Délmagyarország, 1938. július (14. évfolyam, 144-161. szám)

1938-07-12 / 153. szám

Kedd, 1938. Julius 12 Politikai napilap XIV. évfolyam 153. sz Városi autóbusz dig azért, hogy meglássa, ahol szükség van i Ne hagyják magukra a várost a városi üze­rá s áldozatokba kerül is, a város érdekében j mek s a forgalmi politika ne a forgalom eme­ott rögtön megjelenjen? I lésétől óvakodjon. Hóman Bálint lemondott és kivált a kormányból A Nemzeti Önállósítást Tanács elnökévé nevezte ki a kormánysó — A miniszterelnök íogfa irányítani a nemzetnevelési és propaganáa szervet — A minisz­tertanács határozatai a gabonaértékesítésről Sokat vitatkoztunk már ezekről a kérdé­sekről. De nem tudtuk egymást meggyőzni. Egyikünk sem adta fel az álláspontját. Mi sem, akik az okos ujitás, a veszélytelen len­dület szószólói voltunk és vagyunk s akik nem szününk meg hirdetni, hogy a fejlődés szekerének kerekét — Fortuna szekerén okosan ülj — min­denesetre gyorsítsuk és semmiesetre se lassítsuk. De nem adták fel azok se az állás­pontjukat, akik nem hiszik és nem látják, hogy Szeged kinőtt a gyerekcipőkből. A Fehértó nemrég terméketlen talajvíz volt. Ma jövedelmező halastó s a partján épült csárda egyre ismertebb és kedveltebb kirándulóhely. A tanyai vasút, hat millió költséggel, jövőt néző tervekkel épült. 1028-ban, mikor az első ipari vásárt rendez­ték, ki állította, vagy ki gondolta, hogy együtt van Szegeden az ipari vásár állan­dósításának minden föltétele? Hányan álmodtak a szabadtéri játékoknak olyan jö­vőt, mint amilyen kibontakozott? Tovább megyünk: a játékokat megalapító rendező bi­zottság tagjain kívül hányan voltak egész Szegeden, akik hittek egyetlen nagystilü sza­badtéri előadás föltételeinek az előteremté­sében? Persze, hogy nem lehet mindig szabadtéri játékot rendezni s az álmok, tervek és lehe­tőségek keretei nem bővíthetők mindig ugy ki, mint a szabadtéri játékoknál. De nem föl­tétlenül kell állandóan szürkeséget fenntar­tani, mindig szürkeséghez ragaszkodni és folyton szürkeséget tenyészteni. Azok a ke­letek, amelyeket az ujszegedi ligetben rak­tak le az elődeink, világvárosi fejlődés lehe­tőségeit adták meg. De gondoljunk csak visz­sza: mi történt évtizedek óta a ke­retek kitöltésére és kibővítés é­re? Az ujszegedi villamos sineit fölszedték. Lehet, hogy azok járnak jó nyomon, akik azt vitatják, hogy ez nem volt leépítés, mert az autóbusz sokkal modernebb, gyorsabb és kel­lemesebb közlekedési eszköz. De a nyári Szeged sorsa — Szegedfürdőváros — elbírja azt a szörnyű megterhelést, hogy e s­te fél kilenckor közlekedik Új­szegeddel az utolsó autóbusz? Menjenek át egyszer szombaton este az in­téző urak Újszegedre. Nyüzsgő nagyvárosi érdeklődés és élet erőteljes jeleit fogják lát­ni. Ezzel az élettel foglalkozni kell. Ezt a nyüzsgést és érdeklődést fokozni lehet. Sze­ged fürdőváros és Ujszeged-n y a r a 1 ó­h e 1 y. Ha ma nem egészen az, azzá kell ten­ni. S a Tisza túlsó partján céltudatos és erős ütemű fejlesztésre váró nyaralóváros­iak este fél kilenctől kezdve nincs autó­buszközlekedése a várossal?! A drága autón és kocsin kivül nincs semmi más közlekedés? Az autóbusznak, ha városi üzemben tart­ják, kettős célja van. Az egyik: keresni. A másik: a fejlesztés állandóan kézben tartott eszközéül szolgálni. Néhány száz embert es­te haza hozni olyan üzlet, amelyről joga van a a városi üzemnek lemondani? Minden magán­cég két kézzel kapna utána. Azután: ha fejlesz­tés, gondozás, tervszerű és célszerű forgalmi politika nélkül is megindult a nyaraló városban az élet, azért van-e az autó­buszüzem városi kezelésben, hogy ne ve­gyen tudomást erről a csírázásról, vagy pe­Budapest, julius 11. Fontos minisztertaná­csot tartott hétfőn délelőtt a kormány. A mi. nisztertanácstól politikai körökben fontos kér­dések megoldását várták- A megbeszélések' kapcsolatban egyes politikai körökben elterjedt annak a hirc, hogy Hóman Bálint tárcanélküli minisz­ter fela jánlotta lemondását. A lemondást hir szerint, azzal magyarázzák. hogy nem terveznek külön propagandaminisz­tériumot; ez a szerv a miniszterelnökség kebe­lében fog működni. Ilyen körülmények között — a politikai körökben elterjedt hirek szerint — Hóman Bálint befejezettnek tekinti a kor­mányban neki juttatott szerepet és ezért fel­ajánlotta lemondását. A minisztertanács behatóan foglalkozott lm­rédy Béla miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter küszöbön álló római utjának előkészítésével is. Jelentés a minisztertanácsról A minisztertanácsról a MTI a kővetkező hiva­talos közlést adta ki. A kormány tagjai vitéz lm­rédy Béla miniszterelnök elnökletével hétfőn dél­előtt fél 10 órakor minisztertanácsot tartottak. A folyó ügyek letárgyalása után Hóman Bálint tárcanélküli miniszter ismertette azoknak az elő­készített munkálatoknak állását, amely az egy­séges nemzeti közszellem erőteljesebb kialaku­lásának elősegítése és ápolása céljából szükséges, a nemzetnevelő, népfelvilágosító tevékenység in­tézményes ellátására, a sajtó- és propagandaügyek központi irányítására szolgáló kormányhatósági szerv felállítására vonatkozott. A minisztertanács az előadás alapján letár­gyalta azokat a konkrét javaslatokat is, amelye­ket a kormánynak e tárgyban a törvényhozás előtt tett bejelenlések értemében Antal István igaz­ságügyi államtitkár Hóman Bálint tárcanélküli mi­niszterrel egyetértésben kidolgozott. j Hóman Bálint tárcanélküli miniszter javasolta, hogy tekintettel a felállítandó uj intézményre és az egyes tárcák közötti hatásköri kérdések tisztázásának szükséges­ségérc, úgyszintén arra a körülményre, hogy a hatáskörök megfelelően összhangba hozassanak, az ügy természeténél fogva a miniszterelnök személyes irá­nyzását kívánja meg. A szervezésnél a külön tdrcanétkült miniszter kikapcsolásával maga a miniszterelnök vegye át ezeknek az ügyeknek legfőbb irányítását, egyúttal bejelentette, hogy mivel a terv értelmé­ben a létesítendő uj kormányhatósági szerv meg­szervezésének további munkálatai csupán a mi­niszterelnök közvetlen ős személyes irányítása mellett válnak eredményessé, ennek az ügykör­nek edátása céljából kívánatosnak látja, hogy a táreanélküli miniszteri állását ne vállalja és arról lemondjon. Vitéz lmrédy Béla miniszterelnök bejelentette, hogy Hóman Bálint tánrcanélküii miniszterrel e kérdésben már többiZbcn folytatott tárgyaláso­kat, különösen pedig a mai minisztertanácson tett előterjesztése alapján meggyőződvén a kifejtet^ elvi álláspont helyességéről, Hóman Bálint tárcanélküli mi­niszter lemondását a legnagyobb sajnálattal bár, kénytelen tudomá­sul venni, ilyen értelemben tesz előterjesztést a kormány­zónak. Ezután vitéz lmrédy Béla miniszterelnök, majd gróf Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi minisz­ter emelkedett szavakban emlékeztek meg Hó­man Bálintnak több, mint félévtizedes miniszteri munkásságáról és alkotásairól. A miniszterelnöki hangsúlyozta, hogy Hóman Bálint nagy történel­mi és szociológiai tudását és tapasztalatát, a ma­gyar lelkiség történelmi fejlődését irányító szé­leskörű ismereteit nem lehet nélkülözni olyan kor­mányhatósági szerv megalakításánál, amelynek egyik legfőbb feladata éppen a nemzeti hagyo­mányokban gyökerező egységes, egészséges nem­zeti közszellem erőteljesebb kialakításának elősegí­tése és ápolása lesz, ezért felkérte Hóman Bá­lintot, hogy a tervezett intézmény megszervezése során előreláthatóan felmerülő tanácsadói, véle­ményezői szerv vezetését elnöki minőségben már most vállalja ej. Hóman Bálint kijelentette, hogy ezirányu jövő­beni közreműködését készséggel helyezi kilá­tásba. A minisztertanács ezek után a febnerült léte­sítendő uj intézmény megszervezését a saját hatáskörében indítja meg, egyben ugy határozott, hogy Antal Ist­ván igazságügyi államtitkár a miniszterelnök által irányítandó szervezési munkálatok vezetésére szol­gáló intézménynél a miniszterelnökségéin nyer­jen beosztást. A minisztertanács végül az egyes tárcákat érintő

Next

/
Oldalképek
Tartalom