Délmagyarország, 1938. június (14. évfolyam, 121-143. szám)

1938-06-12 / 130. szám

Vasárnap, T958. junius T2. MM—•!• imiiiMmiro— DÉLMAGYARORSZAG 13 Takarékos háziasszony mm*** oetro I gázgé ppei rartunafőz sut m óránkint kb. 6 fillérért Perfekt-főzőlapunk utolérhetetlen (szab. bpp Mindhárom lukon egyaránt lorral. — Kérje képes űrlapunkat — Föüzlet: Budapest, VI., Andrássy-ut 33. sz. Iskolai hirek A Szent Imre herceg polgári fiúiskolában az 1938—39. tanévre a beiratásak junius 18-án és 20-án 8—12 óráig lesznek. Az I. osztályba azok iratkozhatnak, akik az elemi iskola IV. osztályát sikerrel elvégezték, A beiralás alkalmával 0 peu­gö 10 fillér fizetendő. A csanádi püspöki hivatal értesiti a papi pá­lyára hivatást érző ifjakat, akik kellő tanulmá­nyi végzettséggel rendelkeznek, hogy a szegedi sze­mináriumban julius 1-én lesz a felvétel. Jelent­kezni lehet ezen a napon délelőtt 9 órakor a sze­mináriumban, ahol a jelentkezőket orvosi vizs­gálatnak vetik alá. A jelentkezők hozzák maguk­Kai: 1. törvényes származásukat igazoló egyházi keresztlevelüket, 2. évvégi osztály, illetve éivtt­ségi bizonyítványukat, 3. hittanáruk, vagy ille­tékes lelkészük ajánlási levelét. Az izraelita, elemi iskolában a hciratások jú­nius 13-án, hétfőn és 14-én kedden délelőtt 9—12 órakor lesznek a zsidó hitközség székházának he­lyiségében (M irgit-ucca 20., I.). Csak a szülők kíséretében jelentkrző tanulókat Ir be az igazga­tóság. — Évzáró istentisztelet a izraelita elemi is­kolában junius 15-én délelőtt 9 órakor lesz az uj zsinagógában. Az Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főisko­la gyakorló polgári fiu- és leányiskolájába (min­ta polgári iskola) a beiralásoknt 17-én, 18-án, és 20-án délelőtt 8—12 óráig tartják az Intézet igaz­gató irodájában. Felvesznek az T. osztályba 25 fiu és 2ö leánytanulót. Az I. osztályos tanulók a beiratáskor összesen 0 pengő 50 fillért fizetnek. Pöst vénfürdő: „LÍVIA" mm Gyógyház Főorvos: Dr. Lichtensteln Géza, Elsőrangú ház Tökéletes konforf. Lift. Méltányos pausálkurák. melyeknek össze­gében minden költség benne foglaltatik. Mérsékelt penzióárak. Kérjen prospektust: DIAETKURHEIM ,,LIVIA4' P1ESTYAN <SW. — Dr. Inczc Klára merénylője nem volt a Jzcgcdi fclsőipariskola tanulója. A szegedi ál­'ami fclsőipariskola igazgatósága közli, hogy László Lajos, aki dr. Inczo Klárát megölte, soha nem volt az intézet tanulója. — Réteslapok Kocsisnál. _ Felhívás a frontharcosokhoz. A Magyar Front Mozgalom megbízottai az országos központ meghatalmazása alapján Szegeden is megkezdték egy későbbi időpontban megjelenő frontharcos al­bum részére a bajtársak személyi és harctéri adatait összeírni cs az albumra előfizetőket gyűj­teni. A szegedi főcsoport intézőbizottsága ugy ha­tározott, hogy a főcsoport vezetősége ezen akciót a maga részéről hivatalosan nem támogatja. DÓCZI FOTELÁGY Kettős rekamié FOTEL szeged rudolf tér — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítőnél. Férfiak: 5 kovács, 1 bádogos, 1 vasesztergályos, 1 lakatos, 1 bognár, 2 kocsifényező, 3 szabó, 1 magyar szűcs, 1 kosár­fonó, 1 napszámos, 5 kifutó, 5 ügynök, 2 nőtlen gazdasági mindenes, 2 gyermektelen házaspár. Nők: 2 hölgyfodrásznő, 1 vasalónő, 1 kiszolgáló­nő, 1 kifutóleány kerékpárral. Foglalkozást ke­resnek: kertészek, textilgyári festömunkás, csa­posok, gép- és gyorsirónők, kiszolgálólcányok, kcrcskcdősgcdck, házmesterek, 1 szakács-tanonc, 1 kéményseprősegéd. — Országos vásár Dorozsmán. Dorozsma köz­ségben az országos vásár ezentúl nem vasárnap, liotiem szombaton Jcsz. A legközelebbi országos vásár junius 25-én lesz, amelyre vészmentes hely­ről mindenfele állat felhajtható. Elcserélném v. eladnám Budán, főútvonalon, Belvárostól tiz percnyire 1x3—Tx~2—1X1 szobás beköltözhető, összkom­fortos lakásos adómentes, emeletes, kertes villá­mat — autóbusz, villamos mentén — szegedi ház­zal vagy birtokkal. Értékkülönibözet készpénzben. Kö/.vetitőt díjazok. Bővebbet Petőfi Sándor sugárut 7.. CZÉKUS cukrásznál. — Clőfoglalkozásu egyenek, akik idült szék-* rekedésben cs aranyeres bántalinakban szen­vednek, vegyék a természetes „Ferenc József" keserüvizet egy poháinvi napi adagokban, eset­leg kissé felmelegítve, dc mindig reggel éh­gyomorra. Kérdezze meg orvosát. Családi ügyek L .tó nagyapám, ha tudta volna, Megőrizte vón' az iratot, Sőt, mint gondos ős, ij-atott volna Unokáknak harminchatot! .Szegény apám, ha tudta volna, Eltette volna adókönyvét, Szinte látom ma is rajta, Verejtékét cs sok könnyet t Szegény anyám ! . . , Pc itt aztán Megtorpan az iró tolla, Mert, ha innen tovább irnám, Az már tiszta plágium volnaJ it. Kislányom az iskolában Megirt egy szép verse(, zengőt, S nyert vele a pályázaton Egy összegben ép nyolc pengőt! Amikor a feleségem Az örömhírt büszkén hallja, Rám néz, kissé szemrehányón: „Többet keres, mint az apja!'4 — Kánikulai bőségben enyhülést nyújt a ti­szai Erzsébet-fürdő, a szemklinika elölt. A ké­nyelemmel berendzett fürdöházban a családok kedvett nyári szórakozást találnak, a modernül felszereli csónakházban a csónakok a legjobb ke­zelésben részesülnek. Diszzászlószenlelési ünnepségek A Belvárosi Katolikus Legényegylet vasár­nap rendezi diszzászlójának felszcntelési ün­nepségét és tagavatását. Iteggel 6 órakor ax egylet tagjai közös szentáldozáson vesznek részt a fogadalmi templomban, 10 órakor ün­nepélyes szentmise a székesegyházban, utána diszgyülés és zászlószegek Leverése a Kato­likus ház nagytermében. Délután fél 6 órakor a rókusi Dolgozó Lcá­nyok Jézus Szive csoportja tartja a rókusi templomban lagavaló és zászlószentelési ün­nepélyét, amelyet a rókusi katolikus népház­ban diszgyülés követ. Este fél 9 órakor társas­vacsora a katolikus ház nagytermében. A rókusi elemi iskola vasárnap délután t órakor tanévzáró ünnepélye alkalmával tartja diszzászlószenlelési ünnepélyét. Fél 5 órakor van a zászló megáldása a rókusi templomban, végzi dr. II enny Ferenc fflcspercs-plébános, szenitbeszédet mond Szenthcáyi-Molnár Isl­ván, az iskola hitoktatója. Ezután az iskola tornacsarnokában ünnepség következik, nme­Íven beszédet mond Szabó János igazgató, dr. Tóth Béláné „Szent István" cimü költemé­nyét szavalja Tóth József tanuló és közre­működik az iskola énekkara. —.ti —oOo— — Gvári kishibás női harisnyák —.88, P 1.18, P 1.28. P 2.20 egységárakon Lampel és Hegyinél, Püspökbazár. — Van-c lakásínség Szegeden? E körül a kér­dés körül állandó a vita. A háztulajdonosok azt hangoztatják, hogy olv in sok a lakás, hogy üres is kapható bármikor. Ezzel szemben, aki lakást keres, oz ellenkezőjét panaszolja. A valóságban mindkét félnek igaza van. Van lakás bőven, csak akinek kell, nem tud róla. Ezen is lehet azonban segíteni. Mindössze 10 fillér egy apróhirdetés a Rólmagyarországbiin annak, aki lakást vagy bú­torozott szobát akar kiadni és 5 fillért fizet az érdeklődő a kiadó lakás vagv szobi elméért. Jégszekrények legolcsóbban részletre is. Kovács Mihály faárugyár, Csongrádi sugérut 3. sz. — Ilires szépasszonyok megcsodált arcbőrüket a régen bevált nagvenyedi Kovács-krém haszná­latával érték cl. Eltüntet minden szépséghibát, sz arc feltűnően üde, bársouysinia, tiszta lesz. El­ismerő levelek a világ minden részéből. Iijjcti használatra kék csomagolás (zsiros). Nappali használatra sárga csomagolás (száraz). Figyeljen a védjegyre. — Havas Klára (Sándor György tanítványa) sikerrel végezte el a zenemüvészti főiskola zongo­ra tanszakának negyedik akadémiai osztályát. Sírköveket legolcsóbban Fábiánnál. Kálvária-n. 46 Mátrai Gyermeküdülő 400 m mages MátrafUreden. Dr. P. Moser Ilona és Dr. Porges E. orvosok vezetésében, 3—16 éves gyer­mekek részére. 3 holdas park, strandfürdő, tennisz, gyógytorna, nye'vek. Felvilágosítás, prospektus: Polkák Nándor, Kelemen ucca 3. és P. Reich Erzsi divatszalon. — Ki tervezte a kfályhalmi templomot. S z o j­ka Jenő építészmérnök, iparostanonciskolai tarán a Délmagyarország szombati számában megjotent közleménnyel kapcsolatban annak a mcgállapitá-j sát kéri, hogy a királybaimi templomot ö ter­vezte abbau az időben, amikor havidijas mérnök­ként dolgozott n város mérnöki hivatalában. A' templom az ö tervei és költségvetése szerint épült fel. — Nem kell angol szövet. Alihoz, bogy kifogás­talan legyen a ruha, ma már nem kell angol szö­vetet vásárolni. A Trunkhahn Posztógyár gyárt­1 mányai felveszik a versenyt a világhirü angnl szövetekkel, hiszen szintén sztngyapjuból készül­nek. Kcrje a mintakollekció bérmentes beküldé­sét. Üzlet: Prohászka Ottokár-u. 8 és Tercz-kör­ut 8. „RözsaW u nlodr ász-szalon MEGNYÍLT Dugonics tér I. ?zám alatt. (Központi Egyetemmel szemben). Higiénikus kiszolgálás/ Ir. tartós- és vizondolAlás. Török Rózsa ^Téílét tflVÜf IIfÉM « ÍMS WA NYÁR jas v rimhi ^ííííkf üemegéji

Next

/
Oldalképek
Tartalom