Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)

1938-05-05 / 99. szám

Csütörtök, 1938. május 7. DECM AGYAR OR SZ ÁG A RENAISSANCE PENS'O Budapest szivében. IV., lrányi-u. 21 a legtökéletesebb komfortot, a legkitűnőbb koiybát, kívánatra diétás ellátást is nvuit mér­sékelt árak mellett. A legideálisabb tartóz-kcdás családoknak. Minden szobában hideg Ó6 meleg folvóviz. Lift éjjel-nappal. Autóbusz és villamos köílekedés minden irányban. Te­lefon 182-527. ilii 1 jlffJ, 1 Mt! ——— ^ • 1 •ni r. i i ii lk~ jkt i ül'1 I 1 A Szeged FC készülődése az Elektromos ellen Gombos vezefi a mérkőzést s i A Szeged FC hátralevő meccsei a finis jegyében bonyolódnak le. A tavaszi szezon elején mindenütt arról esett szó, vajjoij a Szeged FC kikerüli-e a kiesést, azután meg­verte a Szeged FC a Ferencvárost, lassankint „belemelegett" a csapat a játékba és ma ótt tartunk, hogy jelentős poziciójavitásra szá­míthat az együttes, viszont veszedelmes kö­zelségben vannak a kiesésre Ítéltek közül a Törekvés. Azért említettük éppen a Törekvést, mert a Szeged FC-nek még a vasutas csa­pattal is kell játszania. Mindenesetre nagy pesszimizmus kell ahhoz, hogy valaki ma a Szeged FC kiesesével számoljon. Sokkal na­gyobb bajban van a Phöbus és a Nemzeti. Annyi bizonyos, hogy ennél érdekesebb baj­nokság még nem volt a Nemzeti Ligában és az első három helyezettet kivéve, vasúrnapról­vasárnapra jelentősen változott a helyzet. Ép­pen ezért legyünk optimisták és reméljük, hogy a Szeged FC még feljebb rukkol a ta­bellán. Amikor pozíciójavításról beszélünk, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Szeged FC ma már nem komplett. Harangozó és Na­gyot kell nélkülöznie, ami nagy hátrányt je­Vasárnap: SzflK-KAC Újszegeden, SzTK-Yasutas, Móraváros-SzTK a Hunyadi-téren Lassanként hozzászokunk ahhoz, hogy min­den amatőrbajnoki forduló nagyjelcntőséggcl bir. Éppen ezért falán nem is lepődünk meg azon, hogy a vasárnapi fordulón ismét der­bik és nagyjelentőségű találkozók kerülnek eldöntésre. A vasárnapi hat elsőosztályu meccsből Szegeden hármat rendeznek meg; egyet a SzAK-pál yán, keltőt a Hunyadi-téren. A nagyobb jelentőséggel biró mérkőzés, a SzAK—KAC találkozó Újszegeden kerül el­döntésre. A kecskemétiek a derbi vezetésérc lrudapesli birót kértek. A Játékvezető Testü­let teljesítette a kecskemétiek kérését. A Hunvadi-léri sporttelepen játszák le va­sárnap az SzTK—Vasutas és a Móraváros— SzTE találkozót. Az előbbi a bajnokságra, az utóbbi a kiesésre bir fontossággal. A régi. ri­válisok mérkőzését Vezér Ernő, a kiesőkét dr. Magyar Mihály vezeti. Nehéz mérkőzése lesz vasárnap a KEAC­rak is, amely Szentesen Vendégszerepel. El­lenfele az Sz. Máv. lesz. A ineccsct Itenkő vc­tzeti. lent. Erősen meg fogja érezni a Szeged FC a két futballista távollétét vasárnap Is, az Elek­tromos ellen. Minden attól függ, hogy az Elektromos milyen együttessel tud kiállani. Ha olyan összetételben áll ki, mint a Buda­fok ellen, vagyis négy standard embere hi­ányozni fog, erősen megnövekedik a piros­fehér csapat esélye. Ellenkező esetben egé­szen bizonytalannak kell tekinteni a mérkő­zés kimenetelét. Bármilyen tartalékos is a Szeged FC, a vezetőség optimista. — Meg fogjuk nyerni a mérkőzést — mon­dotta Markovics ügyvezető-elnök —, niert a Szeged FC most „benne van a szériában". Mindenesetre a csapatban van önbizalom és ez már nagy eredmény. A Szeged FC—Elektromos mérkőzésre meg­történt a játékvezctőküldés. A meccset Gom­bos vezeti Fehérvári és Hunfalvi segédletével. A szegedi játékosok szerdán délután két ­kapus tréninget tartottak. Ellenfél a Vasutas volt. A tréningmeccs jól sikerült. A futballisták kielégítő formában vannak. Makón dr. Csányi András bíráskodik a MAK —HTVE mérkőzésen, Kecskeméten a kiesési derbit, a KTE—MTK meccset budapesti biró vezeti. Másodosztályú bajnoksági Szeged: UTC— SzATE, játékvezelö Rcményffy, Ujszentiván: USE— Zrinyi-KAC,(erre a racccsere nem delegált még játékvezetőt a JT). Szőreg: Rákóczi—MLE, játékvezető Jódul. Hódmezővásárhely: IIMTE— Postás, játékvezető Wiener K., Kistelek: KiTE— Sylvánia játékvezető Vezér D. — Szövetségi dij­meccsek: Szeged: SzFIE II—SzAK II, játékve­zető Kiss A., Sylvánia II—KEAC II., játékvezető Patak, SzTK II—Vasutas II, játékvezető Dömö­tör. — Jfjusági