Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)
1938-06-28 / 142. szám
Kedd, 1058. junius 28. DÉLMAGYARORSZÁG 3 Angol pilóták csárdásos piknikje Szegeden (A Délmagyarország munkatársától.) Amikor vasárnap délután négv óra körül niegje'e"t az első repülőgép a szegedi égen, sok irigykedő tekintet tapadt hozzá cs kísérte merész útját. — Jönnek az angolok — suttogták é& Angliára gondoltak, a boldog szigetországra, amelynek vidám polgárai ncm igen bíbelődnek a középourópai polgár gyilkos gondjaival. A Pogfa elviszi hozzájuk a Magyar Touring Klub tréfás meghívóját, az ötödik pijö/apiknikra, nem sokaf, teketóriáznak; hanem a mcghatá rozoft, napon felülnek pompás gépoik- I re. begyújtják a sokszáz lóerős motorokat ég nyílegyenesen hasítják a levegőt egészen addig, amig alattuk mcg nem csillan a Balaton. Blegánsan landolnak a siófoki repülőtéren, hütőzködnek kicgit a magyar tenger hullámai között, este táncolnak a kaszinó márványparkettjén. másnap pedig magasba szökken velük ismét a gép, hogy délután már a szegedi Hungária terra8zán fagylaltozzanak. A szegcdi repülőtér , A ünnepélyesen várta a maga8ból érkező vendegeket. Angcd és magyar zászlók lobogtak a hangárokon, amelyek előtt a vendéglátó város képviseletében megjelent, dr. vitéz Imecs György főispán cs dr. Tóth Béla polgármesterhelyettes. Dc a rekkenő hőség ellenére is sokgzáz szegcdit kicsalt a rcpülőtérre az érdekesnek ígérkező esemény: az idegen gépek érkezése. Néhány perccel négy óra után tünt fel a nyugati láthatáron az első karcsú gép. A • Néhány szép kört irt le a .város felett, majd s'mán leszállt a repülőtérre. A kétfedelű csukott gépből elsőnek egy őszoshaju hölgy szá'lt ki, rövid szoknyában, harigmyátlan lábán szandáljai; utána pedig magas, markánsarcu ur, a gép pilótája é» tulajdonosa, A. A. Nathan őrnagy. Gyorgan elterjedt a hire a közönség körében, liogy az őrnagy a világháború száz százalékos rokkantja. mindkét, lábát, elveszítette a háborúban, de olyan tökéletes rnülábakat kapott, hogy járásán alig lehet észrevenni valamit. A gyönyörű gépén utasként 3 feleségét hozta magával, akinek a főispán szép cs0krot nyújtott át üdvözletül. Néhány perc mulva már a repülőtér feleit keringett a második gép, majd rövid időközben érkeztek a többiek is. az utolsó hat óra Mőtt néhány perccel landolt a repülőtéren. Huszonnégy gép érkezett, köztük tizenhárom angol, a többi magyar. Az angol gépek pilótáikkal együtt harm'nchét utagt hoztak magukkal. A levegő ut^ai turista kosztümben jöttek, lüintha csak a szomszédból rándultak volna át. Rövidujju sporting volt rajtuk, a legtöbb nem is hozott kabátot magával ©s köksönkabátban vett részt a Szent, Jobb fogadtatásán. A pilótapiknik magyar rendezői szerencsére több öltöny ruhát hoztak magukká], igy kisegíthették az angol repülőket, akik kisebb csoportokban autókon futottak be a repülőtérről a városba, aztán két nyitott autókaron mentek ki az állomásra, ahol végignézték az Aranyvonat fogadtatását és a Dóm-téri ünnepélyt A gyönyörű felvonulás, a Dómtéren egybegyűlt óriási tömeg szemmel láthatóan nagy hatással volt rájuk. Este a Hungáriában a Magyar Touring Klub vacsorát adott tiszteletükre. Vacsora után felvonult vidáman, szinosen a tápéi gyönggös bokréta és bemutatta a vendegeknek. » i a csárdást Az angolok nagv gyönyörűséggel nézték" a táncoló tápéi párokat és lábuk önkénytelenül ig kisérte a csárdás tüzes ritmusát. A tápéi párok adott jette szétrebbentek, a leányok odaperdültek az angol férfiak, a legények pedig az angol nők elé és néhány perc mulva már tüzesen járták a csárdást °z angolok is. Nathan őrnagy0t, aki két mülába ellenérc szintén résztvett a táncban, a kávéház közönsége lelkcsen megtapsolta. Az angol repülők nagyon jól érezték magukat Szegeden ég nem győztek hálálkodni a kirándulás rendezőinek, Kelemen Ernőnek, a Afagyar Touring Klub sajtófőnökének, amiért Szegedet is beleülesztettékl a kirándulás programjába. A ttéső éjszakai órákig maradt' együtt' a társaság. reggel aztán virágos hangulatban kiautóztak ismét a repülőtérre, ahonnan egymásután röppent a ragyogó ég felé a huszonnégy gép é8'vitte boldog utasait a következő állomásra, Miskolcra. PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT. SZEGED, CSEKONICS és KISS UCCA SAROK Halászati cikkek Bambusznáád világos, eredeti természetes állapotban: i méter 3 3 Hí 4 ifi ' ! 5 ár —.48 —.68 —.03 P 1.18 Bambusz horgaászbot összerakható, i 1 2 részből álló 2 méter hosszú P 1.28 Sárgaréz zsinórorsó, szegecselt P 1.58 Horgász zsinór 1 orsó, 25 méter —.28 la horgász zsinór, selyem, vagy impregnált, 3 méter >-.24 Horgász zsinór, szürke sodrott cér.1 nából, 5 méteres köteg —.12 »PINGUIN« Silk előke 1 tekercs.", II ' 5 méter, 3-as sz. r— .12 Parafa uszó, tojásdad alakú, 17 mm —.07 oHsszukás, körte alakú usz, 25 mm | -.12 Könnyű tolluszó, 13—15 cm-ig | —.10 Sünuszó finoman lakkozva, 13 cm —.16 Celluloid uszó, hosszú a]ak, 10 cm —.18 Celluloid uszó, rövid alak, 9 cm —.20 Szigorított dologházra ítélték Hajtó rendőrörmester merénylőjét Budapest, junius 27. A pestvidéki törvényszék hétfőn délután hirdette ki Hajtó Antal rendőrtörzsőrmester merénylőinek ügyében az Ítéletet. A törvény6zék ifjú Pongor Lászlót gyilko»ság bűntettének kísérletében és hatósági közeg elleni erőgZak, lopás és közveszélyes rongálág bűntettében mondott3 ki bűnösnek, összbüntetésül szigorított dologházra utalta, amelynek legkisebb időtartaimát 13 évben szabta meg. Bodó Imrét szándékos emberölés bűntettének kísérletében, hatósági közeg elleni erőszak, lopás ég orgazdaság bűntettében inon. dotta ki bűnösnek és hétévi fegyházra itélte. A vádlottak megnyugodtak az Ítéletben, a védők és az ügyész fellebbeztek. —oOo— Vasárnapi szerencsétlenségek (A Délmagyarország munkatársától.) Va. sárnap délután egy háromtagú társaság kirándulást akart tenni a fchcrtói halászcsárdához egy oldalkocsis motorkerékpáron, amelynek pótülésén dr. Bőhm Sándor Deák Feronc-ucca 23. szám alatt lakó orvos ült, a felesége pedig az oldalkocsiban. Néhány száz méterrel a csárda előtt a motorkerékpár a nyilt, országúton h'rtelen belszaladt az ut. menti árokba; vezetője ugv]á;szik elvesztette uralmát a kormánykerék fölött.. A motorkerékpár három utasa nagy ivben repült ki az ülésből, de szerencsére nem esett komolyabb bajuk, csupán a lábukon szenvedtek egeké-< Jvebb eérü]ésekfet. ugy, hogy a kihívott mcn-4 tők a lakágukra szállították őket. Könnyen végzeteséé válható baleseti történd a vasárnapi kerékpárverscnyen Bramar Tibori budapesti kcrékpárversenyző kerékpárjává] ögz-* szeszaladt egy másik versenyzővel. Az össze* ütközés következtében a földre zuhant ég súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők be* szállították a közkórházba, ahol bekötöztek! sérüléseit, majd az esti vonattal Budapesttel vitték versenyző társai. Vagóraap délután a közkórház jelentette s. rendőrségnek, bogy Kispéler Mária 22 évca Cserzy Mihály-ucca 22. szám afatt, lakó leány meghalt a kórházban. Kispéttr Mária a mult" év decomber 9-én marólúgot ivott, beszáll'-! tottákt a kórházba, ah©l mostanáig ápolták,] azonban a gondos kezelés sem 6Cgitctt, gyomorfekély lépett fel, amely most végzett, velej A rendőrség elrendelte a holttest felboneolá* sát. • Hétfőn reggel a Fcke"fesas-uccán ösezcesetti Vigh Sándor Pusztaszeri tanya 29. szám alatt, lakó lakatosscgéd. Azonnal értesítették a mentőket., akik a fiatalembert beszállították a. közkórházba, mielőtt azonban felvették vol-i na, meghalt. Az orvosi vizsgám mpgá]lapitá+ Ba szerint a halált, tüdővérzés okozta. A rendőrség elrendelte a holttest felboncolását.j Többször akadt dolguk a mentőknek a Szcnt! Jobb-ünnepségeken is. A ménfők négy autóval! vonultak ki a Dóm-térre. Nyolc esetbe" kérték a segítségüket a nagy forróság követ-1 keztében rosszul lett asszonyok sé leányok részére. A Polgári Sxabááságpárt választójogi kérdésekben felvilágosítási ad naponkint d. e. 12—1. . Duáoli-lér 9.1. em.