Délmagyarország, 1938. április (14. évfolyam, 72-95. szám)

1938-04-28 / 93. szám

D f f MA C,y ARORSZÁG Csütörtök, 1938. április 28. fisztnliáz és mtivemr • Női kabáá F ér fi ruha Felöltő legszebb, legfőbb legolcsóbb Blau Ign« íiz cégnél Kelemen-u. 7. Angol url szabóság — Természettudományi előadások. Az Egye­tembarátok Egyesületének természettudományi szakosztálya szerdán szikülést tartott, amelyen elöször G y 0 r í f y István egyetemi tanár „Bánáti emlékek és botanikai eredmények" cimen beszá­molt úrról a tanulmányútról, amit Orsova, AMu­na, Buziás, Herkulesfürdő, Dóva, Vajdahunyad vi­dékén, valamint a krassószörényi keleti havasok­ban tett. Megemlékezett arról is, hogy a megszálló románok a Széchenyi-emléktáblát részben kivé­sőztéfc, részben átidomították. Előadását számos, részben saját felvételű fotográfiák, részben dr. Csapody Vera akvarelleinek bemutatásával tar­kította. Végül bemutatta saját tudományos ered­ményeit több vetített képen. Dr. Szabados Margit a „Holt Tisza" nyári flagcllátáiról tartott színes képek vetítésével kisért előadást. Pet­r i c s József, 9 karcagi hévforrás mikrovegetá­ciójának vizsgálatáról számolt be. Előadta, hogy a hévforrás különböző szakaszain milyen fajok­ban vannak képviselve a meleg kedvelő kékalgák s mely helyeken található a zöldalgák egyetlen elő­forduló faja. Az előadásokat több hozzászólás élénkítette. A szépszámú közönségtől látogatott szakülés Obermayer Ernő zárószavaival ért véget. Kávépörkölé9 naponta reggel 7—9-ig Kocsisnál. — A Magyar Assjonyok Nemzeti Szövetsége szegedi rsoportja május 9-én délután 4 órakor az állami leánygimnáziumban tartja évi rendes köz­gyűlését. Alapszabályszerinti többség hiánya ese­tén a közgyűlés ugyanazon délután fél 5 órakor ha­tározatképes x- Vasmunkások közgyűlése. A Magyarorszá­gi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének szegedi csoportja csütörtökön este fél 8 órakor a Munkásotthonban (Hétvezór-uoea 9.) tisztújító közgyűlést tart, amelyen a vasipari munkásság gazdasági helyzetét, a minimális yiunkabéreket és a 18 órás munkaidőt Csapó Sámuel, a szö­letség főtitkára ismerteti. Ax id/í A Meteorológiai Intézel jelenli esle 10 órakor. I d ö j ó s I a I: Mérsékelt északkeleti szél, változó felhőzet, több helyen cső és zivatar, elsősorban a délutáni órákban, a hőmérséklet alig változik. wmmmm* PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT, UIOSD. (HKONICt *• KII* UCCA tÁ«D« Májusi költözködésekhez PA-FER fémtisztitó folyadék, 1 doboz -.14 Vitragc rud rezezve, 35 cm-es —.16 Surolókefe —20 Padlóviasz sárga, vagy fehér, t drb —.20 Vitragc rud fehérre zománcozva, 40 cm-es —.22 Papirszőnyeg szép mintákbun, i m —.21 ToUporoló —.24 Padlősárgitó, 3 levél —.24 VEZOL kályhupaszta. 1 doboz —24 Fürdőkádpaszta, 1 doboz —.24 Molygáz, 1 doboz —38 Porruha —48 Zöld organtüll, 1 méter —.52 Csíkos etamin függöny anyag, 1 niélcr t— 58 Parkett paszta, 1 doboz —.68 Fürdőszoba gyékény, 1 méteres —.68 Padlófelmosó ruha —.68 Nyeles surolókefe —.78 Előnyomott konytiaszók takaró —78 Parkett keíe P 118 Előnyomott fülvédő —88 Toilrttc kefe gyökérből, vugy flbriszből — 98 Kitűnő nádporoló — 98 — Az emészlőszervek megbetegedéseinek kezelésénél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József' keserűvíz abszo-> Jut megbízható hashajtó, amelynek hatása igen kellemes. Kérdezze meg orvosát. — Stauffer dobozos Roehefortot kérjen! — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítőnél. Férfiak: 4 kovács, 1 mérleglakatos, 1 asztalos, 4 bognár, 3 kádár, 1 kosárfonó, 1 kocsi fényező, 1 kclinefestő-vcgy tisz­tító, 2 szabó, 1 hölgyfodrász, 1 cukrász, 1 kony­halegény, 4 könyvterjesztő ügynök, 6 kifutó, 2 nőtlen gazdasági mindenes, 1' fiatal udvaros, 1 gyermektelen házmesterpár. Nők: 1 hölgyfodrász­nő, 3 varrónő, 3 szőnyegszövőnő, 3 horgolónő, 1 kifutóleány, 1 éttermi kiszolgálónő, szakács­nők, mindenes főzőnők, szobaleányok, bejárónők. Hadigondozottak részére fenntartott munkahelyek: 1 kovács, 1 lakatos, 1 kubikos, 10 gyári munkás vidéken, 2 cipőtüzőnő, 1 kifutó, 1 kőfaragó tanonc. Foglalkozást keresnek: könyvelőnők, gép- és gyorsirónők, kiszplgálónök, kercskedőscgédek, 1 csapos-pincér házmesterek. f — ooo— MAKÓ iv. 28. Három vagon egyiptomi hagymára adtak be­hozatali engedélyt. A vöröshagyma árának 50 pengő fölé emelkedése érthetően maga után vonta az egyiptomi hagyma Magyarországra való beho­zatalának kérdését. A kereskedői érdekeltségek mindent elkövettek a behozatal engedélyezése ér­dekében, a makói termelői érdekeltségek viszont tiltakoztak a behozatal ellen. Közben néhány va­gon egyiptomi hagyma már be is futott Budapest­re s a földművelésügyi kormány három vagon hagymára utólagosan meg is adta a behozatali en­gedélyt. A termelők tiltakozó memorandumára ezzel egyidejűleg a miniszter azt a választ adta, hogy a 3 vagon behozatali engedélyét további en­gedélykiadások nem követik akkor, ha a makói hagyma áremelkedése nem folytatódik. Hamis kétpengősök a makói piacon. Az utób­bi napokban Makón ismételten felbukkantak ha­mis kétpengősök, amelyek eredete azonos lehet. Ma délelőtt Szirbik Károly Váradi-uccai földmű­ves a zsibpiacon kapott egy hamis kélpengőst, amelyet beszolgáltatott a rendőrségre. "A hamis kétpengős jól sikerültnek mondható, valamivel könnyebb azonban az igazinál, a csengése tom­pább s szine mattszürke. A rendőrség felhívja a közönség figyelmét és óvatosságát a forgalomban levő hamis kétpengősökre s kéri a lakosságot, hogy minden esetben haladéktalanul tegyenek je­lentést a kezükbe került hamis pénzekről. Kukoricát loptak. Dinnyés Ferenc 20 éves és Kasza András 21 éves ferencszállási napszá­mosok a niuit év szeptemberében Perimutter Li­pót makói lakos ferencszállási bérgazdaságából elloptak négy mázsa kukoricát. Ma vonta őket fe­lelősségre a járásbíróság és lopás vétségében mondva ki őket bűnösnek, 10—10 napi fogházra átváltoztatható 20—20 pengő pénzbüntetésre ítélte. A szerdai makói piac árai. Baromfipiac: csir­ke 200. tyúk 05—110, kacsa és liba 125, pulyka 80— 85, tojás 110 fillér kitónkint. Zöldségpiac: hngv­ma 35—40, zöldség 100. sárgarépa 25, torma 40 pengő mázsánkint. Sertéspiac: fiatal nehéz 90—92, öreg 88—90. közép 85—86, könnyű S0-82, sovány sertés 80 fillér kilónkint. A hűtlen fanyásbéres. Botíoslta Tstván sm­brőzfalvai gazdálkodó tanyáján mint tanvásbéres állott alkalmazásban Ma jor Pál és a vele vad­házisságban élő Varga Jánosné. A házaspár effv szép napon megunta a szolgálatot és bucsu nélkül ottharvta a tanvát. A naovobb baj az volt. hogy távozáskor különböző holmikát is magukkal vittek a tanvából, ami miatt most biróság elé ke­rültek. A járásbíróság a ma megtartott tárpva­lás alapján lopás vétsége cimén a házaspárt 10— 10 naoi elzárásra átváltoztatható 20—20 pengő pénzbüntetésre itéltc. A SZÍNHÁZ BUCSUHETÉNEK MŰSORA: Csütörtökön délután: Csárdás kis kalapom. Filléres helyárak. Csütörtökön este: Gellérthegyi kaland. Párat­lanbérlet 39. Pénteken este: Vadvirág. Mészáros Agi és Ku­rucz Ernő bucsufelléptével. Filléres helyárak'. Párationbérlet 40. Szombaton délután: István király. Utolsó ifjú­sági előadás. Filléres helyárak. Szombaton este: A kék róka. Bajor Gizi, Kiss Ferenc és Rajnay Gábor egyetlen vendégjátéka. Bérletszünet. Mérsékelten felemelt helyárak. Vasárnap délután: Gellérthegyi kaland. Dél­utáni bérlet. Vasárnap este: Gellérthegyi kaland. Bérletszü­nct. Hétfőn este: Csárdás kis kalapom. Filléres helyárakkal. Kedden délután: Gellérthegyi kaland. Utolsó délutáni előadás. Kedden este: Gólyaszanatórium. Komlós Juci, Szigethy Irén, Veszcly Pál búcsúja. Filléres hely­árak. Utolsó előadás. Gellérthegyi kaland (Opereltbemutató) K ő r 5 s s y Zoltán, a szegedi szinház éveken át volt táncoskomikusa és Csongor Béla zene­szerző frígjéből született meg a véghez közeledő szezon utolsó operettje. Kevesebb jót nem mond­hatunk róla, mint az idei szezon huszároperett­sorozatának bármely remekéről. Huszártisztek né­pesítették be a színpadot és nem hiányzott most sem a csöppnyi huszárgenerális, de lehet, hogy csak ezredes volt, amely figurával különben ten­gerész admirális alakjában és néhány évvel fia­talabb kiadásban éppen legutóbb taláikozlunk. De kaptunk zöldfülű önkéntest, a hozzátartozó őrmes­terrel és csárdában felhangzó irredenta nótát :s. Az operettbemutató II a m v a y Uucy és E r ­d ő d y Kálmán bucsuestjc volt. Ilamvay Lucy disztingvált játékával, kellemes énekével, Erdődy bőkezű humorával és bravúros táncaival az elő­adás lelkét nyújtották. Sűrű tapsokkal búcsúzott el tőlük a közönség. A többi szerepre mozgósítot­ták majdnem a teljes operettgárdát: a kedvesen temperamentumos Komlós Jucit, a snájdig K u­rucz Ernőt, az előkelően fölényes D. Kovács Józsefet és Szigethy Irén parasztmenyecs­kéje mellett V e s z e 1 y őrmestere, Mihályi Mária, II á m ő r y Lili, Fülöp Viola és -a kis éneklő huszárgenerális, S c h w ar t z Zsuzsa já­rult hozzá a sikerhez. 4 színházi Iroda hfrel Ma délután filléres hely árakkal „Csárdás kis kalapom", Bihary Nándor kitűnő operettje kerül színre Mészáros Ágival, Komlós Jucival, Hámory Lilivel és Szigethy Irénnel a női főszerepekben. A „Gellérthegyi kaland" szerdai premierjén nagy sikert aratott. A pompás operett remek elő­adását Hamvay Lucy, D. Kovács és Erdődy és a többi kiváló szereplő viszi sikerre. Az operettuj­donság ma és vasárnap este, valamint vasárnap délután van műsoron. Bajor Gizi, Kiss Ferenc és Rajnay Gábor szom­bat esti vendégjátéka lesz méltó befejezése a mű­vészi eseményekben gazdag szezonnak. Mészáros Agi és Kurucz Ernő pénteken este a „Vadvirágában búcsúznak a szegedi közönség­től. Filléres helyárak. Kedden este a „Oólyaszanatórium" remek1 elő­adásával búcsúzik a szegedi közönségtől Komlós Juci. Veszcly Pál és Szigethy Irén. F.z lesz egy­ben a társulat búcsúelőadása is. Filléres hely­Köffözködök figyelmébe! Kérjen ajánlatot Szabadi ctén vállalattól, Kölcsey ucca 8. Telefon? 18—'48. Szavatolt cyánhidrogéngáz. Teljes garan­cia. Mérsékelt árak! Vegyészmérnöki fel­ügyelet. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom