Délmagyarország, 1938. február (14. évfolyam, 24-46. szám)

1938-02-06 / 28. szám

Vasárnap, T938. február 6. DÉLMAÉ.VAPORSZÁG 11 „A hatóságilag igazolt legalább 50 százalékos hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek tartozik a vállalat a világítási egységárakból 5 százalékos engedményt nyújtani." (Villanyvilágítás! szerződés 9-ik paragrafusa). — Geley rektor előadása Kecskeméten. Kecs­kemétről jelentik; A Tuiul Szövetség kecske­méti kerülete tegnap rendezte meg kulturtá­borát, amelyen dr. G e­1 e v József, a szegedi egyetem rektora elő­adást tartott az öröklés kérdéséről. Ismertette azokat a tudománvos eredményeket, amelyek­re Mcndel Gergely ré­met tudós jutott el ki­_ _ _ sérletci során cs ame­lyekből levonta az átöröklés néhány fontos alaptörvényét. A Mendel-féle állatkísérletek eredményei megdöntötték azt a hitet, hogy el­következik az idő, amikor az állandó kevere­dés következtében a föld egész lakossága egyet­len fajta lesz. Minden nemzetnek ragaszkod­nia kell fajához — mondotta —, mert ezt a fajtáját a földraizi vidék termelte ki olyanná, amely a helyi viszonyoknak a legjobban meg­felel. Kifejtette Gelei, hogy bizonvos értelem­ben hive a kasztrendszernek és kívánatosnak tartja, hogv például orvos fia orvos leánvát vegye feleségül, mert az ilyen házasságból rendszerint tudós emberek származnak. Hi­vatkozott Amerika példáiára, ahol a házasság­kötéseknél már figvelembe veszik a szülök, sót a nagvszülők lelki és testi adottságait 'S. — Dr. Horváth Laios tb. tanácsnok hivata­lában. Dr. Horváth Lajos tb. tanácsnok sú­lyos sérüléseiből felépült és szombaton délelőtt szolgálattételre jelentkezett dr. P á 1 f v József polgármesternél. Dr. Horváth Lajos, aki a vá­ros kihágási bíróságát vezette, a közeli na­pokban ismét elfoglalja hivatalát. — Előadás a Lloydban. Dr. György Ernő, az Országos Hitelvédő Egylet ügyvezető igaz­gatója 9-én a Lloyd-Társulat meghívására Szegedre érkezik és esti fél 9-kor tiszteletére rendezendő túrsasvacsora keretében előadást tart. Előadásában foglalkozni fog a magyar kereskedelem összes aktuális problémáival, különösen pedig azzal az évek óta sokat vita­tott kérdéssel, hogy sok-e a kereskedő Magvar­országon. A kereskedői körökben nagy érdek­lődéssel várt előadáson a társulat vezetősége szívesen lát vendégeket is. Előzetes jelentke­zés a társas vacsorára 8-áig. délután 2—4 óra között a 10-08. számú telefonon. — Frontharcos összejövetelek. Az Országos Frontharcos Szövetség szegedi főcsoportja feb­ruárban a következő összejöveteleket tartja: II. körzet 16-án este 8 órakor a Böröcz-vendéglőben, V. körzet 13-án délután 5 órakor az Ágoston-ven­déglőben (Pacsirta-ucea), VI. körzet 20-án dél­után 4 órakor a Baráth-vendéglőben, VII. körzet 13 -án délelőtt 10 órakor az Erdélyi-vendéglőben, Újszeged 13-án délután 4 órakor a Haska-vcndég­lőben (Csanádi-ueca 12.), Somogyi-telep 6 án dél­után 3 órakor a Csuri-vendégtőbcn. — Taorminába, Sicilia legszebb helyére indul február 20-án társasutazás. Utána Róma, Nápoly és Messina megtekintése, összköltség 224— pen­gő. Felvilágosítást és prospektust ad a „VIA"' utazási iroda, Budapest, IV., Váci-ucca 36. — Ha gyomrát elrontotta, igyék azonnal egy pohár természetes ,,Ferenc József" keserüvi­zet, mert ez az emésztőcsatorna tartalmát gyorsan feloldja és biztosan levezeti, a bélmü­ködést elrendezi, az anyagcserét fokozza és friss közérzetet teermt. Kérdezze meg orvosát. — A szegedi ipartestület közgyűlése. A sze­gedi ipartestület február 13-án, délelőtt 9 óra­kor, határozatképtelenség esetén 20-án délelőtt 9 órakor tartja évi rendes közgyűlését az ipar­testület nagytermében. A -tárgysorozaton az elnöki megnyitó, az előljárósági jelentés, a zárszámadás, a vagyonmérleg, a költségelő­irányzat és esetleges indítványok szerepelnek. Ittálszerefc. pipere- ts háztartási clhHeh Eotar-ifrarériábaif a legolcsóbban — kaphatók í áiáss. ucca 12 Dr. med. László-léle készítmények egyedárusitója O V AS! Felhívjuk a közönség figyel­mét. hogy egyes helyeken ..WIPLA'' elnevezéssel külön­féle fémekből készítenek műfo­gat, amelyeknek minősége azon­ban nem felel meg az eredeti WIPLA minősé­gériek s ezzel a közönséget megtévesztik. Az eredeti WIPLA-fém eddigi ióhirének megóvá­sa céljából szükségesnek látjuk közölni, hogy a valddi WIPLA mUiogahhoz a io'orvos a WIPLA Képviselet által htállllott garancialevelet adta es az ereden WiPLA-irnn­ká tban a lent! vedfegu láthatd, tehát bármilyen WIPLA-munka csak az álta­lunk kiállított garancialevéllel és a fenti véd­jeggyel valódi. A szegedi ABC, UNIÓ és Nem­zeti Takarékosság hitelirodák tagjainak hat havi hitelt nyujtunk. WIPLA FOGTECHNIKAI LABORATÓRIUM Szeged, Kállay Albert-ucca 1. sz. Imecs főispán az Ipari vásárról Dr. vitéz Imecs György főispán a napok­ban felkereste Bornemisza Géza keres­kedelmi minisztert, akivel a X. Szegedi Ipari Vásár ügyeiben folytatolt tárgyalásokat. — A miniszter ur — mondotta Imecs főis­pán —, meleg érdeklődssel viseltetik a szegedi ipari vásár iránt és ígéretet lelt arra, hogy a folyó évben megtartandó jubiláris vásár inté­zőbizottságának kérelmeit készséggel teljesí­teni fogja. U1íVirílá$Í5Z*4!áMÍlÍ boldogságban élhotnek. ha paptanaikat a paradicsom PA PLAN s7ös Lalsné­nitt, Szöged, DóAk Fereno n 8. 111 A szinház motlett — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítőben: Férfiak: 1 papu­csos, 1 bognár, 1 kosárfonó, 1 vasesztergályos, 1 kötélgyártó, 3 nőtlen gazdasági mindenes vidé­ken, 3 kifutó, 1 címfestő. Nők; 8 kötszövőnő, 4 horgolónö, 1 cipőliizönő vidéken, 2 szőnyegszövő­nő. Hadigondozottak: 2 tésztagyári munkáslány, 1 molnár. Állást keres; 1 könyvelőnő, 2 gép- és gyorsirónő, 3 ápolónő, 2 kiszolgálónő, 2 kereske­dősegéd. * — A Piarista Diákszövetség matinéja. A sze­gedi Piarista Diákszövetség újonnan megala­kult ifjúsági csoport ia 13-án, vasárnap dél­előtt 11 órai kezdettel a piarista gimnázium dísztermében matinét rendez, amelven az ün­nepi beszédet dr. Kari János gimnáziumi igazgató tartia; a matiné műsorán Csefkó Ist­ván szavalattal, ifj. Tóth László „Ifjúság és irodalom" cimü előadással, az Emericana kvartettje pedig zeneszámokkal szerepel. Gyerekek a pódiumon Az Alfö'di Utazók és Kereskedők Egyesületének klubhelyisége szombaton délután apró gyermekek­kel telt meg, csupa kis elemista fiu és leány gyűlt egybe és hal'atlan nagy izgalommal várták a be­ígért műsort és a fincm uzsonnát. Gyermekdélutánt rendezték az apróságoknak és amikor már egy tüll sem lehe'.ett vo'.na eldobni a teremben, meg-) jelent a pódiumon a műsor első száma: Fein Éviké, gyönyörű pártás, magyar ruhában és két irredenta verset mondott el nagy sikerrel. Az apróságok pirosra tapsolták tenyerüket, pedig jó lett vo na óvatosabbnak lenniök, mert a többi szán is kitűnő volt. Benjámin Klári, egy pöttöm kisleány lépett a dobogóra egy óriási csellóval, S ari.a István tanárjának kíséretével meglepő kész­séggel játszotta e! a Barcarolát és egy Srhiffcr­etüdöt. A hatalmas taps je'ezte, hogy a közönség­nek tetszett a produkció. Humoros szám követ­kezett. Matrózruhás kisfiú: Hutterer Ferenc, mint tenorista mutatkozott be. Különösen a felnőttek él­vezték rendkivül mu'atságos énekét, ha Ameriká­ban élne a kis tenorista, biztosan gyermeksztár lenne be'ő'.e... A Traviatából énekelt áriákat, el­mondhatatlanul mulatságosan. Gábor Miklós me­sélt ezu'án, majd Frenke! Imre, Fleischner Sán­dor és Weisz György mutattak be egy magukirta Hacsek—Sajót, amelynek témája Szent-Györgyi professzor és a C-vitamin körül forgott L6vyl József ügyes szavalata és a gyermekénekkar,, majd gyerir.ekszavalókórus száma fejezte be a nagy tetszéssel fogadott inüsort. A kitűnő műsort kitűnő finálé zárta be: uzsonna következett, finotn habos kávé, csokoládé és sok remek sütemény... —oOo— — A Hivatásszervezet gyűlése. Március 14-cn rendezi meg Szegeden nagygyűlését a Katoli­kus Legényegyletek által alapított Hivatás­szervezet, amelynek célja a pápai szociális körlevelek szellemében való tevékenvkedós. A Hivatásszervezet Szegeden P. Ke rkai Jenő irányítása mellett dolgozik és ennek a mun­kának első állomása lesz a március 14-i nagy­gyűlés, amelyen megjelenik Bornemisza Géza iparügyi miniszter és dr. Glattfel­d e r Gyula csanádi püspök is. — Nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy si­lány és olcsó szövetekből viseljünk ruhákat. Többszöri csináltafási költséget takarítunk meg, ha tiszta, szingvapju szóveteket veszünk a Trunk­hahn posztógyártól. Ez a hírneves posztógyár évek óta szállítója a magyar uricsaládoknak. Kérje a szövetmintakollekció költség- és kötele­zettség mentes elküldését a gyártól: Budapest, XI.. Lenke-ut 117. KLEIBER BEETHOVEN-ESTRE jegyek Délmagyarország jegyirodában. ú

Next

/
Oldalképek
Tartalom