Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)
1938-05-31 / 120. szám
574 DÉLMAGYARORSZÁG Kedd, 1938. május 3T. — Évzáró ünnepély az egyetemen. A Ferenc József Tudományegyetem fennállása LXVI. évfordulójának emlékére csütörtökön délelőtt fél 12 órakor tart ja évzáró ünnepi közgyűlését az egyetem aulájában. Az. ünnepséget dr. Ge1 e i József rektor megnyitó beszéde vezeti bc, dr. Frőhlich Pál matematikai és természet tudománykari dékán előadást tart „Válságban van-c fizikai világképünk?'4 eimmel, majd dr. Horváth Barna jog- és államtudománvkari dékán ünnepi beszédet mond az epvetem hősi halottairól. Ezután következik a pályadíjuk kiosztása, végül Gelci rektor záróbeszédé. — Az évzáró ünnepélyt megelőzőleg a fogadalmi templomban, a református és evangélikus templomban és a zsinagógában délelőtt 10 órakor istentiszteletet tartanak. — Italé lozás. Tragikus körülmények üözött halt meg a budapesti Bakay-klinikáu ücbwarcz Pál, a szegcdi llülöhúz főkönyvelője. Scbwarcz l'ál tulajdouköpcn u háború egyik elkésett áldozata. Mint u negyvenhutos gyalogezred tartalékos .hadnagya, az olasz fronton szerzett súlyos betegséget: a lövészárokban elfagyott mindkét lába. Betegsége csak látszólag gyógyult meg, esztendőkkel a háború után kiujult a fagy ás, üszkösödést okozott, amelynek következtében először néhány évvel ezelőtt az egyik lábát amputálták, most pedig amputálni kellett a másik lábát is. A súlyos műtétet a budapesti Bakay-klinikán hajtották végre, de már cz sem jelentett segítséget. Altalános szkepszis lépett fel, amely vasárnapra virradóra végzett vele. Schwarcz Pál halála általános részvétet keltett a városban, ahol nagyon sokan ismerték . és 'ahol csak barátai voltak. Kgyiko volt n szegedi zeneélet legszorgalmasabb építőinek, husz év óta tagja a Filharmonikus Egyesületnek és annak egyik alapitója volt. Nemcsak mint aktiv muzsikus ráradozott az egyesület érdekében, hanem fontos szerepe volt nz egyesület adminisztrálásában is. Mint kitűnően képzett, vérbeli muzsikus, résztvett minden szegedi zenei megmozdulásban. Elvesztését a város zeneélete őszinte fájdalommal gyászolja. Tragikus halálával kapcsolatban volt harctéri bajtársai fölelevenítették egvik harctéri esetének emléket. Az olasz fronton volt és tizennégy hónapi frontszolgálat után végre szabadságot kapott. Elutazása napján egyik bajtársa arra kérte, liogy aznap vállalja el helyette a szolgálatot, Scdiwarez Pál, — cs ez talán a legjellemzőbb egyéniségére —. azonnal vállalta a helyettesítést, mondván, ha tizennégy hónapig kibirta, még ezt az egy napot ts ki fogja birni. A tragikus az, hogy ezen a napon került olasz fogságiba, ahonnan csak hónapokkal a háború után szabadult haza. — Schwarcz Pált, akit negyvrnha'léves korábin ért a halál, kedden délután fél 4 órakor temetik a budapesti rákoskeresztúri temetőben. Halálát özvegy édesanyján, nővérén, unokaöcesén cs sógorán, dr. Ornstein Lipót hűtőház! igazgatón kívül sok barátja és ismerőse gvászolja. Temetésén a szegedi muzsikusok küldöttséggel képviseltetik magukat. Kohn Farkas folyó hó 2í>-cn Hosszú szenvedés után ftn éves korában csendesen elhunyt. Temetése 31-én, kedden délelőtt 10 órakor lesz a cinteremből. — Legújabb fürdőruhák' óriási választékban leérkeztek Lampcl cs Hegyihez, Tisza L. körút. Lőbl Adolf lobi Adolfné — A mai izgalmas élet küzdelmeiben kifáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül már idültté vált székrekedésben és ennek következtében mindenféle emésztési nehézségekben szenvednek, igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet, mert cz az ideális hashajtó összes jellemző tulajdonságait egyesíti magáhan. Kérdezze meg orvosát. — Másfélezer szegedi gyermek a királyi Várban. A szivgárdák szegedi körzete a tanfelügyelőség támogatásával 1500 magyar ruhás gyermeket vezet junius 2-án Budára két külön gyermekvonaton. A várudvaron hódolat lesz a Szent Jobb előtt, beszédet mond dr. Mészáros János érseki helytartó. Jelen lesz Angelo Bottá pápai mincius, kit a szivgárdisták mint a pápa magyar képviselőjét olasz és latin nyelven köszöntenek. A kormányzó hitvese elölt hálájukat fogják bensőséges ünnepség keretében kifejezni, mert a főméltóságu aszszonv az inségakció évenkénti megszervezésével olv .sok gyermeket megsegített. E hódolati ünnepségre a gyermckmozgalniak legfőbb képviselői kapnaj? meghívót. Gumiharisnya és Perl Pálné Lőbl Margit sirkőavatása 1938 junius hó 2-án d. u. 4 órakor lesz a zsidó temetőben fájós, dagadt és vlszeres 'ábakra, készen és mérték után HÖFLE, Klauzál-tér 3. sz. — Gyógyhaskölőb, sérvhőiők. su«penrnrok raktára Szerdán lép éleibe a Szegedi Ipari Vásár féláru utazási kedvezménye Nemcsak a Szegcdi Ipari Vásár vezetősége, hancm a szegcdi .közgnzdasági elet nagy várakozással tekint a jun'us 1—12. közötti jubiláris Szegedi Ipari Vásár sjkorc elé. A hosezu téli hónapok után reménykedve várja Szeged, hogy miként az elmúlt években, ugy az idén is a Szegedi Ipar' Vásáron megindul egy fokozottabb lendületű idegenforgalom, aunely mozgásba hozza a kereskedelmi és ipari forgalmai. Szerdán reggeltől junius 12-én délutánig lehet 50 százalékos vasúti kedvezménnyel SzegedrP nt"Zn'. a l'é'áru utazási kedvezmény junius 4—11-ig érvényes a visszautazásra. Ugyancsak szerdán reggel lép életbe a .kétharmados vizumkedvezmény. A v'zumk'rendeltség az ipartestület székházának I. emeletén működik délelőtt 9-től 12-ig és dcluián 3-tól 6-ig. A Szegedi Ipari Vásár területén az cpitkozósek befejezéshez közelednek és nagymértékben hajadnak e]őre a belső diszitégi munkálatok is, ugy, bogy péntekre teljesen készen áll a jubileumát ünneplő vásár. El0into nagyobbszabisu jubiláris ünncpségck megrendezéséről tárgyalt a vezetőség, ezt a tervet azonban elejtette, mert minden fillért a vásár fejlesztésére kiván fordítani, hogy Szeged városának ez az erőforrása rövidesen az egcsz Délvidék gazdasági gócpontja legyen. Pünköisd vaeárnapján és hétfőn a SzegedCsanádi Vagutak vonaláról filléres vonatok érkeznek a Szegedi Ipari Vásárra. A vásár ünnepélyes megnyitása junius 4-én, déli 12 órakor lesz. Amennyiben Bornemisza Géza iparügyi rainjgzter Berlinből erre 3 napra vissza tud térni, ugy személyesen fogja megnyitni a vásárt, ha azonban berl'ni tartózkodása tovább tart. képviseletében Pefneházy államtitkár fogja méltatni Szeged ünnepét, me'yről a rádió helyszíni közvetítést ad. nap múlva nyílik a f u b 11A r i s /zegedí Ipari Vásár. Májusi búcsúztató Ilyen észrevétlenül, ilyen szerényen még talán sohasem illant el az év legszebb hónapja, mint ez a május. Alig vettük észre, amikor jött, de arról sem igen vehettünk tudomást, hogy itt van. Csöndesen végezte cl a világ átdiszletczésének művészi munkáját. Halkan takarította cl a télutói díszleteket, a szintelenséget és a kopárságot, aztán teleaggatta friss lombbal a fákat, telehintette a mezőket virágokkal, az eget hófehér fátyoldarabokkal, fölengesztelte a vizek ridegségét, előcsalta a kalászokat és rubinpiros cseresznyéket lógatott a lassan lombosodó cseresznyefákra. Igaz, igaz, becsülettel elvégezte minden munkáját, nem marad utána semmi restancia, de az is tagadhatatlan, hogy nem dolgozott olyan vidáman, mint szokott. Mintha megöregedett, mintha a végtelen hosszú szolgálat után elkedvetlenedett volna. Talán hit nem volt benne elég, talán nem látta tisztán hivatásának célját, vagy nem sejtette me*) eléggé ennek' a célnak az értelmet. Az ablak előtt a körúti ákicok bólogatnak és pici illatfelhőket lehelnek be a nyitott ablakon. Tavaly rengeteg volt a fákon a [ehérfürtü virág. Az idén alig látszik kl a lombok zöld homályából egy-két szerény fürtöcske. A napfény ls szegényes. Unottan, srürten érkezik le a földre. Mintha megváltozott volna valami. Mintha kiégett volna valami valahol abból a szent tűzből, amely mindig megujulásri készteti az életet... m. L —oo°— — Duuántuli kerékpáros kirándulók Szegeden. Vasárnap délután egy 20 tagu, csupa fiatalemberekből álló kerékpáros csapat tűnt fel a szegedi uccákon. A Pécs melletti Szcntlőrinc községbe valók, az ot.táni téli gazdasági iskola növendékei. Valamennyié" „aranykajászos44 gazdák, akik tanárjuk vezetésével szombaton indultak el hazulról. A hétfői napot Szegeden töltötték, megtekintették a nevezetesebb templomokat, epületoket, a muzeumot; az éjszakát a rókusi tornacsarnokban töltötték és kedde" indulnak tovább Kecskemétre, onnan Bugao-pusztára. Egy hétig lesznek uton, Pünkösdre tér"ck haza. — GFB hnrisnya Fóliák. Testvéreknél. — A DMKE igazgatósági ülcsc. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesül.>1 igazgatósága és elnöki tanácsa kedden este fél 6, illetve 6 órakor az egyesület üléstermében (Buklogasszony-sugárut 2., I.) ülést tart, amelyre a tárgysorozat fontosságára való tekintettel az igazgatóság tagjainak lehetőleg teljes számban való szives megjelenését kéri az elnökség. Kávépörkölés naponta reggel 7—9-ig Kocsisnál. — A szegedi tcchnologusok „Zrínyi" Bajtársi Egyesülete tegnap tartolta nagyláborát. A megüresedett tisztségeket a kővetkezőkkel töltötték be: vezér — Seregélyes Tibor, -adni. alvezér —• Fodor László, repr. alvezér Tóth Béla, nádor: v. Czinkotay Mihály, főkincstaros: Magyar László, fökincstárőr: Oláh Lajos, sajtóreferens: Ábrahám Imre, számv. bizottság: Kovács József, Kiss Gyula, Wittner Antal. Gyulaszék: Nyári Jenő, Varga Sándor, Varga Dezső,- Igerits József, Józsa László. A nagytábor Tóth Józsefet ö. t. b- vezérré, Sárossy Károlyt ö. t. b. főlövészmesterré, Szatmáry Józsefet ö. t. b föállományvezetővé, Lovassy Andor tanárt az egyesület tiszteletbeli domtnuszává választolta meg. A nagvtábor Jung Péter magiszter és dr. Kéky Miklós kerületi al«vezér szavai után ért véget. •