Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)

1938-06-05 / 125. szám

644 DÉLMAGYARORSZÁG Szerda, 1058. jun'.is ff. ben a reményemben soha nem fogok csalat­kozni. Kardos Mihály, a SzAK ügyvezető-elnöke, a szegedi sport „kül­ügyminisztere" a következőket, mondotta: — Végtelenül boldog vagyok, hogy abban az idegölő atmoszférában, amely minden mér­kőzésünkön végig kisért bennünket, meg tudta védeni elsőségét a csapat; megtalálta mindig a szivét és becsületes küzdelmek árán szerezte meg győzelmét a szegedi alosztály­ban. — Félúton — mondotta az ügyvezető — ter­mészetesen nem állhatunk meg; meg akarjuk nyerni a kerületi bajnokságot is és remélhető­leg eljutunk a vidéki bajnokság felé vezető utia is. Mindenesetre jó érzés az is, hogy az Nlili-nck már tagjai vagyunk. Prágay Ferenc, a SzAK intézője ezeket mondotta: Nagyon nehéz volt megnyerni a bajnok­ságot, hiszen tavalyi csapatunkbői hiányzott Bárdi, Hertelendy, Román és Hajdú, aki csak az utolsó mérkőzésen szerepelt. A veszteségek­hez hozzájárult még Papp sérülése. A kitűnő futballista azóta sem tudta visszanyerni régi formáját és elvesztettük az egyetemi sporlsza­bályzat miatt Legezát és Dénuelt. — Ilyen veszteséget — hangoztatta az in­téző —, merem állítani csak a SzAK hever­hette ki, az a csapat, amelynek kitűnő alán­pótlása van. Szükség volt helyettesekre, „be­dobtuk" a küzdelmekbe a 17 éves Vágit és a 18 éves Klein IV.-et- Mind a keltő kitűnően megállotta a helvét és 6—7 ilyen képességű futballistánk van. — A tárgyilaosság kedvéért ki kell jelente­Tienr— mondotta Prágay —. nem a SzAK egyedülálló futballudása szerezte meg a baj­nokságot, hanem némi szerencsénk is volt, ugy a SzAK, mint akár a KEAC, vagy a többi vezető együttes visszaesett formájában. Éppen rzert erős tréningekre van még szükség és jó kondidéra, hogv a további küzdelmekben megálljuk helyünket. Solymár István, a csapat hátvédje, kapitánya és trénere igy nyilatkozott: — Bajnokságunk nehéz körülmények kö­zött született meg, mcgérmeltiik a sikert. Megfogyatkozott a gárda, néhány vereség ked­vét vette és a hiányosságokat nehéz volt pó­tolni. De nehezek voltak a vidéki meccsek, ideg, sziv és lelkesedés kellett a győzelmek­hez, a futbaltudásnnk ezeken a mérkőzéseken nem sok szerep jutott. — Én, — mondotta végül Solymár —, aki már 14 éve futballozom a SzAK-ban, nein­esak játékos, hanem tréner is vagyok, ki­mondhatatlanul boldognak érzem magam: be­jutottunk oda, ahová előttünk még egyetlen szegedi együttes sem verekedhelte be még magát, az NRB-bo, de nzért szeretnénk még tovább jutni. Most ujabb idegőrlő küzdelmek­re készülődünk és remélem, törekvésünkben mögöttünk fogjuk látni a szegedi közönséget; Szeged, a klub és nem utolsósorban a szegcdi közönség érdekében fogunk tovább harcolni. —ooo— Szegedi sportolók pünkösdje vidéken. A szegedi­Sk közül a pünkösdi ünnepeket a vasutas kerék­párosai, birkózói, atlétái, ökölvívói és tekézői töltik vidéken. A kerékpárosok Debrecenben, a birkózók Balitonfőkajáron, az atléták és az ököl­vívók Budapesten, a tekézők Cegléden versenyez­nek az ünnepek alatt. A tekézőket kivéve vala mennyi Vasutas-sportoló országos küzdelemben "esz részt. Futballista esküvő lesz vasárnap délelőtt tél 12 órakor az alsóvárosi templomban: Bite Vince a SzAK válogatott futballistája esküszik hűsé­get Kispélcr Manci urleánynak. — Boldizsár Sán­dor, n kitűnő Vusülas-boxoló ugyancsak vasár­nnn köt házasságot Vasárnap reggel utazik és délután már játszik a Szeged FC Nagybecskereken A Szeged FC ide' első nyári kirándulásá­ra reggel utazik el. Ho&szu idő óta most tör­ténik meg először, hogy ligacsapat jugoszláv megszállt területe" szerepelhet. Az öt mérkő­zésből álló túrára 12 futballistával utazik el a Szeged FC Somogyi Kálmán vezetésével cs első meccsén, vasárnap Nagvbecskercken eb­ben az összetételben veszi i'e1 a h'rcot érte­sülésünk szer'"t: Pál'nkás — Szójka, Riesz — Varga, Spper, Bertók — Berecz, Gyurcsó, Harangozó, Bog­nár, Nagy. Az SzTK Herbichjc, aki szintén rósztvesa a túrán, valószínűleg a második félidőben fog szerepelni. Somogyi, aki a csapat vezetője, csali abban az esetben fog játszani a túrán, lia mulhatat.]anul szükség lesz rá. A Szeged FC junius közepe tó ián t^r visz* sza. Vasárnap szezonnyitás az ujszegedi uszodában: SzUE—UTE vizipálómérküzés Vasárnap már hivatalosan is megkezdődik a szegedi u&zószezon; a SzUE—UTE vizipóló­mérkőzést rendezik meg az ujszegedi verseny­uszodában barátságos alapon. A mérkőzés iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg és a meccs czt az érdeklődést feltétlenül megér­demli, hiszen a szegedi csapat a világ legjobb klubcsapata lesz. A SzUE a mérkőzést a vi­zipólósport propagálására használja fel, mert a rendes játékidő után, a csapatok egy óra hosszat fognak játszani. A mérkőzésre, amely délután fél 5 órakor kerül eldöntésj-e, igy áll fel a két csapat: SzUE: Pintér — Herendi I., dr. Herendi — Ploplár — Szaniszló. dr. Wanie, Berde. UTE: Kutasi — dr. Sárkány, Sziget' — v. Halágy — Bözsi. Németh, Vágó II. Az újpestiek közül dr. Sárkány, Halassy, Bozsi és Németh állandó tagja az országos válogatottnak, vagyis a világbajnok csapat­nak. A SzUE—UTE találkozó után játszák le a SzUE II.—Vasutas mérkőzésf. Itt emiitjük meg, hogy az országos úszó­szövetség statisztikát állított ÖRS7e a váloga­tott úszók szerepléséről. Ebből kitűnik, dr. Wanie András, a kitűnő szegedi sportember 27 alkalomma] képviselte az ország színeit és ezzel a válogatottak között a harmadik he­lyet foglalja el. —oöo— Métgyarország-Holland-'ndia világbajnoki mérkőzés Rlieimsben Vasárnap já(gza ]0 a görögök fölött aratott fényes győzelme után első világbajnoki mér­kőzését a magyar futballcsapat. Ellenfele Be'msl>cn a Holland-India válogatott csapata lesz. A mérkőzés favorit jának a magyar csapa­tot tartja mindenki, viszont az is igaz, hogy Holland-India együttesét senki nem ismeri­Tekintettel a ..titokzatos'4 ellenfélre; a ma­gyar csapat már a játék elején erősen bclc­fekszík a küzdelembe, amelyet a rádió közve­ti teli' fog. —oO°— Vasárnap: Ferencvéros-MDK Hétfőn: Ferencváros-MTK A szegedi alosztály pünkösdi bajnoki programja Pünkösdkor már csak olyan bajnoki mécs­esek kerülnek e'döntésro a szegedi alosztály­ban, amelyeket korábban valami ok miatt d kellett, halasztani, ezek a játékok azonban már semmiféle formában nem befolyásolják a bajnokságot. A bajnoki meccseknél sokkal nagyobb ér­deklődésre tarthat igényt a Fcrencváros makói játéka a MAK 25 éves jubileuma a]ka]mábó]. A Nemzet' liga bajnoka a pünkösdi iin"epeket Makón tölt' és a marosparti várOg futball­reprezentánsaival játszik. A Ferencváros a világbajnoki toraán szereplő dr. Sárosi, Ko­rányi, Háda, Lázár és Toldi nélkül áll ki a meccsekre; de hogy mindenképen kitűnően áll igy is a zöld-fehér csapat, azt nagyszerű utánpótlása garantálja. Vasárnap a marospart' pályán délután háromnegyed 6 órakor kerül eldöntésre a Ferencváros—MAK találkozó. Hétfőn a városi sporttelepen ugyancsak háromnegyed 6 órakor játszák le a Ferencváros—MTK meccset. A két makói csapat még a pünkösdi ünne­pet is a rivalizálásra használja fel és most arra köínek fogadásokat, bogy melyik csapat kap — kevesebb gólt. .Mind a két mérkőzést, különösen az első napit, a jubiláns MAK-ét megfelelő ünnepc­'Uességgel bonyolítják le. A város környéké­ről igen sokan utaznak Makóra a Ferencvá­ros szereplése alkalmából. A pünkösdi bajnoki program keretében négy moccset rendeznek meg: egy első és két másodosztályú játékot- Vala­mennyi vidéken kerül eldnőtésrc­Kecskeméten játszák le vasárnap a KAC— KTE mérkőzést, amelynek eredménye követ­keztében sajnos a sZegediek helyzete a ta­bellán rosszabb lesz. A KAC győzelem ese­tén^ megszerzi ' harmadik helyet és akkor a Vasutas az ötödik helyre csjk le. Ebben az esetben a SzAK után bárom vidéki csapat áll a tabellán. —oOo— Vasárnap két másodosztályú bajnoki meccs is lesz a szegedi alosztályban: Ilődmczővásárhc.­lyen más-más pályán játszák le a SzFIE-HMTE és a Kokron—MLE mérkőzést. Abban az esetben, ha a SzFIE legyőzi a vásárhelyieket, vagy nem nagy gólarányu eldöntetlent ér cl, megszerezheti a tabellán a negyedik helyet. Hétfőn mindössze egy másodosztályú bajnoki meccs lesz; Kisteleken a KiTE—Rákóczi talál­kozó. A kistelekiek győzelem esetén megelőzhetik a szőregieket, eldöntetlenkor a Rákóczi megnii­rnd a hatodik helyen. öt szegedi játékos a főiskolások komáromi és lévai mérkőzésén. A főiskolai válogatott a pün­kösdi ünnepeket a csehek által megszállt terüle­ten tölti. Á csapatban helyet kapott öt szegedi játékos is: dr. Tóth 111., Csonka, Kása, Kovács lí és Kolozsy. A játékosok dr. Debreczeny Jenő, a KEAC trénere és intézője társaságában, aki a túravezető, szombaton délután elutaztak Szeged­ről. A főiskolások vasárnap Komáromban. hétfŐD Léván szerepelnek. Szózat nyomda Kossuth Lajos sugárut 8. Telefon 14—32 Jeggyártás és minden egyéb szép nyomtatvány készítés

Next

/
Oldalképek
Tartalom