Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)
1938-06-12 / 130. szám
Vasárnap, 1038. junius 12D É L M A G Y A R O R S Z Á O 17 Valódi Merkúr kerékpárok smét kaphatók. Részletre is. Alkatrészek, gumik. Nagy javítóműhely Varrógépek, gramofonok, llnrv Rónárilhá? Rádiók, gyermekkocsik UGI y UCjJíll Ullílő. SzUE-MAC az ujszegedi versenyuszodában A közönség érdeklődése a vasárnapi SzUE— MAC mérkőzés iránt talán még ngayohb, mint volt az UTE játéka iránt. Köztudomásu ugyanis, hogy a többszörös bajnokcsapatnál pillanatnyilag jobb formában van a MAC, az UTE örök riválisa. Ez a mérkőzés is 4x7 percig fog tartani. Nem kétséges, hogy a játékot végeredményben a budapesti csapat fog ja megnyerni, csak arra kíváncsiak Szegeden, liogy Vasárnap kerülnek eldöntésre az amatőrbajnokság döntő meccsének rlsö találkozói, négy csapat kap fontos szerepel; a SzAK, a MAFC, az UTC cs a K. Máv. A programból kiemelkedik a SzAK—MAFC mérkőzés, amely Mezőtúron kerül eldöntésre vasárnap. A kerületi hegemóniáért tavaly ugyancsak cz a két csapat mérte össze erejét, akkor a piros-feketék kerültek ki győztesen a küzdelemből. Szegeden volt, — mint ismeretes — az első mérkőzés, amely 1:1 arányban eldöntetlcnül végződött. A SzAK Mezőtúron szerezte meg a kerületi bajnokságot; 5:1 arányban győzte Ic a MAFC-ot. Ma annyiban láltoznll a helyzet, hogy az első mérkőzés Mezőtúron lesz a felerősödött MAFC és a tavaly óla négy futballistáját elvesztő SzAK közölt. A mezőtúriak fúzió révén jelentősen megerősödtek és bajnokságukat a csabai alosztályban sokkal könnyebben szerezték meg, mint a szegediben a SzAK. Nem akarjuk lebecsülni a mezőtúriak képességeit, de a csabai alosztály nem képvisel olyan játékerőt, mint a szegedi, tehát könnyebben lehet ott valaki bajnok, mint ilt. Akárhogyan is áll a helyzet most, az az érzésünk, hogy a döntőknek, még a mezőtúri mérkőzésnek is a SzAK a favoritja. Otthon mégis igen veszélyes ellenfél a MAFC; gyorsak a futballistái, rsalárai eredményesek. \ más stílust játszó mezőtúriakkal szemben a SzAK-nak különlegesen kell berendezkedni a játékra Elsősorban az a fontos, hogy ne kapjon gólt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a támadásokat el kell hanyagolni, hiszen a támadás a leegjobb védekezés. Mindent egybevetve, remélni lehet, hogy a lelkes és jól futballozó piros-fekete csapat már Mezőtúron bebiztosítja magának a déli kerületi bajnokságot, illetve jogosult lesz az országos küzdelmekben résztvenni. a rendes játékidőt czullal is a zöld-íeketék nyerik-e meg ... A mérkőzésre, amely délután 5 órakor kezdődik az ujszegedi versenyuszodában, a két csapat igy áll ki: SzUE: Pintér—dr. Herendi, Herendi I.— Plcplár—Bcrdc, Szaniszló, Búthy. MAC: Mezei—Gyulai. Tolnai—Kánássy— Tarics, Kislégi, Somóczy. Kccskcmétcn kerül eldöntésre a / K, Máv!—UTC találkozó, amelyik az elsőosztályba való jutásért folyik. Egy pillanatig sem kéiscges, hogy az ujszegedi csapat jobban futballozik, mint a kecskeméti, győznie mégis nehéz lesz az idegen környezet miatt. Bízunk az UTC kecskeméti győzelmében is és ba mégis bajok lennének, arra kell törekednie a fekete-fehér csapatnak, hogy ezek a bajok nc legyenek olyan sulyosnk, hogy azokat Szegeden ne lehessen kikorrigálni. Minden szegedi sportember az UTC mellett áll nehéz harcában és reméli, hogy liosszu évek ulán ismét az clsőoszlályban üdvözölheti. Szegeden, a SzAK-pálván délután C órakor rendezik ineg a Sylvánia- KTK mérkőzést, amely első találkozója lesz a déli és az északi csoport győztesének. A két csapat mái' elsőoszlályunak mondhatja inugát, éppen ezért ugv ennek, mint a második találkozónak, csak prcszlizs jellege van. A KTK-ról jó hirek vannak forgalomban, nem hisszük azonban, hogy Szegeden boldoguljon a Sylvániával. A Sylvániának ugy kell győznie, hogy jövő vasárnap Kiskunfélegyházán ne lehessen behozni az előnyét. A játék előtt rendezik meg délután 2 órakor az ASE—Sylvánia II. találkozót, fél 4 órai kezdettel pedig a Vasutas—UTC ifjúsági mérkőzést, amely a biróvizsga érdekeit szolgálja. Vasárnap játszák le a szegedi alosztály utolsó bajnoki mérkőzését, az SzTE—Sz. Máv. meccset, amely most már csak szentesi jellegűvé zsugorodott össze. A két csapat már öszszemérte erejét az idén. a játékot 1:1 arányai állásnál félbe kellett szakitani az óriási zápor miatt. —oOo—• Jani András-emlékverseny a Hunyadi-téren Hosszú szünet után, vasárnap végre ismét lesz atlétikai verseny Szegeden, aminek az atlétika hivei igen örülnek. A küzdelem a hagyományos Jani András-vándordijcvt folyik és a jelek szerint hagyományos izgalma!- il igéri, mert a küzdelemben a szegedieken kivül a vidék, sőt a főváros is részlvcsz. Bár az utóbbi időben nemigen állott módjukban az atlétáknak a komolyabb küzdelmekben részlvenni, a verseny izgalmasnak ígérkezik és a benfentesek már rekordjavitásokat is várnak. A verseny az atlétika legérdekesebb tizennégy számát öleli fel. A küzdelem győztes csapata egv cvig védi a vándordijat. A vándordijai az SzTK alapította elhunyt szakosztályvezetője emlékére. A nagy érdeklődéssel várt verseny délután 3 órakor kezdődik az SzTK Hunyadi-téri sporttelepén. —oOo— Magyarország-Svájc Lilieben A világbajnokságért folyó küzdelmek során, a magyar csapat vasárnap igen nehéz feladat elölt áll; a jóképességü svájci legénységgel kell megküzdjön a továbbjutásért, illetve a középdöntőbe való szereplésért. A' svájciak jó formáját nemcsak az bizonyítja, liogy a világbajnoki torna előtt legyőzték az angolokat, hanem a németek felelt aratott győzelmük is emellett szól. Kétségtelen, hogy második mérkőzésükre való kiállásra nehezebben jutottak, mint a magyarok, ez azonban nem jelenti azt, liogy most már ók a küzdelem favoritjai. A magyar csapatnak sportnyelven szólva, „fekszenek" a svájciak, akiklói évekkel ezelöll mindössze egyszer szenvedcll vereséget. Ez a körülmény természetesen nem leszi elbizakodottá a magyar csapató!, amely tisztában van a svájciak tavuló formájával és azzal a nehéz atmoszférával, amelyre Lilieben feltétlenül számítani kell. Technikailag és taklikailag is felette áll a magyar csapat a svájciaknak, akiknek inagy erényük a határtalan lelkesedés és a gyorsaság. Ha a magyar csapat legyőzi a svájciakat, amiben feltétleeniil bizni lehet, ebben az esetben a középdöntőben van cs mindössze egy mérkőzés fogja elválasztani a győzelemtől. A mérkőzésre, amelyet a rádió is közvetít. Páratlan neduezmánii a Oéimattyarorszán oiuasiiah A főváros egyik elsőrangú családi szállodájával, a csendes és központi fekvésű ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA VI, PODM ANKZKY UCCA 8. SZ. igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.) berendezett ragyogó tiszta szobáit. — A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Délmagyarország kiadóhivatal* díjmentesen bocsáit olvasói rendelkezésére. elsőrendű kivitelben, olcsó árban készit Szobafestést mázolást Kálvin iér palota. Festéküzlet Szabó István festömesterKálvn ,ér 2 sz m Rmé us Vasárnap: SzAK-MAFC Mezőtúron Sylvánia—KIK a SzAK-pályán, UTC—K. Már. Kecskeméten