bajnokság: Szeged: UTC—SzATE, játékvezető Lapu J. SzTK—Vasutas, játékvezető Lővinger. Pálinkás a válogatott keretben A magyar futball már erősen készülődik a legközelebbi világbajnoki mérkőzésre, anely a szezon befejezése után- lesz Franciaország­ban. A világbajnoki készülődések jegyében rendezik meg májds 14-én Budapesten az an­gol Volperhamptön elleni játékot, természe­tesen a csapatösszeállítás szempontjából a má jus 22-i és a 26-i bajnoki fordulót. Az erő­teljes készülődést bizonyítja az is, hogy kije­löllek már azt a keretet, amelyből az ango­lok, illetve a világbajnoki együttes kikerül, Dr. Dielz Károly szövetségi kapitány a válo­gatott csapat érdekélten tegnap 21 játékosból álló keretet állított össze, dc közlése szerint a keret a vasárnapi bajnoki forduló után egy* két játékossal bővülni fog. A szövetségi kapi­tány a keretbe a szegedi játékosok közül Pá­linkást állította be. A kitűnő szegedi kapus­nak nagy konkurrenciája van, mert kivültW. tagja a keretnek Háda és Szabó is. Nem volt Szentkorona­Kupameccs a szolnoki válogatott mérkőzés A Dél első kupaellenfele a Kelet lesz Déli, illetve szegedi sportkörökben nagy megdöbbenéssel fogadták a válogatott csapat katasztrófális vereségét. Ehhez hasonló vere­ség még nem érte a déli amatőrfutbullt. A' nagy bajban, a súlyos vereségben uiégjs vari valami vigasz; a meccs nem volt Szentkorona Kupatalálkozó. Mindenesetre érdekes, hogy a közvéleményt abba a hiedelemben hagyták, hogy a szolnoki mérkőzés már a kupáért fo­lyik, sőt Szolnokon igy is rcklamirozlák a meccset. Ez a körülmény kétségtelenül vigaszt nyújt, de a tényt, hogy a déli csapatot rosz­szul állították össze ós ilyen súlyos veresé­get szenvedett, semmi sem törülheti lc többé. A katasztrofális vereségért valakinek viselni kell az ódiumot és ez nem lehet más, mint Boross Pál szövetség kapitány, aki elkövette azt a nagy hibát, hogy a csabai eredmény alapján jelölte ki a déli együttest. Még akkor is ő a hibás a katasztrófális vereségért, ha az összeállításnál nem a csabai eredményt velte alapul. A jól összeállítóit déli válogatott egyetlen kerülettől sem szenvedhet ilyen vere­séget. Egyszóval: örülni kell. hogv nem volt ku­pameccs a szolnoki, ami abból is kiderült, hogy tegnap sorsolták ki ezeket a meccseket. Eszerint a déli csapat első Szentkorona-Ku­pamérkőzését az uj rendszer alapján a ke­leti kerület együttesével jálsza lc. A mérkőzés időpontját még nem állapi tolták meg. An.iyi bizonyos, hogy az uj rendszer szerint kétszer találkozik minden ellenfél egymással cs a KK alapján jut tovább, illetve esik ki a további küzdelemből. —oOo— A KEAC—Vasutas óvási ügyben kihallgatják a két liatárbirót. A KEAC, — mint jelentettük — megóvta a Vasutas ellen 2:1 arányban c'vesztett mérkőzését, mert szerinte az egyik gól kiállás­ból eseft és az utolsó pillanatban lőtt tizenegyes­nél az ellenfél játékosai nem a szabályszerű he­lyen álltak, vagyis Kovács II. a kapufának lőtte a tizenegyest, egyes játékosok a körön belül tar­tózkodtak. Az egyetemisták ezt az állításukat fény­képpel akarják bizonyítani. Az ügyben tegnap tar­tott tárgyalást a Játékvezető Testület tUctékes bi­zottsága, döntést azonban nem hozott; arra az ál­láspontra helyezkedett, hogy határozata elött m -y­kérdezi a mérkőzés kct határbtróját: Lintnert és Tara nyit. Deák, a KEAC bajnokatlétája vasárnap részi­vész a pozsonyi nemzetközi főt-kolai atlétikai 1W­senyén. Kívüle még ncgy magyar főiskola-; indul a versenyen. Vivóttkadémia. Érdeklődéssel várják lovag Ar­mentiiiio Ede vivóakudémiáját, amelyen a tanítvá­nyokon kivül szegedi és európai hirü versenyzők vonulnak fel. Az akadémiára tiszteletdíjat -idolt többek között de Gregorie olasz egyetemi ieklor, Yárady egye leni i tanár cs Viray, az ismert sze­gedi vivó. Az akadémiát vasárnap tartják meg a Tiszi nagytermében. Befejeződött a KISOK-bajnokssg. Szerdán 'dél­után a SzAK-pálván játszották le a KISOK-Jtaj­nokság utolsó mérkőzését; a Felsőkereskedelmi­Klauzál találkozót. A meccset a fclsőkcrcskedel­mistáik nyerték meg 4:1 (2:1) arányban. A gólo­kat Szántay (2), Szabó, Mahali, illetve Hülzor lőtték. A Klauzál tehetetlen csatársora miatt vesz­telte el a mérkőzést. A játékot Dömötör jól ve­zette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom