Délmagyarország, 1938. július (14. évfolyam, 144-161. szám)

1938-07-31 / 161. szám

18 ÖÍCMÁGYARORSZÍG Vasárnap, 1938. julius 3T. Vasárnap délelőtt fél 9 órakor: SzAK—UTC az UTC-pályán és SzJIK-vegyes~UTC-vegyes a SzflK-pályán Az országos bajnoki küzdelmekre való elő­' esjületek sofán, vagánrap végre elérkezett a • zegedi futball ahoz a ponthoz, amely további : zotoplésére nagy kihatással lehct. A Szeged FC a VasUf^s-stadionban fart döntő fontossá­gú tréningraeccget, a másik reprezenláns egypsület. a SzAK pedig az ujszegedi sportte­lepen kétkápupjátékof. Éppen ugy, mint a baj­noki mérkőzéseknél lesz, most is ugy állították össze a progmmot, hogy azok ne keresztezzék egymást. Amig a Szeged FC délután játszik, addig a SzAK aZ NBB-rc való előkészületei torán, délelőtt, rendpz tréningmeccget és ugyancsak két garnitúrával vonu] fel a játékra. Itt is ugyanaz a cél, mint a Szeged FC-nél; szaporítani a játékosállományt. A SzAK-tiak a va^áDiapl tréningmocceein szintén több olyan j ítékos vesz részt, akiket a piros-feketék nieg aliarnak szerezni. A piros-fekete csapaf eteő garnitúrája, vagvis az NBB-együPes délelőtt, fél 9 órakor az UTC-vcl játszik az ujszegedi klub sporttelepén. Egyidejűleg a SzAK-pályán a két együttes tartalékjai tnérik össze erejüket i jó felkészültség érdekében. A SzAK-vozető­ségtől szerzel) értesülésünk szerint több uj játekog VOSZ részt a tré"ingniecc&ckcn. —oOo— ' ' » A déli uszégárda küzdelme a vidéki bajnokságokon Kelet a favorit és a Dél a Dunántullal y»v meg a második helyért Vasárnap rendezik meg Görömbölytapolrán az országos vidéki uszóbajnokságokat. A küz­delemben Dél, Dunántúl és Kelet vesz részt. A déli kerület sajnos nem indulhat favorit­ként a küzdelemben, mert az utóbbi időben több kiváló úszóját vesztette el, mig a többi kerületnek úgyszólván egyetlen versenyzője sem távozott el Budapestre. Éppen ezért a > ersenynek a Kelet a favoritja és Dél csak arra szoritkozlint. liogy a Dunántult megelőz­ze a második helyért folyó küzdelemben. A déliek közül győzelmi esélye van Bútliy­,iak. aki megnyeri a 100 méteres gyorsúszást. b második helyre valószínűleg ugyancsak a dé­li Kertész fog beúszni- A 400 méleres gyors­úszásban Körössy Il.-nek valószínűleg meg kell elégedni a második hellyel, nem volna azonban meglepetés a harmadik helye sem. Ugyanez áll a 100 méteres liátuszásra, ame­lyen Abay-Nemes II.-őt a harmadik helyre Saját érdekében olvassa el! MegJ*I«nt a KOSSUTH ALBUM II. kiadás*. 3000 pOldény áll tehát ujra rendelkezésre. Míg a készlet tart, a beérkezés sorrendjében küldjük teljesen díjtalanul Kis Újság minden olvasójának és előfizetőjének, aki a KI* UJsög címlapján lévő előfizetési dijat félévre egyszarre küldi be, a KOSSUTH LAJOS cimü hatalmas arauynyoraásu képe* albu­mot, amelynek pedig a bolti ára P 25.— Használja ki ezt a páratlan "lkaimat, killdjo be azonnal a félévi tatjes aldflzefé.lidSJat a Kis Újság kiadóhivatalába s postafordultával birtokában laa* a gyönyörű album­Valódi Merkúr kerékpárok ismét kaphatók. Részletre is. Alkatrészek, gumik. Nagy javítóműhely Déry Gépáruház vár ják. Kiss második lehet a 200 méteres mell- . úszásban és ugyanilyen helyezést érhet el a déli 4x200 méteres gyorsstaféta is. Az 1500 méteres gyorsúszást minden bizonnyal meg­nyeri a déli Pleplár­Ha a számitások beválnak', akkor a déli ke­rület mintegy 20 ponttal szenved vereséget a keletitől, de minimális pontarányban legyőzi a Dunántult. Az szeretnénk, ha számításainkban a déliek javára csalódnánk... A déli úszócsapat Görömbölytapolcára szombaton este utazott el dr. Wanie András uszókapitány vezetésével. —oO°—' Vasárnap: az SzTK országos atlétikai versenye Hosszú idő után vasárnap végre olyan nagyszabású atlétikai verseny lesz Szegeden, amelyre az országos sportkörök is felfigyelnek. Ez a küzdelem lesz a déli atlétikának idei legnagyobb erőpróbája Az első erőpróba. — mint ismeretes — Kecskeméten volt, ekkor azonban alulmaradt a déli atlétika, de a javu­lás jelei feltétlenül meglátszottak. Azóta né­hány hét telt cl és az atlétáknak módjuk volt jobban felkészülni és egészen jó tréningered­ményekről van értesülésünk. Jó eredmény igazán rá férne már a déli aílélikára és az SzTK vasárnapi országos versenyétől várja mindenki a remények beteljesülését. Az allé­tukörökben nem azt akarják, hogy a szegedi atléták az egész vonalon legyőzzék a budajies­tieket, illetve vidéki riválisaikat, csak azt, hogy olyan eredményeket