Délmagyarország, 1938. július (14. évfolyam, 144-161. szám)
1938-07-21 / 158. szám
DÉl MAGYARORSZÁG Csütörtök, T938. Julius 21. S P-i kap 1 uram aitnaranyrv Bárhol 1»tB tárfjy»t Igy falamalaai. Nagy köloaön mlndonro Dr. 8IMON Ziloghiz, Oro-ilán u. S kct. A gépkocsisor ezután bejárta a gyönyörű Barberini-kertet, ahol a pápa szokott sétálni. Castelgandolfóból a magyar államférfiak visszatérlek Rómába a Villa Madama-beli szállásukra. lmrédy miniszterelnök feleségével a délután folyamán fneglátogatta a római egyetemi várost és ennek" különféle intézményeit. Meglátogatták az ortopédiai klinikát, majd a vendégek Htja innen a Dopolavoro kiállításhoz vezetett. A kiállítás bejáratánál Starace miniszter fogadta az érkezőket. Hivatalos Jelentés Róma, julius 20. lmrédy miniszterelnök és Kánya külügyminiszter római megbeszéléséről a következő hivatalos közleményt adták ki: — lmrédy miniszterelnök és Kánya külügyminiszter olaszországi hivatalos látogatásuk alatt a Dúcéval és gróf Ciano külügyminiszterrel hosszabb megbeszélést folytattak abban a szívélyes szellemben, amely a két ország kapcsolatait jellemzi. A megbeszélések során részletekbe menően vizsgálat tárgyává tették az Olaszország és Magyarország közötti, valamint más országokkal való kapcsolatok különböző szempontjait, különösképen a Duna medencéjét-e vonatkozóan. Megállapítást ívért, a két kormány tökéletes felfogásbeli azonossága, Oldszország és Magvarország képviselői spontán egyetértettek ennek uiabh megerősítésében. A római iegyzókönvvek a két országot érintő mind politikai, mind gazdasági tekintetben teljes mértékben érvényben maradtak. A béke és igazság célkitűzései, amelvek Olaszországnak és Magyarországnak politikáját a róma—berlini tengely ilven iránvu céliaiban áthatiák, reális előfeltételei a nemzetközi téren való szélesebb körű hatékony, szoros egvüMmüköd*snek. amellyel a béke müvét őszintén kívánják szolgálni. Kánya elutazott Rómából ' Kánya Kálmán külügyminiszter 6zerdátl éjJc1 11 órakor elutazott Rómából. A külügyminisztert a Termjni pályaudvaron Ciano gróf olasz külügyminiszter, Starace párttitkár, Alíieri miniszter bucsuztatták Kánya külügyminiszter Cgákij Istyán gróf kabinetfőnök túrsaságában még néhány napot Olaszországban tölt és a jövő hét folyamán ler vigsza Magyarországr". Pápai kitüntetések Róma, julius 20. XI. Pius pápa a kihallgatás alkalmával magas rendjelekkel tüntette ki a nála megjelenteket. lmrédy Béla minisztereinők a Pius rend nagykeresztjét kapta, lmrédy Bélánét, a hölgyeknek adományozható legmagasabb pápai kitüntetéssel, a Pro Ecclésia et Pontifice kereszttel tüntette kl a pápa. Vatikáni körökben a miniszterclnöknó kitüntetésével kapcsolatban megjegyzik, szokatlan, hogy a pápa hölgyeknek már első látogatásuk alkalmával kitüntetést adományozzon. Ezzel a kitüntetéssel nyilván a minisztereluöknénck az cucharisztikiia kongresszus körül szerzett érdemelt akarta elismerni. A Szent Atya Kánya Kálmán külügyminiszternél', aki a Szent Gergely rend nagykeresztjének tulajdonosa, most a Pius rend nagykeresztjét adományozta. A Vatikán ezzel a legmagasabb kitüntetéssel a külügyminiszternek az eucharisztikus kongresszus körüli érdemeit akarta mcg|u*p!ma> ni. Gróf Csáky István meghatalmazott miniszter a Szent Szilveszter rend nagykeresztjét. Szenjistvány Béla és Kuhl Lajos követségi tanácsos, a Szent Szilveszter rend középkeresztjét • csillagokkal kapták. H a i n Péter detektivfelügyelönrk, a Szent Gergely rend lovagkeresztjét adományozta, Ziljhv Sebe s Jenő és U j p é t ery Elemér követségi miniszteri fogalmazóknak és dr. Babtcs Lászlónak a Szent Szilveszter rend lovagkeresztjét adományozta. Az angol-francia együttműködést ünnepli Páris a királylátogatás pompájában A miniszterek részletes tanácskozása a nemzetközi helyzetről Páris, julius 20- Tüntető lelkesedéssel ünnepli a francia főváros az angol királyi párt; leírhatatlan lelkesedés volt a tegnapi fogadáson, Páris népe egész éjszaka ünnepelt; beláthatatlan tömeg hömpölyög a kocsiulakon és éljenezte az angoi vendégeket. Szerdán folytatódott a királyi pár programja; délelőtt fél 10 órakor VI. György és kísérete L e b r u n elnök társaságában u Névleien Katona emlékéhez hajtatott és pompás külsőségek között megkoszorúzta az emlekmüvet. A király és kísérete ismét visszatért a külügyminisztériumba, ahol már várták a francia kormány tagjai. A külügyminisztériumból a párisi községházára vonultak hajókon a Szajnán, amelynek két partján többszázezer főnyi közönség helyezkedett el, matrózok álltak diszőrségel. A közönség tombolva ünnepelte a városháza felé haladó királyi párt. Délután csodálatosan szép gnrden partyt rendeztek. A királyi vendégek szemmel láthatóan rendkívül jól érezték magukat. Fél hat óra után ért véget a garden party, amely után az uralkodó pár a meghivott vendégek és a környékről összegyűlt közönség lelkes ünneplése közben távozott. Visszatértek a külügy* minisztériumi palotába, ahonnan 8 órakor in* dúltak el, hogy résztvegyenek az angol nagy* követségen Lebrun köztársasági elnök tiszteletére rendezett gálaesten. A miniszíerek tanácskozása Páris, julius 20 Az angol és francia kormányférfiak délelőtt a külügyminisztériumi palotában szükkörü villásreggelire gyűltek öszsze- A villásrcggelin résztvett Daladier miniszterelnök, Bonnet külügyminiszter, Chautcmps helyettes miniszterelnök, Herriot, a kamara elnöke, Leon B1 u m volt miniszterelnök, valamint lord Hali fax angol külügyminiszter és Corbin, Franciaország londoni nagykövete A villásreggeli után lord Halifax külügyminiszter folytatta tanácskozásait a francia államférfiakkal. A megbeszélések 4 órakor értek véget, utána Daladier és lord Halifax külügyminiszter a Bagatelles kastélyban rendezett gaixlen partyra mentekHivatalos jelentés a francia-angol tárgyalásokról Páris, julius 20. Délután a következő hivatalos közleményt hozták nyilvánosságra: _ őfelségeik az angol király és királyné párisi látogatása alkalmat szolgáltatott lord H alifax angol külügyminiszternek, Daladier francia miniszterelnöknek és Bonnet francia külügyminiszternek, hogy megvitassák az általános nemzetközi helyzetet, valamint azokat a kérdéseket, amelyek különösen érdeklik Angliát és Franciaországot. A megbeszélések a francia-brit kapcsolatokat átható kölcsönös bizalom szellemében folytak le. A megbeszélés során az angol és francia miniszterek uiból kifejezésre juttatták azt a közös akaratukat, hogy folvtatni kivániák a megbékélésre és kiengesztelődésre iránvuló fáradozásaikat. Megállapították, bogv felfogásuknak az a tökéletes összhangja, amelyet a francia miniszterek ápGázzal öngyilkosságot kisérelí meg egv gázgyári pénzbeszedő, meri az inkasszált pénzből elvesztett 840 pengői (A Délmagyarország munkatársától.) Kedden este a Tündér-ucca 1 szám alatti házban öngyilkosságot kísérelt meg Szász András gázgyári pénzbeszedő. Kinyitotta a konyhában a gázcsapot és várta, hogy a csapon át kiáramló gáz végezzen vele. Szerencsére idejében észrevették tettét hozzátartozói, amikor még a gáz nem ömlött olyan nagy mértékben. Nyomban értesítették a mentőket, akik azután Szász Andrást beszállították a klinikára. Megállapították, hogy állapota súlyos ugyan, de nem életveszélyes, mert az öngyilkossági szándékot idejében észrevették és igy sikerült a nagyobb gázmérgezést meggátolni. Szász Andrást eszméletre térése után a rendőrség kihallgatta. A szerencsétlen ember elmondotta, hogy elkeseredettségében akarta eldobni magától az életet. Ugyanis hetekkel ezelőtt az tőrtént vele, hogy valami módon elvesztett 840 pengőt, amit a gázgyár részére beszedett. Az elveszeti pénzt hiába kereste, scrilis végei londoni látogatása alkalmával IeszS* geztek, ma is teljes mértékben fennáll. A két államfő beszédének nagy jelentősége Páris, julius 20. A francia sajtó oldalas cikkekben számol be az angol királyi pár fogadásáról. Rámutatott arra is, hogy a két államfő pohórköszöntője az udvariassági tényen messze túlmenő politikai jelentőségű voltLondoni jelentés szerint az angol lapokat a királyi pár párisi látogatása tölti meg. Azt lehetne mondani — irják —, hogy az angol nép srive most Párisban dobog. A francia nép csodálatos lelkesedése — írja a Times — azt bizonyította, hogv az Anglia iránt érzett barátság a franciák szive mélyén gyökeredzik. hol nem találta meg, valaki felvette a földről és eltette, nem szolgáltatta be a rendőrségen. Már akkor öngyilkos akart lenni, de meggondolta magát, remélte, hogy az elveszett pénz valahogyan visszakerül. Ez azonban a mai napig nem történt meg, neki viszont meg kell fizetnie a hiányt a gázgyárnak. Ugy egyezett meg a vállalattal, hogy havi 40 pengős részletekben fizeti vissza az elveszett 840 pengőt. Ez a havi 40 pengő azonban nagyon sok, a fennmaradó kevés fizetéséből megélni nem tud, ezért szánta rá magát az öngyilkosságra. Szász András megígérte, hogy felépülése után nem kísérletezik többé öngyilkossággal, hanem igyekezni fog szorgalmas munkával behozni a hiányt. ís irTÖ A Szegcdi Meteorológiai Obszervatórium jelenti- Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 288, a legalacsonyabb 15-6 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 761.7, este 760.8 mm. A levegő páratartalma reggel 85, délben 45 százalék A szél iránya északnyugati, erőssége 2—4. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslót: Mérsékelt légáramlás, kisebb felhőátvonulások, egy-két helyen eső, a hőmérséklet az ország északi felében ulig változik, délen kissé emelkedik.