Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)

1938-06-09 / 127. szám

4 ftmm DÉLMAGYARORSZAG Csütörtök', 1938. jnniu* O. Felmentették az erdőőröket, akik agyonlőttek egy orvvadászt A törvényszék megállapította, hogy jogos önvédelemben használták fegyverüket Gina Cigna szegedi szereplése l)r. Janovies Jenő nyilatkozata A szabad téri játékok irodája közli a követ• kezőket: Janovies Jenő igazgatónak alkalma volt a rc"dízőbizottság előtt buutániolni az eddig folytatott munkásságról és ;» következő hetek programjáról. A bizottság ülésén szóbakerül­íek azok a közlemények js, auielyek legutóbb Gina Cigna ntagyarOpttágl vendégszereplései­vel foglalkoztak, amelyek szerint Gina Cigna n szegődi szabadtéri játékokat, közvetlenül megelőzően, sőt a szabadtéri játékok ideje alatt, is. valamint a szegedi játékok után nem. Csak Szegeden, hanem Budapesten, a Margit­szigeten és az Állatkertben, sőt Siófokon is fellépne. Janovies Jenő közölte a szabod téri játékok rendezóbjzotteágával, hogy írásos megálla­podás van aprói, hogv Gjna Cigna a szegedi játékokat megelőző időben, a játékok alatt. Vagy közvetlenül azután Magyarországon nem léphet fej, hanem kizárólag Szegeden. — Szabadtéri elödáson Gina Cigna Magvarországon selml máshol nem f»g fellépni, mint Szegeden, — mondotta Janovies Jenő igazgató. — Erro az "rúsos megállapodáson kjvúl határo­zott szóbeli megerősitést, is kaptunk. A telje" folrl'Kfiég tudatában ki jelenhetjük, liogy az j]asz művésznő semmiféJc más magyarországi pzabodtéri produkcióban fellépni nem fog. lény az, hogy az állatkerti hangvcrscnyvál­lalkozás az ő fellépéseit is hirdette, ez azon­ban tévedés volf, és az erről szóló budapesti falragaszokat, szerződés értelmében átra­gasztják. Gina Cigna még a szegődi niefihi­vast megelőzően kötött korábbi megállapodás^ értelmében m<»st, ezekben a napokba", jti­nlus eleié", ké) hónappal a szegedi pzerep­lések előtt nz Operánál, illetőleg a Várod SiinháznáJ vállalt, szerződési kötelességet, valamint ma. juniup 8-án néhány áriát, éne­kel az Angol-park pódiumán, A művésznő operaházi szereplés után nem lesz tovább Mag vnpnrszag területén, 0]nuZországba uta­zik ós esak .i"lius 20-a körül fér vissza az országim, amikor három hétre Szegedro jön. Budapestről jelentik: Gina Cigna sZerdán e*fo mintegy ötezer főnvi középcég előtt, hangverseny keretében fellépett az Angol­pirk pzahadtéri színpadán, A műsoron az olasz, énekesnő ínel'otf Palló Imre és Lauri. ohi Lajo« szerepelt. Gina Cigna több áriát énekelt, igy aZ Aidából, a Paraszt.boe-siilel­brtl és az Álarcosbálból. A nagyszámú hall­gatóság álla"dó tapsokká] kisérte yz egvps áriákat. Gina Cigna nagv sikert aratott, több á| iáját, meg kellett, ismételnie. Megszólalt, ma maga a művésznő, kilelcn­Tette, bogy szabadtéri fellépéseinek betOlásá. ra vonatkozó Jdr*k nfm fedik a" igazságot. Az Angol-park vezetősége a következő felvilágosítást adta: — Hetekkel ezelőtt irtuk alá azt a szerző­dést. amelv Gjna Cigna művésznőt ma, e*tc fellépésre kötelezi az-Angol-parkban.. Mi nem kérdeztük, hogy joga va"-o a művésznőnek nálunk fellépni, vagy sem. de miután fel nem lépés esetére a művésznő maga. aiánjott, fel hatalmas összegű pönáléf, tizenkétezer magyar pengőt, nem hinuéni. bogy Gina Cigna nrm lelt volna biztos abban, hogy joga van fellépni. Beszéltünk különben a művésznő magyar­n-iig' impresezárójávai. Forral Oszkár úr­ra] js, ak kijelentette, bogy Gina Cigna fel­lépéscro vonatkozóan semmiféle letiltás nem érkezett, de nem ls érkezhetett, mert u mű­vésznőnek senkivel sincs olyan szerződése, amelv őt más szerző­dések megkötésében meggátolná. ^ (A Délmagyarország munkatársától, A Pa]. lavicini-uradajom sövényházi erdejében né­hány héttel ezelőtt Laczkó Jánoe és Szöke József uradalmi vadőrök agyonlőtték Né. tnetli János sövényházi lakost, aki orvvadász­"i ment eg'J társával együtt as erdőbe. Az orvvadászok abban az időben különösen cl voltak szaporodva, a nincstelen parasztok egyre-másra jártak az uradalmi erdőbo fá­cánért, amjt, az c.rdőőrök "cm néztek jó szem­mel. A kérdéses alkalomkor is a két erdöőr lö­vések zajára lett, figyelmes. A lövések egyre közelebb estek hozzájuk, ők maguk is igye­keztek megközelíteni az orvvadászokat és igy történt, hogy nemsokára nem volt köztük nagyobb távolság, mint ló—12 méter. Ekkor az efdőórök, előadásuk szerint felszólították a vadorzókat, bogy dobják el a fegyvert és adják meg magukat. Válaszul azonban lövés volt, a felelet, mire ők is lőttek és az ered­mény az lett, bogy Németh János gazdál­kodó bo/fan maradt a helyszínen. A két erdőőr ellen az ügyészség szándékos emberölés büntette elmen emelt vádat. Az ügyüket szerdán tárgyalta a törvényszék Vngváry-ffinicsö. Az erdőórÖk tagadták bű­nösségüket és elmondották, bogv önvédelem­bői használták fegyverüket,. Amikor ugyanis a sötétben ]évó. ismeretlen orvvadászokat megadásra szólították fel. azok közül vala­melyik ráiuk sütötte puskáját, önvédelemből ők is lo«dtak cgy-egv lövést, majd látták, bogy az egvik orvvadász futásnak eredt, mire üldözőbe vették, de elfogni nem sike­rült. Visszatérve a lövöldözés helyszínére ott, találták holtan Németbe t. akjnek kezében akkor is ott volt a puska és abból hiányzott, •AH, egvik cső töltése, Meljettn feküdt még bá­rom lelőtt fácán. A lövöldözés színhelyétől Az utolsó szentistváni osztály ... (20 éves találkozó az állami gimnáziumban) (A Dclmngyarorszás munkatársától.) A szege­di állami főgimnázium lt)18-ban végzett növendé­kei pünkösdkor rendezték meg húszéves érettségi találkozójukat. A hjjdani osztálytársak, akiket ugy szétszórt az élet, hogy közülük Szegeden csak egy maradt, reggel csatlakoztak a jelenlegi kis­diákok hosszú sorához és részt vetlek n felső­városi templomban tartott diákmisén. Mise után a gimnázium tanári termében gyűltek össze a hajdani diákok és régi tanáraik Bucsi István, Dávid István cs Horváth János. Jelen volt a találkozón dr. vitéz Mari a földi Márton, n gimnázium jelenlegi igazgatója is. A tanárokat dr Bózsó Ferenc makói járásbiró üdvözölte, a diákokat pedig Horváth János hajdani osz­tályfőnökük. majd Bursy István ny. igazgató mondott megindító beszédet. Ezután névsorolva­sás következett. A megjelentek között voltak olyanok is, akik Jugoszláviából, Romániából utaz­tak Szegedre .hogy részt vehessenek a találkozón. Most derült ki az is, hogv a gimnázium udvarán lévő márványtábla nem örökili meg az oszhlly minden hősi halottjának a nevét. Elhatározták, hogy a névsori három névvel kiegészí­tik. Az öregdiákok dr. Bucsy István indítványá­ra elhatározták, hogy kiválasztják a kővetkező tanév első osztályának egyik tehetséges, sZegény­sorsu növendékét és évről-évre magukra róllal­ják a tandíját. A találkozó diákok ezután a haj­dani nyolcidik osztálv tantermébe vonultak és a padokban elfoglalták a régi helyüket. Horváth János a katedrára ült és onnan feleltette a haj­dani diákokat, akiknek be kellett számolniuk ar­ról, hogy mit tettek, ml történt velük az elmúlt husz év alatt. Délután az öregdiákok fölkeresték a szetsedi temetőkben elhalt osztálytársaik sirját és meglá­togatták a gimnázium régi igazg (tójának. Kár­páli Károlynak a sirbollját is. Este a Hungária nciu mcssz're mcgfalálák az orvvadász fegy­veréhez való fojtást is, auü a lövéskor repült, el. A bíróság tanuként kihallgatta Taxi Antalt, aki a szerencsétlen Németh társa volt a ha­lálos éjszakán. Elmondotta, bogy amikor az erdőőrök fölszólították őket, bogy álljanak meg és tegyék lo a fogyvort, nyomban meno­külui igyekeztek, do még annyi idejük sem volt, hogy megforduljanak, máris eldördült az erdőőrök fegyvere cs Németh elbukott, Németh fegyvere csak egy csőre volt tölf/vo — vallotta a ta"u —, abból tehát nem adott le egyet'en lövé6t sem az erdőörökre, mi"t ahogy ő som lőtt a vádlottakra. A tanút, szom­bositették a vádlottakkal a tanú ekkor is megmapadt ame'lott, bogy Németh nem lőtt rájok előbb, elsőnek a vadőrök lőttek. Á vádlottak előállították a bírósághoz töbU uradalmi alkalmazott tanút, akik azt vallot­ták, hogy a kérdéses éjszakán mintegy 800 méternyi távolságban voltak a lövöldözés szín­helyétől és egymáfcután három lövést hahota (ak, elóbb egy lövés esett, ma jd gyors egy­másutánban még kettő, cz utóbbi lehetett s» vádlottak válasza a lövésre, amelyet Németh adott le rajok. A birógág fegyverszakértőkét ís hallgatott ki. azonban az elhunyt fegyveréből nem lehetett megállapítani, hogy Németh adott-e le lövést a két, vádlottra, mert, előzőleg orwadászá" közbcn mindkét csövét használta. Dr. Szász Dezső ügyész fenntartotta a vádat a vádlottakkal szemben, dr- Széli Gvrta la védő pedig mindkettőjük felmentését kérte. A törvénvszék elfogadta a vadőrök nieg ttom cáfolt védrkezését és jogos önvédelem címén mindkettőjüket felmentette. Az itclct nem jogerős. sakktermében volt a vacsora, amelyen a régi osz­tály nevében Magyar László köszöntötte a tanárokat cs egykori osztálytársait. Pohárkö­szöntőjében kiemelte, hogy cz a husz évvel ez­előtt maturált osztály képviselte utoljára a gim­náziumban Hzent István NH^yniHgyarországát es ez kifejezésre juiolt az egykori oszlály összeté­telében is. Az osztálytársak között a .szegedi ma­gyar fiukon kivül nagy számban voltak délvidéki svábok, szerbek, erdélyi románok, horvátok, fel­vidéki tótok, akik néhány Szegeden eltöltött ér ufán mind magyarokká váltak. Annyira eltűnt « válaszfal közülük, hogv srnkinok sem jutott eszébe soha különbséget látni az osztálytársuk, között sem nemzetiségi, sem felekezeti szempont­ból. Az oszlály 1918 tavaszán jutott el az érett­ségiig, de a hetvenfőnyi diákcsapat addigra ti­zenhatra apadt. i többi mind kint harcolt már a frontokon, a tizenhat közül is több, mint tiz a frissen kiállított érettségi bizonyítvánnyal azou­nal bevonult katonának. _ Mi levizsgáztunk minden tantárgyból >•-») mondotta —, de. aztán megbukott a szivünkben; minden, n hislória éppen ugy, mini a földrajz és a ránk szakadt káoszban már kételkednünk kellett még a niathematika cs a fizika örökérvé­nyűnk hitt igazságaiban is. Az érettségi után cl kellett indulnunk, sem utat, sem célt nem láthat­tunk magunk előtt. Most mégis örülnünk kell, mert husz rettenetes év után mintha tisztulna már az ég, mintha bontakozni kezdene « jobb jövő képe. Ez a hit az, ami kárpótlást nyújt en-j nok a tragikus generációnak elrabolt fiatalságá-! Ballonkabátok Vlhark abáíok Esőkabátok készen. Tavaszi felöltők és öltbnvök méret, szerint legelőnyösebben Nemzeti Takarék és Unió könyvecskékre is beszerezhe­tők. KRIER, Klauzál-tér 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom