Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)

1938-05-25 / 116. szám

8 DÉLMAGYARORSZÁG Szerda. 1938. máhis 50los utazási kedvezmény junius 1-től 12-ig a Szegedi Ipari Vásárra Visszautazásra Junius 4-től 14-ig érvényes. Igazolványok a Délmagyarország kiadóhivatalában. A Délmagyarország regénye Mr. BUNDASH Iría Kálmán Jenő Lent, a kőn'égyszög innenső sarkában, „Maszat", a Barlangosok egyik hátvédje, hatalmas gyertyát rúgott. A rongylabda ép­pen Bundás orra előtt puffant a földre. — Dobják lel — rikkantott föl a gyerek, de megpillantotta Verát és durból mollba han­golt át. — Tessék ledobni, Vera kisasszony, kérem... A rongyfutbnll ismét játékba került. Vera letelepedett a meredek szélére. A lábát fé­lelem nélkül lelógázta a mélység fölé. Boká­jának vonala lényegesen finomabb volt, mint a harisnyája. — Meséljen háti — Ostobaság, — dünnyögte Perotti. Le­ült a lány mellé. — Mindent szépen szavak­be foglaltam, ahogy megbeszéltük. Hogy ezentúl valami egész mást akarok csinálni, mint a vásári hasbeszélők. Uj babákat csinál­tatok, szép, kedves, stilruhás kis tündéreket, kettő helyett hármat és operettelőadásokat fogok tartani. Előadjuk a három a kislányt. A babáim: Édy, Hédy és Médy bármely pil­lanatban eléneklik a hires belépőt . . . Átcsapott énekbe, a szellemes Schubert­melódia halkan, tisztán és édes leányhan­gon szárnyalt a magasság fölött: Tschöll papa lányai mink vagyunk, mink vagyunk, mink vagyunk . . . Végigénekelto az egész tercettet s közben ügyelt, hogy mind a három képzeletbeli sze­replő hangjának szint ndjon. Elképesztően fura jelenség volt ott a meredek szélén, a tátongó szájú barlanglakások fölött,. gyerek­zsivajgással és ugy, ahogy ott ült szmo­kingban, egy pontra szegzett szemének meg­kínzott mosolyával és alsó ajkának alig lát­ható remegésével. Vera, aki nem először hallotta a produkciót, cgyszcjrüen azt mondta: — Az ügynök, aki nem hallgatta meg magát, hülye, vagy gazember. Megérdemel­né, bogy elvegyék az iparengedélyét. — Se hűlve, se gazember. Bundás bele­szólt a dologba — Hogy értsem ezt? — Ugy, ahogy mondom. Beleszólt. Ren­des, érthető emberi nyelven megpumDolta az ügynököt A lány megharagudott. Föltérdelt, mintha el akarna menni. A hasbeszélő ijedten ka­pott a keze után. — Istenbizony igy történt. Igaz, hogy en beszéltem helyette, de olyan helyzetbe ke­rültem, amit tudományos nyelven ellenáll­hatatlan lelki kényszernek hivnak ... Kép­zelje csak: az asztalnál ül egy jóléttől ki­csattanó, kövér ember, aki kávét eszik kug­lóffal. És a lábánál egv sóvárgószemü, éhes kiskutya... A kutya hónapok óta elrágott szalonnahéjon él . . . hogv néha egy falat száraz kenyérhez jusson, kéntelen körutat tenni a környékbeli villák szemétdombjain..: A kutya szeme világit, mint a fáklya, a kövér érzi, hogy ezt a tekintetet nem tudná kivédeni, inkább a plafonra néz. Az egyik kijátszotta minden ütőkártyáját tudta, hogy a szeme hiába ég és a nyeldeklője hiába Jár, meg kellene szólalnia, mint valami kol­dusnak, az talán segítene... Mit csináljak: megszólaltam helyette én. Azt mondtam: kuglófot! Volt benne egy kis nyüszités, de egyébként érthető emberi beszédnek tet­szett ... ha én ülök az ügynök helyében, engem is megtéveszt. — És erre? — Letört neki egy darabkát. A keze re­megősén láttam, hogy boszorkányságnak tortja a dolgot, abban a pillanatban talán a lélekvándorlásban is hinni kezdett. De meg­szédültem a sikertől és rá akartam duplázni. Ezzel aztán mindent elrontottam. A végét tudja: kidobtak. SelivunofT Vera keményvonalu kis szája mosolyra húzódott. A dolgot csöppet sem látta tragikusnak, elvégre nemcsak ez az ügynök van a világon. De a hasbeszélő egé­szen elgyávult. Túlságosan sokat volt már a viz alatt, elérkezett ahhoz a pillanathoz, amikor az izmok és idegek ernyedten le­mondanak a további küzdelemről és felad­ják oz élethnreot. Tulsok ütődés és csorba volt mór évek óta megalázott emberi mél­tóságán. Szerencsére a domb hajlatánál feltűnt a tanár ur alakja. Szintén a pestkörnyéki Ne­onder-völgy lakója volt, sovány, elkopott kis ember. Sertés orcából két piros keretbe foglalt, mozdulatlan szem tűzött elő, az eszelősök tekintetének hideg fényével. Ez a két mozdulatlan szem volt a tanár ur ke­nyérkeresője. Nem kért, nem beszélt csak nézett. De ugy tudott nézni kávéházi tü­körablokon keresztül, bogv az üveg szinte megrepedt tőle cs a mögötte ülő, nyugodtan olvasó kávéházi vendég tudtán és akaratán kivül idegesen kotorászni kezdett a zsebé­ben. A tanár ur ott állt moccanás nélkül, az aszfaltba cövekelve. A kezét se nyújtotta a pénzért, ugy kellett neki kiküldeni a pin­cérrel. Sokan tudni vélték, bogy fiatalkorá­ban filológusnak készült, állítólag öt nyel­ven beszélt, de ezt nem lehetett ellenőrizni, mert még Iegkitartóbb klienseivel szemben is öt nyelven hallgatott. Most hazafelé jött a dombon és vörösbe játszó sortéit beledugta egy félbőrkötésü könyvbe, amely tiz lépésről penészt illato­zott. Selivanoff Vera octaéde^gette magához az ötnyelvű némát. — Mi jót olvas, tanár ur? A kis ember ijedten becsapta a Könyvet és elsülyesztette rövidre vágott, barna da­rócfelöltőjének zsebébe. El akart surranni a Neandervölgy királynője mellett, de Vera talpra szökkent és tréfásan elállta az útját. — Ej no, hátha valami jó detektívregény. Idekölcsönözhetné. — Nem detektív! A hangján érzett, hogy Keveset Használta. Verának szinte kedve támadt, hogy üveg­papirossal lecsiszolja róla a rozsdát. — Akkor valami pikáns könyv. Ez volt a tanár ur másik gyengéje. Vala­mikor a boldogult pénzbőségben, amikor a tőzsde ontotta a milliókat, a szédült pesti fiatalság kávéházi virágai komoly összege­ket ajánlottak föl a tükörablakok gőgös kol­dusának, I ogy egy-egy disznóságot utánuk mondjon. A tanár ur minden kísérletet ke­ményen visszavert. Most, sértett méltóságá­ban, nem tudott okosabbat csinálni, kihúzta a zsebéből a könyvet és odatartotta a lány elé. A hasbeszélőnek jól jött, hogy egy má­sik embert talált, aki még nála is nevetni­valóbb. Belenézett a könyvbe. — Á! Plutarchos párhuzamos életrajzai! A tanár megbánta gyöngeségét. Gyorsan visszakapta a könyvet és piroskeretes, ször­nyű szemének hideg villámával lesújtott Perottira. De nyilván belefáradt abba a két szóba, amit az imént mondott és makacsul összehúzta a száját. A hasbeszélő fölbosz­szankodott. — Figyelmeztetem, — mondta —, hogy ez a könyv el találja rontani... Itt csupa cselekvő emberről van szó: városalapitók­ról, törvényhozókról. A végén még kirob­bantja a maga lelkéből is az érvényesülés eldugult gejzírjeit. Pályázni fog, katedrát kap és — éhenhal. A kis ember nem vette föl az eldobott kesztyűt. Emelt fővel lefelé indult a szikla­sövényen. De valami szemmel nem érzékel­hető változás mehetett végbe a lelkében, mint amikor a szilárd test a ráható nyomás alatt egy molekulányi felületen meglazul. Gőgös magánosságának embertelen magas­ságából fölvillant előtte egy másik szaka­dék. Ej, hát ez is ... Kár, bogy fiatal és hiányzik belőle az aszkéták bölcsesége. Dol­gozni akar, ahelyett, hogy valami hasznos bolondóriűra törekedne. Biztosan tetszik neki ez a minden lében kanál lány, aki be­leavatkozik a Neander-völgy belügyeibe és rendet tart a béke hadifoglyai között. Vera elnéző mosolyt küldött a remete után és kezét nyújtotta. (Folyt, köv.) Női k abáí Férfi ruha legszebb, legfőbb legolcsóbb Blau Igná Felöltő tiz cégnél Kelemen-u. 7. Angol uri szabóság

Next

/
Oldalképek
Tartalom