Délmagyarország, 1938. május (14. évfolyam, 96-120. szám)

1938-05-14 / 107. szám

DÉLMAGYARORSZAG mbbmbb^bbbmbbbbbmbbbbbmbbbwwwbbbhbbímjpbpimbmm iihmbhiiwhhsmbwhpiimbmb'bw^ Szombat, 1938. május 14. Politikai napilap XIV. évfolyam 107. sz. Putois Az úgynevezett zsidójavaslat, amelynek hivatalos cime „az ország társadalmi és gazdasági egyensúlyának biztosítása", hoszszu napokon keresztül foglalkoztatta a politikai világot. A képviselőház sokat látott, sokat tapasztalt üléstermeben egymást érték a ragyogóbbnál, ragyogóbb szónoklatok. Ha a késő utód fellapozza majd valamikor, egy tisztultabb kor nyugalmában, a parlamenti naplónak ezeket a lapjait, bizonyára elálmélkodik a politikai, a társadalmi, a statisztikai, sőt fajbiológiai tudásnak azon az ősrengetegén, amelyről ennek a vitának a szónokai tesznek bizonyságot. Ezt a vitát, vagy annak legnagyobb részét nem fogja szégyelni a magyuir 'parlamentarizmus, ha már a parlamentre kényszeritette a „szélkifogás" elmélete, — egyik-másik elhangzott szónoklatra talán még büszkén fognak hivatkozni is a késői utódok. De most nem erről van szó, hiszen a szenvedő érdekeltekre vajmi kevés vigasztalást jelentenek az ellenük és a mellettük elhangzó szónoklati remekek. Most essék szó az úgynevezett „zsidókérdés"-ről, amely egyesek szerint nincs, mások szerint viszont van. Azok, akik nem hisznek a létezésében, Kálmán király hires mondására hivatkoznak: .,De strigis, quae non sunt..." —, idézik, de azért természetesen ők is beszélnek róla. Akik hisznek a létezésében, azok még inkább beszélnek róla, sőt azok cselekszenek is. Mivel pedig minden filozófiai rendszer elismeri, hogy a cselekedet már a realitások világába tartozó valami, akár van zsidókérdés, akár nincs, ezek a reális cselekedetek rákényszerítik a létezést. Mint ahogyan Putois sem létezett a valóságban, Anatole Francnak ez a sokat idézett, kedves és jellegzetes szellemalakja, de mégis nagyon fontos szerepe volt ama bizonyos Saint-Omerban, az Ur XIX. századának második felében, amikor is madame Bergeret, a kiváló tanférfiu felesége, egy kellemetlen délutáni meghívást kivánt igazi francia udvariassággal elhárítani. Azt füllentette barátnőjének, hogy azért nem mehet hozzá teára, mert éppen aznap délutánra rendelte magához a kertészt. — Hogy hívják a kertészteket? — kérdezte a barátnő madame Bergeret-től. — Putois, — talált ki hirtelen egy nevet a sarokbaszoritott hölgy. Néhány hét, vagy hónap múlva a barátnőnek is szüksége lett volna kertészre. Eszébe jutott madame Bergeret kertésze, sőt az ís, hogy ezt a bizonyára kiváló kertészt Putoisnak bivják. A derék Putois-t tehát mindenhol kerestette és hallani sem akart arról, hogy más kertészt fogadjon. Az emberek, akiknél a kertész után tudakozódott, restelték volna bevallani, hogy ném ismerik Putois-t. Egy ur ugy tett, mintha homályosan emlékezett volna rá, hogy Putois a mult hónapban fát vágott nála. Mások azt mondták, hogy látták is a kertészt, a Rue de Abbesses egyik sarkán fordult éppen be, de sürgős dolga lehetett, mert nagyon sietett. A kitalált név igy lassankint élő, eleven személyiségként rögződött Saint-Omer polgárainak tudatába, mivel pedig egyéniségét más és más polgárok egyéni képzelőtehetsége szerint egészen ellentétes vonások jellemezték, őreá fogtak minden csínyt, ami a környéken 'megesett, ráfogták a tolvajlásokat, a betöréseket, sőt az ártatlan hajadonok elcsábítását is. Néhány év múlva már madame Bergeret is gondosan elreteszelte éjszakára lakásának bejáratát, nehogy hozzá is betörjön Putois, mert végül ő maga is elhitte, hogy csakugyan létezik a betyár, aki pedig egyszerű, ártatlan, de hazug ürügyként született csak meg annakidején Bergeret magántanár ur feleségének képzeletében és egyetlen élethivatása az volt — és születése pillanatában becsülettel és maradéktalanul be is töltötte ezt a hivatását —, hogy madame Bergeret elháríthassa a délutáni teára szóló meghívást. DG Putois életre támadt és ahogyan alakját, arcát kissé bizonytalan vonásokkal kirajzolta Saint-Omer polgárainak alacsony fantáziája, lehetetlen hasonlatosságot nem látni közte és a — zsidókérdés között. Darányi lemondása ulán pénteken esle megalakult Imrédy Béla kormánya Eltávozott: Rőder Vilmos, Széli József és Marsctiall ferenc — A Kabinéi ut tagiai: belügyminiszter — Kereszfes-Flscher Ferenc, honvédelmi — Ráfz Jenó, földmivelésügyi — Szironuavszhy Sándor — noman Bálint tdrcanéihttll miniszter lett flz uj minisztere'nök bejelentette programját: „Rendnek és fegyelemnek kell benőim az országban" - Szombaton két törvényjavaslatot nyújt be az állami és társadalmi rend védelméről (Budapesti tudósítónk telefonjclenlésc.) Áruiról napok óta tudlak politikai körökben, az pénteken délután bekövetkezett. A Darányikormány bejelentelte lemondását és Imrédy Béla vezetésével uj kabinet alakult. A képviselőházban pénteken alig mutatkozott érdeklődés a „zsidójavaslat" tárgyalása iránt, mindenki a folyosókon kapta és adta tovább az ujabb híreket. Két óm tájban ért véget az ülés és a napirendnél meglepetés érte a Házat, mert az elnök javasolta, hogy szombaton is tartson ülést a képviselőház. Á szombati ülésre azért van szükség, mert a Darányi-kormány lemondása és az u j kormány megalakulásának cs eskütételének menetrendjében szerepel, hogy bemutatkozik a Házban. Délelőtti tanácsRoxásoR A miniszterelnökségen délig semmi jele sem veit az eseményeknek. Délelőtt Rákóczy Imre sajtófőnök jelentkezett Darányinál kihallgatásra, 11 órakor érkezett a miniszterelnökségre D a Vinci olasz követ, aki fél órát töltött a miniszterelnök szobájában, majd Eckhardt Tibor ment be Darányihoz. Kct óra lájban Tasnády Nagy András, a Nep elnöke kereste fel a miniszterelnököt, akivel hosszabb ideig tanácskozott. Moxgalmas délután Délután fél 4 óra felé megélénkült a Nep Eszterbázy-uccai palotája. Egymásután érkeztek a képviselői csoportok s élénken tárgyalva az eseményeket. A kormánvpárti körökben el-, terjedt hirek szerint a képviselőház elnöke Sztranyavszky tárcavállalása folytán Komis Gyula lesz, az alelnöki helyre pedig a képviselők Shvoy Kálmánt kívánják megválasztani. Délután 5 órakor a miniszterelnökségen ís mozgalmas élet kezdődött- Megérkezett a kermány valamennyi tagja, akik egyenesen a minisztertanácsi terembe siettek fel. darányi Kálmán megnyitotta az utolsó minisztertanácsot, amelyen elhatározta kormánya lemondását. Ezután nyomban a kormányzóhoz ment át a miniszterelnök, akinek jelentette a minisztertanács határozatát. Mindezeket az eseményeket élénken tárgycl« ták a kormánypárt helyiségében, ahová 5 óta után megeii$fzetl Karnis Gyula képviselőházi alelnök, akit nyomban körülvettek a képviselők. Ax utolsó minisxiertanács A Darányi-kormány tagjai délután 5 órakor minisztertanácsra ültek össze. A kormány tagjai már fél 5 óra után kezdtek gyülekezni a miniszterelnökségen, öt órakor a kormány tagjai már valamennyien együtt voltak a minisztertanácsi teremben- Fél 6 előtt előállott a miniszterelnöki gépkocsi és Darányi Kálmán áthajtatott a kormányzóságra. Néhány perccel a miniszterelnök távozása után Szélt József belügyminiszter, Röder Vilmos honvédelmi miniszter, majd Marschall Ferenc földmüvelésügyi miniszter hagyta el a miniszterelnökségi palotát. Rődcr Vilmos és Marschall Ferenc búcsút vett a sajtó képviselőitől. Marschall Fercno köszönetet mondott a sajtónak a mindig tapasztalt támogatásáért. — Reméljük — mondották az újságírók Marschallnak —, hogy még látjuk Excctlenciádat. — Marschall Ferenc mosolyogva válaszolt: — Igen, majd találkozunk a kispudon. (Marschall Ferenc ezzel a miniszterelnökségi paloti előtt a sikló feljáratánál levő kispadra célzóit, ahol a nyári minisztertanács alkalmával szoktak az újságírók tartózkodni.) A miniszterelnök gépkocsija 5 óra 50 perekor érkezett vissza a kormányzóságról. Darányit azonnal körülvették az ujságirók, kérdésükre csak ennyit mondott: Megjelentem a kormányzó ur előtt és benyújtottam a kormány lemondását, amit őfőméltósága elfogadott. Utódomul Imrédv Bélát ajánlottam. Ax uf minisxtereR Imrédv Béla hat órakor jött le a minisztertanácsi teremből. Gépkocsiba szállt és átliajtatott a kormányzósági palotába. Alig távozott cl, a miniszterelnökségre érkezeit Rátz Jenő tábornok, majd néhány perc múlva K c»