Délmagyarország, 1938. április (14. évfolyam, 72-95. szám)
1938-04-12 / 81. szám
Kckl. 1938. áorilís 12, o r i m * y » e- «-> c 7 \ Gyevmekvablásévt elitéltek a% anyát, meri két gyermekét engedély nélkül eh.ette a gondozóktól (A Délmagyarország munkatársától.) Barsa Istvánná 11 esztendős csanádapácai napszúmosasszony került hétfőn a szegcdi törvényszék Rá ez-tanácsa elé gyermekrablás büntette címén. Az voft ellene a "vád, hogy tét gyermeket, akiket az árvaszék elvett tőle és gondozásba adott, visszavette engedély nőikül. A gyermekek, az egyik 11. a másik 7 esztendős kisleány, egy mindszenti asszonynál voltuk gondozásban, mert Bacsáné nem tudta őket gondozni és nevelni. Az anya a muli év augusztusában felkereste gyermekeit és az asszonynak, aki n gyerekeket gondozta, ezt mondta, hogy a szegedi gyermekmenhely ki adta részére a gyermekeket. Az asszony nem körte az irásos engedélyt, szó nélkül kiadta a két gyereket, akik azután igy anyjukhoz kerültek. A dolog azonban kiderült, a gyerekeket az árvaszék ismét elvette az anyától, ráadásul megindult az eljárás is cikne. A hétfői tárgyaláson Bacsáné azzal védeké* j zett, hogy anyai szive szólalt nifg, amikor el- . ment a gyerekéét, nem tudott uélkülük cini, minden áron maga mellett akarta őket 'átni. Elmondotta, hogy azért szánta rá magát arra, hogy a gyerekeit elvigye, mert valamivel jobb helyzetbe került, mint volt annakelőtte és ugy gondolta, hogy semmi akadálya sincs annak, hogy saját gyerekeit magához vegye. Dr. Eiszkay Lóránt ügyész gyermekrablás vétségérc módosította a vádat és az envhébb szakasz szerint kérte az anya meg- I büntetését. A biróság bűnösnek mondottá ki Baesa Istvánuét gyermekrablás vétségéiion és ezért egy hónapi fogházra itélle, de a bünle tcs végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. A törvényszék megítélése szerint Baesáné anyai jogai fel voltak függesztve az árvaszék által és igy néni volt joga gyerekeit az árvaszék rendelkezése aló) kivonni. Az itél-t jogerős. Húsvétra férfi, fiu éc- gycniiekruhaezükacifílctét Földes Zoltánná', Kállay Albert (Híd) u. 6. szerezze be. Mérték utáni modern uri szabóság ABC és városi utalványok érvényesek. Olcsó árak! Szolid kiszolgálás •uamémméémmmémimét témm •iiiéhiiiiiiiim mém MÉM Erfesiljük igen tisztelt A* B« C« vevőinkel, hogy e liélen eszközölt vásár'ásaik f. évi íuirus 1-én kezdődő részletfel fizethetők A. B. f. Kö/pt n<í iroda K'auzAI tér 2. sz. A rendőrségi palota és az idegkrnika épületének ujabb elhalasztása mlall közmunkákat kér a várostól a szegedi iparosság Az ipartestület hétfői elöljáróság! ülése (A Dclmagyarotszág munkafdrsá'.ól.) A szegcdi ípartestü.et bélfőn dó.után tartotta meg áprilisi előljá, ósági ülését fíuíner Ferooc elnftklü.é/el. Az .elnöki előterjesztések során dr. Gyuris István titkár beje.cntotto, hogy az ip rteatület oluuiu-ége indítványt terjeszt a váios áp.i.isi közgyűléséhez, amelyben azt kéri, hogy a rá-os gondoskodjon közmunkákról kiíipa ossag részére. A rendőrségi klinika és az idr.gklinika építés: bizonytalan idű:s eltolódott, ezért szükségessé vált %ij közmunkák megindítása. , Bejelentették ezutáu, hogy a szegedi kereskadelmi és ipaikmiara könyvelést ós kalkulációs versenyt rnudez az asztalo-iparosok részére, majd más iparágak is sorra kerülnek. Az ipartestület hétfőn délelőtt tartott elnökségi ülése foglalkozott a kormány cgymil.iárdos Iberubázási programjával, elhatározták, hogy mogkeitsik az IFOK-ot és közbenjárásra kérik, hogy a beruházási program keretében kis iparosokat is ju'tasson munkához a korin dny. Ismertettek ezután a kamara válaszát a moferd -untnak vi ági.á ra való fclhaskná-á-a ügyébon. Az ÍD8rtcstü!et *<•( kVtc. t*evék Db-* tővé, hogy minden motor illán egy villanyéyót lehessen a molo. aramra kapcsolni. A kamara érintkezésbe lépett a gázgyárral és a tiszti • főügyészi hivatallal. A város hajlandó tárgipjlást kezdeni a: ügyben. Tárgyalta az elöljáróság a faipari szakosztály panaszát a tagdijhát.alékok behajtásának nehézségei miatt. \z elöljáróság erélyesebb behajtást tart szükségesnek. Vilcz Csányi János bejelentette, hogy- nemcsak a faipari szakosztályban, hanem általánosan mindenütt nehéz a tagdijak behajtása. Indítványozta, zárják ki a közszállitd.okból azokat, okik a közterhekből nem veszik ki részüket. Vörös József alelnök a gazdasági bizottság üléseiről tett jelentést. Bejeden tette, hogy foglalkoztak a mjujdijkérdésscl, amit egy önsegélyző egylet keretében kivannak megoldani. A bizottság elhatározta, hogy lépéseket teáznék az ipartestület hivatalos közlönyén-:íi megindítása érdekében. Uegediis János síimén a nyugdijké.désben szólalt, fel. .Az elöljáróság cruán a fodrászipari szakosztály panasrára elhatározta, hogy drrombolás címén feljjolentést tesz a kamaránál egy konkrét c etben. Az indítványok .sorún elfogad.ák vitéz Süregh Dézsö indítványát tanonc-munkák kií..itása ügyében. a leállítást szeptemberben rondonk meg. \ ' e ov i r od A b t n. Szöllösw Sándor ind itv anyában art kV*a, .hogt I I ~' ' ' ~"" az iparostanonckko'.a, mielőtt a kihágás! bíróságnál a feljelentést megtenne az óramulasztó tanonc munkaadója ellen, kérdezze meg a munkaadót is. Az indi vényt elfogadta az elöljáróság. Vitéz Csányi János a köpszállit isokkil kapcsolatban egyes szakműk sérelmét vitte fir. elöljáróság! ülés c'c. A munkákat csoportokra osztották és mégis egyes szakmákat alá endeltck más szakmáknak, az aszta.osipar alá rendelték a laka os, mázoló, szobafestő és üveges iparágakot. Kérte nz elnökséget, hasson oda. hogy ilyen sere lem a jövőben ne fordulhasson clö. Rainer elnök visszau—t-<xi a Csányi János előadását. Az u.ászlaktanya vr-"é-énél az ő közkeajárására adták ki szakmai liknak a munkát. \ múrodik lakién,yaépi'.éaié. „ót csoportban adták már ki a munkát, ami már haladást jelentet . Érteiült róla, hogy Csányi olyan kijelentért tett a hatóságoknál, hogy riicm lát garanciát abban, hogy az ipartestület elnöke érdektcíenül jár el. me.-t pályázik az asztalosmunkára*. Mindig ai iparosok összeségének érdeke vezeti és sohasem a sajá: érdeke. Az elöljáróság tudomásul vette az ctnök bejelentését cs ezzel az ülés véget ért. A beruházási költségvetés a minisztertanács előtt Budapest, március 11. A kormány tagjai Darányi Káimán miniszterelnök elnökletével hétfőr. déleiőtt 10 órakor minisztertanácsot tartottak. A minisztertanács c.őször adminisztratív folyó ügyeket lá gyait, majd Reményl-SchneJer Lajos pénzügyminiszter a cukor rend e.ci fal összefüggő szokásos intézkedő-ékről tett bejelentést. Hóman Bá.int kultuszminiszter az ertetmiségi nmnkan.lk.Ji k elhelyezésé, e irányuló akció kormánybiztosának ha.á köréről szóíó rendeletet ismertette. Ma.schalt Ferenc földművelésügyi miniszter & jogooi.ási tevékenységről, az utolsó 9 hónap tirtokpoii.ikai e.edményriről számolt be. A minisztertanács végül foglalkozott a bsru háiási költségvetés képviselőházi tárgyald anak munka endjével és az ezzel összefüggő kérdésekkel. A tanácskozás délután 3 órakor é-t véget. (MTI.) SlihlUUi -> ő « d \ s o k r n icöuch a Déi maüüar ország