Délmagyarország, 1938. február (14. évfolyam, 24-46. szám)

1938-02-08 / 29. szám

8 DÉLMAGYARORSZAG Kedd, 1938. február 8. A Szegedi Almanach a Délmagyarország ajándékkönyve. Az az előfizető, aki nem kapta meg, értesítse a kiadóhivatalt. SZINDBÁD A HAJÓS (KRÚDY GYULA ÉLETÉNEK ES MŰVÉSZETÉNEK REGÉNYE) IRTA PERKÁT AI LÁSZLÓ. , A társasági, politikai, irodalmi élet legje­lentéktelenebbnak látszó megnyilatkozásai is, örökké emlékező magatartása nyomán ^szinte önként illeszkednek bele a magyar élet folytonosságába rendszerint ugy, hogy a jelen kontrasztot alkot a múlttal. Ezt a multat adatszerűen is ismeri; de szellemét mindenki másnál jobban érzi és érezteti. Legfőképpen a nemzeti múlttal való ez a szoros kapcsolata különbözteti meg publi­cista-kortársaitól s ez kölcsönöz publiciszti­kai munkásságának missziójelleget, amely Ura­sán csak a háberu alatt domborodik ki. Husz éven keresztül az 6 újságcikkei képezik a legjárhatóbb szellemi hidat, amely a háború utáni időket az újságolvasó közönség szemé­ben a békeévekkel összeköti. Igaz, a végén sokan unni kezdik örök egy-húr-pengetését, de az nem von lo óriási nevelő értékéből, mert olyan években hirdetett folytonosságot, amikor minden jelenség ez ellen látszik szólni. FORMAI SAJÁTSÁGAIKAT vizsgálva, cikkeiről megállapíthatjuk, hogy , ebből a szempontból még az egyébként gyengébbek is kifogástalanok. Kerekdedség, könnyed elegancia, világo7" felépités, egységes han­gulat s mindenekfelett a hellyel való gaz­dálkodás tekintetében a Krúdy-cikkek min­taképei lehetnek az ilyenszerű írásoknak. Szokás publicisztikai műfajokat megkü­lönböztetni (skicc, rajz, karcolat, kroki, stb.), de ezek a műfajok egyrészt .sem kellőkép­pen meghatározva, sem egymástól jól el­határolva nincsenek, másrészt Krúdy cikkei­re való alkalmazásuk jogosulatlan. Ő csak egyetlen forma-meghatározó tényezőt is­mer el és ez: a terjedelem, ameh'et a szer­kesztő a cikk megrendelésekor szigorúan megszab. Félhasábos írásai épp oly talpraesett, kerek egészek, mint a kéthasábosak. Ennek magyarázata a már ismertetett impresszio­nista ál-szerkezet, amelynek irodalmunkban Krúdy a legnagyobb mestere. A cikket nem logikai periódusok, hanem hangulathullá­mok épitik fel és ezek száma a megszabott terjedelemnek megfelelően csökkenthető, vagy növelhető anélkül, hogy ez a cikk lé­nyegét érintené. Ez a szerkesztésmód min­dig sztatikus, egyhelyben topogó, akárcsak novelláinak szerkezete, de emellett zenei is. Illusztráláséra, mint legjellemzőbbre, a Gor­donkázás cimü cikkre hivatkozunk. F* tíz, ' teljesen egyértékú hangulathullámból áll, amelyek mind igy kezdődnek: de jó lett vol­na ..Ha csak fele terjedelem áll az író rendelkezésére, nz öt hnngulathullóm is meg­teszi ugyanazt a szolgálatot, mint igy a tíz­Cikkeinek legfőbb vonzóereje, de sokak ' előtt unalmassá válásuk legfőbb oka az^ is­mert Krúdy-hnng, qz örök „gordonkázás ', a 'minden sorát átitató, mindig ugyanegy lira: De jó lett volna akkor, mikor a húsvéti reggelnek olyan illata van, mint a fiatal nők hajának. A tavasz mezitláb közelgett, az esőzéstől meglazult gyalogösvényen, mint gy üde pórleányka. Á házakat újra meszel­ték és a kis hidak alatt szokatlan jókedvvel, mint egy kiskutya futott a viz. Ujruhás bok­rok, aranyszínű cseresznyefavirágok, kerge­tőző madarak környékén, a fürtös ifjú biztató szóval, pirosító reménységgel foghatta meg hölgye kezét. De jó lett volna :.: stb." Ak ÖSSZEFÜGGÉS, írói és publicisztikai munkássága között nyilvánvaló. Az újság­író, aki élénk és folytonos kontaktusban él az olvasóval, könnyen megfigyelheti a köz­ízlés kívánalmait és az írót abba az irányba terelheti, amely ezeket a kívánalmakat ki­elégítheti. Erre Krúdynak annál is inkább szüksége van, mert, mint tudtuk — minden irása először napilapokban jelenik meg. Ha átlapozzuk újságcikkeit, lépten-nyo­mon előkerül egy-egy aktualitásokhoz fűző­dő motívum, vagy szószerinti részlet, ame­lyekkel már vagy regényeiben, vagy novel­láiban találkoztunk. -(Pl. a Váciuccai szép napok-beli Kikericsi kisasszonynak a cinko­tai bádogosnál tett látogatását csak akkor értjük meg, ha elolvassuk a bádogos kéjgyil­kosságairól szóló cikkét. Az újsáigró ösztönös éberségéből követ­kezik az a nagy figyelem ís, amellyel mű­veinek a közönségre gyakorolt hatását lesi és tapasztalatait hasznosítani igyekszik. Az első Szindbád-sorozat sikerén felbuzdulva összeír még három kötetnyit, amelyek sem­miben sem különböznek az elsőktől. A Vö­rös postakocsi sikere akkora, hogy minden évben úi kiadásra van szükség; ezért meg­írja az Öszi utazások a vörös postakocsin-t (ezúttal szerencsésen, mert az utóbbi érték­ben sokszorosan felülmúlja az előbbit) és meg akarja irni a Téli utazások-at is, dc erre már nem kerül sor. Nagy a gvanunk, hogy — bár sokkal ki­sebb mértékben — ismert és sokszor ismé­telt motívumainak (ősz, nyiri tájak stb.) újra, meg újra felbukkanását is annak köszön­hetjük, hogy a közönség eleinte nagy örörn­, mel fogadta őket. Az újságírással feltétlenül összefügg az állandó figurák teremtése is. Az új­ság ugyanis minden eszközzel azon van, hogy olvasója kedvében járjon, az olvasó pedig örül. ha megszokott és megkedvelt hősét ismét üdvözölheti. Meg­figyelhettük, hogy azok az irók, akik stereo­tyr> figurákat teremtenek, rendszerint egyút­tal ujságirók is." Újságcikkeinek jól bevált módszereit fel­használva s az aktualitások iránt meglevő érzékét hasznosítva, kitűnő, u. n. riport-re­gényeket ir. Ilyenek: a walesi herceg. Vajaktt elvisz az ördög. Pálmai üke élete. Az utol-ó gavallér s a legioLL: Vécí-ticcai szép napok. (Folyt, kör.) PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ RT, KZIAID. CHKONICS ÉI KISS ucca sanotf Kerékpáralkatrészek Golyókoszoru 12 fill Felhágó 16 fill. • Kóuusz kulcs 16 fi"­Görgő 5 drb 20 fill Szelepgunii 1 méter '20 fill. Küllő kulcs 21 fill­Lánccsavar 10 drb 22 fill. Mácskaszera 22 fill. Golyó egynyolcados 114 drb 24 fill Gumi foggantyu 1 pár 42 fi". Fa foggantyu 1 pár 41 fill. Kerékpár csengő 47 fill. Fogaskerék 16-17-es 58 fül­Kerékpár láncos lakat 98 fill. Kerékpár belső gumi szépséghibás 118 fill. Bowden fék 128 fill. Kerékpár belső gumi la „Párisi" 148 fül. Karosfék 158 fi". Balhajtókar ' tv8 fill. Kerékpár abroncs 32, vagy 36 lyukas 188 fiú Első versenyagy 198 fill­Kerékpár lánc 268 fill. Kerékpár külső gumi In. 398 fill. Kerékpár lánc 298 fill RÁDIÓ Kedd, február 8 Állandó leadások Budapestről hétköznapokon. 6.45: Torna. 7.20: Étrend. 10: Birek. 12: Béli ha­rangszó, Ídöjárásjelentés. 12.40; Hírek. 13.20: Idő­jelzés, időjárásjelentés 14 40: Hirek, étrend, élel­miszerárak. 16.15: Időjelzés, ídöjárásjelentés. BUDAPEST I. 12 05: A rádió szalonzenekara. 1610: Asszonyok tanácsadója. 17.30: Magyarországi Munkásdalegy­letek Szövetsége. 18.20: Magyar táj magyar szem­mel. 19.50: Tréfás hanglemezek. 19.30: Tastorale­s/tmfónia. Hangjáték három részben. 21: Flesch Ella énekel, zongorán kiséri Polgár Tibor. 22: Cigányzene. 23: Jazz zenekar, KÜLFÖLD. Bécs. 19.40: Zene és ének. Btelgrád. 20.30: Filharmonikusok. Berlin. 20; Zene. Boroszló. 19.10: Zene végig. Bukarest. 20.55: Zene és ének. Deutschlandsender. 19.10: Vidám zenés est. Droitwich. 23.20: Puccini cs Giordmo­operákból. Firenze. 20.30: Színmű. Frankfurt. 19.10: Világutazás szóban és zenében. Hil­versum Ií. 20.55: Botterdami filharmonikusok. Kassa. 18.30: Lemezek. Köln 19.10: Zene cs ének. Köuigsberg. 19.15: Tarka zenés-dalos est. Lipcse. 20: Tarka est. London Régiónál. 19: Brit könnyű zene. 20.30: Orgona. 22: Va­rieté. Milánó. 21: Szimfonikus hangversenv. Ostrava. 19.15: Könnvü zene. Pozsony. 18: Magyar nnisor. Utána Farkas Márta hegedű­versenye. Badio Paris. 23.15: Ravel-dalok. Ravel: Keringök. Róma.21: Víttadini: Karac­clolo, opera. Strassburg. 19.30: Hangverseny. Stuttgart. 20: Vidám est. Varsó. 20.10: Ének­kar. 21: Tánczene. Az uj esztendő leghatalmasabb b egyben leg­olcsóbb könyve: Ruszhabánij&l Elemér PIÉ61S ÉLEK cimü 528 oldalas regénye. A kitűnő fiatal iró eleven erővel idézi fel ebben a monumonté'' regényben az orszég megszállásának szomorú­ságait, bőven 8 hitelesen beszól az Erdélyért vtaskodó székely hadosztályról és ritka Izgal­mas képét adja az idegenlégió legemlékezete­sebb hónapjainak az Abd-ebK rím-felkelés él­ményszerű leírásában. Remek fejezeteket ir Af­rikdrót. Éra: egész vdszonkötésben P 4.80. Megtekinthető és kapható a Délmagyarország kiadóhivatalában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom