Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)

1938-05-25 / 116. szám

8 DÉLMAGYARORSZÁG Szerda. 1938. máhis 50los utazási kedvezmény junius 1-től 12-ig a Szegedi Ipari Vásárra Visszautazásra Junius 4-től 14-ig érvényes. Igazolványok a Délmagyarország kiadóhivatalában. A Délmagyarország regénye Mr. BUNDASH Iría Kálmán Jenő Lent, a kőn'égyszög innenső sarkában, „Maszat", a Barlangosok egyik hátvédje, hatalmas gyertyát rúgott. A rongylabda éppen Bundás orra előtt puffant a földre. — Dobják lel — rikkantott föl a gyerek, de megpillantotta Verát és durból mollba hangolt át. — Tessék ledobni, Vera kisasszony, kérem... A rongyfutbnll ismét játékba került. Vera letelepedett a meredek szélére. A lábát félelem nélkül lelógázta a mélység fölé. Bokájának vonala lényegesen finomabb volt, mint a harisnyája. — Meséljen háti — Ostobaság, — dünnyögte Perotti. Leült a lány mellé. — Mindent szépen szavakbe foglaltam, ahogy megbeszéltük. Hogy ezentúl valami egész mást akarok csinálni, mint a vásári hasbeszélők. Uj babákat csináltatok, szép, kedves, stilruhás kis tündéreket, kettő helyett hármat és operettelőadásokat fogok tartani. Előadjuk a három a kislányt. A babáim: Édy, Hédy és Médy bármely pillanatban eléneklik a hires belépőt . . . Átcsapott énekbe, a szellemes Schubertmelódia halkan, tisztán és édes leányhangon szárnyalt a magasság fölött: Tschöll papa lányai mink vagyunk, mink vagyunk, mink vagyunk . . . Végigénekelto az egész tercettet s közben ügyelt, hogy mind a három képzeletbeli szereplő hangjának szint ndjon. Elképesztően fura jelenség volt ott a meredek szélén, a tátongó szájú barlanglakások fölött,. gyerekzsivajgással és ugy, ahogy ott ült szmokingban, egy pontra szegzett szemének megkínzott mosolyával és alsó ajkának alig látható remegésével. Vera, aki nem először hallotta a produkciót, cgyszcjrüen azt mondta: — Az ügynök, aki nem hallgatta meg magát, hülye, vagy gazember. Megérdemelné, bogy elvegyék az iparengedélyét. — Se hűlve, se gazember. Bundás beleszólt a dologba — Hogy értsem ezt? — Ugy, ahogy mondom. Beleszólt. Rendes, érthető emberi nyelven megpumDolta az ügynököt A lány megharagudott. Föltérdelt, mintha el akarna menni. A hasbeszélő ijedten kapott a keze után. — Istenbizony igy történt. Igaz, hogy en beszéltem helyette, de olyan helyzetbe kerültem, amit tudományos nyelven ellenállhatatlan lelki kényszernek hivnak ... Képzelje csak: az asztalnál ül egy jóléttől kicsattanó, kövér ember, aki kávét eszik kuglóffal. És a lábánál egv sóvárgószemü, éhes kiskutya... A kutya hónapok óta elrágott szalonnahéjon él . . . hogv néha egy falat száraz kenyérhez jusson, kéntelen körutat tenni a környékbeli villák szemétdombjain..: A kutya szeme világit, mint a fáklya, a kövér érzi, hogy ezt a tekintetet nem tudná kivédeni, inkább a plafonra néz. Az egyik kijátszotta minden ütőkártyáját tudta, hogy a szeme hiába ég és a nyeldeklője hiába Jár, meg kellene szólalnia, mint valami koldusnak, az talán segítene... Mit csináljak: megszólaltam helyette én. Azt mondtam: kuglófot! Volt benne egy kis nyüszités, de egyébként érthető emberi beszédnek tetszett ... ha én ülök az ügynök helyében, engem is megtéveszt. — És erre? — Letört neki egy darabkát. A keze remegősén láttam, hogy boszorkányságnak tortja a dolgot, abban a pillanatban talán a lélekvándorlásban is hinni kezdett. De megszédültem a sikertől és rá akartam duplázni. Ezzel aztán mindent elrontottam. A végét tudja: kidobtak. SelivunofT Vera keményvonalu kis szája mosolyra húzódott. A dolgot csöppet sem látta tragikusnak, elvégre nemcsak ez az ügynök van a világon. De a hasbeszélő egészen elgyávult. Túlságosan sokat volt