Délmagyarország, 1938. április (14. évfolyam, 72-95. szám)

1938-04-17 / 85. szám

I < 8 DÉLMAGYAROOV;7ÁG Vasárnap, 1958 április 17. Állampolgársági, illetőségi bizonyítvány és egyéb fontos olcmánysit lo fényképezi RÓNAI íotomüterem, szaküzlet, Kérdsz ucca 10. tézmények, amelyeknek a német népiség eszmeköréből való átvételével hasznát látná nemzetünk? A német kulturnemzet fogalmának átvétele két Irányban lenne uagyjeleulőségü. Beleié különös értéket jelentene, In a német népiség mintájára lehel se Mt lenne társadalmi osztályaink között szervezett egységet teremteni. Miután magyar középosztályunk kimerült, és ösl jcllciuvonás.il Idegen vézkeveredés folytán kétségkívül háttérbe szorultak,' nngy vérfrissítést jelentene, ha • igazi népi politika segítségével sikerülne alsóbb magyar néposztályainkat tudatosítani, hogy magyar vérátömlesztő halasukat érvényesíthessék. Ennek azonban nem szabadna kultúránk hanyatlásával járnia, hanem ellenkezőleg az alsóbb néposztályok kulturális szintjének nz emelésével. r.z tehát pozitív haszna lehetne a német példa követésének. Kérdés azonban, hogy kiíelé, a „külföldi magyarság" irányában milyen eredményekre számíthatnánk. Nyilvánvaló, hogy elméletileg a né- j met kulturnemzet eszmei alapjaira kell helyezkednünk. Ilisz ki állithatná, hogy megcsonkított országhatáraink összeesnének a magyar nemzet határaival? Ez az elszakított területeken élő magyar vércinknek a nemzettestből való kitaszitását jelentené. Hogy ők mily helyesen Ítélik meg ezt a korszerű nemzctfogalmat, arra álljanak itt a felvidéki Grosschmid Gézának szaval, amelyeket a brünni magyar főiskolások Rákócziünnepélyén mondott 19G6 december 2-án: „Ezer év íivatirni között edződött a magyar nép is nemzetté és a most, a békeszerződésekkel közbe, tolt országhatárok, a nemzet életét meg nem akaszthatják. Ha a sors még ugy szét is szórt bennünket, ahol magyar él, ott él a magyar nemzet Is, mely ilykép a világban szerte küzdő magyarság egyeteme". Ezzel kapcsolatban nálunk Asztalos Miklós rámutat, hc«*y a nemzetiségi sorban élő magyarság a herderi formákhoz kénytelen menekülni vgvanakkor, amikor a tovább is nemzetsorbin élő rész megtarthatja francia szellemű nemzetállami koncepcióját. Szerinte tehát szakadék van a határon inneni és tuli magyarság nemzettudatának tartalmában és igy felfogása szerint a korszerű nemzeti gondolat nem nyughat kizárólag sem n mugyar nemzet-, sem a magyar nemzeti-i gi tudaton, hanem a kettőt célközösségbo kel! fogéi. Nyilvánvaló, hogy Asztalosnak ebben a felfogásában az állam és a nemzet fogalma ütközik össze egymással. A kulturnemzet fogalmábon azonban a kettő szépen megfér egymás mellett és ezért semmi szükség sincs rá, sőt csnk zavarokhoz vezet, ha bifurkáljuk n nemzet fogalmát. Más kérdés hogy érhetök-c cl a külföldi maft\ ur»ág tekintetében pozitív eredmények a német koncepció alkalmazásával. Nyilvánvaló, hogy elméletileg reánk nézve is helyes célkitűzés lenne, ha az elszakított magyarságot szervesen bekapcsolhatnánk «/. anyaország öntudatába, Vagyis az osztatlan, nngy magyar nemzet fogt!mába. Tehát mi is épp ugy, mint a németek, diszszimilálui kivánnók az idegenben élő magyarságot annyival is inkább, mert a rabszolgatartó utódállamok a francia nemzetfogalom alapján állva, mindenütt beolvasztani törekednek. Szekf ű szerint amennyire helyes elméletileg ez az elgondolás, kivitelében valószínűleg csak sikertelen kezdeményezés maradna. Hisz a német tudatosítás eszközei, amelyeket ők a külföldi németség körében alkalmaznak, nekünk az utódállamokban, ahová wég a magyar könyv seiu juthat el maradéktalanul, nem állanának rendelkezésünkre. Mintha azonban az ujabb időben a Csehszlovákiában mutatkozó bomlási tünetetek azt mutatnák, hogy. a lehetőségek reánk nézve ezen a téren is növekedőben vánnak. * Ámde melyek most már a német népiség-koncepeió nálunk nem alkalmazható vonatkozásai? Ilyen lenne az a felfogás, mely szerint nemcsak a nemzÁet, de az államot Is ugyanazon származású és gondolkodásit, „népiségü" nemzettagok határozzák meg. Ez a tétel már alig illik rá a magyarságra. Igaz, hogy ma szinte egyedül vagyunk a megcsonkított hazában (93.3 százalék magyar), úgyhogy Magyarország igazi nemzetállam. Valamire való kisebbségünk csak a kereken ötszázezer német, amellyel történelmünk során mindig békességben éltünk. Ha tehát eltekintünk ettől az egy számottevő kisebbségünktől, elképzelhetjük magunknak, hogy német mintára kialakítsuk a magyar vér és föld misztikus kapcsolatait, aminek azon ban egyetlen biológiai alapja csak a magyar paraszt lehetne, ha ugyan még ennek körében is lehet fajtisztaságról beszélnünk. Mig tehát a német birodalom fajállam, amely a vérközösség és a vértisztaság eszméjét tűzi ki legelső feladatául, addig ez reánk nézve semmi pozitiv értéket nem jelentene. A magyar ugyanis már akkor több fajnak a keveredése volt, amikor vándorlásai során a Kárpálok medencéjét elérte. Már ekkor nz ősi finnugor és tiirk népi elem szerencsés egybeolvadásából állott elő. Itt a beolvasztás és a vérkeveredés tovább ment. Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy fajilag a magyarság ma közelebbi rokonságban van a Duna-medencében élő nemzetiségekkel, mint a finnekkel. ÉS ez « vérkeveredés a mai magyarság etnikumának kialakításában nem volt kártékony, sőt bizonyára előnyösen járult hozzá, hogy a nemes magyar fajta kitermelődhetett_ Milyen alapon lehetne tehát ma magyar fajlisz(a ságról beszélni? Annak tehát, hogy a mai kevert fajiságu magyarságra ugyanugy alkalmazzuk a uépiség fogalmát, mint a németek teszik, sok akadálya van, bár elvileg elképzelhető, llogy kritikátlan és utánzásra hajlamos egyének már is mellette kardoskodnak, azon nem lehet csodálkoznunk. De mit jelentene a fajelmélet gyakorlati alkalmazása a magyar állam és nemzet további élete szempontjából? Mit jelentene, hl alapelvül fogadnánk el, hogy Magyarország a magyaroké cs nem akarunk többe magunk közt Dcm magyarokat látni? Szckfü nyomatékosan mutat rá, hogy bármily furcsák is ezek a kérdések, nem az elmélet veti fel őket, hanem megjelennek középosztályunk tagjainak beszélgetéseiben, félinüvclt folyóiratok hasábjain, sőt tudományos igényű müvekben is. Igy visszautasítja Asztalosnak azt a felfogását, amely azt fájlalja, hogy Széchenyi, Deák és Eötvös Kerékpárosok! ElsörandU kerékpárok*! engedményes árban részletre adom. Gumikat is aikalrészaket most filléres Cw&mA^L CAmjJab Árban kaphat MOBIIO fluOrnál, Szeged, (Kiss D. palota) Kiss u. 2, .apolitikus' dogmáit követve nem olvasztottuk be erőszakkal kisebbségeinket. Ez a nézet azon-i ban teljes ellentétben van a német népiség fogalmával és elejétől végéig megegyezik a francia államnemzet mechanikus felfogásával, amelyet! pedig a szerző nem tud eléggé elitélni. Asztalos tehát nem a nemzet, hanem csupán az állam fogalma szempontjából vallja a német elméletet. Magáévá teszi azt a nézetet, hogy csak az ugyanazon népiségü állam életképes. Mig tehát a nemzetiségi politikánkban nem akarja érvényesíteni a népiség hatását és sem Széchényitől, sem Deáktól nem akar tanulni, de még az uj német irodalomtól és politikától sem: addig az államfogalora megszerkesztésében egészen elfogadja a német elméletet, amikor az cgynépiségü állam alapjára helyezkedik. Ennél a felfogásnál veszedelmesebbet és nemzeti jövőnkre nézve károsabbat el sem lehetne gondolni. Ez mindenekelőtt szakítás a Szent István-téle hagyományos államkoncepeióval, de meg tagadása a revízió gondolatának, a régi, Nugymugyaror&zág helyreállítási lehetőségének is. E mellett téves, amikor azt hiszi, hogy elegek' vagyunk államunk számára és hogy egy állam részére nem tfcll más, mint cgynépíí lakosság, tehát a nemzetiségi állam nemkívánatos képződmény. Ez a felfogás súlyos elitélése lenne a történeti Magyarországnak, amely főleg a török hóditás ideje óta nélkülözte volna az erkölcsi alapot.a Kárpátok gyűrűjében a különböző népek együttéléséhez. • Száz esztendővel ezelőtt, amikor a francia államnemzet fogalma elindult hódító útjára, Széchenyi világító fáklyaként igyekezett Kelet népének megmutatni a helyes utat. És amint eltértünk a legnagyobb magyar mutatta iránytól, nyomban szemben találtuk magunkat nemzetiségeinkkel. Ma, amikor ismét a közösségtudat átalakulásának történelmi idejét éljük, szinte parancsolóan írja elő a magjai élet, hogy visszatérjünk Széchenyi hamisítatlan magyarságához. Talán igaza lesz \V i g a n d pozsonyi némcl lapszerkesztőnek, hogy eszméi száz év múlva inkább befogadásra találnak. Hisz abban a szerencsés helyzelbn vagyunk, hogy a kulturnemzet legmodernebb felfogása sok közös vonást mutat a nagy nemzeti géniusz gondolatvilágával. Széchenyi azonban a maga idejében is csak kevés kiműveli elmére volt nagyohb hatással. Igy többek köztVörösmartyra, akinek költészetében a „Z.ilárj futása" és a „Szózat" azt a két határállomást jelzik, amelyet a magyar ncmzelfogalom a romantika pesszimizmusától Széchenyi rcformnicioualizmusúig megfutott. Amikor a mult döbbenetes sivársága közt felemelő vigaszként énekelhette a költő, hogy „ . . . annyi balszerencse közt; Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, fi nemzet e bazán." Fess és elegáns, mindig kényelmesen mozog, ha fűzőjét BUDAPESTEN CSÁSZÁRNÉ füzötermében rendeli meg Elegáns tartás, els5rendü anyag, k'válóan e ismert munka. Budapest, I., Petőfi Sánaor-ueca • (volt Koronaherceg u.) Elsó emelet.