érjenek el, amelyek a jövőre biztatóak. Remélni lehet, hogv eb­ben a számításában nem fog csalatkozni a déli kerület vezetősége A vasárnapi küzdelem az SzTK vándordijá­éit folyik, amelyet ebben a pillanatban az alapítók védenek. A vándordíj végleges meg­nyeréséhez háromszor egvmá-'i'láni győzelem szükséges és az SzTK eddig kélszer védte már a di jai, — de nem egymásután. A Budapestről benevezett BEAC, MTK és a TFSC gárdá ja mindent el fog követni, hogy az értékes ván­dordijai megszerezze, legalább is egyelőre. A szegedi atlétáknak most az a feladatuk, hogy a budapestieket győzelmükben megakadályoz­zák- Meg kell kísérelni. Milyen nagy die-őség lenne Szegedre, ha a budapestiekkel szemben, a vándordíj egy évre valamelyik szegedi csa­pat birtokába kerülne A vándordíj védésére a legjogosabb aspiráns a szegediek közül az SzTK. A szegedieken és a budapestieken kivül felvonul a küzdelemre a teljes vidéki gárda. Egyszóval: azok. akik az atlétikát szeretik, vasárnap szép és izgalmas küzdelmeket lát­hatnak és remélhetőleg jó eredményeket is­Nem lehetetlen, hogy a nagy küzdelemben megszületik egy-két kerületi rekord is. A nagyszabásu verseny délután .3 órakor kezdődik az SzTK Hunyadi-téri sporttelepén. —oOo— Vasutas-MESE barátságos vizipólóniérközés lesz vasárnap Egerben. Az I B) osztályú baj­nokságért, illetve az elsöosztályba való jutásért küzdő Vasutasnak igen jól jön a vasárnapi egri meccs. A MESE, — miut ismeretes — az első­osztálynak a tagja. — A Vasutas kerékpárosok vasárnap teljes számban résztvesznek a Fest­szentlőrincen megrendezendő országos versenyen. A szegediek helyezésre számíthatnak. TSC—SSE országos vidéki amatőrdöntő lesz va­sárnap Salgótarjánban. Az első mérkőzésnn, Ta­tabányán :i TSC 1:0 arányban győzött.' Ez nein olyan előny, amit ne lehetné behozni cs ezért mindenki biztosra veszi, liogy a Nemzeti ligának n Salgótarjáni SE lesz a harmadik vidéki tagja. Bajszár. a SzUE tehetséges műugró ja 9920 ponttal a második helyen végzett a Budapes­ten megrendezett országos vidéki bajnoki küz­delemben. A versenyt a keleti kerületi Ballá nyerte meg 10320 ponttal Az eredmény meg­lepetés. mert Bajszát volt a bajnokság favo­ritja, de Baliának jobban sikerültek a szaba­don- választott ugrásai Ez u küzdelem beleszá­mit a vasárnapi görömbölv-tapolcai bajnok! versenybe, amelyen most Kelet 10 pontjával szemben Dél hat pontja révén a második he­lyen fekszik. A SzAK szezonnyitó vacsoráját szerdán este fél 9 órai kezdettel rendezi meg a rtaffay-étterom külön helyiségében. A banketten már a klub uj tagjai is részt vesznek. A vacsorára jelentkezni hélfőig lehet Vas Pálnál (Szécfaenyi-tér 13. Te­lefon: 26-41.). PARKETTA, REDŐNY gyári áron. » . Az összes építési anyagok nagy raktára Alföldi Cemenfárugyár Szeged, Mérey ucca 15/b. A DAC jubiláris motorversenye. A Délvidé­ki Automobil Club jövő vasárnap nagyszabásu motorversenyt rendez a Pálfy József-sporttele­pen 10 éves fennállása alkalmából- A vendége­ket délelőtt 11 órakor ünnepélyesen fogadják a városháza előtt, majd a Hősök Kapujához vonulnak és koszorút helyeznek el az emlék­mű talapzatán. Innen az Árpád-téri klubhe­lyiségbe mennek, almi ünnepélyes külsőségek között leleplezik vitéz dr. Shvoy Kálmán fényképét. Shvoy Kálmán a klub megalakítása óta elnöke a DAC-nak- Ezután jubileumi köz­gyűlés lesz a városháza közgyűlési termében és délután fél 4 órakor keriil sor a versenyre az ország legjobbjainak a részvételével. A köz­gyűléssel kapcsolatos minden kivánságol a DAC titkári hivatalának bc kell jelenteni (Ár­pád-tér 4. telefon 23-30.). A SzVSE kombinált vizipólócsapata tegnap 9:4 (4:1) arányban legyőzte a HTVE-t a Hódmezővá­sárhelyen megrendezett barátságos mérkőzésen. A1 szegedi csapat jól játszott és győzelmének reali­tásához nem fér kétség. A játék kellemes megle­petése, a kapus Antalffy csatárjáléka volt, atki -öt gólt szerzett csapatának. Tetszett a fiatal Kardos játéka is; ő két gólt dobott. A másik két szegcdi gólnak Szentgyörgyi volt a sz.crzöje. Tombácz köz­megelégedésre, vezette a játékot. oicsó es |Ó szórakozás Dttmaggarország kölcsönkönyvtár! RHEUMA, köszvény, csuz, ischias, izületi fájdalmait <jyó«jylila&sa Budapesten a HUNGÁRIA FÜRDŐ alkoholos lörköIyfUrdöJétoen. VII., Dohány u. 44. Orvosi felügyelet Olcsó pausálé árak. Ellátás és szobákról gondoskodunk az épületben levő Conllnenlál szállóban. Ismertetőt küldünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom