Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)
1938-06-08 / 126. szám
Szerda, lD3tt. junius 8. DÉLMAGYARORSZÁG 3 Rz „Rvanyvonai" szegedi uija Csongrádból és Csanádból különvonatok Qozzák a népet a Szent Jobb-tjoz (A Délmagyarország munkatársától.) Keddcu délben dr. Tóth Béla polgármeHerhelyettos elnökletével ülést tartott az az adhoc fc'zottsáf, amely a Szent Jobbot hozó ©,Aranyvonat" fogadtatásának programját dolgozza ki. A keddi megbeszélésen résztvett dr. Dósa rHvón csongrádmegyei és dr. Ring Béla csanádraegjei alispán js> képviselteitek magukat mindazok a hatóságok, intézmények, amelyeknek a fogadtatás körül valamilyen fcZcrePük fesz. Az Aranyvonat menetrendjében némi változás történt, a vonat ugyanis junius 26-án délután 6 óra 11 perckor indul el Szeged felé Kiskunfélegyházául és 19 óra 10 perckor érkezik Szegedre, tehát egy órával később, mint ahogy eredetileg tervezték. Azt a gondolatot, hogy a vonatot a villamosvasút vágányain bevontassák a belvárosba, esetleg 'egészen a Gizella-térig, vasutbiztonsági okok miatt, el kellett ejteni. A fogadtatás ezért a Szeged-pályaudvaron fesz. Innen az ereklyét, diszes hintón szállítják be körmenettel a Dóm-fcrre a Boldogaszony-sugáruton végig, a kö^pnseg sorfala között. A Szent Jobb hintáját — a város Székesfehérvár diszfogatát kéri kölcsön erre a célra — fényes fogatsor fogja követni. Az ereklyét a Dóm-téren felállítandó oltárra helyezik, az oltár előtt rendezik meg az ünnepélyt, amelynek programját véglegesen később állítják össze. Az ünnepély után a Szent Jobbot a templomban a Szent Gellért-oltáron helyezik el. A Dóm valószinülog egész éjszaka nyitva marad, hogy a váj-os közönsége megtekinthesse Szent István országépitő kezét, amely kilencszáz esztendő óta épségben maradt meg. Az ereklyét alabárdosok és katonák őrzik a templomban egész reggelig, amikor megérkeznek Csanádmegyéből a különvonatok és elhozzák a Csanádi városok és falvak népét. Csongrádmegye tiszáninneni községeiből szintén elzarándokol a lakosság Szegedre, 3 megye tiszántúli részébe elviszi az Aranyvonat a Szent Jobbot. Reggel nyqlc órakor kezdődik a Dóm-téren az ünnepi mise, amelynek befejezése után, 9 órakor körmenet kiséri ki a szent ereklyét az állomásra várakozó Arany vonathoz, amely 10 órakor indul el Szegedről és 10 óra 36 Perckor érkezik Hódmezővásárhelyre, bogy egy óra múlva folytass3 utjáf a következő állomás, Szentes felé, ahonnan 14 óra 14 perckor indul tovább Csongrádra, Ezrek és ezrek jelenlétében felavatták az újjáépített Mátyás-templomot A szegedi Ferences barátok ünnepe — „Ennek a városnak népe sohasem fagyta magát megtéveszteni idegen jelszavakkal, forradalmak vízióival" (A Délmagyarország munkatársától.) Pünkösd vasárnapján fényes ünnepségek között szentellek fel a restaurált Mátyás-templomot, a szegedi Fercncrend alsóvárosi templomát. Délelőtt 10 órakor szentmise volt a valósággal újjávarázsolt templomban, amelyet zsúfolásig megtöltöttek a hatóságok vezetői, az egyesületek képviselői, a fehér és magyar ruhás leányok, asszonyok festői csoportja, a hivek sokasága A szentmisét nagy papi asszisztenciával dr. Glattfelder Gyula megyésfőpásztor végezte, aki magasszárnyalásu szentbeszédet mondott. A templomból kiszorult nagy tömeg részére megafonon közvetítették a szentmise lefolyásúi. A szentmise végeztével az alsóvárosi egyházközség diszgyülést tartott a templom előtti téren, amelyen megjelent dr. vitéz I m e c s György főispán a kultuszminiszter képviseletében, drPálfy József polgármester, P. Hermán Hermenegild fercncrendi tartományfőnök, vitéz Mérey László altábornagy, vegycsdandárparancsnok, vitéz dr. Shvoy Kálmán és dr. Hunyadi-Vas Gergely országgyűlési képviselők, dr. Berecz János és begavári Back Bernát felsőházi tagok, dr. Konczw a 1 d Endre láblaelnök, Pa r a s zk a y Gyula törvényszéki elnök, dr. Buócz Béla főkapilányhelyettes, dr. Szcpcssyy Aladár pénziigyigazgató, Kisparti János tankerületi főigazgató, dr. Muntyán István táblai tanácselnök .dr. Tóth Bcla polgármcsterhelyelJcs. Pintér Ferenc ny. tábornok és sokan mások a város katolikus társadalmának vezetői közül. P. Schneider Vencel ferencrendi házfőnők .alsóvárosi plébános beszéde nyitotta meg a diszgyülést .üdvözölte a megjelenteket és köszönetet mondott mindazoknak, akik az ősrégi templom restaurálását lehetővé tették, majd a katolikus egyházmüvészetről beszélt és azt hangoztatta, hogy amit az emberiség művészetben alkotott, azt a katolikus egyháznak köszönheti. Ezután Dr. Pálfy József polgármester mondott ünnepi beszédet — őseink hajdan a harc szimbólumát, a véres kardot hordozták körül, amikor veszélyben volt a haza — mondotta. Most a Szent Jobbot hordjuk körül, nem harcot, nem háborút hirdetve, hanem összetartásra, szeretetre, békességre ,a kereszt szellemében alkotó munkára buzdítva a nemzetet • Ennek a városnak szorgalmas, józan magyar népe sohasem hagyta magát megtéveszteni idegen jelszavakkal, forradalmak mámoros hangulatával, álomképek vizióiBELVAROSI MOZI Szerda, csütörtök Asszony a sivatagban fíorzó Mozi Szerda, csütörtök TÜZ! Zeppelin léghajó fémfébtíl készült különleges szinü olcsó Iparművészeti lárgzak. Szinü-( Kel tisztogatás nélkül Is állandóan megtartják. Megkülönböztetett tinóm Ízlésű modern alándéklárgyak jutányosán. — REICH ékszerész, Kelemen ucca 11. val, hanem megmaradt mindég a realitások biztos és szilárd alapzatán, tántoríthatatlan hazafias , magyar érzéssel nem egyszer példát mutatva a nemzetnek, erőt adva a csüggcdóknekCsak' múltjához maradt következetes 'Alsóváros derék népe .amikor most is az anyagi cs lelki rombolásokra való hajlamosság idején nem rombolt, hanem alkotott A polgármester ezután nagy elismeréssel emFckezett meg P. Schneider Vcncol házfőnök fáradhatatlan munkájáról és a ferenceseknek a 'nagyértékü műemlék megmentése körüli érdemeiről és átnyújtotta P. Schneider Vencelnek a város hatóságának a ferencesek dicséretéről szóló elismerő okiratát. Bejelentette a polgármester, hogy a város legközelebbi közgyűlése elé előterjesztést tesz a templom körüli teret Hunyadiak-ligetére való elncve. zésc iránt és a város hatósága megteszi a lépéseket, hogy megvalósítható legyen gróf Klebclsberg Kunó elgondolása: a Hunyadiak-ligete. A templomtéren stílszerűen kiképzett gyönyörű parkot létesítenek, amelynek lombjai között elhelyezik a magyar történelem dicsőséges korszakának legendás hősei: Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet, Hunyadi László, Kapisztrán János és Mátyás király érc- és márványszobrait, megörökítve a kor történelmének nagyszerű eseményeit. Ezután trianoni megcsonkitottságunkról és az országok fölött gyülekező viharfelhőkről beszélt, a polgármester, inajd igy folytatta: — Alsóváros népe! A magatok fejével gondolkozzatok, a magatok látós szemével, lássatok, a magatok hazafias érzésével akarjatok, akkor példátokkal a megtéveszthetetlen magyar paraszti ész kél e város falai közül hódító útjára szerte az országban, mint ahogy egykor innen kelt diadalmas útjára a nemzeti hadsereg. Ezután Winkler Elemér kormányfőtanácsos a többi szegedi egyházközség üdvözletét tolmácsolta a jubiláló alsóvárosi egyházközségnek, majd Glattfelder Gyula megyéspüspök szólt elismeréssel a ferencesek évszázados nemzetépítő és nemzetfentartó kulturális munkásságáról, alttk a kétszázévcs török hódoltság idején is a magyar nemzeti érzéshez való ragaszkodást hirdették és tartották ébren. Az ő működésűknek lelt az eredménye, hogy itt, az Alföldön a török uralom után magyarság maradt és ujra a magyarok lettek úrrá, nekik köszönhető az ís, hogy ez a nép sem erkölcsi cs vallási csábitásnak, sem megejtő nemzeti propagandának nem dőlt be. Ha a ferencesek szellemében folytatjuk harcainkat,' jöhetnek felénk viharok, megmarad számunkra lelkünk és hazánk integritása és ezt a népet a pokol hatalmasságai sem tudják legyőzni. A diszgyülés a pápai és a magyar Himnusz eléneklésével ért véget, majd az alsóvárosi kultúrházban társasebéd következett,