már a viz alatt, elérkezett ahhoz a pillanathoz, amikor az izmok és idegek ernyedten lemondanak a további küzdelemről és feladják oz élethnreot. Tulsok ütődés és csorba volt mór évek óta megalázott emberi méltóságán. Szerencsére a domb hajlatánál feltűnt a tanár ur alakja. Szintén a pestkörnyéki Neonder-völgy lakója volt, sovány, elkopott kis ember. Sertés orcából két piros keretbe foglalt, mozdulatlan szem tűzött elő, az eszelősök tekintetének hideg fényével. Ez a két mozdulatlan szem volt a tanár ur kenyérkeresője. Nem kért, nem beszélt csak nézett. De ugy tudott nézni kávéházi tükörablokon keresztül, bogv az üveg szinte megrepedt tőle cs a mögötte ülő, nyugodtan olvasó kávéházi vendég tudtán és akaratán kivül idegesen kotorászni kezdett a zsebében. A tanár ur ott állt moccanás nélkül, az aszfaltba cövekelve. A kezét se nyújtotta a pénzért, ugy kellett neki kiküldeni a pincérrel. Sokan tudni vélték, bogy fiatalkorában filológusnak készült, állítólag öt nyelven beszélt, de ezt nem lehetett ellenőrizni, mert még Iegkitartóbb klienseivel szemben is öt nyelven hallgatott. Most hazafelé jött a dombon és vörösbe játszó sortéit beledugta egy félbőrkötésü könyvbe, amely tiz lépésről penészt illatozott. Selivanoff Vera octaéde^gette magához az ötnyelvű némát. — Mi jót olvas, tanár ur? A kis ember ijedten becsapta a Könyvet és elsülyesztette rövidre vágott, barna darócfelöltőjének zsebébe. El akart surranni a Neandervölgy királynője mellett, de Vera talpra szökkent és tréfásan elállta az útját. — Ej no, hátha valami jó detektívregény. Idekölcsönözhetné. — Nem detektív! A hangján érzett, hogy Keveset Használta. Verának szinte kedve támadt, hogy üvegpapirossal lecsiszolja róla a rozsdát. — Akkor valami pikáns könyv. Ez volt a tanár ur másik gyengéje. Valamikor a boldogult pénzbőségben, amikor a tőzsde ontotta a milliókat, a szédült pesti fiatalság kávéházi virágai komoly összegeket ajánlottak föl a tükörablakok gőgös koldusának, I ogy egy-egy disznóságot utánuk mondjon. A tanár ur minden kísérletet keményen visszavert. Most, sértett méltóságában, nem tudott okosabbat csinálni, kihúzta a zsebéből a könyvet és odatartotta a lány elé. A hasbeszélőnek jól jött, hogy egy másik embert talált, aki még nála is nevetnivalóbb. Belenézett a könyvbe. — Á! Plutarchos párhuzamos életrajzai! A tanár megbánta gyöngeségét. Gyorsan visszakapta a könyvet és piroskeretes, szörnyű szemének hideg villámával lesújtott Perottira. De nyilván belefáradt abba a két szóba, amit az imént mondott és makacsul összehúzta a száját. A hasbeszélő fölboszszankodott. — Figyelmeztetem, — mondta —, hogy ez a könyv el találja rontani... Itt csupa cselekvő emberről van szó: városalapitókról, törvényhozókról. A végén még kirobbantja a maga lelkéből is az érvényesülés eldugult gejzírjeit. Pályázni fog, katedrát kap és — éhenhal. A kis ember nem vette föl az eldobott kesztyűt. Emelt fővel lefelé indult a sziklasövényen. De valami szemmel nem érzékelhető változás mehetett végbe a lelkében, mint amikor a szilárd test a ráható nyomás alatt egy molekulányi felületen meglazul. Gőgös magánosságának embertelen magasságából fölvillant előtte egy másik szakadék. Ej, hát ez is ... Kár, bogy fiatal és hiányzik belőle az aszkéták bölcsesége. Dolgozni akar, ahelyett, hogy valami hasznos bolondóriűra törekedne. Biztosan tetszik neki ez a minden lében kanál lány, aki beleavatkozik a Neander-völgy belügyeibe és rendet tart a béke hadifoglyai között. Vera elnéző mosolyt küldött a remete után és kezét nyújtotta. (Folyt, köv.) Női k abáí Férfi ruha legszebb, legfőbb legolcsóbb Blau Igná Felöltő tiz cégnél Kelemen-u. 7. Angol uri szabóság