Délmagyarország, 1938. július (14. évfolyam, 144-161. szám)

1938-07-02 / 145. szám

Srombat, 1938. julius 2. 9YZS>IOyV/DVW1?Ű 9 Valódi Merkúr kerékpárok smét kaphatók. Részletre is. Alkatrészek, gumik. Nagy javítóműhely Varrógépek, gramofonok, ílávM CánÓHih97 Rádiók, gyermekkocsik UBlf bCPmUílclZ A SzAK az NBB-ben való Indulás mellett döntött Sportkörökben az utóbbi időben nemigen esett uiásról szó, mint arról, hogy a SzAK el­indul-e az NBB-ben ,vagy nem. Amikor a pi­ros-feketék vereséget szenvedtek a mezőtúri­aktól, egyesek olyan pesszimisztikusan ítélték meg a helyzetei, hogy az NBB-ben való rész­vételtől való visszalépésről beszéltek- Ezeknek az volt az álláspontjuk, hogy a SzAK ebben az összetételében nem állhatja meg a helyét az erős csoportban. Többen voltak azok, akik képtelenségnek minősítették ezt az álláspon­tot annál is inkább, mert megvan a lehetőség arra, hogy megfelelően felkészüljön a csapat a bajnokság kezdetére. Nemcsak a játékosprobléma, hanem az anya­giak is gondolkodóba ejtették a SzAK vezető­ségét, amely ebben a kérdésben tegnap szö­gezte le álláspontját. A klub elnöksége teg­nap bástyái H o 11 z e r Tivadar örökös elnök lakásán jött össze, hogy ezeket a fontos prob­lémákat megbeszélje. Polgár József alelnök is­mertette az ügyet. 'Az elnökség rövid tanácskozás után arra az elhatározásra jutott, hogy minden körülmények között szerepeltetni akarja Csapatát az NBB-ben. Amikor ez a hivatalos állásfoglalás megszü­letett, az elnökség háromtagú Végrehajtóbi­zottságot küldött kl a szervezkedési munkála­tok elvégzésére. Polgár Józsefből, V a 1 a ­fin Ferencből és Pr ágay Ferencből álló bi­zottság a jövő héten összeülő választmányi ülésen már részletes előterjesztést tesz mun­kájának eredményéről, illetve az előkészüle­tekről. Az elnökség széleskörű tagszervezési mozga­lom megindítását is elhatározta. Ennek az az alapja, hogy a tagok minimális tagsági pót­díjat vállaljanak magukra a kétségtelen na­gyob kiadások következtében. Ennek ellcnér­lékekcpcn díjtalanul látogathatják a mérkőzé­seket. A legnagyobb áldozutot az elnökség hozza, amelynek tagjai fejenként és évenként 300 pengős garancialevelet adtak ki. Ilyen körülmények között lekerült a napi­rendről az a hir, hogy a SzAK nem vesz részt az NBB-ben. Az elnökségnek tegnapi ülése éppen azt bizonyítja, hogy további és ujabb áldozatokat hoz a vezetőség a csapatnak ma­gasabb régiókban való szereplése érdekében­Az sem lehet kétséges, ismerve a helyzetet, hogy a tagok is megfelelő támogatást nyújta­nak. Mivel a szükséges anyagiakat már meglé­ióknek lehel tekinteni, a vezetőségnek, illetve a végrehajló bizottságnak most csak az lehet .a feladata, hogy olyan játékosokat igazoljon le csapalához, akikkel az együttes méltóan fog tudni szerepelni a nagy konkurrenciában is. Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy a két csoporthun szereplő NBB-csapalok közül a bajnoki év végén osztályonként négy-négy esik ki, illetve jut vissza az úgynevezett ama­lőralosztúlyba. Hogy kik azok a játékosok, akikkel a SzAK erősíteni óhajt, a vezetőség titokban tartja, de a kérdést megfelelően tudja megoldani annál is inkább, mer-t a kiszemelt futballisták nem húzódoznak a piros-feketéknél való szereplés­től. Ez érthető is, hiszen sokkal nagyobb fej­lődési lehetőség nyilik számukra. Azok a fut­ballisták, akik a jövőben a SzAK-ban kíván­nak szerepelni, azonnal igazolhatók a piros­feketékhez. A SzAK azzal, hogy résztvesz az NBB-betv, tulajdonképen kivált a DLASz-ból, mert ügyeit jövőre Budapesten fogják intézni. A DLASz kebelébén most már csak a SzAK má­sodik csapata és az ifjúsági együttese fog mű­ködni. A tartalékcsapat, amely a másodosz­tályban fog szerepelni, igen erős lesz, hiszen itt kapnak helyet azok a futballisták, akik az NBB-együttesben nem szerepelhetnek. Kispest—Ambrosiana KK-meccs lesz szom­baton Budapesten- A két együttes között ez lesz a második találkozó. Az első mérkőzésen 2:0-ás kispesti vezetés után az Ambrosiana 4:2 arányban győzött Milanóban. Ez azt jelenti, hogy' a kispestieknek szombaton be kell hozni a kétgólos hátrányt, sőt nagyobb arányban kell győzniök, ha tovább akarnak jutni. Hogy ez sikerülni fog-e, az ellen az együttes ellen, amely a világbajnok csapatnak a legtöbb já­tékost adta, nem lehet tudni. A Kispest min­denesetrc megpróbálja... — Prágában Sparta — Genova KK-találkozó lesz. Genovában 2:1 arányban kikapott a Sparta­A Vasutas-pólózók rikeres játéka az UTE el­len. Az I. B) osztályú bajnoki küzdelmekre ké­szülődő Vasutas kiadós tréning-meccset játszott Budapesten az UTE-val, amely egy-két játékos kivételével ugyanazokból állott, okik Szegeden a SzUE ellen is szerepeltek. A mérkőzés 6x7 percig tartott és a rendes játékidőben ,tehát a 2x7 per­ces meccsen a Vasutas 5:5 (3:2) arányú eldöntet­lent csikart ki a lila-fehérektől, végeredmény­ben azonban 7:15 arányban vereséget szenvedett. A szegediek góljait dr. Gál (3), Tombácz (3) és dr Mihályfy dobta. Ezen a meccsen mutatkozott be a Vasutas szinéiben Antal(fy, a SzUE volt te­hetséges kapusa. Az UTE elleni játék volt a Vas­utas utolsó előkészítője a vasárnap Orosházán megrendezendő OUE elleni bajnoki meccse előtt. Orosházán igy áll ki n Vasutas: Antalffy—Far­sang ,dr. Pctri—Kiss—Tombácz, dr. Gál. dr. Mi­hályfy. SzVitE—Kecskeméti Mnv. barátságos bokszmér­közés lesz vasárnap este 8 órai kezdettel u .Vas­utas tornacsarnokában. Volt szegedi futballisták átadólistán Francia­országban. Franciaországban is. befejeződtek • bajnoki küzdelmek és ott is hozzákezdtek a csa­patok szervezéséhez. Franciaországban már nyil­vánosságra hozták a szabad- ós átadólistát, atrroly szegedi szempontból is érdeklődésre tarthat szá­mot. Addig, 'jmig szabadlistára egyetlen volt sze­gedi futballista sem került, addig a transzferen úgyszólván vaalmennyi szerepel. Polyák, Korá­nyi II és Kalmár II. itthon van, náluk egyik-. 15s-« ta sem érvényesülhetett, mert szeretnének Itthon­marádni, de három másik szegedi futballistáit transzferlistára tette egyesülete. így átadófistára került a Montpellierberi játszó Grósz István, a Bordcauxban szereplő Heüiv Gyula és a Charlevtl­leban futballozó Vastag Gyula. Milyen jó voinal ezt a három futballistát megszerezni a Szeged FC-nek. természetesen jól jönne a piros-fehérek­nek Polyák, Korányi II. és Kalmár II. is. Ezzel szemben az is igaz, hogy ennek a hat futballistá­nak a megszerzése nemcsak a jálékosbiidzsét nö­velné, hanem a többezer pengő lelépési dijai is jeleniene a klub pénzlárának. (Sem romlik el leánya SáítarMsChtn -Mnmlféle élelroi«z»r, h» f»KKBTé,tf éti' r«az részére -cry jégszekrényt. MinimSGs jégfog^.ztá* Kedvező fizetési feltét-lék. Untt köoy fecskére­Állandó ríktér Kossuth I.ajos körút W. SzUE—NSC barátságos vizipólómérközés lesa vasárnap délután 5 órai kezdettel az újszeged! versenyuszodában. A játéknak az ;«1 érdekességet, mert az NSG megnyerte az I. B) osztályú bajnok* ságot és most folytat küzdelmet? az .elsőosztályba való jutásért. A játék délután 5 órakor kezdődik. Szegediek az országos ifjut/ági atlétikai bajnok. s.-ígokon. Szombaton és vasárnap rendezik meg Budapesten az országos ifUiségi allélikai bajnok­ságokat. A küzdelmekben Több szegedi is részt­vosz. Ezek közül nem egy bajnokságra is számít­hat, helyezéseket azonban feltétlenül nyernek. A siegedi szabadtéri I é t é k o k történeta Kéziratok Intimitások Igazé ágok IRTA: rlszroi JÓZSEF Mogjolonllt 100 •««. mosott példányban. Akar tói é« olcsón szórakozni Iratkozzék be a Délmagyarország kClcsönkönvvfárftba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom