Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)
1938-05-17 / 109. szám
DÉLMAGYARORSZÁG Szerdo, 1938. május 18 flz otrantói csata emléke A szegedi volt haditengerészek ünnepélye (A DMmagijarorszácj munkatör tát ól.) Május 15-cn vasárnap volt 21 évo a dicgőeégee otrantói csatának, amely egyike volt a világháború legszebb magyar haditetteiiiek. A Magyar Hadi tengereszet» Egyesület szegedi „Árpád" egoportja ebből az alkalomból vasárnap délután szép ünnepeéget rendezett a vitézj szókházban. A Baranyi-testverek tárogatón játszott Hiszekegye nyitotta meg az ünnepséget, majd dr. Vidákovits Kamill egyetemi tanár, volt fregattorvos ünnepi beszédet mondott. — A világháború egyik legfényesebb csatájának, az otrantói ütközet legendás hőse, Horthy Miklós kormányzó előtt hódolattal hajtják meg zászlójukat, a szegedi tengerészek __ mondotta —, majd méltatta az otrantói csata jelentőségét és az otrantói hősn.'k. Magyarország kormányzójának országépifó munkáját. Ifjú Hittek Ferenc József főherceg „Tenger partján" cjinü versét szavalta el, majd vitéz Csonka Anfa] tengerész főhadnagy az otrantói csata történetét ismertette nagy tetszéssel és hangoztatta, hogy a magyar feltámadás addig nem lehet teljes, amíg nem lesz újra magyar tenger, erről az dsl jogunkról soha le nem mondhatunk. Ezután a haditengerészet élefcéból mutattak ]>c érdekes vetített képeket. —ooo— II Hivatásszervezet vasárnapi ifjúsági gyűlése (A Déimagyarország munkatársától.) Vasárnap délelőtt népes propagandagyü]ést tartottak az ipartestület nagytermében tömörült, ifjúsági szervezetek, a Keresztény Ifjúsági Egyesüjet, az Agrárifjuság és a Dolgozó Lányok szervezetének tagjaj. A nagygyűlés közöns'ge. zsúfolásig megtöltötte az ipartestület udvarát és nagytermét, amelyet a Hivatásszervozet prop3gaudaplakátjaival diszitettek fel A főiskolai hallgatók nevében Bálint Géza mondott, beszédet,. Azt fejtegette, hogy a magyar ifjúságnak le kell rombolnia a. társadalmi válásijainkat és a jövő kiépitéso céljából közösen kpM munkálkodnia. Kálmán Sándor a Hivatásszcrvczeí cclkiffiíőscit ismertette. Beszámolt az eddig elért, eredményekről és kimutatta, hogy a dolgozó rá f egek csak erős szervezettel harcolhatják kí a maguk sréatlóra a jobb életet. Hankó Ilona ismertei te azokat a szociális igényeket, amelyeknek kielégítését a dolgozó rétegek joggal követelhetik a társadalomtól. Ezoknek az igényeknek a kiélést,csét, elsősorban a kerCsHönll etika kövotélL Az egyén legelemibb lényege az, hogy családot alapíthasson. ami egyszersmind elsőrendű nemzeti érdek is. Éppen ezért kötelessége a társadalomnak, hogy munka- és a kereseti viszonyok megjavításával lehetőséget teremtsen a dőlg< zók számára a családalapításra. A nagy érdeklődéssel kisért propagandagyülés több felszólalás után véget ért. — A görögkatolikus egyház székházának és eucharisztikus diszzászlójáuak felszentelése. A szegedi görögkalolikus egyházközség és annak hitbu zgalmi bizottsága, az Oltáregylet vasárnap tartotta meg székházának és eucharisztikus diszzászlójának felszentelést ünnepségeit. Délelőtt a Lechner-téri plébánia-templomban ünnepi szentmisét celebráltak dr. Rohály Ferenc makói görögkalolikus lelkész, szentszéki tanácsos és dr. Ladoniérszky Béla szegedi görögkatolikus lelkész. A szentmise után történt meg a Párisi-körut í. szám nlaít lévő egyházközségi székház felszentelése. Délután a kalolikus kör disztermében diszgyülést tartolt az Oltáregylet, amelyen megnyitót mondott dr. Juhász István táblabiró, az oltáregyleti zászlót Rudnay Tivadamé elnök nő adta át, majd ünnepi beszédet tartott dr. Ladomérszky Bcla. — A Stefánia-Szövetség közgyűlése. Az Országos Stefánia-Szövetség szegedi fiókszövetsége szombaton délután 6 órakor a női klinika tantermében tartja rendes évi közgyűlését. Elnöki megnyitót mond dr. Muntyán István táblai tanácselnök, a fiókszövetség elnöke, az évi jelentést ismerteti dr. Falta Béla ügyvezető-igazgató, majd a szokásos előterjesztések után zárólieszédcl mond vitéz dr., Sh voy Kalmánné, a íiókszöxelség elnöknője. — Házasság. Bástyái Iloltzer Anny bástyái Holtzer Aladár és neje, Schwarz Katica leánya és Horváth József, a Fémáru, Fegyver és Gépgyár rt. cégvezetője folyó hó 19-én fél 12 órakor Budapesten, a „Hősök templomában" • házasságot kötnek. (Minden kfllön értesítés helyett), — Éjszakai vagyonrongálás. Napok óta folyik az a kártékony munka Szegeden, amelynek sok háztulajdonos adja meg az árát. Ismeretlen kezek a házak falait otromiha betűkkel telemázoljak és durva jelszavakat firkálnak a falakra, még hozzá kátránnyal, hogy annál nehezebb legyen levakarni. Nem is lehet csupán ugy lehet eltüntetni, ha a háztulajdonos eléktelenített házát átfesteti Hétfőn reggel is arra ébredtek fel a Petőfi Sándorsugárut, a Báró Jósika-, és a környékbeli uccák háztulajdonosai, hogy rongáló kezek tönkretették házuk frontjait otromba felírásokkal. Szörnyen festenek igy a házak, az, aki látja, fejét csóválja és akaratlanul is azt kérdezi, hogy miért nem csípik már ezeket az éjszakai sötétben bujkáló, csak károkat okozó izgatókat fülön. Mert antig csak röpcédulákat szórnak az éj leple alatt, még csak hagyján, hisz mindenki kellő értékére tudja szállítani a cédulákon olvasható izgatásokat, hanem amikor a vagyonrongálásra csap ál ez a „propaganda", akkor nem lehet szó nélkül elmenni a dolog mellett Jó lenne, ha a rendőrség alaposan a körmkre nézne ezeknek a felelőtlen elemeknek, akik éjnek idején kátrányos vödrökkel és ecsellel a kezükben mászkálnak a sötét uccákban és nagy buzgalommal mázolnak, rongálják mások vagyonát. — Kurbnft Illy növendékeinek vizsgaelőadása e hó 22-é.n délután 3 órakor lesz a színházban 350 szereplővel. Tekintettel a 40 számból álló műsorra, az előadás pontosan kezdődik. Jegyek as iskolában (László-uoca 2) és aznap a színházi pénztárnál kaphatók. híres a konyhaja a hetropoimk Telefon 138—950. Rákóczi uf 58. Szckszorulásoknál és az ezekkel járó felfúvódásnál, légzési zavarnál, szivdobogá*nát, szédülésnél és fülzugásná! a belek működését egy-két pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz csakhamar elrendezi, az emésztést előmozdítja A vérkeringést felfrissíti s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Kérdezze meg orvosát. — Bőripari munkások közgyűlése. A Magyarországi Bőripari Munkások Országos Szövetségének szegedi csoportja ló-án, szerdán este fél 7 órai kezdettel a Munkásotthonban (Hótvczcr-u. 9.) rendes évi közgyűlést tart,, amelyen a bőripari munkásság gazdasági helyzetét, az ujabban megállapított, hivatalos munkabéreket, a fizetéses szabadság és a 18 órás .munkaidőnek a gyakorlatban való kérdését Hubai János szövetségi titkár ismerteti. — Pincetüz. Hétfőn délután a Polgár-ucca 5. számti ház egyik üres pincclakásában az ott felhalmozott széniét és szalma meggyulladt. A tűzoltóság nagy készültséggel vonult kí a veszélyesnek látszó tűzhöz, sikérült 15 pete alatt elfojtani a lángokat. A lüzvizsgálal megindult. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítőnél. Férfiaki 2 kovács. 1 szabó, 1 bognár, 1 mérleglakatos, .1 kőműves '3 kifuló, 1 napszájnosfiu, 1 kocsis bizonyítvánnyal, 60 ügynök, 1 magyar-német (angol-francia) levelező. Nők: 1 hölgyfodrásznő, 1 kifulóleány, 40 ügynök. Foglalkozást keresnek: 1 kelmefestő végy. tisztító, 1 pénzbeszedö kaucióval, 2 csapos-pincér, gép- és gyorsirónök, kiszolgálónök, kercskedösegódek, 1 fagépmunkás, 1 kertész. — GFB harisnya fogalom, mert jó, egyedül Pollik Testvéreknél. — ANYAKÖNYVI HIREK. Az elmúlt hétanf született 9 fiu, 9 leány. Házasságot kótóttek: dr, Gresz György és Annabring Gizella, Katona László és ötoű Rózsa, Alpár Jenő és Bálint Erzsébet. Csehó Aurél és Cz. Molnár Eszter, Hira Sándor és Keszthelyi Margit, Prunkl Hugó és. Mészáros Magdolna, Hoiváth Géza és Üveges Mária, Szabó Pál és Ludvig Mária, Szécsi Szilveszter és Badínovics Irina, Rába Bcla és Csókási Ilona, Szabó Sándor és Oláh Katalin, Iiarkai János és Kakuszi Veronika, v. Sánta János és Bárdos Irén, Bilki János és Korponai Irén, Fecser József és Király Ilona, Juhász Mihály és Gárdián Ilona, Seres József cs Prágai Katalin, Piókcr Béla és Mankovus Rozália, Csillag Vince és Nyári Terézia. Tóth Sárdor és Jójárt Anna. Szilasi János cs Kisngócsi Veronika. Záhonyi Ferenc és Gyálai Julianna,1 Buttula József és Simon Erzsébet, Nógrádi Mi-j hály és Dobo Mária, Jáksó Péter és Rózsa Yiklóíia. Elhaltak: Tóth Nándor 64, Bakos Margit 22,1 Sándor Lajosné 32, özv. Schvartz Simonné 58. Mihalovszky Károly 75, özv. Paplógó Jánosné 88, Mucsy Gyula 67. özv. ördög lmréné 64. Varsányi Mihájy 71, özv. Ruszinszky Józsefné 68. özv. 'Vágó Vendelné 80, özv. Radics Lukácsné 66, Riegor György 54, Komarek Ignác 68, I'aragi Ferenc 56, Somogyi István 36, Iluszta Julianna 16, özv. Bőrösök Antalné 76, Ráoz Fodor Gábor 48, özv. Rózsá? Baláesné 61, id. Bakácsi Mihály 81, Fülöp Ferciiené 30, özv. Bitó Sándorné 50, özv. Csikós Sándorné 68, Maróti Mihály 45, Bózsó Imre 74, Sebők Ferenc 28 Kávépörkölés naponta reggel 7—9-lg KocsisniT. A Korunk Szava gróf Széchenyi György és Katona Jenő szerkcsztésébeu megjelenő május 16-iki számából kiemelkedik Friedrjch Muckermann S. J. „A világ a Vatikánból nézve" ci.mil cikksorozatának folytatása, valamint Katona Jenő Lengyel-magyar sorsközösség, Szabó Zo'fán „Katolicizmus a magyarságban" és gróf Széchenyi György „Vivam proptex Te, morir propter le" cimü cikkei. Közli Aijuinói Szent Tamás Pangó linqua cimü himnuszát Sik Sándor fordításában, stb. — Krep d* bchin esőkabátok minden sziobcíí 18 pengő BIuu Ignátz cégnél, Kelemen-u. 5.