárut 23. délmagyarország Megjelenik' hétfő kivételével naponta reggeL Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Szeged: Szerkesztőség Rudolf-tér 9., I. emelet Telefon 23-33. Kiadóhivatal, kölcsönkönyvtár és jegy-' Iroda: Aradi-ucca 8., lelefon 13-06. Nyomda: Lőw Lipót-u. 9., telefon 13AM. Nyomatott a kiadótulajdonos DélnrigyarorszAg Hirlap- és Nyomdavállalat RL-nál, Szeged. Felelős nyomdavezető: KLEIN SÁNDOR.

Next

/
Oldalképek
Tartalom